Nagyüzemi húsra kivetett adó vagy felelős állattartás – melyik jelent inkább megoldást? Vagy mindkettőre szükség van?

A Kislábnyom hírlevél legutóbbi, 104. számában jelentettük meg a The Guardian húsadóról szóló cikkét, melyben arról volt szó, hogy a húsra egyre éhesebb emberiséget kiszolgáló (nagy)ipari állattartás negatív környezeti és klímaváltozást fokozó hatásai a szakértők szerint orvosolhatóak, például a fogyasztás mérséklését célzó húsadók bevezetésével, különös tekintettel a jelentős metánkibocsátásért felelős marhák húsára kivetett magas adóra.

A cikkre válaszul – nagy örömünkre – „tollat” ragadott a marhák védelmében a Csenderes Biodinamikus Gazdaság vezetője, Póth Virág biogazdálkodó, aki szerint inkább a tartás módjáról és mértékéről kellene beszélni, és nem lenne igazságos minden esetben "klímabűnözőknek" kikiáltani a marhákat. Levelében sok fontos dolgot említett, amit szeretnénk Olvasóinkkal is megosztani. És, természetesen, továbbra is szívesen várunk hozzászólásokat a témához!

 


Csenderes - Póth Virág és családja, minden előzetes tapasztalat nélkül, az elmúlt 15 évben példaértékű biogazdaságot hozott létre a Cserhát lankáin, 240 hektáron. A gazdaság fő profilja a legeltetésre alapozott húsmarhatartás, hazai fogyasztásra és exportra is termelnek. 2014-ben elnyerték a Magyar Biokultúra Szövetségtől az Év biogazdája címet.

A gazdaság honlapján olvashatóak a következő sorok - felelős állattartás és felelős fogyasztás, egy mondatban! „Hiszem, ha a gazda igazán az állattól kapott adományként éli meg, amikor eladja a húsát, szőrét, akkor nem hallgatja el diszkréten a nevét, hanem inkább elmeséli, hogy milyen is volt éltében, hogy hány kaland, öröm, sírás kötődik hozzá, hogy valóban a vevő is érezze, hogy amit eszik, annak mi az értéke és mi az ára...” (Póth Virág)


 

Gondolatok egy biogazda által írottak alapján

…a magyarországi marhahúsfogyasztásról – egy pár dolog, amin változtatnunk kellene

 

1.) A marhahús ma az egyetlen hús itthon, aminek 27% az ÁFÁ-ja, vagyis 22% többletadó terheli már ma is más húsféleségekhez képest (amiket jelenleg csak 5% ÁFA terhel).

Ezt a többletadót lehetne klímabarát fejlesztésekre fordítani!

2.) Magyarországon elenyésző a marhahúsfogyasztás más fejlett országokhoz képest, így nálunk nagy változást a fogyasztásban valószínűleg nem hozna a többletadó bevezetése.

Viszont lehetne belőle támogatni a hagyományos állattartást!

3.) A ma Magyarországon boltokba kerülő marhahús jelentős része nem hazai állományból származik, és jellemzően rosszabb minőségű, mint amit mi exportálunk.

Ideje kampányolni a helyi legelőkön felnövő marhák egészséges húsa mellett!

4.) A boltokba kerülő húsok egy része az EU-n belüli eltérő szabályozások okán nálunk még szavatossági időn belül van, mikor máshol már megsemmisítésre váró veszélyes hulladék, így azt nyomott áron eladják hozzánk. A vevő nyer vele, mert olcsó húshoz jut, a kereskedelmi lánc nyer vele, mert jó médiafogás az irreálisan alacsony áron adott hús, a EU-s eladó nyer vele, mert még bevétele is van a tranzakcióból, a drága megsemmisítés helyett...

A másik jellemző húsforrás Európában a dél-amerikai, ami jellemzően fagyasztott húsként utazik ide, de itt friss húsként kerül értékesítésre. Ha kapott abrakot, márpedig a hizlalt marha mindig kap, akkor igen valószínű, hogy GMO-st evett (ez a húsokból is kimutatható). És mindez úgy, hogy az ottani marhafelvásárlók gyakran nem fizetik ki az ottani marhatartókat, akik ezért csődbe mennek családostól. Ráadásul az exportra termelő marhatartás területei igényét kielégítendő az esőerdőket és ezzel az ottani ökoszisztémát, (és a rájuk épülő) társadalmat is pusztítják. 

E két példa népszerű módja az olcsó "magyar" marhahús biztosításának, a magyar marhatartó pedig, mint termelő ezzel próbál árban versenyezni. 

Ld. előző pont: szükség lenne kampányolni a hazai legelőkön felnövő marhák egészséges húsa, illetve egy egységes szabályozás mellett!

5.) Érdekes adalék, hogy sajnálatos módon a fogyasztó nincs is hozzászokva a szabadtartásban boldogan izmosodó állatok elkészítéséhez, illetve elfogyasztásához – azaz a puhány, vizes húsú állatok húsára fenjük a fogunkat, mert egészséges környezetben nevelkedett állat húsával lényegében nem is találkozunk.

Szükség lenne a fogyasztókat tájékoztatni arról, hogy hogyan kell elkészíteni és fogyasztani a szabadtartásban nevelt marhák húsát, illetve hogy milyen különbségekre lehet számítani a nem szabadtartásban nevelt marhák húsához képest.

 

Gondolatok egy biogazda által írottak alapján

…a marhahús és a klímaváltozás kapcsolatáról: a nagyüzemi vagy a boldog tehén a „gázosabb”?

 

A nagyipari állattartás a marhák kérődzésén kívül is számos módon járul hozzá a klímaváltozáshoz és egyéb környezetvédelmi problémákhoz: a gazdaságok létrehozásához és a takarmány megtermeléséhez elpusztítják az eredeti természetes területeket (pl. az erdőket, legelőket, esőerdőket), hatalmas a gépigényük, vegyszeresen művelt földeken állítják elő a – részben GMO - takarmányt, nagyszámú az elhullás (ami az állati tetemek megsemmisítési feladatát vonja maga után), az ilyen tartás épület- és energiaigényes, rengeteg a felhasznált fertőtlenítőszer, gyógyszer, antibiotikum, hormonok, és komoly probléma a talaj- és vízszennyezés.

Hol van ehhez képest egy legelőn, a szabadban tartott, szabadon legelő, télen csak szénát kapó, gyógykezelést szinte nem, épületet nem, csak egy fedett színt igénylő, a közelben vágott, értékesített marha összterhelése a világban? Hogy vesz egy ilyen marha részt az ökoszisztémában, a szén-körforgásban?

Valóban ne lenne szükség a marhákra? Szabaduljunk meg tőlük? Ha a marhát önmagában szemlélem, és nem a talaj-növény-marha-ember körforgás egy részeként, akkor lehet ő a bűnös, és könnyű e mögé bújni, és feloldozást találni: nem eszem marhahúst, vagy vega leszek, és ezzel részemről meg van mentve a világ... De ha közben továbbra is mindenhova autózom, távoli helyeken repülővel utazva nyaralok, kétévente kicserélem a mosógépem, a konyhabútorom, félévente a ruhatáram stb., ez önbecsapás. 

Ha valaki egészsége védelmében kerüli a marhahúst, mint káros vörös húst, az szintén magát csapja be: mert a nem bio módon nevelt csirke és főleg a pulyka jóval több antibiotikumot és hormont kap, és a takarmánnyal több vegyszermaradványt vesz magához, mint akár a nagyüzemi húsmarha! Vagyis az "egészséges" fehér hússal állandóan mérgezem a szervezetem. Ehhez képest a marhahús mindenképpen egészségesnek számít. Főleg, ha nem egy kizsarolt, agyongyógyszerezett, -hormonkezelt tejelő tehén végső hasznosulási formáját teszem az asztalra, mint marhahúst, hanem valami jól tartott marha húsát. (Dániában például tilos a tejelésben hasznosított állatok húsát emberi fogyasztásra hasznosítani.)

Ha vegává válok "a világ és az állatok védelmében", érdemes tisztában lenni azzal, hogy az állati trágya nélkül termelt növények egészen más erőket hordoznak, mint azok, amelyeknek a talaja csak növényi trágyával lett kezelve. Emberi mivoltunk kiteljesítéséhez szükségünk van az állati minőségekre is táplálékunkban. Nem kell húst ennünk ehhez, de ha talajaink nem kapnak legalább pár évente állati trágyát, az azokon termelt növények nem fogják az ember fejlődését segíteni. Vagyis, felelősen gondolkozva szükség van marhákra, mert azon lényegében senki nem vitatkozik, hogy a legideálisabb talajerő utánpótló a megfelelően kezelt marhatrágya.

És szükség van a legelő állatokra ahhoz is, hogy megfelelő tartásukkal biztosítsuk az ökoszisztéma fennmaradását. A fenntarthatóan legeltetett legelők híján sok védett növényfajunk örökre eltűnne, sok szintén védett madarunk kihalna, vagy eltűnne országunkból. A legelők legelő állat nélkül nem hasznosíthatók. Szántónak nem jók, gyümölcsösként sem működnek nagyüzemben, vagyis kézenfekvő volna, hogy lehetnének erdők. De a legelők, kaszálók nélkül, a táj sokszínűsége eltűnne, pedig az európai kultúrtájnak ezek is fontos részei, pont sokszínűségének, és ebből adódó ökológiai stabilitásának zálogai.

Vagyis, szerintem a marhatartásnak, és az ebből szükségszerűen következő marhahús-fogyasztásnak igenis van létjogosultsága. Csak éppen a tartás módja, a tartott marhák száma és a húsfogyasztás mértéke nem mellékes, amit a jóléti társadalmak tagjainak felelősen mérlegelniük kellene.

A gazdálkodóknak valóban gazdálkodniuk kellene a rájuk „bízott” földeken, az állatokat valós igényeiknek megfelelően tartani, és nem rablógazdálkodást folytatni.

A fogyasztóknak észszerű önmérsékletet kellene gyakorolniuk, és vásárlásaikkal, és választásukkal tudatosan tenni le a voksot az élelmiszer előállítási környezetet- és állatkímélő módjai mellett és ezzel támogatni azok szélesebb körben való elterjedését.

 

Póth Virág www.csenderes.hu levele alapján szerkesztette Antal Orsolya

Megosztás Megosztás