Egy ökofalu lábnyoma

"A környezeti degradáció alapvető hatásai és mértéke viszonylag széles körben és jól ismertek. Sokkal kevésbé ismert azonban az, hogy még a világ legsikeresebb és leghosszabb ideje működő ökofaluinak lábnyoma is nagyobb, mint a "méltányos lábnyom" lenne.

Nézzük például a világ talán leghíresebb ökofaluját, a Skóciában található Findhornt. Legtágabb értelemben véve egy ökofalu olyan közösség, amely azzal a határozott céllal jött létre, hogy tagjai kisebb lábnyomot hagyjanak a Földön. Sok egyéb dolog mellett a Findhorn közösség szinte teljesen vegetáriánus étrendet követ, megújuló energiát termel, és a közösség szinte minden épülete földből vagy újrahasznosított anyagokból épül.

A Findhorn közösségnek kiszámították az ökológiai lábnyomát. Az eredmények azt mutatják, hogy még ez az elkötelezett közösség is sokkal több erőforrást fogyaszt, illetve hulladékot és szennyező anyagot termel, mint ami fenntartható lenne akkor, ha a Földön mindenki ilyen életmódot folytatna. (A probléma egy részétaz jelenti, hogy a közösség tagjai közel annyit repülnek, mint egy átlagos nyugat-európai, és a repülés megnöveli az egyébként kicsi lábnyomot.)

Más szóval, számításaim szerint, ha az egész világ úgy élne, mint a manapság egyik legsikeresebb ökofalu lakói, még mindig több mint másfél bolygónyi biokapacitásra lenne szükségünk. Gondolkozzunk el ezen kicsit!

Nem azért osztom meg ezt az eredményt, hogy kétségbeesést provokáljak, bár elismerem, hogy mindez teljesen egyértelműen megmutatja, mennyire súlyos ökológiai helyzetben vagyunk. Az sem célom, hogy kritizáljam az ökofalu mozgalom nemes és szükséges erőfeszítéseit, hiszen egyértelműen sokkal többet tesznek másoknál annak érdekében, hogy feszegesséka környezetvédelmi gyakorlat határait.

A célom inkább az, hogy felrázzam a környezetvédelmi mozgalmat, és felébresszem a lakosság szélesebb rétegeit. Ha felnyílik végre a szemünk, először is kezdjük azzal, hogy elismerjük, mennyire nem elengedő a fogyasztói kapitalizmus határain tenni kisebb-nagyobb dolgokat. A hét milliárdos, és egyre növekvő globális népesség függvényében a "méltányos vagy igazságos lábnyomméret" azt jelenti, hogy környezeti hatásunkat a mai töredékére kell csökkentenünk. És életmódunkban ilyen alapvető változást végrehajtani a növekedés-orientált civilizációval nem egyeztethető össze.

Bár néhány ember számára ez a kijelentés biztosan túl radikálisnak hangzik, mindössze a rendelkezésre álló tények őszinte áttekintéséről van szó."

Samuel Alexander írása

 

Fordította: Vadovics Edina

Részlet a Kislábnyom hírlevél 2015. júliusi (75.) számának vezércikkéből

 

 

Forrás:https://theconversation.com/if-everyone-lived-in-an-ecovillage-the-earth-would-still-be-in-trouble-43905

 

 

Megosztás Megosztás