Szorgos méhek, még szorgosabb közösség: gyülekezeti méhészet Göncruszkán

Göncruszka település Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a szlovák határ közelében található. Sohajda Levente református lelkész három falu - Göncruszka, Vilmány, és Hejce - református lakosságát fogja össze. A kis közösségi gyülekezet saját tagjainak önkéntes munkájára alapozva elindított egy méhészetet.A méhészetben 45 önkéntes dolgozik párhuzamosan, mindenki gazdaként vesz részt a termelésben, így nagy odafigyeléssel végzi munkáját. A megtermelt méz egy kisebb részét Magyarországon, nagyobb részét Svájcban és az USA-ban értékesítik. A közösség eldöntötte, hogy minden bevételt, amit nem a méhesbe innovációként, fejlesztésként forgatnak vissza, azt ösztöndíjra, oktatásra, és a közösség további építésére használják. Így jutottak el egy iskola alapítás gondolatáig.

A göncruszkai lakosok szerették volna, hogy a gyerekeknek megmaradjon a faluhoz való kötődésük, ezért közös összefogással 2011-ben megnyílt a Talentum Tehetséggondozó Iskola.  A működéshez szükséges pénzt az állami alap normatíva mellett a méztermelésből befolyó bevétellel kiegészítik ki, de besegít az önkormányzat, néhány vállalkozó és a szülők  is, ki mivel tud. A fűtést a szülők által felajánlott szalmabálákkal oldják meg. Alapelvük, hogy egy közösséget nem szabad egy bizonyos irányba lökni, csak kísérni lehet. A gyülekezetben vállalta mindenki, hogy hozzáteszi a maga munkáját. Vannak, akik a méhekkel dolgoznak, mások a méz kiszerelésében segítenek, vagy tisztítják a diót és tökmagot, amit hozzáadnak, esetleg gyógynövényeket gyűjtenek. Van, aki a könyveléshez ért. Mindenki tudásának van helye és speciális szerepe.

A közösségi méhészkedést elindító lelkész szerint a földi Édenkert megélhető. Egy olyan térségben ad hitet, és ér el kézzelfogható eredményeket, amelyre minden ott élő méltán lehet büszke. Emellett a méz is nagyon finom. Egy olyan speciálisan magas kézműves minőséget állítanak elő, amelyhez közösségek kellenek, mert sem gépesítve, sem egyéni kézműves munkával nem megvalósítható.

 

Szerkesztette: Fülöp Eszter, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. márciusi (105.) számában.

 

 

Forrás:

http://keksajo.blogspot.hu/2012/07/gyulekezeti-meheszet-goncruszkan.html

http://www.highlightsofhungary.hu/portfolio/goncruszkai-kozossegi-meheszet/

http://mitemuhely.hu/adatbazis/02_Goncruszka.pdf

 

Megosztás Megosztás