Itt a nyár, és egyre több emberben merül fel a kérdés: vajon hogyan lehetnénk öko-turisták, azaz nyaralhatnánk környezettudatosabban, úgy, hogy pihenésünknek a lehető legkevesebb negatív környezeti hatása legyen?

Ehhez nyújtunk segítséget az alábbi összeállításban.

Idén a globális túllövés - vagy egyesek szóhasználata szerint túlfogyasztás - napja július 29-re esik, a legkorábbra azóta, mióta számolják az emberiség ökológiai lábnyomát. Ez azt jelenti, hogy július 29-ig feléljük, amit idén a Föld ökoszisztémái fenntarthatóan előállítottak. Ezután tartalékainkat, és a jövő nemzedékeinek, azaz gyermekeink, unokáink tartalékait kezdjük felélni. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete szerint 12 évünk van, hogy még hatékonyan cselekedni tudjunk, és limitáljuk az emberiségre és mai ökoszisztémákra nézve nagyon súlyos következményeket az egyik globális probléma, a klímaválság kapcsán.

De mit tehetünk? Az alábbiakban a The Guardian c. angol lap cikke alapján azt mutatjuk be, hogy mit tesznek azok, akik ezeket a problémákat kutatják, és teljesen tisztában vannak azzal, hogy mit jelent most már nem is hosszú, de középtávon a nem-cselekvés.

A teljes cikk ITT olvasható.

Aktuális hírlevelünket pedig ITT érheti el, melyhez jó olvasgatást kívánunk!

A komposztálás remek lehetőség arra, hogy a háztartásunkban keletkező szerves, lebomló anyagokból értékes, növényeink számára felhasználható tápanyagokat készítsünk. Azonban még a gyakorlott komposztálók is szembesülnek időnként azzal, hogy egy-egy hulladéktípus komposztálható-e, vagy inkább a szelektívbe, vagy a vegyes hulladékba kerüljön. Ebben nyújt segítséget az alábbi összeállítás.

Ha esetleg elfelejtettük volna, milyen sok egyszerű, hétköznapi tevékenység adhat örömet és nyújthat nagyszerű kikapcsolódást, íme egy 50 tételt tartalmazó lista emlékeztetőnek – csupa olyan ötlet, amely általában nem kerül be a tennivalóink közé, pedig ha valamire, ezekre az elfoglaltságokra érdemes időt “pazarolni”!

Sokan vagyunk, akik a nyár gyümölcs-zöldség áldását szívesen használjuk arra, hogy egészséges, sok vitamint tartalmazó táplálékkal gondoskodjunk családunkról a hideg időszakban. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan kezdünk neki a nagy feladatnak! Sokat tehetünk az egészségünkért például azzal, hogy elfelejtkezünk a konzerválószerekről, élelmiszerszínezékekről és egyéb kevéssé egészséges hozzávalókról.