A Kislábnyom hírlevélben igyekszünk a remény hangján írni, üzenni, bíztatni, jó példákat és történéseket bemutatni, már közel 10 éve.
A sok remény, nagyszerű kezdeményezés között azért előfordul, hogy elbizonytalanodunk, hogy kevésnek érezzük, ami történik, és főként, hogy türelmetlenek vagyunk.
Miért nem látják többen, hogy lépni kell? Miért nincs több elköteleződés a változás mellett? Hogy lehet, hogy bár sokan gondolják úgy, hogy szükséges, még sincs változás? Sokszor talán másra várunk, hogy történjen valami: a vezetőkre, politikusokra, cégekre, pénzesekre, feltalálókra, a technológiára, és sorolhatnánk.
Mostanában ez az érzés talán a korábbinál is jobban elhatalmasodott rajtunk, ezért is indítottuk a hírlevelet a megszokottnál türelmetlenebb cikkekkel, kifejezve frusztrációnkat azzal kapcsolatban, hogy még mindig a hulladékoknál vagyunk leragadva... még mindig az számít nagy szónak, hogy egy ország betiltja a műanyag szatyrokat... (ld. A műanyaghulladékon és műanyag-témán túl... és Hulladékmentesség 2.0: szinte láthatatlan hulladékaink). Természetesen, vannak néhol ennél jelentősebb eredmények is (pl. Írország nem kér a fosszilis energiahordozókból, Eigg energia-önellátó szigete, Bhután, ahol bruttó nemzeti boldogságot mérnek), de valahogy eltörpülnek a műanyaghulladék mellett...
Nem vagyunk ezzel az elkeseredésünkkel egyedül sem itthon, sem külföldön. A külföldiekből mutatok most be pár, saját megítélésem szerint jelentősebb megszólalást.
Ahogy arról a Kislábnyom hírlevélben is beszámoltunk[i], 2015-ben a The Guardian c. jelentős angol napilap és hírportál döntött úgy, hogy a klímaváltozással kapcsolatos híreknek a lapban és portálon központi szerepet ad. A lap főszerkesztője erről a következőképpen nyilatkozott:
"Az újságírás általában olyan, mint egy visszapillantó tükör. Inkább arról szól, ami már megtörtént és nem arról, ami történni fog. Azt részesítjük előnyben, ami kivételes és jól látható, nem pedig azt, ami megszokott és eldugott... [...] Lehet, hogy történnek rendkívüli, lényeges dolgok a világban - de lehet, hogy túl lassan vagy láthatatlanul a türelmetlen újságírók és munkába siető újságolvasók számára.
Fiatalok a Rio+20 találkozóra készített festménye
(Kép forrása: http://leave-it-in-the-ground.org/lingo-murals/)
[...] Ezen és egyéb okok miatt a klímaváltozás viszonylag ritkán szerepel a hírekben, különösen a főbb hírek között. A változások az emberiség kényelme szempontjából nagyon gyorsan történnek - a hírszerkesztők, és őszintén szólva, a legtöbb olvasó szempontjából pedig túl lassan. [...]
A klímaváltozás veszélye hangsúlyosan fog szerepelni ezután péntekenként a The Guardian honlapján - akkor is, ha semmi különleges nem történt a témában aznap. Így reméljük, hogy sokan olvasnak majd a témáról az elkövetkező hetekben.
Ennek a változtatásnak az oka részben személyes. Idén nyáron, 20 éves főszerkesztői munka után, elhagyom a lapot. Ezért karácsonykor átgondoltam, hogy van-e olyan dolog, amit sajnálok, hogy főszerkesztőként nem tettem meg.
Kevés ilyen van, kivéve egyet: nem tettünk eleget annak érdekében, hogy a klímaváltozásról, erről a hatalmas, nyomasztó, mindent beárnyékoló ügyről beszéljünk és hírt adjunk, arról, hogy minden valószínűség szerint még gyermekeink élete során elmondhatatlan pusztítást és stresszt okoz majd az emberiség számára."
2017-ben 20 000 tudós a világ minden tájáról sürgette, hogy változtassunk[ii].
Az első figyelmeztetés kiadásának 25. évfordulóján, 2017 végén, ha visszatekintünk a felhívás óta eltelt évekre és értékeljük, hogy hogyan reagált az emberiség a felhívásban foglaltakra, megállapíthatjuk, hogy 1992 óta, az ózonréteg stabilizálásán kívül egy területen sem sikerült megoldanunk a problémákat. Sőt, legtöbbjük azóta riasztó mértékben súlyosbodott. Különösen aggasztó a fosszilis erőforrások elégetése, valamint a kérődző állatok legeltetése kapcsán keletkező üvegházhatású gázok mennyisége és az ennek eredményeként kialakuló, potenciálisan katasztrofális mértéket öltő klímaváltozás veszélye. Továbbá elindítottuk bolygónkon a 6. fajkipusztulási hullámot, amelynek következtében a század végére kihalhat vagy a kihalás szélére sodródhat számos élőlény.
Mindez arra késztetett több mint 15 000 tudóst - akikhez további közel 5 000 csatlakozott később -, hogy egy második figyelmeztetést adjon az emberiség számára. Már maga a tény, hogy közel 20 000 tudós egyetért, és a nevét adja egy tudományos cikkhez példa nélküli, és nem szabadna, hogy a döntéshozók és az állampolgárok figyelmen kívül hagyják.
Nemrég a The New York Times oldalain jelent meg elgondolkodtató összefoglaló az emberiség helyzetéről és tétlenségéről. A 444.hu-t idézve:
"A New York Times történetének leghosszabb, fotókkal és videókkal teli cikke több mint 100 interjún keresztül mutatja be az 1979 és 1989 közötti időszakot, amiben a klímaváltozásra felfigyelt az emberiség, és majdnem tudott ellene tenni valamit. A világ vezető hatalmai gyakorlatilag közelebb kerültek a szén-dioxid-kibocsátás kötelező, világméretű korlátozásához, mint azóta bármikor. Abban az évtizedben akár sikerre is vihették volna a tervüket, hiszen alig állt valami az emberiség útjába. Csak saját maga."
Hát nem vittük sikerre, és nem teszünk eleget, nem változtattunk és változtatunk jelentősen, úgy, hogy annak tényleg legyen hatása, leginkább, hogy csökkenjen az ökológiai lábnyomunk és az egyenlőtlenség, és nőjön a jól-lét. Nem változtatunk, pedig a technológia, a tudás megvan hozzá, rendelkezésre áll, ahogy erről mi is írtunk korábban, a Drawdown projekt kapcsán[iii]. Úgy tűnik, még sincs meg bennünk a közös elhatározás.
Vagy lehetséges, hogy a sok kis kezdeményezés egyszer mégis összeér és lesz változás?
Ennek a jele talán az a kislábnyomos szempontból is fontos "Növekedésen túl 2018" konferencia (Post Growth 2018), amit Brüsszelben tartottak idén szeptemberben?
A merce.hu-n jelent meg róla összefoglaló, a konferenciával együtt megjelent felhívással együtt, amelyet 240 európai tudós írt alá:
"Az elmúlt hét évtizedben a GDP növelése lett a gazdaságpolitika legfőbb célja az európai országokban. Ugyan a gazdaságaink valóban növekedtek, de mindennek a környezetünkre gyakorolt hatása is jelentősen nőtt. Ma olyan mértékben lépjük túl a Föld teljesítőképességének határait, hogy az már meghaladja a biztonságosnak tekinthető szinteket. Semmi jel nem utal arra, hogy lehetséges lenne egy olyan gazdasági növekedés, amely szétválasztja a növekedési és nyersanyag-felhasználási pályákat, és ezáltal nem szennyezi tovább a környezetet. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy az európait társadalmi problémák megoldásához nem egy növekvő gazdaságra, hanem inkább a már meglévő jövedelem és vagyon igazságosabb elosztására lenne szükség.
A gazdasági növekedést egyre nehezebb is elérni: egyre kevésbé tudjuk növelni a termelékenységet, a piacok telítettek, miközben a környezetünk folyamatosan pusztul. Ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, az európai gazdasági növekedés teljesen megállhat egy évtizeden belül. Manapság a kormányzatok válasza erre a problémára az, hogy megpróbálják fenntartani a gazdasági növekedést hitelből, miközben eladósodnak, lazítanak a környezetvédelmi szabályokon, növelik a dolgozók munkaidejét és megvágják a szociális támogatásokat. A gazdasági növekedésre való agresszív törekvés azt eredményezi, hogy társadalmaink megosztottak lesznek, a gazdasági helyzet bizonytalan és gyengül a demokrácia.
Az egyetlen fenntartható növekedés a nemnövekedés
(kép forrása: https://degrowth.org)
Sem a döntéshozók, sem az elitek nem igazán gondolták még át ezeket a kérdéseket. Az Európai Bizottság „GDP-n túl” kezdeményezése („Beyond GDP”) idővel meggyengült, és ma a „GDP és azon túl” (GDP and Beyond) néven fut. A mindent átszövő mantra továbbra is mindenekelőtt a gazdasági növekedés, esetleg feljavítva a „fenntartható”, „zöld” vagy „befogadó” kiegészítésekkel. Még az ENSZ 2015-ben megfogalmazott Fenntartható Fejlődési Céljai is tartalmazzák a gazdasági növekedést, mint célt minden ország számára, nem törődve a „fenntarthatóság” és a „növekedés” közt rejlő alapvető ellentmondással.
A jó hír az, hogy eközben a civil társadalomban és a tudományos életben kialakult egy poszt-növekedés mozgalom.
Ennek a mozgalomnak sokféle neve van, országoktól függően: décroissance(nemnövekedés), Postwachstum (poszt-növekedés), steady-state (egyensúlyi gazdaság), doughnut economics, prosperity without growth (jóllét növekedés nélkül), hogy csak néhányat említsünk. 2008 óta a nemzetközi Nemnövekedés Konferenciákon (például 2016-ban Budapesten) rendszeresen több ezer ember gyűlt össze. Egy nemrég létrejött globális kezdeményezés, a Wellbeing Economic Alliance (Jólléti Gazdaság Szövetség) összeköti ezeket a kezdeményezéseket, egy európai kutatói hálózat pedig – más kutatási tevékenységek mellett – az „ökológiai makroökonómiai modellről” szóló kutatásokat kapcsolja össze. Ezek a kutatások lehetségesnek tartják, hogy úgy javítsuk az emberek életminőségét, állítsuk helyre az élővilágot, csökkentsük az egyenlőtlenségeket és adjunk tisztes és elégséges munkát mindenkinek, hogy közben ne legyen szükség a gazdasági növekedésre. Ehhez azonban úgy kell alakítanunk a szakpolitikai döntéseket, hogy felszabaduljunk a jelenlegi gazdasági növekedéstől való függőség alól.
A javasolt lépések közt szerepel a természeti erőforrások használatának korlátozása; a progresszív fiskális eszközök használata, ami megálljt parancsolhat az egyenlőtlenségeknek; vagy a munkaidő fokozatos csökkentése. A nyersanyagok használatának növekvő tendenciáját megfordíthatná a szén adó, amelynek a bevételeiből finanszírozható lenne egyfajta alapjövedelem vagy egyéb szociális programok. Az alapjövedelem és a jövedelmi plafon bevezetése tovább csökkenthetné az egyenlőtlenségeket, segítene a társadalomért végzett munka újraelosztásában, és megtörné ezzel azokat a hatalmi egyenlőtlenségeket, amik gyengítik a demokráciánkat.
Az új technológiákat a munkaidő csökkentésére és az életminőség javítására használnánk ahelyett, hogy nagy tömegeket elbocsátunk az állásukból és növeljük a néhány privilegizált helyzetben lévő profitját.
Tekintettel az egyes döntések jelentős kockázataira, felelőtlenség lenne a politikai döntéshozók részéről, ha nem vizsgálnák meg a növekedési dogmán túllépő jövő lehetőségét. A Brüsszelben megrendezett konferencia fontos kezdetet jelent ebben a tekintetben, de további vállalások szükségesek. Mint a fenti kérdéskörrel foglalkozó társadalom-, vagy természettudósok csoportjának Európa összes tagállamát megjelenítő tagjai, ezúton felkérjük az Európai Unió intézményeit és tagállamait az alábbiakra:
- Állítsanak fel egy bizottságot az Európai Parlamentben a növekedésen túlmutató jövőképek megvizsgálására. Ez a bizottság vitassa meg a növekedés jövőjével kapcsolatos kérdéseket, javasoljon alternatív szakpolitikákat és gondolja át, hogy a növekedés fenntartása valóban a politika fő célja kell-e hogy legyen.
- Az EU és a tagállamok makrogazdasági értékelésénél alkalmazzanak alternatív mérőszámokat is. A gazdaságpolitikát aszerint kell értékelni, hogy az milyen hatással van az emberek jóllétére, a természeti erőforrásokra, a gazdasági egyenlőtlenségre vagy a méltó megélhetéshez szükséges források megteremtésére. A döntéshozatali folyamatokban az ezeket mérő számoknak előtérbe kell kerülniük a GDP-hez képest.
- Alakítsák át a Stabilitási és Növekedési Paktumot (SGP) egy Stabilitási és Jólléti Paktummá. Az SGP olyan szabályok összessége, amelyek célja az államháztartási hiány és az államadósság határok között tartása. Ezt a paktumot át kell alakítani úgy, hogy a tagállamok számára biztosítsa saját állampolgáraik alapvető szükségleteinek kielégítését, miközben a természeti erőforrások felhasználását és a hulladék termelését fenntartható szintre csökkenti.
- Minden tagállam hozzon létre egy gazdasági átalakulásért felelős minisztériumot. Egy olyan új gazdaság, amely az emberi és környezeti jóllétet tartja szem előtt, sokkal jobb jövőt nyújthatna állampolgárainak, mint egy olyan, amely a gazdasági növekedéstől függ."[iv]
Ehhez a felhíváshoz ezen a linken lehet csatlakozni, talán annak érdekében is, hogy kialakuljon egy közös akarat a változásra.
Mert azt gondolom, a Quimby-nek igaza van, amikor azt énekli:
" Az emberiség jövője ott van
Mindannyiunk kezében..."[v]
"A bolygónkra leselkedő legnagyobb veszély az, hogy azt gondoljuk, majd valaki más megmenti…" (Robert Swan)
(forrás: óriásplakát Máltán)
Összeállította: Vadovics Edina, GreenDependent
Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. szeptemberi (109.) számában.
Képek forrása, ahol nincs másként jelölve:
Vadovics Edina ©, https://www.awarenessjunkie.com, Vadovics Edina ©
[iv] A szöveg forrása: https://merce.hu
Szerzői:
Dr Dan O’Neill, University of Leeds, Egyesült Királyság, Dr Federico Demaria, Universitat Autònoma de Barcelona, Spanyolország; Dr Giorgos Kallis, Universitat Autònoma de Barcelona, Spanyolország; Dr Kate Raworth, Oxford University, Egyesült Királyság; Dr Tim Jackson, Professor, University of Surrey, Egyesült Királyság; Dr Jason Hickel, Lecturer, Goldsmiths, University of London, Egyesült Királyság; Dr Marta Conde, President of Research & Degrowth, Spanyolország.
Magyar fordítás:Üveges Lilla, Köves Alexandra és Szabó Rebeka
[v] Quimby: Forradalom, szöveg: Kiss Tibor
A CNN fotó- és videóriportja a Kongói Demokratikus Köztársaságban tomboló kobaltláz kellős közepébe repít minket, ahol a fegyveres konfliktusok, a korrupció és a gyerekmunka is hétköznapi jelenség.
Az Amnesty International 2016-os jelentése szerint a CDM is vásárol olyan forrásokból, ahol feltehetően gyerekeket dolgoztatnak, és nagyjából 35.000-re tehető a gyerekmunkások száma a kongói kobaltbányászatban.
A forgatócsoport olyan tavakhoz és folyókhoz utazott, ahol a helyiek a kobalt tisztítását végzik. Érkezésük hírére a bányászati felügyelők minden alkalommal igyekeztek eltüntetni a kobaltzsákokat cipelő gyerekeket a helyszínről, még látni lehetett őket, ahogy felkapaszkodnak a közeli domboldalra. Az egyik folyónál azonban időben érkeztek, egy maroknyi fiú éppen köveket válogatott, egyiküket láthatjuk a felvételen is, amint éppen „távozásra szólítja fel” egy felügyelő egy hatalmas pofon kíséretében.
A folyópartról a bezsákolt kobaltot minden elképzelhető járművön szállítják, vagy a vállukon cipelik eladni a Kapata piacra, Kolwezi külvárosába, ahol a legtöbb kereskedőház kínai tulajdonban van.
A kobalt és réz vételi árát kézzel írt papírlapokon tudatják az érkezőkkel. Minden szállítmány ásványianyag-tartalmát XRF analizátorral ellenőrzik, mielőtt továbbadják nagyobb, finomítással és exportálással foglalkozó vállalatoknak - de hogy ki bányászta az eléjük kerülő kobaltot, az senkit nem érdekel.
Csak a Renault, az Apple, és a BMW válaszolt érdemben a CNN megkeresésére. A Huayou, a CDM anyavállalata, még mindig ott van a Renault beszállítói között. Az Apple és a BMW ugyanakkor – bár szintén kongói kobaltot használ - már nem vásárol a Huayou-tól. Mindkét vállalat azt tervezi, hogy kihagyja a közvetítő cégeket és közvetlenül a helyi bányászoktól szerzi be a kobaltot.
