Rajzpályázat - FELHÍVÁS
2010. június 14. hétfő, 02:45

A programban – több kiadvány mellett - készül egy éves, 2010. szeptembertől 2011. augusztusig használható Klímanaptár is, amelyben a fontos Zöld Napokat, a nagycsaládos rendezvényeket és a „Nagycsalád – kis lábnyom” program kiemelt dátumait gyűjtenénk össze.

A 3000 család otthonába eljutó naptárban terveink szerint a hónapokat egy-egy színes gyermekrajz díszítené.

Bővebben...
 
Elkezdődött a program
2010. június 07. hétfő, 17:19

smallfootlogo2010. május 1-én elindult a KEOP által támogatott, „Nagy család – kis lábnyom” névre keresztelt energiatudatosság-növelő program a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a GreenDependent Fenntartható Megoldások Egyesülete szervezésében!

A projekt átfogó célja a családok, ezen belül a nagycsaládok klíma- és energiatudatosságának növelése, valamint ezen keresztül a szén-szegény életmód népszerűsítése, terjesztése és elősegítése.

A program során, 2010 júliusában és szeptemberében az ország tíz településén tartunk majd „Klímabarát otthon” képzést, illetve ősztől egy fél évig tartó fogyasztásmérős, megtakarítós, feladatmegoldós versenyt is indítunk! Igen, a megtakarított energia lesz az egyik nyeremény, a többi egyelőre meglepetés.

 
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 Következő > Utolsó >>

15. oldal / 15
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai RegionálisFejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.