Sokan vagyunk, akik a nyár gyümölcs-zöldség áldását szívesen használjuk arra, hogy egészséges, sok vitamint tartalmazó táplálékkal gondoskodjunk családunkról a hideg időszakban. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan kezdünk neki a nagy feladatnak! Sokat tehetünk az egészségünkért például azzal, hogy elfelejtkezünk a konzerválószerekről, élelmiszerszínezékekről és egyéb kevéssé egészséges hozzávalókról.

Itt a nyár, a légkondicionálók nekiálltak komoly mennyiségű energiát fogyasztani. Jelentősen tudnánk csökkenteni a fogyasztásukat, illetve a hűtést igénylő időszakot is rövidíthetnénk olyan egyszerű ötletekkel, amelyeket eleink még maguktól értetődőnek tekintettek.
Tartsuk szem előtt, hogy mindig azok a legjobb megoldások, amelyek nem utólag próbálják meg eltüntetni a meleget, hanem igyekeznek megakadályozni a ház felmelegedését!

Az elmúlt hetek és hónapok soha nem látott változásokat hoztak az életünkbe a munka, tanulás, társasági élet, utazás, bevásárlás, energiaszámla stb. terén… Minden szempontból „belaktuk” az otthonunkat, és igyekeztünk helyet biztosítani a lehetőleg zavartalan munkához, tanuláshoz. 

Szakértők szerint nem kizárható, hogy lesznek még hasonló időszakok az életünkben, ezért mindenképp el kell gondolkodnunk azon, hogy milyen megfontolások mentén alakítsuk át otthonainkat, ha vírusbiztosabb, karanténbarátabb és energiatakarékosabb környezetet szeretnénk teremteni, és ne érjen minket váratlanul egy következő összcsaládi home office.

Az E.ON EnergiaKözösségek verseny egyik utolsó feladata az volt, hogy a résztvevő közösségek írják össze a legérdekesebb zöldüléssel, energiamegtakarítással kapcsolatos ötleteiket, történeteiket a kényszerű otthonlét időszakából. Ezekből készült az alábbi válogatás.

A klímaválság, annak ellenére, hogy most a világjárvány hatására átmenetileg csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása, úgymond a "nyakunkon van". Ha nem csökkentjük gyorsan és hatékonyan kibocsátásainkat, társadalmunk, életmódunk meg fog változni. Minél korábban cselekszünk, annál nagyobb hatással lehetünk arra, hogy milyen legyen a változás.
 
A cselekvésre számos módszer, eszköz, technológia stb. létezik, ezek közül az egyik az úgynevezett karbon kvóták bevezetése lenne. A kvóták legfőbb előnye, hogy a limitált erőforrásokból - jelen esetben első sorban a fosszilis erőforrásokból, és a használatuk során keletkező üvegházhatású gázkibocsátásból - egyrészt annyit osszunk szét, amennyi még nem veszélyezteti az ökoszisztéma egészségét és az emberiség létét, másrészt ezt a mennyiséget igazságosan osztjuk el.

A teljes cikk ITT olvasható.

Aktuális hírlevelünket pedig ITT érheti el, melyhez jó olvasgatást kívánunk!