Nem túlzás talán azt állítani, hogy az átlagember által megfizethető, olcsó ruhák jelentős részét éhbérért dolgozó, napi 12 órában a varrógépeik fölé görnyedő nők és férfiak varrják valahol a fejlődő országok lepusztult, életveszélyes ruhagyáraiban. Akit ez egy kicsit is zavar, abban jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mennyibe kerülne az a ruha, amelynek előállítása biztosan nem került senki egészségébe vagy neadjisten életébe. A cikkben a farmergyártók háza táján nézünk körül.

Vegyünk vissza a hétvégékből!

Sokan esünk - különösen gyermekes családok - abba a hibába, hogy a hétvégéken színes-élménydús programokkal próbáljuk "jóvátenni" a hétköznapi rohanást, a sok koránkelést, és bepótolni az egymástól távollevést. A programozás után pedig igyekszünk utolérni magunkat a háztartással is.

A hulladékcsökkentő, fogyasztásellenes életmód kialakítása nem megy egyik napról a másikra. Az alábbiakban egy olyan kanadai családról olvashatunk, akik az út elején járnak.Két évvel ezelőtt Kris és Ray Andrew eladták városi házukat, és két kicsi gyermekükkel a Huron-tó partjára költöztek egy házikóba. Az 55m2-es házban három apró hálószoba, egy kicsi konyha, és egy kényelmes, kandallós nappali található, lélegzetelállító kilátással a sziklás, hordalékfával borított, hullámok ostromolta partra.

A Kislábnyom hírlevél legutóbbi, 104. számában jelentettük meg a The Guardian húsadóról szóló cikkét, melyben arról volt szó, hogy a húsra egyre éhesebb emberiséget kiszolgáló (nagy)ipari állattartás negatív környezeti és klímaváltozást fokozó hatásai a szakértők szerint orvosolhatóak, például a fogyasztás mérséklését célzó húsadók bevezetésével, különös tekintettel a jelentős metánkibocsátásért felelős marhák húsára kivetett magas adóra.

Az Életmód rovatban az állattartás klímaváltozásra gyakorolt hatásairól, és azok lehetséges csökkentési módjáról írtunk – a termelők oldaláról. A fogyasztók tudatossága nélkül azonban nincs esély a változásra! A mai húsfogyasztási szokások mellett a rendszer nem fenntartható.