A fagyik, sütemények és a csokoládé esszenciáját adó vanília világpiaci ára az utóbbi öt évben több, mint tízszeresére nőtt, táptalajt biztosítva ezzel az erőszaknak és bűncselekményeknek. „Ma este eljövünk a zsákmányért!”, üzenték a vaníliatolvajok, akik annyira magabiztosak voltak, hogy nem féltek előre figyelmeztetni az elhagyatott kis tengerparti falucskát, Anjahanát a tervezett támadásukról. De nem számítottak a fogadtatásra.
Az 5 támadó köré gyűlő tömeg összeverte és kíméletlenül kivégezte a banditákat. Hasonló rablótámadások mindennaposak szinte az összes vaníliaültetvény környékén. Vannak közösségek, melyek a rendőrség segítségére támaszkodnak, de olyanok is vannak, melyek önbíráskodással védik a tulajdonukat, illetve a körülöttük elterülő élőhelyeket. A harcoknak már több tucat halálos áldozata van.
A vaníliát mindössze néhány helyen termesztik, köztük Tahitin, Pápua Új-Guineán, Mexikóban, és Madagaszkáron. Az utóbbiról származik az éves vaníliatermés nyolcvan százaléka. A madagaszkári Clovis Razafimalala, elkötelezett erdővédő és a környezetvédő civil szervezet, a Lampogno Szövetség társalapítója, elmagyarázta a kialakult helyzet összetett hátterét. Először is a szigetet sújtó ciklonok miatt a termés évek óta gyenge. Már a spekulatív készletek is elfogytak. A termelést a minőség rovására próbálják növelni, sőt a vanília kiváltásán gondolkodnak. Miközben a termelt mennyiség folyamatosan csökken, a fűszer ára az egekbe szökött.
A folyamatot tovább rontja a rosszul szabályozott globális piac, a korrupt helyi politikusok és a rózsafa üzletelésből származó illegális pénzmozgás. Közben a vaníliatermelés az erdőírtáshoz, környezetpusztításhoz is hozzájárul. A Masoala nemzeti parkban, Madagaszkár egyik legjobban védett parkjában, mely veszélyeztetett fajok sokaságát tartja fent, a látogatók láncfűrész zajára figyelhetnek fel. Kis írtás jelent meg, hogy vaníliát termesszenek rajta. Az erdőírtásokat gyorsan alakítják, hogy a műholdakról ne lehessen időben felfedezni őket. A termelők jogosnak tartják, hogy elpusztítják környezetüket, hiszen korábban a kormányzat is ugyanezt tette, akkor a rózsafa termelés érdekében.
A rózsafa keményfa, és a kínaiak bútorgyártásra használják, ezzel az egyik legkeresettebb vadvilági árucikké vált, melyből szinte csak illegális kereskedelem során lehet vásárolni. A vanília kereskedelmet pedig a rózsafaüzlet pénzmosására használják. A termelők igyekeznek minél korábban szüretelni, hogy így is védjék a terményüket. Így nő a vaníliabuborék egyre nagyobbra, mert a kereslet nagy és sokat fizet, melyet az alacsony minőségű és egyre kevesebb vaníliával próbálnak kielégíteni.
Így nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan a vaníliafagyi helyett már csak tonkabab ízesítésű fagyit fogunk tudni mindenhol vásárolni...
És mindezek fényében fontosabb, mint valaha, hogy ha csak lehet, fairtrade, azaz méltányos kereskedelemből származó vaníliát válasszunk.
Fordítás és összefoglaló: Boza-Kiss Benigna, GreenDependent
Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. júniusi (107.) számában.
Forrás: https://www.theguardian.com/environment
Képek forrása:
https://www.theguardian.com, https://www.theguardian.com/artanddesign/gallery, https://commons.wikimedia.org/
A 2007-ben indult összefogás és fal építés-ültetés kezdete óta Szenegál haladt a legjobban: eddig összesen 11 millió fát ültettek el a helyi közösségek aktív bevonásával. Bár a projekt már 10 éve elindult, még sok év munkája, valamint összesen kb. 8 milliárd dollár szükséges a befejezéséhez. Azonban a források nagyrészt már rendelkezésre állnak.
Ha elkészül, a zöld fal a világ csodáinak egyike lesz, és azt példázhatja, hogy az embereknek sikerült összefogniuk egy pozitív cél, és ugyanakkor nagyobb környezeti és társadalmi fenntarthatóság elérése érdekében.
fák környékén emelkedik a levegő nedvességtartalma, és kellemesebb lesz a hőmérséklet;
Végül fontos megemlíteni a zöld fal békéhez való hozzájárulását is. Olyan régióban ültetik a falat összefogással, ahol sok feszültség és háború van ma is, részben a szegénység és kilátástalanság következtében. A fák ültetése segít ezeket leküzdeni, ezeken túlmutatóan összefogni. És így összességében kevesebb ember kel majd ebből a régióból is útra Európa felé...
A történet úgy kezdődött, hogy néhány elkötelezett ember, aki fontosnak érezte, hogy a helyi egészségügyért tegyen valamit, felhívást tett közé a lakosok között: aki szeretne az egészség érdekében tenni, jöjjön, és csatlakozzon hozzájuk. Így kezdetben 109 helyi munkás részvételével alakult meg először egy bizottság, majd egy szövetkezet. Később a szövetkezet mobilizálta a lakosságot a kórház létrehozása érdekében.
A kórház a helyi közösség életében aktívan részt vesz: dolgozói ott vannak közösségi rendezvényeken, összejöveteleken, sőt, a kórház maga is szervez ilyeneket.
A kórház életében ma a legnagyobb kihívást az orvosok megtartása jelenti: a legtöbb orvos nem szívesen dolgozik egy közösségi kórházban, amely az államtól, kormánytól független, így 4-6 évnél többet nem sokan töltenek el itt. A másik nehézség, hogy a kórház működtetése a közösség önkéntes hozzájárulására, részvételére épült mindig is. Azonban ma, amikor a munkavállalás és munkáltatás szerkezete átalakult, és sokan nem állandó munkahelyen, hanem egyszerre több helyen is különböző és gyakran változó időbeosztásban dolgoznak, az önkéntesség meggyengült és nehezen kiszámíthatóvá vált.
