Címlap

Kislábnyomos életmód

Ej, nem érünk rá arra már! Csatlakozzunk a klímasztrájkhoz - gyerekeinknek és a jövő földlakóinak nagyobb szükségük van ránk, mint valaha

A napokban elém került a Resurgence magazin legfrissebb száma, és benne Jonathan Neal írása. Mivel nagyon hasonló érzések, gondolatok kavarognak bennem is, most kisebb változtatásokkal és a magyar, valamint a GreenDependent helyzetre alakítva megosztom...

 

 

"15 éve vagyok klíma-aktivista. Ez alatt az idő alatt a világ vezetői elárulták a földi életet. Azt mondták, hogy korlátozni fogják az üvegházhatású gázok kibocsátást. Ehelyett a kibocsátás iszonyú sebességgel növekedett. Próbáltam ezt sztoikusan elviselni, de sok álmatlan éjszakám volt, amikor különböző találkozók és konferenciák után teljesen elkeseredve forgolódtam csak.

A diákok klímatüntetései azonban elképzelhetővé tették a reményt. És azt kérik, hogy mindenki csatlakozzon hozzájuk szeptember 27-én!”

A diákok klímatüntetései több szempontból is újszerűek. Egyrészt, mert világszerte szerveződnek. Másrészt, mert fiatalok szervezik, vezetik őket. Hatalmas erkölcsi tekintélyük van. Azok a fiatalok kérik, hogy cselekedjünk, akiknek majd az általunk alakított világban kell élniük. És azt kérik mindenkitől, hogy legyen radikális, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy tényleg működő megoldásokat találjunk.

 

Szeptember 27-én több magyar városban, többek között Budapesten lesz klímatüntetés

 

A diáktüntetéseknek azért is van hatalmas erkölcsi tekintélye, mert közös cselekvés eredményei. A civil engedetlenség, a felvonulások, találkozók, petíciók, tér- és épületfoglalások általában a kisebbségek akciói, azoké, akik hasonló gondolkodásúakkal összefogva felfüggesztik napi rutinjukat, hogy tegyenek valamit. A diáktüntetések nem mozgatnak még meg minden diákot minden iskolában, de az a céljuk, hogy hamarosan ezt megtegyék. A tüntetésekkel a diákok dacolnak azzal a hatalommal, ami 6 éves, vagy talán még fiatalabb koruk óta kontrollálja életüket.

A diákok tüntetése világméretű, összefogásra épül, kihívó, és arra törekszik, hogy a többséget vonja be. Ez csupa olyan jellemző, ami szükséges ahhoz, hogy egy mozgalom a földi életet meg tudja menteni.

A hatalmasok, a gazdagok és a vezetők nem csupán nem cselekedtek. Ellenálltak a cselekvésnek. Most már tudjuk, hogy radikális kormányokat kell választanunk annak érdekében, hogy lecseréljük őket. Az újonnan választott vagy változásra hajlandó kormányok előtt álló hatalmas feladat megvalósítása érdekében a többség támogatására lesz szükség.

Pontosan emiatt inspirálóak a diákok klímatüntetései: egy lehetséges jövő irányába mutatnak.

Ezért kérjük, hogy mindenki csatlakozzon hozzájuk szeptember 27-én. Mindenki a saját környezetében, a saját lehetőségei szerint próbálja erejüket megsokszorozni. Próbálj meggyőzni egy kollégát, egy barátot, egy családtagot, hogy csatlakozzon hozzád. Ha munkahelyről mennél tüntetni, légy udvarias a főnökeiddel: értesítsd őket előre, és légy tudatában annak, hogy valami szokatlant készülsz tenni.

 

Greta Thunberg és a klímatüntetők

(Forrás: www.szeretlekmagyarorszag.hu)

 

A mások meggyőzésének kulcsa, hogy találj olyanokat, akikkel együtt tudsz dolgozni, cselekedni. Keress már holnap egy vagy két embert, aki hajlandó segíteni neked, aki hajlandó veled menni. De ne egy már kész tervvel keresd meg őket, hanem üljetek le együtt ebédszünetben, vagy egy sörözőben, kávézóban, és közösen találjátok ki, hogy mit tegyetek. Sok személyes üzenetet küldjetek - a fiatalok is így csinálják. De találkozókat is szervezzetek, és mindenekelőtt: beszélgessetek. Minél több szó esik a témáról, annál nagyobb lesz a várakozás, és annál valószínűbbnek és megvalósíthatóbbnak fog tűnni mindenki, még a kételkedők számára is, a közös cselekvés esélye.

Ezek az első lépések szeptember 27. érdekében. A klímatüntetések egyetlen 16 éves tinédzser heti tiltakozásából, a svéd parlament előtti ülősztrájkjából épülnek fel fokozatosan. Ha 5 embert meggyőzöl, hogy menjen veled tüntetni most, legközelebb már 20-an vagy 30-an lesztek. Ha most 1 millió felnőtt csatlakozik a fiatalokhoz világszerte, legközelebb 5 millió fog.

Ha megtudnád, hogy édesanyád kórházba került, gondolkodás nélkül elkéredzkednél a munkahelyedről. Hát most a Föld Anya beteg, ég, és minden gyermeke veszélyben van."

 

"Hacsak valakit, például TÉGED, nem érdekelnek annyira a dolgok, hogy tegyen valamit, SEMMI NEM LESZ JOBB! Tényleg nem."

(Forrás: merce.hu)

 

Ha nem is állsz készen arra, hogy klímatüntetésre menj, vagy nem az a te utad, tüntess tettekben, esetleg másokkal együtt: ha mindig egyedül és autóval mész munkába, most menj másokkal, vidd el őket, vagy még jobb, ha együtt bicikliztek vagy buszoztok. Ha mindig húst eszel, most válassz zöldséget ebédre, mi több, készítsd el együtt a családoddal, lakótársaiddal és vigyétek magatokkal dobozban. Ha mindig szupermarketben vásárolsz, menj ki a piacra és beszélgess a termelőkkel, vásárolj tőlük. Ha van a lakásodban üres szoba, gondolkodj el, hogy odaadd, kiadd vagy kisebbe költözz. Ha még nem ültettél fát, ültess egyet aznap, vagy kérj meg minket, hogy segítsünk. Ha...

 

Fordította és átdolgozta: Vadovics Edina, GreenDependent,

legalább 25 éve zöld- és klíma-aktivista... és sok álmatlan éjszaka túlélője...

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. szeptemberi (115.) számában

 

 

 

Forrás és inspiráció:

https://www.resurgence.org/magazine/article5378-climate-strikes.html

 

Képek forrása:

instazu.com

Fridays For Future Magyarország

www.szeretlekmagyarorszag.hu

merce.hu

 

További kapcsolódó kislábnyomos olvasnivalók:

Nagy baj van - elhisszük?

Miért nem vagyunk többen?

„A börtönt is vállalom” – hétköznapi embereket tartóztatnak le a klímatüntetéseken

Túllövés Nap, klímaválság - ki mit tehet? Életmódváltó kutatók

Készüljünk a „1,5 fokos életmódra”

 

 

 

 

Készüljünk a „1,5 fokos életmódra”

Régóta folyik a vita a kérdésben, hogy az egyéni cselekvés számít-e valamit a klímaváltozás elleni harcban vagy csak időpazarlás? Mert oké, hogy lelkesen újrahasznosítjuk a hulladékot, de nem lehet, hogy a lelkiismeretünk megnyugtatásán túl nincs az egésznek túl sok gyakorlati haszna? Hiszen a nagy cégek közben úgyis fékezhetetlenül szennyeznek tovább…

A japán Institute for Global Environmental Strategies (Globális Környezeti Stratégiák Intézet) és a finnországi Aalto Egyetem új tanulmánya szerint igenis van értelme az egyének szintjén változtatnunk, mert a sok kis „magánakció” összeadódik és valódi, nagy horderejű változást tudunk elérni. A tanulmány a 1.5-Degree Lifestyles: Targets and options for reducing lifestyle carbon footprints, azaz „1,5 fokos életmódok: célok és lehetőségek életmódunk karbon-lábnyomának csökkentésére” címet kapta. Írói kijelentik, hogy lényegében nincs is választásunk: „Fogyasztói szokásaink és életmódunk átalakítása lényeges és szerves része a klímaváltozást célzó megoldáscsomagnak."

Több ország lakóinak életmódját tanulmányozva a kutatók rámutatnak életünk azon területeire, ahol az egyén szintjén megvalósuló változások a legnagyobb kibocsátás-csökkenést érhetik el: ezek az étkezés (különösen a hús- és tejtermékfogyasztás visszafogása), a lakhatás (a fosszilis energiahordozók használatának csökkentése), és a mobilitás (az átgondolt autóhasználat és légi közlekedés). Ez a három említett terület életmódunk karbon-lábnyomának nagyjából 75%-át teszi ki.

Nos, igen… Amit eszünk, ahol lakunk, és ahogy közlekedünk, nagyjából az egész életünket meghatározza. De hol kezdjük a változtatást? Mennyivel kell csökkentetnünk a kibocsátásainkat?

A tanulmányban szereplő legelső elemzés meghatározza azt a fejenkénti karbon-kibocsátási célt, amit ha időben elérünk, sikerülhet a globális átlaghőmérséklet emelkedését 1,5°C fokban maximalizálni. A célértékek kiszámításához a kutatók a népesedési előrejelzéseket és a háztartások karbon-lábnyomának megoszlását vették figyelembe.

Jelenleg egy átlag finn kibocsátása 10,4 tCO2e[1], az átlag japáné 7,6, egy kínai polgár karbon-lábnyoma pedig 4,2 tonna. A cél az, hogy 2030-ig elérjük a fejenkénti 2,5-3,2 tonnát (majd tovább csökkentsük a lábnyomunkat 1,4 tonnára 2040-ig, és 0,7 tonnára 2050-ig, annak érdekében, hogy a 1,5 fokon belül maradjunk..)

3,2 tonna nem sok. A finneknél csak az élelmiszer lábnyoma 1,75 t, főleg a húsfogyasztás miatt. A lakhatás 0,62 t, nagy része a fűtés következménye. De a fejlődő országokban a közlekedésé a fő szelet, negyede a teljes lábnyomnak. A tanulmány szerint a finnek sokat repülnek, és sokat vezetnek is. A sort a fogyasztási cikkek, a ruhavásárlás és a szolgáltatások zárják, ami 1,3 tonna kibocsátás a finneknél és 1,03 tonna a japánoknál.

Mit tehetünk tehát? A tanulmány szerint „drasztikus csökkentésekre van szükség 2030-ig és 2050-ig."

Az alábbi – finn háztartásokat alapul vevő - grafikonokból kiderül, mely területen milyen lépések csökkentik leginkább a kibocsátásainkat.

A táplálkozás terén a legnagyobb lábnyom-csökkentő hatást akkor tudjuk elérni, ha áttérünk vegán vagy vegetáriánus étrendre:

 

Forrás: IGES et. al., 2019; fordítás: GreenDependent

 

A lakhatás esetében a megújuló erőforrásokra való áttérés a leghatékonyabb, bár a szobakiadás meglepően szoros versenyben van a hőszivattyú beszerzésével vagy az energiahatékonyság növelésével - azoknál, akik üres szobával vagy szobákkal rendelkeznek.

 

Forrás: IGES et. al., 2019; fordítás: GreenDependent

 

A mobilitásnál egyértelműen az a legésszerűbb, ha letesszük az autót. (A listában furcsa mód nem szerepel a bicikli, és az is kérdés, hogy a járművek hatékonyságnövelése miért jobb vajon, mint ha elektromos biciklivel járunk…) Érdemes azon is elgondolkoznunk, hogy közelebb költözzünk munkahelyünkhöz, vagy lakhelyünkhöz közelebbi munkahelyet válasszunk, hiszen így is jelentősen csökkenthetjük lábnyomunk, és ami nem elhanyagolható, saját jól-létünket is.

Forrás: IGES et. al., 2019; fordítás: GreenDependent

 

Ami tehát biztos, hogy számottevően csökkenti a karbon-lábnyomunkat:

  • ha autó nélkül közlekedünk,
  • elektromos vagy hibrid autóval járunk,
  • növeljük a járművek üzemanyaghatékonyságát (pl. gondosabb vezetéssel),
  • csatlakozunk autómegosztó közösségekhez,
  • a munkahelyünkhöz közelebb költözünk (vagy a lakhelyünkhöz közel keresünk munkát),
  • kisebb lakóteret választunk,
  • megújuló energiaforrásból vesszük az áramot,
  • vagy hálózaton kívül magunknak termelünk megújuló energiát,
  • hőszivattyút használunk,
  • vegetáriánus vagy vegán étrendet tartunk,
  • és csökkentjük a tejtermékek és a vörös hús fogyasztását, sőt, akár le is mondunk róluk.

Vannak, akik nagyon komolyan veszik a fentieket: a londoni polgármesteri székre is pályázó Rosalind Readhead például megpróbál olyan életmódot kialakítani, amelyben az éves karbon-lábnyoma egy tonna kibocsátás alatt marad. Ne feledjük: egy London-Párizs oda-vissza repülőút kibocsátása 1 tonna, az átlag brit állampolgár kibocsátása 11,7 tonna, egy átlag amerikaié 21 tonna. Ennek fényében 1 tonna kibocsátás körül maradni szinte lehetetlennek tűnik. Nagyon kis területű lakóhely, séta vagy biciklizés mindenhova, ebédre helyi bab, és zéró vásárolgatás – lehet, hogy ez túlzás, de mindenképpen nagyon kemény vállalás és célkitűzés.

Viszont, ha a tanulmánynak igaza van, és az egyén szintjén megtett lépések előbb-utóbb jelentős változáshoz vezetnek globálisan, akkor ideje mindannyiunknak közelebbi pillantást vetnünk a karbon-lábnyomunkra, és kitűzni hasonlóan ambiciózus célokat. Inspirációként ajánljuk a Kislábnyom programban részt vett magyar családok esettanulmányait, akik nagyon kicsi lábnyomon minőségi életet élnek és példát mutatnak abban, mi lehetséges.

Ha szeretnénk felmérni, hol tartunk ma, és hogyan léphetnénk tovább, ajánljuk a GreenDependent kérdőívét és a kérdőív kitöltése után elérhető olvasmányt, illetve életmód tipp-gyűjteményt. Ha ezt nem töltjük ki is érdemes átgondolnunk, összeírnunk, számolgatnunk, hogy mit tehetnénk még...

 

Fordította és szerkesztette: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. szeptemberi (115.) számában

 

További olvasnivalók:

IGES, Aalto University, and D-mat ltd. 2019. 1.5-Degree Lifestyles: Targets and Options for Reducing Lifestyle Carbon Footprints. Technical Report. Institute for Global Environmental Strategies, Hayama, Japan.

Klímaválság – ki mit tehet?

A világ összes problémáját érintettük – interjú Dr. Dőry István fizikussal

 

Kislábnyomos életmód-tippek:

http://kislabnyom.hu/kislabnyom-tippek-gyujtemenye

 

 

Forrás: https://www.treehugger.com,

IGES, Aalto University, and D-mat ltd. 2019. 1.5-Degree Lifestyles: Targets and Options for Reducing Lifestyle Carbon Footprints. Technical Report. Institute for Global Environmental Strategies, Hayama, Japan.

 


[1] A karbonkibocsátás az összes üvegházhatású gáz (ÜHG) kibocsátást jelenti, minden ÜHG-kibocsátást tonna szén-dioxid egyenértékben (t CO2e) számolunk, ami egyben a karbonlábnyom mértékegysége is. (Wikipédia)

 

 

 

 

Túllövés Nap, klímaválság - ki mit tehet? Életmódváltó kutatók

Idén a globális túllövés - vagy egyesek szóhasználata szerint túlfogyasztás - napja július 29-re esik, a legkorábbra azóta, mióta számolják az emberiség ökológiai lábnyomát. Ez azt jelenti, hogy július 29-ig feléljük, amit idén a Föld ökoszisztémái fenntarthatóan előállítottak. Ezután tartalékainkat, és a jövő nemzedékeinek, azaz gyermekeink, unokáink tartalékait kezdjük felélni.

Ha minden földlakó úgy élne, ahogy egy átlagos Európai Unióban élő, akkor a túllövés napja már május 10-én lett volna, ha pedig úgy, mint egy átlagos magyar, akkor június 14-én. Európában a legnagyobb egy átlagos Luxemburgban élő lábnyoma, akinek az életmódja, ha mindenki a Földön tudná követni, február 9-re helyezné a túllövés napot. A legkisebb pedig egy átlagos romániai lakosé, ami a túllövés napját még mindig a globálisnál korábbra, július 12-re tenné.

 

Túllövés napok Európában és a világon (Forrás: Global Footprint Network, 2019)

 

Európában, átlagosan, nagy lábon élünk, ha a világon mindenki egy átlagos európai uniós polgár lábnyomát szeretné hagyni (és erre ki ne vágyna?!), akkor 2,8 Föld erőforrásaira lenne szükség annak érdekében, hogy ne éljük fel az erőforrásokat és maradjon a jövő nemzedékeinek is.  Az átlagosat fontos hangsúlyozni, mert vannak, akik  nagyon kicsi ökológiai lábnyomon élnek, a többségük sajnos kényszerből és nem választásból. Tanulnunk kellene azoktól, akik tudatosan kislábnyomosak, hogy azokat, akiknek kényszerből kicsi a lábnyoma és gyakran mélyszegénységben, energiaszegénységben élnek, hogyan tudjuk fenntartható életre segíteni, miközben a többség lábnyomát fenntarthatóan kicsire csökkentjük.

Ez most nagyon kézzelfogható, életünket egyre inkább közvetlenül is érintő globális és helyi környezeti problémák kapcsán egyre sürgősebb. Például az IPCC, azaz az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete szerint 12 évünk van, hogy még hatékonyan cselekedni tudjuk, és limitáljuk az emberiségre és mai ökoszisztémákra nézve nagyon súlyos következményeket az egyik globális probléma, a klímaválság kapcsán.

De mit tehetünk? Az alábbiakban a The Guardian c. angol lap cikke alapján azt mutatjuk be, hogy mit tesznek azok, akik ezeket a problémákat kutatják, és teljesen tisztában vannak azzal, hogy mit jelent most már nem is hosszú, de középtávon a nem-cselekvés.

 

A kutató, aki 4napos munkahetet tervez: 

csökkentenünk kell a késztetést és a lehetőséget arra, hogy fogyasszunk

Tom Bailey fenntartható fogyasztás szakértő szerint ahhoz hasonlítható a helyzetünk, mintha autóval egy szakadék széle felé közelednénk, és bár sokan lassítani szeretnének, mások ehelyett még inkább nyomják a gázt. Eközben inkább le kellene vennünk lábunkat a gázpedálról, és kiszállnunk az autóból.

Tom körülbelül 15 éves kora óta vegetáriánus, és úgy egy éve vegán. Meggyőződése, hogy mindannyiunknak közel vegetáriánus életmódot kellene élnünk, és úgy általában kevesebbet ennünk. Egy átlagos európai 3500 kalóriának megfelelő ételt fogyaszt naponta, ami túl sok. Ennek következtében a természetnek sok felesleges kalóriát is elő kell állítania, ami megterheli a földet, az élővizeket, hozzájárul a biodiverzitás csökkenéséhez, és ezen belül például a rovarok tömeges kihalásához is.

Tom célja az is, hogy az évente megvásárolt új ruhák számát 3 darabra csökkentse. Európában ma évente átlagosan 24 új ruhát veszünk, ami nem fenntartható. Az új ruhákon kívül sok más megoldás is létezik arra, hogy ruhatárunkat frissen tartsuk, például vehetünk használtat, felújítottat, és cserélhetünk vagy kölcsönözhetünk is ruhát.

A leghatékonyabb megoldás azonban az lenne, ha áttérnénk a 4 napos munkahétre: így kevesebb lenne a bevételünk, és kevesebbet tudnánk fogyasztani is. Ellenben több szabadidőnk lenne, ami hozzájárulna jól-létünkhöz és ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabb életet éljünk. Természetesen azokra, akik már most is túl keveset keresnek, és nem tudják alapvető szükségleteiket sem kielégíteni, külön gondolnunk kell, az erőforrásokat kiegyensúlyozottabban kell elosztanunk.

 

A kutató, aki nem repül: 

álszent dolog lenne konferenciákra repülővel járnom

Dave Reay professzor kutatóként közel 25 éve foglalkozik klímaváltozással. Először a sarki óceán felmelegedését tanulmányozta, majd a földhasználat, a mezőgazdaság és a klímaváltozás kapcsolatát. Saját életmódján akkor kezdett változtatni, amikor a háztartások karbonkibocsátását és az egyéni cselekvés szerepét kezdte aktívabban kutatni.

2004 óta nem repül, és kutatta azt is, hogy mennyi karbonkibocsátással jár az, hogy többek között a klímakutatók konferenciákra repkednek.

Az angliai Dave-nek két gyermeke van, nyaralni nagyrészt Skóciába és Észak-Angliába járnak. Ha távolabb utaznak, például tavalyelőtt Amszterdamban voltak, azt vonattal és komppal teszik. A gyerekek élvezték a hosszú utat. És bár elképzelhető, hogy felnőtt korukban a pszichológusnál kötnek ki, mert kimaradt életükből a floridai Disneyland, valljuk be, ennek nincs túl nagy valószínűsége.

Dave fiatalabb gyermeke, a 12 éves Molly aktív a helyi iskolai klímakampányban. Igazából az ő korosztályában már az lóg ki a sorból, aki nem csinál valamit a klímaválság mérséklése érdekében.

Dave mindezek ellenére a repülésre sem mondja azt, hogy soha többet. Ha például meghívást kapna Donald Trumptól, hogy menjen, mert csak ő győzheti meg, hogy mennyire fontos a klímaválság kapcsán cselekedni, nem habozna, egyből foglalná a repülőjegyet. De az elmúlt 15 évben semmi nem tűnt annyira fontosnak, hogy repülőre üljön.

 

Az alkancellár, aki felmondott, aktivista lett és off-grid életet szeretne

Alison Green kognitív pszichológusként dolgozott egy egyetemen. Tudott a klímaváltozásról, és arról is, hogy nem túl biztató a helyzet, de nem igazán volt tisztában a pontos tényekkel. Az emberek általában bíznak azokban, akik magas, döntéshozó pozíciókból irányítják társadalmunkat, és abban, hogy biztos tudják, mit tesznek, ha a klímaváltozásról van szó. Saját elmondása szerint Alison ebbe a csapdába esett bele.

Közben megkapta álomállását: alkancellár lett az Arden Egyetemen, és akkor került elé Jem Bendell, egy számára rendkívül hiteles professzor írása, aki azt állította, hogy már nincs időnk a klímaválság csökkentésére, mély klímaadaptációra van szükség, és a társadalom összeomlása elkerülhetetlen.

Alison Green életében ez jelentett fordulópontot. Ma azt vallja, hogy nem elég a közösségi médián írni a klímaválságról, cselekednünk kell. Az alkancellárság elvesztette számára jelentőségét, felmondott, ennek következtében ma sokkal boldogabb. Mostanában konferenciákon és rendezvényeken beszél arról, hogy milyen nagy szükség van a sürgős cselekvésre, és a Kihalási Lázadás vagy eredeti angol nevén Extinction Rebellion aktív tagja lett, részt vett és beszélt az Egyesült Királyságban rendezett klímaakciókon is.

A tudomány szerint a társadalmi összeomlást több különböző tényező is előidézheti. Alisont leginkább talán az motiválja, hogy megvédje négy gyermekét. Ugyanakkor szeretne olyan helyen élni, ahol megtermelheti saját élelmét, öko-házban lakhat lehetőleg a nagy rendszerektől függetlenül, mert ekkor érezné valamilyen szinten biztonságban magát. Mi történik ugyanis egy városban, ha megnyitod a csapot, és többet nem jön belőle víz? Ahogy manapság halad a társadalom, a városok nem feltétlenül lesznek biztonságos helyek - lehet, hogy még a mi életünkben, de a gyerekeink élete során biztosan.

Alison arra készül, hogy házát eladja, és Walesbe vagy Skóciába költözik, ahol egy kis gazdaságot szeretne venni. De a gazdaság, a ház, a hely kiválasztásakor ma más kérdéseket tesz fel az ingatlanról, mint korábban tette volna: energiahatékony a ház? Van víz a területen? A tengerszint felett megfelelően magasan van? Milyen fekvésű a telek, megfelelő növénytermesztésre? Szeretne napelemeket is, és egy barátja segít majd, hogy egy kis szélkereke is lehessen. Mindig tetszett neki ez az életmód, de megvalósítása most sürgőssé vált.

Tisztában van azzal, hogy kiváltságos helyzetben van, hogy mindezt megteheti. Ijesztő arra gondolnia, hogy mi lesz a hontalanokkal, vagy azokkal, akik bérlik lakóhelyüket - ezekről az emberekről vajon ki fog gondoskodni?

 

Az egyetemi docens, aki felére csökkentette kibocsátását: 

minden a "nagy hármason" múlik - a repülésen, az autózáson és a húsevésen

Kimberly Nicolas, a lundi egyetem fenntarthatósággal foglalkozó docense vidéken nőtt fel. Jelenleg azt tanulmányozza, hogy hogyan lehet elkerülni, hogy a klímaválságot előidéző karbon a légkörbe kerüljön, és ennek kapcsán hogyan csökkenthetjük karbonkibocsátásainkat gyorsan és igazságosan.

Véleménye szerint egyéni döntéseink nagyon fontosak, ugyanis globális szinten az összes üvegházhatású gázkibocsátás 72%-a a háztartások döntéseinek következménye, például abból adódóan, hogy milyen közlekedési módot választunk, mit eszünk, valamint milyen és mekkora házban lakunk.

A karbon- (vagy üvegházhatásúgáz-) kibocsátás legnagyobb része olyan háztartások döntéseinek és fogyasztásának következménye, akiknek az átlagos napi kiadásaik elérik a 23$-t (kb. 6700 Ft) vagy annál magasabb értéket. Ebbe a csoportba tartozik számos magyar háztartás is.

Annak érdekében, hogy csökkentsük a globális felmelegedést, vagyis a klímaválságot, a mi generációnk feladata, hogy ne kerüljön több üvegházhatású gáz a légkörbe. Az elkövetkező évtized ebből a szempontból kritikus jelentőségű. De nagy karbon-lábnyomunkat már ma elkezdhetjük felére csökkenteni.

Hogy csinálta ezt Kimberly? Először is átszervezte életét: korábban napi 4 órát vezetett saját autójában a munkahelyére és vissza, ma 15 perc sétányira lakik az irodától, ahol dolgozik, és nincs autója. 2012 óta nem repül Európán belül, és így sikerült repüléseit 80%-kal csökkentenie: egyedül Észak-Amerikába repül Svédországból, ahol ma él, hogy családját meglátogassa. Több éve nem eszik hús és tejtermékeket.

A gyermekvállalás klímaváltozásra gyakorolt hatásáról is beszélgetnek férjével. Persze, nem mindegy, hogy hogyan fog gyermekünk felnőttkorában élni (azaz például sokat repülő, sok húst fogyasztó lesz-e)... A végső döntés meghozatalához mindenképpen figyelembe fogják venni mindezt, és azt is, vajon milyen világot hagyunk gyermekeinkre, milyen világban lesznek kénytelenek élni?

A klímaválság szempontjából, ahogy fentebb írtuk, nagyon fontos, hogy mennyi üvegházhatású gáz kibocsátása kötődik életmódunkhoz. Sok ember például elkezdett kulacsot és saját kávéspoharat használni. Ezek fontosak a hulladékcsökkentés szempontjából, de a klímaváltozásra gyakorolt hatásuk kicsi, főleg a három nagyhatású területtel, a repüléssel, autózással és húsevéssel összehasonlítva. Például, ha egy évig növényi alapú étrendet követünk, 150-szer több üvegházhatású gáz kibocsátását kerüljük el, mint akkor, ha saját szatyrot viszünk vásárláshoz. És nyolc évig kellene mindent lelkiismeretesen szelektíven gyűjteni és újrahasználni ahhoz, hogy megtakarítsunk egyetlen London-New York repülőút elkerülésével járó üvegházhatású gázkibocsátást.

Azok, akik ma élnek a Földön fogják meghatározni az emberiség jövőjét, és ezt a felelősséget komolyan kell vennünk. Az egyéni cselekvés megerősítheti és támogathatja a politikusok döntéseit. Ezért is minél előbb cselekednünk kell.

Ha szeretnénk felmérni,hol tartunk ma és mit teszünk, és hogyan léphetnénk tovább, ajánljuk a GreenDependent kérdőívét és a kérdőív kitöltése után elérhető olvasmány és mindennapi életmód tipp-gyűjteményt. Ha ezt nem töltjük ki is érdemes átgondolnunk, összeírnunk, számolgatnunk, hogy mit tehetnénk még...

 

Vadovics Edina, GreenDependent,

akinek a Kislábnyom oldalon olvashatók lábnyom-csökkentő törekvései

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019.júliusi (114.) számában.

 

 

Források:

https://www.footprintnetwork.org/our-work

https://www.footprintnetwork.org/content

https://www.theguardian.com

 

Képek forrása:

https://www.footprintnetwork.org

GreenDependent ©

GreenDependent / Efalu EnergiaKözösség ©

https://www.theguardian.com

GreenDependent ©

 

 

Mondjunk le a repülésről!

Egyre több utazó fordít tudatosan hátat a légiközlekedésnek, hogy ezzel is csökkentse a repülés okozta környezetterhelést – akkor is, ha emiatt 14 napot kell ülnie a vonaton.

Ennyit zötyögött Roger Tyers Kínába – írja a The Guardian - mert képmutatónak érezte, hogy repülővel utazzon egy zöld témájú kutatásra, amelyben környezeti szociológusként vesz részt. Az út megszervezése több hónapig tartott, és Roger majdnem fel is adta, de mindenáron be akarta bizonyítani, hogy a feladat nem lehetetlen.

„Nem mindenki teheti meg, ezt tudom. Nem mindenkinek van ennyi szabadsága, vagy olyan főnöke, aki beleegyezik egy ilyen útba. De aki megteheti, annak a kevesebb repülés mindenképpen jót tesz, gazdagít.”

Repülni nem menő, sőt, szégyen

A „repüléskerülők” egyelőre egy kicsi, de egyre növekvő számú csoport, olyan emberek, akik drasztikusan csökkentik repüléseik számát, vagy nem is ülnek repülőre egyáltalán. A mozgalom Svédországban indult, ahol új kifejezést is találtak a repülésmentes életmódot mozgató jelenségnek, ez a flygskam, azaz „a repülés miatti szégyenérzet”.

„Ez az a rossz érzés, ami elfog, amikor muszáj repülővel menned valahová külföldre, de közben tudod, hogy hatalmas ára van, valójában sokkal több, mint amennyit a repjeggyel kifizetsz. Ahhoz hasonlatos, mint amikor rossz érzés tölt el az újrahasznosítható szemét vegyes kukába dobásakor; vagy amikor hiába tiltakozol, de úgyis műanyag zacskóba teszik az egy szem valamit, amit éppen vásároltál; vagy amikor a városban épp gyorsan el kell menned A pontból B pontba, és autóba pattansz; egyszóval minden olyan esetben, amikor valami miatt a környezettudatossági szempont háttérbe szorul saját személyes döntéseidben, és hiába próbálod mentegetni magad.” (Transindex.ro)

 

„Az új trendben már nem menő, sőt, gáz reptéren szelfizni a gurulós bőrönddel, sőt gáz, mint olyan, repülőn utazni, hiszen iszonyatosan nagy terhelést ró a környezetre, óriási kibocsátással jár.” (Transindex.ro)

 

A klímaaktivista Greta Thunberg 2015 óta nem ült repülőn. Áprilisi Európa-körútján is végig vonatozott, és januárban, amikor részt vett a Világgazdasági Fórumon a svájci Davosban, oda-vissza 64 órát ült édesapjával vonaton. A többi gazdag és befolyásos résztvevőt rekordszámú – nagyjából 1500 – magánrepülő repítette a találkozóra.

Tavaly egy népszerű svéd televíziós személyiség, Bjorn Ferry sportkommentátor bejelentette, hogy csak olyan sporteseményekről hajlandó tudósítani, ahova vonaton lehet eljutni.

Paul Chatterton, a Leeds-i Egyetem Urbanisztika Tanszékének professzora 2004 óta nem repül. „Szerintem minden kutatónak meg kéne indokolnia, hogy miért repülővel megy egy-egy „kihagyhatatlan” konferenciára. Ha fontos a közlendője az adott eseményen, próbálja meg máshogy eljuttatni a mondandóját.”  Paul az európai konferenciákra vonattal utazik.

Aled Jones, a Globális Fenntarthatósági Intézet (Global Sustainability Institute) igazgatója véleménye szerint: „Nagyon hamar hozzászoktunk az olcsó hétvégi repülőutakhoz. Gyerekkoromban, és a szüleim gyerekkorában eszünkbe se jutott repülővel menni nyaralni. Ha most radikálisan csökkentenünk kell a repüléseink számát azzal nem a sötét középkorba megyünk vissza – hanem a belföldi nyaralások korába. Sokunknak sokkal kisebb lesz ez az áldozat, mint azt most gondoljuk. Természetesen a tengerentúlon élő szerettek látogatása már más kérdés…”

A svéd Maja Rosén 2008 óta nem repül, és egészen a tavalyi évig nem nagyon beszélt erről a barátai előtt. „Elgondolkodtam rajta, miért van az, hogy jobban félek attól, hogy elrontom a hangulatukat, mint amennyire a klímakatasztrófától tartok? Újévi fogadalomként elhatároztam, hogy elkezdek feltenni néhány kellemetlen kérdést. Rájöttem, hogy a legtöbb ember nem tudja, mekkora környezeti hatása van a repülésnek.” Rosén egy barátjával elindította a Flight-free 2019 (azaz Repülésmentes 2019, most Flight-free 2020) kampányt, amely a csatlakozókat arra bátorítja, hogy mondjanak le a repülésről. 2018 végéig 15000 svéd csatlakozott, 2019 végéig a csatlakozók száma elérheti a 100 000 főt. A változás kézzel fogható: a reptereken csökkent, míg a vonatokon rekordot döntött az utazók száma 2018-ban Svédországban.

„Az emberek nem veszik észre, hogy a tetteik mennyire befolyásolják a körülöttük lévőket. Ha repülünk, a barátaink is repülni fognak, ez a megszokott. De ha úgy döntünk, hogy feladjuk a repülést, vagy pl. minimum egy évig nem repülünk, az elgondolkodtat másokat. A változás egészen gyors is lehet, ha egyszer az emberek végre elkezdenek cselekedni. Korábban a repülést nem fogyasztásként fogtuk fel, de kezdünk rájönni, hogy ha felülünk egy gépre, azzal komoly mennyiségű fosszilis üzemanyagot fogyasztunk.”

A repülés-elkerülő kampány Nagy-Britanniában is működik Anna Hughes írónő vezetésével, aki nyolc éve nem repült. Eddig több, mint ezer brit vállalta, hogy egy évig nem ül repülőre. „Nem vágyom olyan helyre, ahova nem tudok biciklivel, vonattal vagy hajóval eljutni. Ha messzebb kéne utaznom, elfogadnám, hogy tovább tart.” - mondja Anna.

Wendy és családja az elmúlt években jelentősen csökkentette légi útjaik számát, és 2019 elején eldöntötték, hogy nem repülnek többet. „Azelőtt élveztük, hogy repülünk, de már nem esik jól; már nem érezzük indokoltnak.” A nyaralásaik vonattal is remekül sikerülnek, de a férj Malajziában élő családját nagyon hiányolják.

 

Cath Heinemeyer, kutató és közösségi művész, 19 éve nem ült repülőn, a családdal való találkozások megszervezését azonban nagy kihívásnak látja.

„A családom Észak-Írországban él, a férjemé Németországban, mi pedig Yorkban (Anglia). Látjuk azért egymást, de egyre ritkábban.” Egyelőre nincs olyan családi kötelesség, ami miatt fontolóra kéne venni a repülést, de ez az idősödő szülők miatt később még változhat. Az utazás repülő nélkül drágább lehet, és alaposan utána kell nézni mindennek, csatlakozásnak, lekésett csatlakozás esetén szállásnak stb. De mindenért kárpótol, hogy „útközben érzed a távolságot, látod a tájat, az út a nyaralás része lesz.”

Vannak, akik kisgyerekekkel is nekivágnak a hosszabb utaknak. „Olaszországba, Spanyolországba és Franciaország különböző részeire is vonattal utaztunk” – mondja Linda Thomas, aki divattervezőként dolgozik.

„Az első pár évben veszteségként éltük meg, hogy nem repülünk, de az Interneten fellelhető oldalaknak köszönhetően (ld. seat61.com) kalandos utakat tudunk szervezni magunknak. Ha repülnénk, bűntudatunk lenne, hogy elindulunk egy gyönyörű úticél felé, amit az utazásunkkal egyúttal tönkre is teszünk. Ma már nem veszteség, hogy nem repülünk – sőt, új élményeket szerzünk.”

 

További információ és olvasnivaló

Akik szerint szégyen a repülés

Valóban szégyen repülni?

Így közlekedünk mi: a GreenDependent zöld közlekedési gyakorlata

Tippek egy felelősen repülő utazótól – interjú Reizer Adriennel

 

Online kalkulátorok a különféle közlekedési módok karbon-kibocsátásának kiszámítására:

https://travelandclimate.org

http://www.ecopassenger.org

 

Fordította és szerkesztette: Antal Orsolya (nem repült 9 éve), GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. júliusi (114.) számában

 

 

Forrás: 

https://www.theguardian.com, https://444.hu, http://think.transindex.ro, https://grist.org

Képek forrása:

http://travelbaseonline.com, https://metro.co.uk, https://ewn.co.za, 

https://www.bbc.com, https://www.theguardian.com

 

Nagy baj van - elhisszük?

 

Sok hír szól mostanában arról, hogy nagyon sürgető lenne tenni azért, hogy a klímaváltozást és hatásait mérsékeljük. És nem is "csak" a klímaváltozás jelent óriási kihívást, számos más környezeti és szociális probléma veszélyezteti nem a Föld, hanem a mi fennmaradásunkat.

 

20.000 tudós szerint baj van, másodszorra is figyelmeztették az emberiséget tavalyelőtt.

Az IPCC szerint sürgős cselekvésre van szükség, és ebből a szempontból a következő 12 év kritikus jelentőségű.

Az ENSZ szerint gond van, 1 millió faj kihalását veszélyeztetjük.

Több mint 200 klímatudós követelte az EU vezetésétől, hogy változtassanak alapelveiken, helyezzék előtérbe a jóllétet az anyagi növekedéssel szemben.

Rovar-armageddon van.

Az Egyesült Királyságban „kihalási lázadás” kezdődött, más országokban is elterjedt, valamint a világon először az angol parlament klíma-szükségállapotot hirdetett.

Őket követte az ír parlament klíma és biodiverzitás szükségállapot elismerésével.

 

Elhisszük?

Elfogadjuk?

Felemeljük a hangunkat?

Változtatunk?

 

Nehéz kimozdulni és kimozdítani magunkat a megszokottból, a komfortosból. Nehéz úgy is, hogy előírják, ellenőrzik, kikényszerítik. Úgy még nehezebb, hogy nem írják elő, nem ellenőrzik, és nem is kényszerítik. Egyelőre legalábbis nem. Sokan mondják, hogy kellene. Hiteles, elismert, a témában jártas emberek mondják, hogy kellene. Kevesen, de már tesznek is[i].

 

Mi is kezdjük sejteni, vagy már tudjuk is, hogy tenni, változtatni kellene – de vajon mi venne rá minket, hogy megmozduljunk, hogy megszólaljunk?

Hogy lejjebb vegyük a fűtést.

Hogy letegyük az autót.

Hogy ne vegyük meg a következő ruhát, játékot, kütyüt, …

Hogy szigeteljünk.

Hogy tengerentúli nyaralás helyett napelemet vegyünk.

Hogy elmenjünk tüntetni.

Hogy palántázzunk.

Hogy fákat ültessünk.

Hogy etikus munkát válasszunk.

Hogy a helyi klímakörbe elnézzünk, vagy ha nincs, szervezzünk.

Hogyha már nekünk van, másnak szigeteljünk.

 

Mi segítene, hogy elkezdjük, hogy megtegyük?

Sokféle elmélet van, hogy mi segítene változni és változtatni, igazán zöldülni, kicsi lábnyomot hagyva élni.

A jéghegy csúcsa, amit teszünk, ahogy élünk.

Hogy mi nem látszik?

A megszokás hatalma. A társadalmi konvenciók, elvárások, szokások. Eddigi tudásunk és készségeink. A kialakult infrastruktúra. Hogy mit érzünk és gondolunk. Hogy milyennek szeretnénk látni magunkat. Hogy milyennek szeretnénk, hogy mások lássanak minket. Hogy mit mond a család, a barátok, a munkatársak, a különböző közösségek. Hogy mire van, vagy gondoljuk, hogy van, lehetőségünk.

 

De hogy lesz ebből kislábnyom, hogy lesz ebből változás?!

Talán, hogy látjuk, hogy másoknak megy? Talán, hogy tanulunk és próbálkozunk? Talán, hogy szakítunk a konvenciókkal, elvárásokkal, szokásokkal? Talán, hogy új közösséget keresünk vagy szervezünk? Talán…?!

 

Kiss Tibor azt mondja, meg a Quimbyvel zenéli,

„Az emberiség jövője ott van
Mindannyiunk kezében.”

Csak el kell, hogy higgyük, hogy számít, amit teszünk…?!

Mert – még mindig Kiss Tibit idézve - egyelőre

„Sötét szobában épp csak dereng a lámpafény.
Az élet szép, csak te világ vagy beteg
Megfertőzte valami az embereket”

Kérdés, készek vagyunk-e, tudunk-e a fertőzésből kigyógyulni… ? Egyáltalán felismerjük és elhisszük, hogy "fertőzöttek" vagyunk?

 

Vadovics Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. májusi (113.) számában

 

 

Képek forrása: https://www.awarenessjunkie.com, GreenDependent ©, Vadovics Edina ©

További ajánlott olvasnivaló:

Feiler József: A király új ruhája – klímaváltozás vagy vészhelyzet? 

 

„A börtönt is vállalom” – hétköznapi embereket tartóztatnak le a klímatüntetéseken

Ezév áprilisában több, mint 1000 tüntetőt tartóztattak le Londonban a Kihalás Lázadás egy hétig tartó megmozdulásain: a hónap közepén a résztvevők forgalmas csomópontokat foglaltak el és erőszakmentes eszközökkel akadályozták a forgalmat. Akciójukkal egyrészt igyekeztek felhívni az emberek figyelmét a klímaváltozás fenyegetővé válására, és az azonnali cselekvés fontosságára, másrészt tiltakoztak a politikai elit tétlensége ellen.

A tüntetések márciusban kezdődtek, az élet minden területéről és a társadalom minden korosztályából érkező aktivisták részvételével, akik közül sokan életükben először állnak ki egy számukra fontos ügyért. Most kilencen mesélnek arról, hogy meddig hajlandóak elmenni a mai, számunkra egészséges ökosztisztémák megőrzése érdekében.

Bing Jones, 66, Sheffield, művész és nyugdíjas orvos

„Kiváltság, hogy azt érezheted, teszel valamit.”

Azelőtt sosem kampányoltam vagy aktivistáskodtam, de a természet miatt évtizedek óta aggódom. 20 éven át küldtem a leveleket, írtam alá a petíciókat, bicikliztem – mindent megpróbáltam, ami „udvarias” – de a helyzet nemhogy javult, egyre romlik.

Tavaly októberben akadtam rá az Extinction Rebellion (XR, Kihalás Lázadás) mozgalomra, és azonnal csatlakoztam. Teljesen beszippantott a dolog. A négy Sheffield-i csoport egyikével jöttem Londonba. A Parliament Square-en zártunk le utakat. Néhányan odaragasztották vagy láncolták magukat tárgyakhoz. A rendőrök először a könnyen mozdítható embereket vitték. (Képek a londoni akciókról itt láthatók.)

Amikor elveszik a karórád, az öved, és a cipőfűződ, és becsapódik mögötted az ajtó, semmit nem tudsz nézni a celládban, csak az acél WC-csészét. Együtt érzel a jogfosztott emberekkel. De a klíma-vészhelyzet annyira valós és intenzív, hogy kiváltság, hogy azt érezheted, teszel valamit. Sokan vagyunk, akik hajlandóak vagyunk elszenvedni a letartóztatással járó megaláztatást és bizonytalanságot.

Kész lennék-e börtönbe menni? Igen. Akár éhségsztrájkra is hajlandó lennék.

Rebekah West, 39, Somerset, vadőr

„Csak így lehet a hatalmon lévőkkel kommunikálni.”

10 éve vagyok vadőr, és mindig imádtam a természetet. Az életmódomon már változtattam – vegetáriánus vagyok, próbálok nem repülni, busszal utazom, etikusan vásárolok, és etikus banknál tartom a pénzem – de feladtam a petíciók aláírogatását, és a parlamenti képviselőknek szóló levelek írogatását, mert semmi nem történt. Aztán tavaly találkoztam az XR tagjaival, és komolyan hatottak rám. Tetszik, ahogy a történelmet, és ahogy a szüfrazsett és emberjogi mozgalmak működését értelmezik, és a tanultakat felhasználják a politika befolyásolására.

Először tavaly novemberben tartóztattak le az öt hídon tartott tüntetésen. Ezen a héten többször elvittek. Hétfőn a Waterloo Bridge-ről vittek és zártakültem be 16 órára. Aztán az Oxford Circus-ről ismét elvittek és bezártak 24 órára. A felügyelő tiszt azt mondta, mi vagyunk a legkedvesebb őrizetesek, akikkel valaha találkozott, és egyetért az ügyünkkel. A letartóztatások jól mutatják, hogy az emberek mekkora áldozatokat képesek hozni. Sajnálom, hogy a város lakóit feltartják a tüntetések, de csak így lehet hallatni a hangunkat a hatalmon lévők felé.

A 24 órás őrizet előtt azt hittem, kész lennék vállalni a börtönt, de amikor ott ültem, rájöttem, hogy hiányoznak a dombok, a fák, a kutyám. Tényleg kibírnám? Nem tudom – de szenvedéllyel állok a mozgalom mellett, látnom kell, hova jutunk. Nem állunk meg itt.

Barry Slipper, 71, Southampton, nyugdíjas mérnök

„A helyzet extrém.”

16 éves korom óta mindegyik nagy olajvállalatnak dolgoztam – BP, Shell, Esso. 1986-ban hallottam először a klímaváltozásról a Föld Barátai csoporttól. Ahogy egyre fontosabb lett a probléma, gondoltam az olaj- és gázipari vállalatok elkerülhetetlenül változni fognak, mert ha nem, a következmények súlyosak lesznek. De a ’90-es évek végére világossá vált, hogy eszük ágában sincs változtatni. És akkor az ember komoly dilemma elé kerül – hogyan maradhat ebben az iparágban tovább? Én pl. egyre többet adakoztam a Greenpeace-nek, hogy egyensúly legyen a lelkemben.

62 éves voltam, amikor leépítettek, és alig vártam, hogy részt vehessek tüntetéseken. Az elmúlt hat évben a fracking, azaz rétegrepesztés-ellenes kampányban tevékenykedtem – a nagyon jól megszervezett, hatékony kampány megmutatta, hogy közös fellépéssel tudunk változtatni.

Amikor először hallottam az XR-ről, nagyon extrémnek tűnt, de a helyzet is extrém. A mozgalom sikeres kell, hogy legyen, különben mindannyiunknak annyi.

Bő egy hete vagyok most itt a Southampton-i XR csoporttal, tartjuk a blokádot az Edgware Road-on. A rendőrök mindig udvariasak – talán mert kicsit törékenynek tűnök így 71 évesen. Most tartóztattak le negyedszer: kétszer a fracking és kétszer az Extinction Rebellion miatt. Ha színes bőrű vagy, sokkal több következménye lehet egy letartóztatásnak, de ha fehér vagy, nyugdíjas, nem kell a karrieredet félteni... Amíg ki tudom fizetni a büntetést, nem kell nagyon aggódnom a következmények miatt, de azért nem veszem könnyedén.

Természetesen rosszul érzem magam amiatt, hogy fennakadást okozunk az embereknek. De beszéltem az autósokkal, és ugyan eleinte 80-90%-uk vitázni kezd, de amikor adsz nekik szórólapot, és beszélgetsz velük, azt mondják, OK, nekem is vannak gyerekeim, igazad van. Sosem gondoltam, hogy egyszer majd ezt teszem, de jelenleg nem tudok ennél hasznosabbat.

Nabila Kalanzi, 24, London, költő

„Amikor mi emberek összefogunk egy közös ügy érdekében, csoda történik.”

Sosem mondtam volna magam aktivistának. De most megváltoztam. Hogy jobban érzékeltessem mekkora a változás: kész lennék a mellkasomra tetováltatni az XR logót, úgy, hogy eddig sose akartam tetoválást.

A Waterloo Bridge-en kezdtem a sátrazást. Tiltakoztunk, és éltük a hétköznapokat ott a hídon, egy hétig. Hihetetlen volt. Bebizonyítottuk, hogy amikor mi emberek összefogunk egy közös ügy érdekében, csoda történik.

Fiatal fekete nőként nem akartam soha, hogy letartóztassanak. Megalapozott félelem van bennem ezügyben. De most már elgondolkodom rajta. Az embernek nincs félnivalója egy olyan fenyegetés árnyékában, ami az egész jövőnket tönkreteheti. Sőt, végül úgy tekintettünk a letartóztatásra, mint egy ajándékra, mert amíg valakit elvittek, addig a többiek küzdhettek tovább.

Kész vagyok a mozgalomnak élni és dolgozni, és minden reggel azzal kelni, hogy mit tehetek ma a környezetért. De a sikerhez mindenkire szükség van.

Chris Trafford, 42, Abergavenny, ifjúsági munkás

„Öt percen belül letartóztattak.”

2015-ben kerültem először kapcsolatba a klíma aktivizmussal, de csalódtam a mozgalomban; úgy tűnt, hogy alig van valami eredménye. De aztán jött az XR - ők értették az ügy komplexitását, és azt, hogy a klímaváltozás problémája egy sor egyéb gondot is magában foglal, ld. szegénység, egyenlőtlenség, kisebbségi jogok.

Múlt vasárnap érkeztem, és az Oxford Circus-re küldtek, felvertük a sátrainkat. Egy tinédzserkori verekedést leszámítva még sosem tartóztattak le eddig. A munkámhoz erkölcsi bizonyítvány kell, így beszéltem egy aktivistákat segítő jogi szervezettel.

Leültem az egyik útlezárásnál, és öt percben belül elvittek. Ha nem fenyegetné az állásom, vállalnám a vizsgálati fogságot. Folytatnunk kell – vagy ez vagy kihalunk.

Momo Haque, 29, London, menedzser

„A világ lángokban áll.”

Azért veszek részt a tüntetéseken, mert szenvedélyem az élelmezés fenntarthatósága, és ez szerves része a problémának. Tetszik, hogy az XR-ben nincs hierarchia, mindenki teszi a dolgát. Annyi élelmiszeradományt kapunk, hogy venni szinte semmit se kell. Három hete vagyok itt, szabadnapokat vettem ki, szervezem az ellátást mindenkinek. Vállalom a letartóztatást ezért az ügyért, de ha elvisznek, valaki vegye át a feladatomat, és adjon enni a blokádon lévőknek.

A világ lángokban áll, és nekünk tenni kell valamit.

Indra Don Francesco, 49, Glastonbury, bolti eladó

„Meddig mennék el? Ameddig kell.”

Nagyjából 25 éve veszek részt erőszakmentes tüntetéseken, és le vagyok nyűgözve, hogy ennyien lépnek túl a félelmeiken és állnak elébe a letartóztatásoknak. Sokaknak azt mondják, hogy ha letartóztatják őket, elveszítik a munkájukat, a házukat, a hitelüket. Az évek során több mint százszor tartóztattak le, és 18 alkalommal emeltek vádat ellenem környezetvédelmi tiltakozás miatt. Nem azért csinálom, mert erre vágyom – de mindig van egy fa, van egy fűrész, te meg elé állsz... Mi mást tehetnél? De most van egy stratégia, a cellák egyre telnek, és lassan az egész egy adminisztratív rémálommá válik a hatóságok számára.

Meddig mennék el? Akármeddig. Nem szeretnénk itt maradni, és táncolni a Marble Arch körül, de kész vagyok börtönbe menni, éhségsztrájkolni, vagy odaláncolni magam. Ha úgy gondolom, hogy működik, megteszem.

Rashid, 32, biztonsági őr

„Még sosem láttam ilyen megmozdulást.”

Nehéz nem hallani az XR-ről. Több barátom is nyakig benne van. Én egy csapat zenésszel vagyok itt – ha bármilyen ügynek kell a figyelem, jövünk és zajt csapunk, meg szórakoztatjuk az embereket. Kell a szórakoztatás, hogy akik csatlakoznak, maradjanak is.

A munkám miatt nem tudok állandóan itt lenni, de amennyit csak lehet, kijárok. Tegnap négy órát aludtam, előtte se sokkal többet. Bűntudatom van, hogy nem tudok maradni, de az állásomat nem szeretném elveszíteni. Még sosem láttam életemben ilyen megmozdulást. Sokat dolgozom a Greenpeace-szel, nagyon vagány tüntetéseket és eseményeket láttam, de ez a mostani fantasztikus.

Miriam Instowne, 20, Észak-Manchester, diák

„Most először van igazán célom az életben.”

Egy sátorban alszom a Park Lane-en – nyolc napja vagyok itt. Négyen vagyunk testvérek, én vagyok a legfiatalabb, és mind itt vagyunk. A főváros egyik legforgalmasabb útját zártuk le. Amikor letartóztattak, éppen a Waterloo Bridge-en ültem és énekeltem.

Már egész fiatalon arra tanítanak, hogy diplomázz, szerezz egy jó állást és légy engedelmes – és hogy a börtön a legrosszabb, ami történhet. De amikor az elképzelhető egyik legpusztítóbb dologra próbálod meg felhívni mások figyelmét a tetteiddel, nyugodt a lelkiismereted.

Nem féltem a cellában. Egy heroinfüggő mellett ültem, jobban izgatott az ő biztonsága, mint a sajátom. Ha tíz év múlva visszanéznék, és azt látnám, hogy csak ültem a fenekemen és nem tettem semmit, nem hiszem, hogy meg tudnék bocsátani magamnak. Tíz év múlvára a priuszom úgyis elévül, főleg, hogy a természet is elpusztul körülöttünk.

 

Fordítás és összefoglaló: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. májusi (113.) számában.

 

 

Forrás: https://www.theguardian.com

Képek forrása: David Levene/The Guardian, FacebookTwitterPinterest

 

 

 

Európának egy Fenntarthatósági és Jóléti Paktumra van szüksége

Európában és azon túl az utcák a ‘Rendszerváltozást, ne klímaváltozást!’ mottót visszhangozzák. Amikor Greta Thunberg környezetvédelmi aktivista az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel találkozott, azt ajánlotta neki, hogy kezdeményezzen dialógust a szakértőkkel. De mit kéne a szakértőknek mondania?

Mi, rendszerváltozást sürgető szakértők az akadémiai szférából, a civil társadalomból és a városokból tudunk válaszokkal szolgálni bizonyos kérdésekben. Tavaly ősszel 238 tudós és 90.000 európai állampolgár állt ki Európa gazdasági növekedéstől való függésének a megállításáért, majd ezen felhívás a Növekedés az Átmenetben konferencián Bécsben került konkrétabb megfogalmazásra. A GDP növelése helyett egy pozitív tervet dolgozunk ki a növekedés utáni gazdaság „post-growth economy” elősegítésére.

Három kulcsfontosságú cselekvési pontot fogalmaztunk meg az európai, országos és regionális döntéshozásnak címezve arra vonatkozóan, hogy hogyan kéne egy virágzó társadalmat létrehozni, amelyben szem előtt tartjuk a Föld eltartóképességét és határait. Ezen pontok útmutatást adnak az egyre kritikusabbá váló klímaváltozás, a fajok tömeges kipusztulása és a társadalmi egyenlőtlenségek kríziseiben is.

Legyünk őszinték. Sem a párizsi klímaegyezmény, sem az Aichi Biodiverzitás Célok (Aichi Biodiversity Targets), sem a jelenlegi adórendszerek nem képesek kezelni e fent említett fenyegetéseket. A mélyreható változások nem csak szükségesek, hanem kívánatosak is. Egy nemrég készült átfogó európai felmérés szerint az európai állampolgárok többsége úgy gondolja, hogy a környezet védelmének prioritást kell élveznie, még ha az a gazdasági növekedés rovására is történik.

Nagymértékű az egyetértés három nagy rendszerszintű változás esetében. Ezen megoldások nem zárnak ki más lehetséges utakat, azonban mindhárom igen sürgős, szükséges, nagy horderejű, valamint lehetséges a megvalósításuk. Véghezvitelükhöz nyitottság és leleményesség, valamint „képes vagyok rá” hozzáállás szükséges, szemben a „ne változtassunk semmin” gondolkodásmóddal, mely a válság jelenlegi állapotához vezetett.

 

1) GDP király trónfosztása, Jóllét királynő megkoronázása

Az emberek egy élhető világot szeretnének, melyben gyarapodhatnak. A GDP növekedést elősegítő politikai intézkedések feláldozzák a bolygót és a rajta élő embereket, míg a jóllét elérésére irányuló intézkedések gyógyítólag hatnak.

A jólét gazdasági növekedés nélkül lehetséges. Az a fajta növekedés, amely az erőforrások túlzott kihasználásán, a törvények kijátszásán és környezetszennyezésen alapszik, mind a Földet, mind a rajta élő embereket pusztulásra ítéli. Bhutánon keresztül Új-Zélandon és Barcelonán át példák sora mutatja, hogy a társadalmi és környezeti fejlődés GDP elé helyezése valóban működik.

Követelések az Európai Bizottság felé:

  • A Stabilitási és Növekedési Paktum (Stability and Growth Pact - SGP) átalakítása Fenntarthatósági és Jólléti Paktummá (Sustainability and Wellbeing Pact - SWP)
  • “Munkahelyek, növekedés és befektetés” helyett “Jóllét, munkahelyek és fenntarthatóság”
  • Főigazgatóság létrehozása a Jóllétért és a Jövő Generációiért az első alelnök vezetésével

Követelések az országok, régiók és önkormányzatok felé:

  • A kormányzás középpontjában egy jólléti és jövő generációs portfólió megalkotása

 

2) Adóparadicsomok a keveseknek? Újraelosztást a tömegeknek!

A vagyonra vonatkozó adóterheket növelni, míg a munkára vonatkozóakat csökkenteni kell. Továbbá fokozatosan adóztassák meg a környezetszennyezést, ne támogassák tovább a szennyezőket.

A két háború utáni évtizedben hatályos +-90%-os felső adókulcs mértéke az USA-ban és az Egyesült Királyságban mára (messze) 50% alá csökkent. A legtöbb EU tagállamban hasonló folyamat ment végbe, a tehetős állampolgárok nagy örömére. Ennek eredményeként az egyenlőtlenségek folyamatosan növekszenek, és az (adó) igazságtalanság feltörekvő érzése társadalmi elégedetlenségbe és populizmusba torkollik. A sárgamellényes mozgalom tüntetései Franciaországban megmutatták, hogy egy tisztességes adórendszer hiányában nem lehet megadóztatni a környezetszennyezést. A szennyezést és erőforrás-túlhasználatot segítő támogatások csapjait haladéktalanul el kell zárni és a környezetszennyezési/szénadót használni a legszegényebbek jólétének előmozdítására.

Követelések:

  • A felső adókulcs szintjét 80% fölé emelni az alacsony és közepes jövedelmű családok javára történő újraelosztás érdekében
  • A légiközlekedés megadóztatása egy hatékonyabb, alacsony költségű, vagy díjmentes tömegközlekedési rendszer javára történő újraelosztásért[1]
  • Progresszív szén- és nyersanyag adók kivetése a szennyezés forrásánál
  • Adókedvezmények biztosítása újrahasznosított anyagok használatához

 

3) Az energia- és nyersanyaghatékony termékek jók, az elegendő megteremtésére irányulók még jobbak

A hatékonyság növelése fontos, de ez csak a teljes megoldás kezdete

A szociális és kulturális kirekesztés megsemmisítheti a hatékonyságból eredő előnyöket. Nem arra van szükségünk, hogy több fogyasztói terméket adjunk el, hanem, hogy megfelelő megoldásokat találjunk, melyek tartósak. Bizonyos cégek már szolgáltatásként kínálják a világítást villanykörték helyett, ezzel a tervezett elavulás irányából a hosszú távon is tartós termékek felé elmozdulva. Barcelona zéró hulladék stratégiája magában foglalja a fejlett szelektív hulladékgyűjtő rendszereket és az okos hulladéktárolókat, melyek a felhasználók azonosítására, a háztartási hulladék csökkentésére, valamint a biohulladék hatékony megragadására szolgálnak – ezáltal tovább lépve a szimpla figyelemfelhívásnál, megelőzésnél, vagy az újrafelhasználás elősegítésénél.

Követelések:

  • Megfelelő üzleti modellek támogatása – pl. termék-szolgáltatás rendszerek (product-service economy)
  • Zéró hulladék stratégiák bevezetése a kormányzás mindent szintjén, a működésre és kiterjesztett gyártói felelősségre vonatkozó hulladékgazdálkodási hierarchia alapján
  • Az ÁFA csökkentése az olyan munkaigényes szolgáltatásokra, mint például a javítás
  • Hatékonyság helyett a megfelelőségi politikán legyen a hangsúly a fenntartható életmód alapvetéssé tétele érdekében

 

Ezen szöveg első hat aláírója az akadémia, a civil közösség és a városi törvényhozás világából érkezett

Halliki Kreinin,, Segéd kutató, Ökológiai Közgazdaságtani Intézet, Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem

Dr. Kate Raworth, a Doughnut Economics c. könyv szerzője

Maria Langsenlehner, Projekt munkatárs, EU Umweltbüro

Nick Meynen, Környezeti és gazdasági igazságossági szakpolitikai tisztviselő, Európai Környezetvédelmi Iroda

Patrick ten Brink, EU irányelv vezető, Európai Környezetvédelmi Iroda

Toni Ribas Bravo, Ökológiai csoport koordinátor, Barcelona En Comú

 

Az első aláírók Magyarországon:

Dr. Köves Alexandra, Ökológiai Közgazdász, Budapesti Corvinus Egyetem.

Dr. Pataki György, Ökológiai Közgazdaságtani Egyetemi Docens, Budapesti Corvinus Egyetem.

Vadovics Edina, ügyvezető igazgató, GreenDependent Intézet.

Liegey Vincent, Jólét gazdasági növekedés nélkül A Nemnövekedés felé írója.

Lazanyi Orsolya, Ökológiai Közgazdász, Budapesti Corvinus Egyetem.

Logan Strenchock, Environmental and Sustainability Officer, Central European University.

 

Angolról fordította: Párdi Péter

Es:

Dr. Jason Hickel, Antropológus, Londoni Egyetem

Dr. Katherine Trebeck, Policy & Knowledge Lead, Jóléti Gazdasági Szövetség

Dr. Lorenzo Fioramonti, a Dél-afrikai köztársasági Pretoriai Egyetem Professzora

Dr. Federico Demaria, Ökológiai Közgazdász, Barcelonai Autonóm Egyetem

Dr. Dan O’Neill, Ökológiai Közgazdaságtani Egyetemi Docens, Leeds-i Egyetem

(...)

 

A cikk a következő helyeken jelent meg (csak példák, a lista nem teljes!):

Magyarul:

http://nemnovekedes.net/?p=391

https://hvg.hu/elet/20190509_A_gazdasagi_rendszerek_atalakitasat_koveteli_200_klimavedo_tudos_Europaszerte

https://merce.hu/2019/05/13/europanak-egy-fenntarthatosagi-es-joleti-paktumra-van-szuksege/

Angolul:

https://degrowth.org/2019/05/07/what-europe-needs-is-a-sustainability-and-wellbeing-pact/ (itt sok további nyelven is megtalálható a levél, illetve megtalálható az aláírók teljes listája)

https://meta.eeb.org/2019/05/09/time-for-europe-to-stop-growing-and-grow-up/

 

Kép forrása: Antal Orsolya ©

 

 

 

 


[1] Legutóbb Luxemburg tette teljesen ingyenessé a tömegközlekedést (https://bit.ly/2UjEaJ1), ezzel pedig már legalább 100 díjmentes tömegközlekedési-hálózat működik szerte a világon, ebből 58 Európában (https://bit.ly/2QPyoMQ)

 

Miért nem vagyunk többen?

A diákok klímasztrájkjáról, tüntetéseiről és egyéb klímatüntetésekről szóló híreket és beszámolókat olvasva és képeket nézegetve felmerül az a kényelmetlen kérdés, hogy vajon mi Magyarországon miért nem vagyunk több tízezren a hasonló megmozdulásokon?

Míg  sok helyen több tízezres tömeg vonul az utcára és követeli kormányától a hatékonyabb klíma-cselekvést, és teszi ezt többször, több helyen rendszeresen, és például az Egyesült Királyságban jelenleg több hetes polgári engedetlenséget indítottak a hatékony klíma-cselekvés kikényszerítése céljából, addig nálunk a heti tüntetéseken alig van pár tíz lelkes és aggódó fiatalabb-idősebb, a március 15-i nagyobb, globálisan meghirdetett akción pedig pár száz…

 

A márc. 15-i és a 8. heti (ápr. 12.) tüntetés

(Forrás: GreenDependent ©)

 

Vajon miért van ez így? Talán mert nálunk nem tudnak a diákok és az emberek a problémáról? Nem beszélünk róla az iskolában, egyetemen, a TV-ben? Nem írnak róla az újságok, nem merül fel baráti beszélgetéseken? Nincs elég poszt és eszmecsere róla a közösségi médián? Vagy azért, mert nem gondoljuk, hogy nagy a probléma? Annyi minden gondot sorol mindig mindenki, köztük a ’zöldek’ is, és eddig nem dőlt össze a világ, talán ezután sem fog? De akkor miért ütött meg sürgető hangot a visszafogottságáról ismert IPCC (az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete) is tavaly kiadott jelentésében? Miért adott ki több mint 20 ezer tudós a világ minden részéről, egyetértésben, immár második figyelmeztetést az emberiségnek? Miért támogatja most is több ezer tudós és kutató a tüntető diákoka?

Lehet, hogy a korábbinál sokkal sürgetőbb a helyzet, nagy a gond, gyorsan és mindenkinek kellene cselekednie? Greta Thunberg, a klímasztrájkot és tüntetéseket inspiráló 16 éves svéd diáklány szavaival élve, amiket Davosban, a világ pénzügyi vezetőinek mondott: „Nem akarom, hogy reménykedjenek, azt akarom, hogy pánikoljanak. Azt akarom, hogy érezzék azt a félelmet, amit én érzek minden nap – és azt akarom, hogy cselekedjenek.”

Greta Thunberg Davosban

(Forrás: youtube)

 

Vagy azért nem vagyunk többen, mert van sok más gond, amik elnyomják a klímaváltozás problémájának sürgető voltát? Például a készülőben lévő új szabály, miszerint nyelvvizsga nélkül nem lehet bekerülni az egyetemre? Vagy az, hogy legyen elég pénz a megélhetésre?

Vagy mert nem akarjuk (esetleg nem merjük) így, egy tüntetésen kifejezni a véleményüket? Vagy mert annyiszor kivonultunk már, és mégsem változott látszólag semmi?

De mitől fog ezután, ha feladjuk? Majd más megteszi? De mi van, ha nem?

"A bolygónkra leselkedő legnagyobb veszély az, hogy azt gondoljuk, majd valaki más megmenti…" 

(Forrás: 444.hu)

Vagy mert azt gondoljuk, nem ez a hatékony módja a klímaváltozás megfékezésének? Hanem pl. az egyéni zöld (kislábnyomos) életmód, és abban vagyunk aktívak? Vagy közösségi összefogás kellene és egyéb szerveződések? Vagy majd a politikusok és technológiai innováció megoldják ezt a problémát is?

Több évtizede tudunk a klímaváltozás problémájáról, több évtizede próbálkoznak a döntéshozók különböző energiahatékonyságot növelő és karbon-lábnyomot csökkentő intézkedésekkel, de a globális karbon-lábnyom mérete nem csökken, és ha valahol csökken is, nem eléggé. Elég világos, hogy hatékonyabb, merészebb, nagyobb változást eredményező intézkedésekre van szükség, és több emberre, közösségre, akik ténylegesen csökkentik – és nem csupán zöldítik - lábnyomukat.

De azokat az intézkedéseket, amikre szükség van, ki fogja meghozni, ha nem mutatjuk ki, hogy szerintünk is kell és támogatjuk, ha meghozzák őket?

 

(Forrás: Global Footprint Network, 2017 // Ország karbon-lábnyom adatok: Európai Környezetvédelmi Ügynökség, 2018; Fenntartható lábnyom: több forrás alapján)

 

Vagy azért nem tüntetünk, mert nem látjuk értelmét, hogy így tiltakozzunk, ezzel töltsük az időnket, hisz úgyis elveszett már minden?

Vagy valami más miatt?

Miért nem vagyunk többen? Miért nem értik többen, hogy elsősorban nem a Földet kell megmenteni, hanem minden jel szerint magunkat. De a magunk megmentéséhez szükség van az ökoszisztémákra, amiknek részei vagyunk, és így a Földre is.

 

Vadovics Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. áprilisi (112.) számában.

 

 

Hol csatlakozhatunk erőszak- és politikamentes akciókhoz:

FFF Magyarország

Extinction Rebellion Magyarország

Mit tehetünk otthon:

Rengeteg tipp inspiráló példa a Kislábnyom oldalon és az EnergiaKözösségek oldalon.

A globális klímaváltozásról:

Klímabarát háztartások

A globális éghajlatváltozás

Kellemetlen igazság, Kellemetlen igazság 2. (filmek)

Özönvíz előtt (film)

Néhány kapcsolódó cikkünk:

Komolyabb uniós kibocsátás-csökkentési célokra van szükség – üzenik az EU-t perlő családok

Mit hagyunk unokáinknak és a jövő generációknak? Egy átalakulásra buzdító, az anyagi növekedés mantráján végre túllépő jövőképet vagy…?

Most vagy soha

Hulladékmentesség 2.0: szinte láthatatlan hulladékaink

Öt radikális lépés, amit mindenki megtehet a klímakatasztrófa ellen

Lehet önellátóan élni – de ez kevés a klímaváltozás megoldásához

Hogyan beszéljünk a gyerekeknek a klímaváltozásról, anélkül, hogy megijesztenénk őket?

Hogyan kerüljük el a kiégést és depressziót? Tippek mindenkinek, aki a klímaváltozással a munkája révén (is) foglalkozik

 

10 hétköznapi hős, aki nem adja fel a bolygó megmentéséért folytatott küzdelmet

Ezév márciusában diákok százezrei tüntettek kormányaik klímaváltozással szemben tanúsított tétlensége ellen - és tüntetnek azóta is folyamatosan, minden héten (ld. kapcsolódó cikkünket). De nem csak ők igyekeznek végre tenni valamit. A The Guardian angol lap 10 brit aktivistát kérdezett…

 

Chay Harwood, aktivista (Swindon)

Chay az Extinction Rebellion[1] nevű környezeti akciócsoport tagja. Azután csatlakozott a csoporthoz, hogy rájött, a környezeti válság korunk leginkább fenyegető problémája, és a hátrányosabb helyzetben lévő kisebbségek viselik majd elsőként a következményeket.

A környezetvédelmet gyakran a fehér, középosztálybeli réteg ügyének vélik, és az általános elképzelés az, hogy a szegényebb rétegeknek épp elég a napi betevővel és a rezsiszámlák kifizetésével foglalkozni. De Chay, aki maga is kisebbségi környezetből jön, kíváncsi volt és elment az első Extinction Rebellion találkozókra, és meglepetésére kiváló szervezettséget, felkészültséget tapasztalt.

Elmondása szerint hihetetlenül inspiráló a részese lenni a mozgalomnak, ugyanakkor érzelmileg kimerítő is tud lenni, amikor ellenállásba ütköznek. Fontos, hogy tudassák az emberekkel, ez a harc midannyiunk harca. „A klímaigazságosságért való küzdelem az egyenlőségért és emberi jogokért való küzdelem is – ha nem vállaljuk fel, minden elvész. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy semmit sem teszünk.”

 

Rosamund Adoo-Kissi-Debrah, a légszennyezés elleni harc támogatója (London)

Rosamund 9 éves lánya 2013-ban hunyt el, halálát feltehetően az asztmáját súlyosbító légszennyezés okozta. Édesanyja az ő emlékére hozta létre az Ella Roberta Family Foundation-t (Ella Roberta Családi Alapítvány).

A kislány asztmarohamban halt meg, de az orvosok mind azt mondták, hogy a rohamot az válthatta ki, hogy „valami volt a levegőben”. Rosamundnak addig

eszébe sem jutott a légszennyezés. „A tudatosság, és az oktatás kulcsfontosságú” – mondja – „Mindenkinek hallania kéne a légszennyezés mértékéről. Jogunk van tudni.”

 

Julie Daniels, fracking-ellenes aktivista (Blackpool) 

Julie egy nők által alapított szervezet, a The Lancashire Nanas (A Lancashire-i Nagyik) tagja, akik 2011 óta tiltakoznak a palagáz kinyerésére szolgáló technológia, a hidraulikus rétegrepesztés (azaz fracking) alkalmazása ellen.

A Cuadrilla energiaipari vállalat Blackpool városától nem messze több, mint 40 repesztést tervezett végrehajtani, de a tiltakozásoknak hála csak kettőig jutottak. A város lakói akkor kezdtek komolyabban utánajárni, hogy mi történik körülöttük, amikor az első repesztés több kisebb földrengést okozott. Gyűléseket szerveztek, és elkezdtek utánaolvasni a technológiának.

Egyértelmű volt, hogy a rétegrepesztés komoly biztonsági és környezeti aggályokat vet fel. Julie-t pont akkoriban bocsátották el a munkahelyéről, így – férje támogatásával - minden figyelmét a kampányolásra fordította. Kitartásuk sikerrel járt, és bíznak benne, hogy ha nekik sikerült, máshol is véget lehet venni a repesztéses technológia használatának.

 

Holly Gillibrand, sztrájkoló diák (Fort William)

A Fridays For Future (Péntekek a Jövőért) diákmozgalom néhány hónap alatt globálissá nőtt (ld. kapcsolódó cikkünket) – a klímasztrájkot a svéd környezetvédelmi aktivista, Greta Thunberg kezdeményezésére rendezték meg idén márciusban.

A sztrájkban a 13 éves Holly is részt vett, aki miután látta Greta videóját a Twitteren, megpróbálta megeggyőzni szüleit, hogy a tiltakozásnak van értelme. A szülei végül mellé álltak, de az iskolában sokan kinevetik, és klímaváltozás-tagadó diákkal is többel találkozott. Az iskolaigazgató nem támogatta a sztrájkot – azzal érvelt, hogy a klíma- és környezeti oktatás megfelelő szintű az iskolában.

Holly örül a mozgalom gyors terjedésének, de a politikusok közönye felháborítja. A klímaváltozásról tartott brit parlamenti vitán csak egy tucat képviselő jelent meg – ami jól mutatja, mennyire nem érdekli a politikai vezetőket a bolygó és gyermekeik sorsa.

 

Lukas Buricin, vegán aktivista (Derbyshire)

Lukas a Manchester Animal Action (Manchester-i Akciócsoport az Állatokért) nevű szervezet tagja – céljuk, hogy a társadalom állatokhoz való hozzáállása megváltozzon.

A fiatal férfi kis családi farmon nőtt fel Csehországban, és gyerekként megtanulta, hogyan kell levágni az állatokat, ez akkor teljesen normálisnak számított. Később Angliában egy baromfifeldolgozóban dolgozott, ami maga volt a földi pokol.

Elkezdett a klímaváltozásról olvasni, így tudta meg, mekkora problémát jelent környezeti és klímaszempontból a nagyüzemi állattartás. Addig azt gondolta, környezetvédő szemlélettel él. „Nem létezhettem tovább úgy.” Hatodik éve vegán, és mindent megtesz, hogy másoknak is felnyissa a szemét. A gyermekei soha életükben nem ettek húst. Eleinte hathavonta jártak velük vérvételre ellenőrizni, hogy minden értékük rendben van-e, de az orvos azt mondta, ne menjenek többet: a gyerekek makkegészségesek.

„Azt tanácsolom azoknak, akik a vegán életmódról akarnak beszélni, hogy ne veszítsék el a türelmüket, ne ítélkezzenek, és sose adják fel a próbálkozást, hogy másokat ráébreszthetnek, mennyire jó dolog a vegánság. Ha sikerül, a jövőben a gyerekeink megköszönik majd az erőfeszítéseinket.” 

 

Hugo Tagholm, tengervédelmi szakértő (Cornwall)

Hugo a Surfers Against Sewage (Szörfösök a Szennyvíz Ellen) nevű jótékonysági szervezet vezérigazgatója – 10. éve harcolnak a műanyagszennyezés ellen.

Hugo gyerekkora óta szörfözött, és 1991-ben egy jótékonysági versenyen találkozott az akkor alakult Surfers Against Sewage alapító tagjaival. Az óceánok szennyvíztől való megtisztítása remekül haladt, de a közvélemény semmit nem sejtett az egyre növekvő műanyagszennyezésről. A szörfösök egy évtizede dolgoznak a szennyezés mértékének felmérésén, a partok megtisztításán, és küzdenek azért, hogy a jogszabályalkotók és az ipari szereplők is tegyenek a helyzet megoldásáért.

 

Sally Goldsmith, favédő aktivista (Sheffield) 

A Sheffield Tree Action Groups (Sheffield-i Fa Akciócsoportok) azért alakultak, hogy megakadályozzák a városi tanács tervezett fakivágásait. Összesen 17500 fát ítéltek kivágásra, ebből az elmúlt öt évben 5500 fa ma már áldozatul esett.Eltartott egy ideig, amíg az emberek felfogták a pusztítás mértékét.

Mindenkit felzaklatott a hatalmas fák pusztulásának látványa, és a városlakók közül egyre többen csatlakoztak a tilatkozókhoz. A környezetvédelmi aktivistákká lett lakók több esetben saját testükkel tartották távol a favágókat, és mentettek meg számos fát.

 

Indigo Rumbelow, klíma aktivista (London) 

Indigo sokadmagával a Grow Heathrow-n, Nagy-Britannia legendás „ökofalvában”, egy 30 holdas - a Heathrow reptér tervezett harmadik kifutópályával határos - foglalt földterületen lakik. A közösség kilencedik éve harcol London legforgalmasabb repterének bővítése ellen.

A fiatal lány egy kis walesi farmon, a természet közelségében nőtt fel. Két éve vett először részt környezetvédelmi akcióban, amikor a csoportjuk megállított egy erőműhöz tartó vonatot Németországban. Ott hallott a Grow Heathrow-ról is. Odaköltözött, és azóta számos környezetvédelmi kampányban és akcióban vett részt.

„Mindannyian egy mozgalomhoz tartozunk, egy célért küzdünk: a környezeti igazságosságért. Társadalmunk jelenlegi életmódja nem fenntartható. Ha most nem cselekszünk, később bánni fogjuk.”

 

Gillian Lobo, környezetvédelmi ügyvéd (London)

Gillian a ClientEarth (Ügyfelünk a Föld) nevű, környezetvédelmi joggal foglalkozó non-profit szervezetnek dolgozik - a törvény segítségével próbálják megvédeni a bolygót és a rajta élő emberek egészségét. Klímaperekkel, és olyan stratégiai ügyekkel foglalkoznak, amelyek elősegítik a jogfejlesztést, és megfelelő környezetvédelmi intézkedések megtételére sarkallják a kormányokat.

Mielőtt négy éve csatlakozott a ClientEarth-höz, a klímaperek még túlzónak tűntek. Mára azonban egyre több országban indítanak pereket az Egyesült Államoktól kezdve a Fülöp-szigeteken át Európa több országáig.

„A jövőben egyre több lesz az egyének által kormányok ellen indított per a kibocsátások csökkentéséért. Egyre többen fogják felelősségre vonni a vállalatokat a tétlenségük miatt. És az emberi jogokkal kapcsolatban is számos kérdés vetődik majd fel a klímaváltozás által leginkább sújtott emberek részéről. Lesz munkája bőven az ügyvédeknek.”

Korábbi cikkeink a témában:

Egy perui gazda a klímaváltozásban betöltött szerepe miatt perelt be egy német energetikai óriáscéget

Komolyabb uniós kibocsátás-csökkentési célokra van szükség – üzenik az EU-t perlő családok

 

Mya-Rose Craig, a vadvilág és környezeti sokszínűség aktivistája (Somerset) 

A Chew-völgyben élő madarász és aktivista a veszélyeztetett vadvilágért kampányol, és természettáborokat szervez a városi, etnikai kisebbségekhez tartozó tinédzsereknek.

Mya-Rose-t a szülei csecsemőkora óta rendszeresen vitték madárlesre. Nemrég, Spanyolországban látta élete ötezredik madárfaját, egy bajszos sármányt. Első madárvédő kampányát 12-13 évesen indította a Bangladeshben élő kanalas partfutók megmentéséért.

„Az emberek elfelejtik, hogy mi is állatok vagyunk. Az Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) receptre írja fel a természetjárást, mert jót tesz a mentális egészségünknek. Ha törődünk a természettel, azt nem teljesen önzetlenül tesszük. Mi is jól járunk.”

 

 

Fordítás és összefoglaló: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. áprilisi (112.) számában.

 

​Forrás: https://www.theguardian.com

 

 

 

 

Akikre büszkék vagyunk: interjú "energiaközösségezőkkel" - A világ összes problémáját érintettük és megoldottuk

Sokszor az emberek igyekeznek környezettudatosan élni, de az összképet nem látják. Persze, számít, hogy kevesebb csomagolóanyagot használjunk, de ha autóval elmegyünk a környezetbarát mosószerért a bioboltba, annak sok értelme nincs. Ha fenntartható, ökoetikus életmódra vágyna, azt pont így kell csinálni.

Dr. Dőry István fizikus és felesége, Kéry Magdolna egy olyan házban laknak, amely saját bevallásuk szerint űrállomásként is működhetne, hiszen külső energiaforrás nélkül is életképes, önfenntartó rendszer. Több mint tíz évvel ezelőtt, néhány kanyart követően a fővárosból költöztek Egyházasfalu-Kereszténybe, ami úgy hangzik, mint egy tanya az Óperencián is túl, pedig csupán 26 perc Soprontól és Szombathelytől is, egy meglepően modern vonattal.

Mit csinál egy fizikus és egy tanár a falu szélén és miért? Hova vezetik a szennyvizet, ha nem használják a csatornahálózatot? Négy napelem elég-e ahhoz, hogy menjen a mosógép? Tényleg megoldható a világ összes problémája, ha ökoetikusan élünk? Személyesen néztünk szét a birtokon, saját szemünkkel láttuk, hogy a hőségriadó idején 22 fok van a házukban, és minden akadékoskodó kérdést feltettünk.

Mióta, és főleg, miért laktok itt?
István: A házat 14 éve vettük és 12 éve lakunk benne. Eredetileg igazi fővárosi népek voltunk, én Újpest-Központban nőttem fel, Magdi a Hungária körúton született. Ökológus barátaink a vidéki élettel kísérleteztek és nekünk is megtetszett. Először Agárdon laktunk egy téliesített nyaralóban három évig, aztán egy évet Freiburgban – az egy valódi öko-főváros volt. Utána Szentendrére költöztünk, ahol a környezetvédelmi tanácsadó testületben is benne voltunk, oktatóközpontot szerveztünk, csak hát a tanácsainkra sosem hallgattak. Szentendrén meg lehetett volna valósítani valami olyasmit, mint Freiburg, de nem ebbe az irányba haladt a település.
Magdi: Ott sokszor hülyének néztek minket, volt, hogy elsírtam magam a szűklátókörűség miatt, pedig mi mindent megtettünk. Én érzelmileg nehezen viseltem a helyzetet. Elsősorban Budapestről költöztek ki sokan akkoriban, főleg gazdagabbak, ahol mindenkinek volt saját autója a családban, plusz egy nagy terepjáró, ha együtt utaznak.
Azt látom, hogy sokszor előfordul, hogy az emberek igyekeznek környezettudatosan élni, de aprócska dolgokra figyelnek csak és az összképet nem látják. Persze, az is számít, hogy kevesebb csomagolóanyagot használjunk, de ha autóval elmegyünk a környezetbarát mosószerért a bioboltba, annak sok értelme nincs. Operett-zöldülésnek szoktam hívni, amikor az ember csak úgy tesz, mintha.
Ilyenből sok volt Szentendrén, a gyerekeink öko-suliba jártak, és elmentünk velük karácsony előtt karácsonyi ajándékokat gyártani újrafelhasznált anyagokból. Jött az összes többi anyuka is, az egész utcában mindenhol parkoltak a terepjáróikkal, de szentül meg voltak róla győződve, hogy ők most ökotudatosak, mert mézeskalácsot sütünk. Ott igazán magányos harcosok voltunk.

Itt a falubeliek mit szólnak, nem tartanak furcsának?
István: Biztos, hogy kicsit furcsának tartanak, de mi sokat tanulunk a falusiaktól és ők is tőlünk. Mi a kertről, állatgondozásról, ők meg a hőszigetelésről meg a napelemről.
A barátaitok nem hiányoznak?
Magdi: Aki akar, meglátogat minket itt is, nem a világ végére költöztünk. Maradtak régi barátságok, és helyben is lettek újak. Mi nem tanyán akarunk élni, hanem közösségben, úgy egyébként is a legtöbb probléma könnyebben megoldható, a fenntarthatóság egyszerűbb, mint egy magányos ház esetében.
István: Sokkal könnyebb egyébként ezeket közösen csinálni, akár nagycsaládban, akár úgy, hogy egy kisebb lakóközösség, egy utca összefog. Ezért most egy fenntartható módon működő utca, vagy ha úgy jobban tetszik, lakópark létrehozásán fáradozunk – akit érdekel a dolog bővebben, várjuk látogatóba. Ha el tud idáig utazni vonattal, az már jó jel!

Miért épp ide jöttetek?
István: Tudatosan választottunk, olyan helyet kerestünk, ahol nincs kétszámjegyű főút, de van vonat, jó menetrenddel. Nem akartuk, hogy a gyerekeink rákkeltő benzingőzben éljenek, de valamennyi mozgékonyságot meg akartunk őrizni. Megnéztük a térképen, milyen ilyen települések vannak Magyarországon. Akkoriban egy környezeti nevelési egyesület vezetői voltunk, írtunk 100 ilyen településnek, abból 30 válaszolt, ezek közül választottuk végül Egyházasfalu-Keresztényt. [...]


Beszéljünk a fenntarthatóságról, mit jelent ez egyáltalán?
István: Négy olyan terület van, ami miatt a jelenlegi városi életmód egyáltalán nem lesz fenntartható, ezek pedig a következők. Az első a fosszilis energiára való támaszkodás - ugyanis gyorsabban fogy, mint ahogyan keletkezik. Az 1850-es években kétszer gyorsabban fogyott, mint ahogy keletkezett, és mit gondolsz, ma mekkora ez az arány?

Nem tudom. Száz?
István: Ötmillió. Jelenleg ötmilliószor gyorsabban fogy a kőolaj, mint amilyen mértékben utánpótlása lenne.

 

Forrás és az interjú folytatása: http://divany.hu/szuloseg/2017/08/14/dory_interju_a_vilag_osszes_problemajat_erintettuk