142 ezer adagnyi mosás – ennyit takarítottak meg az EnergiaKözösségek a járványhelyzet alatti otthonlétben

2021 nyarán zárult az E.ON EnergiaKözösségek verseny újabb évada. Programunk sikerét jelzi, hogy a csapatok a járványhelyzet ellenére is jelentős energiamegtakarítást értek el. A 6 hónapig tartó verseny díjkiosztóján a legtöbb energiát megtakarító közösségek mellett a legkreatívabbak, valamint az önkéntes koordinátorok részesültek jutalomban.

A koronavírus miatt az idei esemény is rendhagyóan zajlott, így a résztvevő családok a verseny időszakában javarészt otthonról dolgoztak, tanultak, és a szabadidejüket is a négy fal között töltötték. A megtakarítási lehetőségeket ez erősen befolyásolta, ugyanakkor remek alkalmat adott a még tudatosabb energiafogyasztásra, és a korlátaik feszegetésére. Jó példa erre, hogy télen hány fokkal vehető lejjebb a lakás hőmérséklete, vagy mennyire csökkenthető a heti mosások száma.

A 2020-21-es verseny nyertese az Edu közösség lett 32,86 százalékos megtakarítással. Az Edutus főiskolán összekovácsolódott csapat a települési összetétel tekintetében az egyik legsokszínűbb, mivel tagjai Egyházasfaluból, Tatabányáról, Agárdról, Bajról és Budapestről vettek részt a programban. Második helyezést ért el a többségében Budapest XVIII. kerületét képviselő Bolygóvédők 2.0 közössége, 23,34 százalékos, a harmadik pedig az elsősorban gödiekből álló Energöd csapat, 17,01 százalékos megtakarítással. Az érvényes eredménnyel záró 12 közösség mindegyike elért megtakarításokat, átlagosan 10 százaléknyit. A 12 közösség nem felhasznált energiájából összesen 142 439 adag ruhát moshatnánk ki 40 fokon!

A versenyt követően a június 5-i zárórendezvény is szokatlan módon valósult meg. Az eseményen személyesen csak a koordinátorok, kísérőik és a meghívott előadók vettek részt, míg a versenyző családok és érdeklődők az élő Facebook közvetítésen keresztül kapcsolódhattak.

A résztvevőket elsőként Pál Norbert, az E.ON Hungária Zrt. gazdasági igazgatója köszöntötte,  beszédében kiemelte a közösségi és egymástól tanulás fontosságát; az apró változások eredményességét, és méltatta az elért megtakarításokat. Őt követően a program védnöke, Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója hangsúlyozta az egyéni cselekvés hatását és erejét, ami a változás alapja lehet a klímaváltozás elleni küzdelemben.

A köszöntők után a GreenDependent Intézet szakmai igazgatója, Vadovics Edina beszélt a klímaválsággal kapcsolatos egyéni és közösségi felelősségvállalás fontosságáról. Ahogy elmondta, a Párizsi Megállapodásban tett 1,5 fokos vállalás eléréséhez mindenkinek szerepet kell vállalnia és 2030-ig 2-2,5 t/év szintre csökkentenie a karbon-lábnyomát. Ezt követően részletezte a program képzéseinek, rendezvényeinek kibocsájtásait, majd Vadovics Kristóf, az intézet ügyvezetője összegezte a program és a jelenlegi évad eredményeit.

Következő programpontként a legtöbb energiát megtakarító közösségek képviselői is beszámoltak tapasztalataikról. Mivel egy részük már visszatérő versenyző, így online is visszanézhető előadásaikban az alapvető megtakarítási tippeken túl (fűtés és bojler alacsonyabb hőfokra állítása, használaton kívüli elektromos eszközök áramtalanítása) számos új, érdekes ötletet is felhoztak.

Az Edu közösség koordinátora hangsúlyozta a verseny előtti felkészülést, a tudatos tervezést, és lényeges felfedezésükként megemlítette a rátalálást sok, hasonlóan gondolkodó embertársukra. A Bolygóvédők 2.0 csapat koordinátora a vízgyűjtés, vízhasznosítás lényegességére hívta fel a figyelmet, nagy felismerésükként pedig kiemelte, hogy a korábbiakhoz képest még mindig milyen sokat tudtak megspórolni. Az Energöd előadója az óraleolvasás fontossága mellett a sok apró odafigyelés célravezetőségéről beszélt. Ők is felhívták a figyelmet a tudatosság szerepére, ami rengeteg energia megspórolásához vezet, nem kell aszkéta életmódot folytatni.

Három visszatérő koordinátor, Barakonyi-Tóth Viktória, Filep Róbert és Reszl Berta egy kerekasztal beszélgetésen osztotta meg a tapasztalatait és közösségszervezési praktikáit; majd a szakmai program befejezéseként az MTVSZ szakértője, Kovács Bence adott elő a magyarországi közösségi energiáról. A záró ceremónia alatt a díjazottak átvehették értékes nyereményeiket, amelyek a klímabarát, zöld életmódjuk továbbfejlesztését segítik.

A verseny során az összes képzés, rendezvény klímabarát és zöld program volt, bár elkerülhetetlenül karbon-lábnyom is képződéssel is jártak. Ezért a kibocsájtások kompenzálása a résztvevők között kiosztott 105 db őshonos, a biodiverzitás mellett a helyi élelmiszertermelési lehetőségeket is támogató gyümölcsfa ültetésével történt.

A GreenDependent YouTube-csatornáján megtekinthető a zárórendezvényének teljes anyaga. További részletek hallhatóak az EnergiaKözösségekről a 2020-21-es évad zárását követően készült rádióinterjúinkból is (Európa rádió, inforádió), valamint a program saját weboldala is segíti a tájékozódást.

 

Szerkesztette: Szőke Alexandra, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2021. augusztusi (121.) számában.

 

Forrás(ok): GreenDependent sajtóközlemény

Képek forrása: GreenDependent ©

 


 

Megosztás Megosztás