Megjelent a „Klímabarát háztartásoktól a klímabarát közösségekig” útmutató!
2011. április 08. péntek, 13:43

Az útmutató részben a Kislábnyom családi képzés anyagára épül, részben pedig teljesen új, specifikusan a klímaváltozás kommunikációjára és klímabarát közösségekre, szervezésükre vonatkozó információkat tartalmaz.

Az útmutatóban megtaláljuk a klímaváltozással kapcsolatos ismereteket, megismerhetjük a karbon-lábnyomot és számítását, valamint abban is segítséget kapunk, hogy miképp mérjük fel és tegyük rendbe otthonunk energiafogyasztását. Minden fejezetben találhatóak ötletek és útmutatás is arra nézve, hogy hogyan tudjuk hallgatóságunk számára ezeket az ismereteket hatékonyan átadni.

Másrészt, elgondolkodhatunk és olvashatunk a kommunikációról, háztartásunkon kívül közösségi rendezvényeink karbon-lábnyomáról, és a közösségek szervezésének néhány nagyon fontos feltételéről is. Végül, a kiadványban igyekeztünk bemutatni minél több, a gyakorlatban megvalósított vagy éppen most megvalósuló példát.

 Az útmutató letölthető innen.

 
Versenyeredmények
2011. április 04. hétfő, 11:43

Végre itt a Kislábnyom Családi Energiatakarékossági Verseny várva-várt eredménye!

A pontszámok szoros állása miatt az Al-Duna régióban megosztottuk a 4. helyezést, tehát itt 5 családot is jutalmaztunk.

Íme a nyertesek:

Gratulálunk!

Az összes regisztrált család részletes potszámait itt lehet megtekinteni, a közép-magyarországi régió résztvevőinek eredményei pedig itt találhatók.

 
A 3. és 4. feladat megoldásai és eredményei
2011. április 05. kedd, 06:28

Itt vannak a 3. és 4. feladat megoldásai, vagyis a

Kislábnyom tudáspróba (3.feladat) és

Kislábnyom tudáspróba 2. (4. feladat)

online kitölthető tesztek helyes válaszai.

A résztvevő családok pontszámait itt lehet megtekinteni.

A Közép-Magyarországi (Pest megye és Budapest) családok eredményei pedig itt találhatók. 

 
Nagycsalád - kis lábnyom záró díjkiosztó rendezvény
2011. március 30. szerda, 11:06

Szeretettel várjuk az érdeklődőket a Nagycsalád - kis lábnyom projekt záró díjkiosztó rendezvényére.

A dijak kiosztásán és a sajtótájékoztatón kívül érdekes előadásokkal, büfével és gyerekprogramokkal várjuk a családokat.

A részvétel regisztrációhoz kötött, a részvételi szándékot kérjük az info(kukac)greendependent(pont)org címen jelezni!

 

Dátum: 2011. április 16. (szombat)

Helyszín: Szent Margit Gimnázium (1114 Budapest, Villányi út 5-7.)

 

Részletes program és további információ a rendezvény meghívójában található.

 

A Kislábnyom energiatakarékossági verseny és a díjkiosztó rendezvény fővédnöke dr. Fülöp Sándor, a Jövő Nemzedékek Országgyűlési biztosa.

 
Kislábnyom Hírlevél 18. szám
2011. március 29. kedd, 12:26

Megjelent a Kislábnyom Hírlevél 18. száma!

Ízelítő a tartalomból:

Nagycsalád - kis lábnyom program hírei              

A Nagycsalád – kis lábnyom program díjkiosztó rendezvénye

Klímabarát tippek

Húsvéti klíma-böjt

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

5. oldal / 15
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai RegionálisFejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.