Kislábnyomos életmód

Vegyünk vissza a hétvégékből!

Sokan esünk - különösen gyermekes családok - abba a hibába, hogy a hétvégéken színes-élménydús programokkal próbáljuk "jóvátenni" a hétköznapi rohanást, a sok koránkelést, és bepótolni az egymástól távollevést. A programozás után pedig igyekszünk utolérni magunkat a háztartással is.

Így aztán szombat-vasárnap is korán kelünk, és belevágunk az eltervezett remek programok sorozatába, majd elfutunk bevásárolni, végre eljutunk téli cipőt venni a gyerekeknek, aztán otthon még órákig takarítunk. Észre se vesszük, hogy a hétvége gyakran zsúfoltabbra sikerül, mint a kipihenni próbált munkanapok.

Ha van időnk megfigyelni reggeli kávézás közben a csésze szélén egyensúlyozó, majd ujjunkra szálló lepkét, jó úton járunk :-)

A jó hír az, hogy ha egyszer kipróbáljuk milyen egy szervezetlen, tervezetlen, stresszmentes, improvizált hétvége, számos pozitív hatását érzékeljük majd!

A gyerekeink mehetnek a maguk feje és érdeklődése után. Betoppanhatnak váratlan meglepetésvendégek, akikkel örömmel ülünk le egy kávéra, és beszélgetésre. Ha álmosak vagyunk, aludhatunk egyet délután; ha olyan az idő, elmehetünk biciklizni, és ha kedvünk van, végre megsüthetjük a hónapok óta kívánt fahéjas fánkot. 

Arról nem is beszé

lve, hogy hétfőn nem triplán lefáradva, hanem frissen, megfiatalodva és tettre készen érkezünk majd munkába :-)

Kezdjük a hétvégék lazábbra vételét például egy végtelenre nyúló szombati reggelivel. Aztán kapcsoljuk ki a mobiljainkat, feledjük el a gyerekeknek szánt extra tevékenységeket, hívjuk át a barátainkat grillezni, és minimalizáljuk a háztartási teendők listáját (=húzzik ki a tervezett tennivalók kétharmadát :-)). Jobb szülők, hatékonyabb alkalmazottak, és boldogabb párok leszünk.

Forrás: https://www.treehugger.com/culture/its-time-take-back-our-weekends.html

 

Ha már hétvége: nem lehetne háromnapos? :-)

Az elképzelés, mely szerint kevesebb munkára, és több pihenésre lenne szükségünk, nem csak ésszerű, de egy jobb minőségű élet alapja is. Társadalmunkban viszont a munka Az Érték, minden ennek van alávetve, ebben szocializálódtunk, többek között talán ezért is nem forszírozzuk nagyon a hosszabb hétvége kérdését.

Egyre több kutatás igazolja azonban, hogy a hosszúra nyúló munkaidőért nagy árat fizetünk. Egyrészt feláldozzuk fizikai és mentális egészségünket: a túl sok munka - egyéb egészségügyi problémák mellett - növeli az agyvérzés, szívkoszorúér-betegség és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának veszélyét.

Másrészt azzal, hogy az időnk nagy részét munkával töltjük, elhanyagoljuk a családunkat és a barátainkat, azaz az emberi kapcsolatainkat. És ami szintén nagyon fontos: nem marad időnk azokra a tevékenységekre, amelyeket valóban szeretünk csinálni, amelyektől értékesnek érezzük az életünket, és amelyekért úgy érezzük, érdemes felkelnünk reggel (kivételek azon szerencsések, akiknek a hobbija a munkája, de sajnos nem ez a jellemző). Sokszor annyira leköti minden energiánkat a munkánk, hogy esélyünk sem marad kideríteni, mihez vagyunk valójában tehetségesek, és milyen életet szeretnénk igazán élni. Ebben az esetben elmondhatjuk, hogy a munkánk nem tesz minket szabaddá, inkább sarokba szorít, és megnehezíti, hogy megvalósítsuk önmagunkat.

Megoldás? Kevesebbet kell dolgoznunk! Ideje lenne megkérdőjeleznünk a munkáról alkotott elképzeléseinket és olyan alternatív életmódokat kéne népszerűsítenünk, amelyek kevésbé munkaorientáltak. A kevesebb munkának köszönhetően lehet, hogy jobban végeznénk a feladatainkat, és az életünket is boldogabbnak látnánk.

És nem elhanyagolhatóan még akár fogyasztásunk is csökkenhet! (a szerk.)

Forrás: https://theconversation.com/why-we-should-get-three-day-weekends-all-the-time-46754

 

40 éves kor fölött nem szabadna heti 30 óránál többet dolgozni

Agyunk stimulálása minden életkorban fontos, ahogy az agyműködést segítő megfelelő tápanyagok bevitele is legalább annyira lényeges, mint az evés.

De ahogy az evést, agyunk terhelését is túlzásba lehet vinni: előbbi esetben elhízunk, utóbbi viszont mentális problémákhoz vezethet! A legfrissebb kutatási eredmények szerint 40 fölött nem lenne szabad túlstimulálni az agyunkat estébe nyúló túlórázással, mert nem edzettebbek leszünk tőle fejben, hanem elkezdjük az enyhe szellemi hanyatlás jeleit mutatni. Ha azt vesszük észre magunkon, hogy nem tudunk kellőképpen koncentrálni vagy hirtelen nem emlékszünk lényeges dolgokra, nagy a valószínűsége, hogy túlzásba vittük a munkát.

Egy ausztrál intézet munkatársai kutatásuk során azt találták, hogy ebben az életkorban a heti maximum 30 óra az a munkamennyiség, ami még javítja az agy kognitív funkcióit, de ha túllépjük a 30 órát, a teljesítmény romlani kezd! 

Az agy tízperces meditáció előtt és után

Nem örül a főnökünk a javasolt óraszámcsökkentésnek? Ne feledjük, hogy a meditáció kiváló eszköz agyunk pihentetésére ;-)

 

Fordította és szerkesztette: Antal Orsolya, GreenDependent

Forrás: https://curiousmindmagazine.com/working-30-hours-week-40-may-damage-cognitive-function/

Kép forrása: https://mc2charlotte.com/2016/08/15/handling-anxiety-that-comes-with-change/

 

Hogy milyen egy felelős állattartó? A Póth Virág által leírtakból elég jól kirajzolódik a kép... De röviden összefoglalva, a csenderesiek a következők mentén dolgoznak: „Szeretnénk megőrizni és tovább javítani földjeink és állatállományunk állapotát, célunk egészséges környezetet biztosítani, egészséges élelmiszert termelni, valamint, ha kis lépésekben is, de fejleszteni a gazdaságot. Célunk, hogy minél több embert ráébresszünk arra, hogy a konvencionális gazdálkodás feltehetőleg zsákutca, valamint, hogy a mai hagyományos élelmiszeripari termékek legnagyobb része káros az egészségre.” (Biokultúra Magazin 2013/3)

A Greenpeace nem csak, hogy egyetért, de kutatja is a témát. Ökológiai állattenyésztés a világban és itthon című kiadványukban három olyan tanulmányt olvashatunk, amely a hazai nagyüzemi állattartás gondjaira nyújt választ. A legeltető állattartás szerepe a hazai fenntartható mezőgazdaság megvalósításában című tanulmányban bővebben olvashatunk a legelők felhagyásának szomorú következményeiről (hullámtéri rétek elvesztése, hegyi kaszálók eltűnése, az állattartó telepek óriási energiaigénye, a húsminőség és élelmiszerbiztonság romlása, a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számának csökkenése stb.), és a lehetséges megoldásokról is.

„Ökológia gazdálkodás” és „ökológiai állattenyésztés” a Greenpeace meghatározásában - „Az ökológiai gazdálkodás egészséges gazdálkodást és egészséges élelmiszert jelent a ma és a jövő emberének. Óvja a talajt, a vizet és az éghajlatot, elősegíti a biológiai sokféleséget, nem szennyezi a környezetet vegyszerekkel, valamint genetikailag módosított szervezetekkel. Az ökológiai állattenyésztés a haszonállatokat nélkülözhetetlen elemként integrálja a mezőgazdaságba: ők optimalizálják a tápanyagok felhasználását és körforgását, és sok térségben a szükséges mezőgazdasági igaerőt is biztosítják. Az ökológiai állattenyésztésben a takarmányozást a gyepek, a legelők és a (mezőgazdasági) melléktermékek biztosítják, minimalizálva a termőföld használatát és az élelmiszertermelést célzó földhasználattal való versengést. Az ökológiai állattenyésztés egy méltányos világélelmezési rendszer részekeként óvja a természetes életközösségeket.”

Míg a nagyipari állattartás komoly tényező a klímaváltozás előidézésében, az ökológiai állattartás csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását. Sőt, vannak olyan vélemények is, hogy a legeltetéshez való visszatérés jelentősen enyhítheti a klímaváltozás problémáját.

Ha visszaállítanánk az egykori óriási legelők gazdag ökoszisztémáját, helyrebillenne a kimerített mezőgazdasági területek szervesanyag-tartalma, és vele a szén-körforgás, és egyetlen generáció alatt óriási változást tudnánk elérni a szén-dioxid-kibocsátás kezelésében.

Ha visszatérünk a legeltetéses állattartáshoz, és területváltásra alapozott rotációs legeltetést alkalmazunk, akkor több millió hektár agyonműtrágyázott, permetezett, GMO-növényekkel bevetett, üzemanyag- és víznyelő földet tudunk meggyógyítani és átalakítani egészséges, jó minőségű szénelnyelő legelőkké.” (Dawn Gifford, Small Footprint Family)

 

További érdekes cikkek a témában:

https://www.theguardian.com/commentisfree/2010/sep/06/meat-production-veganism-deforestation

http://www.sustainabletable.org/1649/the-meat-to-eat

http://www.worldwatch.org/node/549

https://www.theguardian.com/environment/2017/oct/12/proof-that-sustainable-meat-and-dairy-farming-can-work

https://gasztrohos.hu/gyik/bio-elelmiszer/

metán:

http://www.greenpeace.org/hungary/PageFiles/654533/okologiai_allattenyesztes.pdf

http://smallfarms.oregonstate.edu/sfn/su12cfootprint

 

Szerkesztette, fordította: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. márciusi (105.) számában.

 

Forrás: http://www.greenpeace.org/hungary/PageFiles/654533/okologiai_allattenyesztes.pdf

https://www.smallfootprintfamily.com/grass-fed-beef-and-global-warming

Képek forrása: Csenderes Biodinamikus Gazdaság és www.smallfootprintfamily.com

 

A Kislábnyom hírlevél legutóbbi, 104. számában jelentettük meg a The Guardian húsadóról szóló cikkét, melyben arról volt szó, hogy a húsra egyre éhesebb emberiséget kiszolgáló (nagy)ipari állattartás negatív környezeti és klímaváltozást fokozó hatásai a szakértők szerint orvosolhatóak, például a fogyasztás mérséklését célzó húsadók bevezetésével, különös tekintettel a jelentős metánkibocsátásért felelős marhák húsára kivetett magas adóra.

A cikkre válaszul – nagy örömünkre – „tollat” ragadott a marhák védelmében a Csenderes Biodinamikus Gazdaság vezetője, Póth Virág biogazdálkodó, aki szerint inkább a tartás módjáról és mértékéről kellene beszélni, és nem lenne igazságos minden esetben "klímabűnözőknek" kikiáltani a marhákat. Levelében sok fontos dolgot említett, amit szeretnénk Olvasóinkkal is megosztani. És, természetesen, továbbra is szívesen várunk hozzászólásokat a témához!

 


Csenderes - Póth Virág és családja, minden előzetes tapasztalat nélkül, az elmúlt 15 évben példaértékű biogazdaságot hozott létre a Cserhát lankáin, 240 hektáron. A gazdaság fő profilja a legeltetésre alapozott húsmarhatartás, hazai fogyasztásra és exportra is termelnek. 2014-ben elnyerték a Magyar Biokultúra Szövetségtől az Év biogazdája címet.

A gazdaság honlapján olvashatóak a következő sorok - felelős állattartás és felelős fogyasztás, egy mondatban! „Hiszem, ha a gazda igazán az állattól kapott adományként éli meg, amikor eladja a húsát, szőrét, akkor nem hallgatja el diszkréten a nevét, hanem inkább elmeséli, hogy milyen is volt éltében, hogy hány kaland, öröm, sírás kötődik hozzá, hogy valóban a vevő is érezze, hogy amit eszik, annak mi az értéke és mi az ára...” (Póth Virág)


 

Gondolatok egy biogazda által írottak alapján

…a magyarországi marhahúsfogyasztásról – egy pár dolog, amin változtatnunk kellene

 

1.) A marhahús ma az egyetlen hús itthon, aminek 27% az ÁFÁ-ja, vagyis 22% többletadó terheli már ma is más húsféleségekhez képest (amiket jelenleg csak 5% ÁFA terhel).

Ezt a többletadót lehetne klímabarát fejlesztésekre fordítani!

2.) Magyarországon elenyésző a marhahúsfogyasztás más fejlett országokhoz képest, így nálunk nagy változást a fogyasztásban valószínűleg nem hozna a többletadó bevezetése.

Viszont lehetne belőle támogatni a hagyományos állattartást!

3.) A ma Magyarországon boltokba kerülő marhahús jelentős része nem hazai állományból származik, és jellemzően rosszabb minőségű, mint amit mi exportálunk.

Ideje kampányolni a helyi legelőkön felnövő marhák egészséges húsa mellett!

4.) A boltokba kerülő húsok egy része az EU-n belüli eltérő szabályozások okán nálunk még szavatossági időn belül van, mikor máshol már megsemmisítésre váró veszélyes hulladék, így azt nyomott áron eladják hozzánk. A vevő nyer vele, mert olcsó húshoz jut, a kereskedelmi lánc nyer vele, mert jó médiafogás az irreálisan alacsony áron adott hús, a EU-s eladó nyer vele, mert még bevétele is van a tranzakcióból, a drága megsemmisítés helyett...

A másik jellemző húsforrás Európában a dél-amerikai, ami jellemzően fagyasztott húsként utazik ide, de itt friss húsként kerül értékesítésre. Ha kapott abrakot, márpedig a hizlalt marha mindig kap, akkor igen valószínű, hogy GMO-st evett (ez a húsokból is kimutatható). És mindez úgy, hogy az ottani marhafelvásárlók gyakran nem fizetik ki az ottani marhatartókat, akik ezért csődbe mennek családostól. Ráadásul az exportra termelő marhatartás területei igényét kielégítendő az esőerdőket és ezzel az ottani ökoszisztémát, (és a rájuk épülő) társadalmat is pusztítják. 

E két példa népszerű módja az olcsó "magyar" marhahús biztosításának, a magyar marhatartó pedig, mint termelő ezzel próbál árban versenyezni. 

Ld. előző pont: szükség lenne kampányolni a hazai legelőkön felnövő marhák egészséges húsa, illetve egy egységes szabályozás mellett!

5.) Érdekes adalék, hogy sajnálatos módon a fogyasztó nincs is hozzászokva a szabadtartásban boldogan izmosodó állatok elkészítéséhez, illetve elfogyasztásához – azaz a puhány, vizes húsú állatok húsára fenjük a fogunkat, mert egészséges környezetben nevelkedett állat húsával lényegében nem is találkozunk.

Szükség lenne a fogyasztókat tájékoztatni arról, hogy hogyan kell elkészíteni és fogyasztani a szabadtartásban nevelt marhák húsát, illetve hogy milyen különbségekre lehet számítani a nem szabadtartásban nevelt marhák húsához képest.

 

Gondolatok egy biogazda által írottak alapján

…a marhahús és a klímaváltozás kapcsolatáról: a nagyüzemi vagy a boldog tehén a „gázosabb”?

 

A nagyipari állattartás a marhák kérődzésén kívül is számos módon járul hozzá a klímaváltozáshoz és egyéb környezetvédelmi problémákhoz: a gazdaságok létrehozásához és a takarmány megtermeléséhez elpusztítják az eredeti természetes területeket (pl. az erdőket, legelőket, esőerdőket), hatalmas a gépigényük, vegyszeresen művelt földeken állítják elő a – részben GMO - takarmányt, nagyszámú az elhullás (ami az állati tetemek megsemmisítési feladatát vonja maga után), az ilyen tartás épület- és energiaigényes, rengeteg a felhasznált fertőtlenítőszer, gyógyszer, antibiotikum, hormonok, és komoly probléma a talaj- és vízszennyezés.

Hol van ehhez képest egy legelőn, a szabadban tartott, szabadon legelő, télen csak szénát kapó, gyógykezelést szinte nem, épületet nem, csak egy fedett színt igénylő, a közelben vágott, értékesített marha összterhelése a világban? Hogy vesz egy ilyen marha részt az ökoszisztémában, a szén-körforgásban?

Valóban ne lenne szükség a marhákra? Szabaduljunk meg tőlük? Ha a marhát önmagában szemlélem, és nem a talaj-növény-marha-ember körforgás egy részeként, akkor lehet ő a bűnös, és könnyű e mögé bújni, és feloldozást találni: nem eszem marhahúst, vagy vega leszek, és ezzel részemről meg van mentve a világ... De ha közben továbbra is mindenhova autózom, távoli helyeken repülővel utazva nyaralok, kétévente kicserélem a mosógépem, a konyhabútorom, félévente a ruhatáram stb., ez önbecsapás. 

Ha valaki egészsége védelmében kerüli a marhahúst, mint káros vörös húst, az szintén magát csapja be: mert a nem bio módon nevelt csirke és főleg a pulyka jóval több antibiotikumot és hormont kap, és a takarmánnyal több vegyszermaradványt vesz magához, mint akár a nagyüzemi húsmarha! Vagyis az "egészséges" fehér hússal állandóan mérgezem a szervezetem. Ehhez képest a marhahús mindenképpen egészségesnek számít. Főleg, ha nem egy kizsarolt, agyongyógyszerezett, -hormonkezelt tejelő tehén végső hasznosulási formáját teszem az asztalra, mint marhahúst, hanem valami jól tartott marha húsát. (Dániában például tilos a tejelésben hasznosított állatok húsát emberi fogyasztásra hasznosítani.)

Ha vegává válok "a világ és az állatok védelmében", érdemes tisztában lenni azzal, hogy az állati trágya nélkül termelt növények egészen más erőket hordoznak, mint azok, amelyeknek a talaja csak növényi trágyával lett kezelve. Emberi mivoltunk kiteljesítéséhez szükségünk van az állati minőségekre is táplálékunkban. Nem kell húst ennünk ehhez, de ha talajaink nem kapnak legalább pár évente állati trágyát, az azokon termelt növények nem fogják az ember fejlődését segíteni. Vagyis, felelősen gondolkozva szükség van marhákra, mert azon lényegében senki nem vitatkozik, hogy a legideálisabb talajerő utánpótló a megfelelően kezelt marhatrágya.

És szükség van a legelő állatokra ahhoz is, hogy megfelelő tartásukkal biztosítsuk az ökoszisztéma fennmaradását. A fenntarthatóan legeltetett legelők híján sok védett növényfajunk örökre eltűnne, sok szintén védett madarunk kihalna, vagy eltűnne országunkból. A legelők legelő állat nélkül nem hasznosíthatók. Szántónak nem jók, gyümölcsösként sem működnek nagyüzemben, vagyis kézenfekvő volna, hogy lehetnének erdők. De a legelők, kaszálók nélkül, a táj sokszínűsége eltűnne, pedig az európai kultúrtájnak ezek is fontos részei, pont sokszínűségének, és ebből adódó ökológiai stabilitásának zálogai.

Vagyis, szerintem a marhatartásnak, és az ebből szükségszerűen következő marhahús-fogyasztásnak igenis van létjogosultsága. Csak éppen a tartás módja, a tartott marhák száma és a húsfogyasztás mértéke nem mellékes, amit a jóléti társadalmak tagjainak felelősen mérlegelniük kellene.

A gazdálkodóknak valóban gazdálkodniuk kellene a rájuk „bízott” földeken, az állatokat valós igényeiknek megfelelően tartani, és nem rablógazdálkodást folytatni.

A fogyasztóknak észszerű önmérsékletet kellene gyakorolniuk, és vásárlásaikkal, és választásukkal tudatosan tenni le a voksot az élelmiszer előállítási környezetet- és állatkímélő módjai mellett és ezzel támogatni azok szélesebb körben való elterjedését.

 

Póth Virág www.csenderes.hu levele alapján szerkesztette Antal Orsolya

Öt-tíz év múlva bevezethetik a húsfogyasztás gyors világméretű növekedését megfékezni próbáló, a húsevés klímaváltozásra gyakorolt hatását és káros egészségügyi hatásait mérsékelni próbáló „büntetőadók”, írja egy iparági befektetők részére készült jelentés.

A globális állattenyésztés felelős az összes üvegházhatású gázkibocsátás 15%-áért, és a húsfogyasztás egyre nő. Ez azt jelenti, hogy a komoly veszélyt jelentő klímaváltozást nem tudjuk mérsékelni, ha nem veszünk vissza drasztikusan a húsevésből. Sokan már most is túl sok húst esznek, súlyosan károsítva saját egészségüket, aminek az anyagi vonzata is súlyos. A hatalmas állatállomány egyéb gondokat is okoz, ld. vízszennyezés és antibiotikum rezisztencia.

A Farm Animal Investment Risk and Return (Fairr) Initiative (Befektetési kockázat és megtérülés az állattenyésztésben kezdeményezés) befektetői hálózat új elemzése szerint fentiek miatt a hús hamarosan felkerül a büntetőadós polcra a dohány, a karbon-kibocsátások és a cukor mellé – azaz pont olyan fogyasztáscsökkentést célzó adó terheli majd, mint az egészségre káros termékeket. A húsokra kivetendő adókat már több ország parlamentje tárgyalta ld. Németország, Dánia, Svédország, Kína kormánya pedig 45%-kal csökkentette 2016-ban a javasolt maximum húsfogyasztás mennyiségére vonatkozó értéket.

„Ha a döntéshozók szeretnék valamiből fedezni a korunk járványainak számító elhízás, cukorbetegség és rák vagy az állatállományt fenyegető madárinfluenza valódi költségeit, és egyúttal a klímaváltozás és antibiotikum rezisztencia kihívásaival is szeretnének megbirkózni, akkor elkerülhetetlen lesz, hogy a mostani támogatás helyett a húsipart megadóztassák. Az előretekintő befektetők jobb, ha felkészülnek erre a változásra.” (Jeremy Coller, a Fairr alapítója)

Az első globális húsadó elemzést 2016-ban végezték – ebből az derült ki, hogy a marhahúsra kivetett 40%-os adó, a tejtermékre kivetett 20%-os adó, és a csirkehús árát 8,5%-kal növelő adó fél millió ember életét mentené meg évente, és jelentősen csökkentené a globális karbon-kibocsátást is. Dániában a szakértők azt javasolták, hogy 2,70$ (~ 670 Ft) adóval terheljék az eladott hús kilóját.

A húsadóról sokan azt gondolják, hogy a politika oldaláról lehetetlennek tűnik a bevezetése, de a Chatham House által 2015-ben végzett kutatás szerint ezek az adók sokkal kevésbé népszerűtlenek a fogyasztók körében, mint azt a kormányok gondolják. A tanulmányból az is kiderül, hogy az állampolgárok elvárják, hogy vezetőik tegyenek a globális problémák megoldásáért, de az állattenyésztés okozta károkról alig tudnak valamit. Ha a húsra kivetett adókból származó bevételt az egészséges élelmiszerek támogatására használnák, az valószínűleg csökkentené az emberek ellenállását az adóval szemben.

„Csak idő kérdése, hogy a mezőgazdaság mikor kerül a klímapolitika fókuszába. A közegészségügyi helyzet valószínűleg megerősíti majd a politikusok elhatározását, hogy cselekedni kell, ahogy láttuk ezt a szén és a dízelolaj esetében is. Nehéz elképzelni, hogy napjainkban összehangolt fellépés valósuljon meg a húsfogyasztás megadóztatása terén, de az elkövetkező 10-20 évben egyre több helyen találkozunk majd vele.” (Rob Bailey, Chatham House)

Az Oxfordi Egyetemen az élelem jövőjével foglalkozó programon dolgozik Marco Springmann, aki szerint: „A húsfogyasztás jelenlegi mértéke nem egészséges vagy fenntartható. És ezeknek a negatív hatásoknak a kezelése milliárdokba kerülhet a jövőben. A húsadó lehetne az első fontos lépés a probléma megoldására.”

A magas húsadóból akkor lehetne a jövőben faragni, ha ma még nem létező, áttörést hozó technológiákkal drasztikusan tudnánk csökkenteni az állatállomány karbon-kibocsátását. Egy másik, ígéretesebb opció a most még csak születőben lévő, de gyorsan növekvő, növényi alapú húshelyettesítő élelmiszereket gyártó iparág, amelybe Bill Gates mellett nagy hús- és tejipari cégek is fektettek.

„Ezen a piacon óriási lehetőségek vannak. Ha a húsból származó fehérjét növényi alapú fehérjével tudjuk fokozatosan helyettesíteni, amely ízében és állagában is tökéletes alternatívája a húsnak, és ha a megrögzött húsevők is boldogan falatozzák a növényalapú burgert, akkor elmondhatjuk, hogy megváltoztattuk a világot.” (Maria Lettini, a Fairr igazgatója)

Addig is, érdemes étrendünkben a hús arányát és mennyiségét csökkenteni, hogy egészségesebbek, "zöldebbek" és a jövőre felkészültebbek legyünk, főleg, ha a mű-hús (azaz, növényi alapú hús) gondolata még távol áll tőlünk...

 

Kedvcsináló szezonális receptek a Kislábnyom hírlevél íróitól

 

Kapcsolódó cikk:

https://www.portfolio.hu/gazdasag/egeszseggazdasag/kezdodik-a-haboru-magyarorszag-uj-ellensege-a-cukor-ellen.244517.html

További Kislábnyom hírlevél cikkek témában:

Együnk (kevesebb) húst? - Kislábnyom hírlevél 10. szám, Vezércikk

Olcsó hús fekete ára - Kislábnyom hírlevél 25. szám, Olvasnivaló

Hús és sajt karbon-lábnyoma, télvégi tavasz eleji húsmentes receptek - Kislábnyom hírlevél 34. szám, Klímabarát tippek

A húsipar felzabálja a földet – Kislábnyom hírlevél 50. szám, Kislábnyom hírek külföldről

Vegetáriánus, vegán, húsos – melyik a legjobb? – Kislábnyom hírlevél 69. szám, Kislábnyomos életmód

 

Fordítás és összefoglaló: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. januári (104.) számában.

 

 

Forrás: https://www.theguardian.com/environment/2017/dec/11/meat-tax-inevitable-to-beat-climate-and-health-crises-says-report

Képek forrása: http://myveganexperiment.com/red-meat-cancer/

https://www.foodnavigator-usa.com/Article/2017/09/28/Cargill-and-Kerry-talk-formulating-with-plant-based-proteins

 

 

Klímabarát, egészséges, szezonális, hús- és húsadó-kerülő receptek :-)

 

Vöröslencse leves zöldségekkel

Ezt a receptet eredetileg a jamieoliver.com oldalon találtuk, de több szempontból is egyszerűsítettük. Itt most a saját, kipróbált változat receptjét tesszük közzé, ami 6-8 fő számára bőven elegendő.

Hozzávalók:

  • 1 ek olíva olaj
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 kk kurkuma
  • 1 kk római kömény (mi nem őrölt köményt használtunk)
  • 8 dkg spenót (fagyasztott is lehet vagy akár ki is hagyható)
  • 2 közepes (kb. 45 dkg) édesburgonya (ha nincs épp otthon, sárgarépával is finom helyette ez a leves)
  • 6 szem paradicsom - télen főztük a levest, így mi eltett, ill. konzerv paradicsomot használtunk, amiben darabolva volt a paradicsom
  • 1 bögre (kb. 25 dkg) vöröslencse
  • 1 l zöldséglé (mi ezt úgy helyettesítettük, hogy 2-3 ek szárított zöldségkeveréket kevertünk össze forró vízzel)
  • ízlés szerint só és feketebors
  • Ha valaki nem vegán levesre vágyik, tálaláskor adhatunk a leveshez joghurtot vagy tejfölt :-)

Pucoljuk meg és daraboljuk fel a vöröshagymát és fokhagymát, majd tegyük egy nagyméretű lábosba, és kezdjük el közepes lángon egy kis olíva olajjal párolni. Ha egész római köményt használunk, tegyük azt is a lábosba, majd pároljuk addig, amíg megpuhul a hagyma. Ekkor tegyük hozzá a kurkumát is, jól elkeverve a hagymákkal.

Közben pucoljuk meg az édesburgonyát és kockázzuk fel. Ha friss paradicsomot használunk, azt is mossuk meg és kockázzuk. Adjuk mindkettőt a fűszeres hagymákhoz, a megmosott lencsével és a zöldséglével együtt. Forraljuk fel, majd alacsony lángon főzzük kb. 25-30 percig, amíg az édesburgonya megpuhul, és a leves besűrűsödik. Közben adjunk hozzá még vizet, ahogy szükséges, hogy kedvünkre való sűrűségű levest kapjunk.

Ha teszünk a levesbe spenótot is, ekkor keverjük bele, majd ízesítsük sóval, feketeborssal. Ha családunk jobban szereti a krémlevest, akár turmixolhatjuk is, majd ízlés és diéta szerint joghurttal, tejföllel tálalhatjuk. Egytálételnek is tökéletes!

 

Vadovics Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. januári (104.) számában.

 

 

Forrás: https://www.jamieoliver.com/

Képek forrása: Vadovics Edina és https://www.twopeasandtheirpod.com/

 


 

Diós sültzeller-főzelék

Egyik kedvenc őszi elfoglaltságom a diószedés. A kertünkben lakik három nagy diófa, és az idei bőséges termésnek hála több hétvégén is hódolhattam diógyűjtő szenvedélyemnek (de azért a mókusoknak is hagytam!). Már akkor tudtam, hogy ez a diómennyiség messze több lesz, mint amennyire a karácsonyi diós beiglihez és moszkauerhez szükségem lesz, ezért elkezdtem diós receptek után kutakodni. Az alábbi sültzelleres-diós egytálétel az egész család kedvence lett.

Hozzávalók:

  • 1 fej vöröshagyma, finomra aprítva
  • 1 ek vaj
  • 3 ek olívaolaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1,2 kg zellergumó, tisztítva, 1,5 cm-re kockázva
  • 6 dl alaplé
  • 1 kk só
  • 10 dkg darált dió
  • 2-3 késhegynyi frissen őrölt szerecsendió
  • 1 dl olaj
  • 2 ek pirított dióbél, durvára aprítva
  • 5 dkg kéksajt, összemorzsolva
  • pár csepp citromlé
  • pár ek víz

A sütőt előmelegítem 200 °C-ra. A hagymát a vaj és olaj keverékén puhára párolom, majd finoman sózom. Egy-két kanál vízzel meglocsolom, hogy hamarabb megfőjön. A felkockázott zellerből félreteszek 15 dekányit, a többit egy nagy tálba teszem. Az olajat összekeverem a dióval, a só felével és a szerecsendióval, majd ráöntöm a zellerre és alaposan összeforgatom. Az olajos-diós-fűszeres zellerkockákat egy sütőpapírral bélelt tepsire borítom. Fontos, hogy ne fedjék egymást, így inkább két részletben sütöm, mert a párától nem sül, inkább csak szétfő. Kb. 16-18 percig sütöm. Amíg sül, a puha hagymára ráreszelem a fokhagymát és hozzákeverem a félretett zellerkockákat. Sózom, borsozom, majd fedő alatt 15 perc alatt puhára főzöm. A megsült zeller kétharmadát is hozzáforgatom, majd az egészet pürésítem. Ízesítem sóval, borssal, pár csepp citromlével és a maradék sült zellerrel. Pirított dióval és kéksajttal meghintve tálalom.

Tipp: Az ízeket tovább fokozhatjuk, ha pár csepp dió- vagy tökmagolajat csepegtetünk a főzelékre.

 

Király Andrea, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. januári (104.) számában

 

 

Forrás: http://szatmariferi.blog.hu/2013/12/19/dios_sultzeller-fozelek

 


 

Sült pityóka

Valószínű, hogy nem maga az ennivaló, hanem a köréje sűrűsödött közösségi élmény miatt fontos számomra ez a rendkívül egyszerű recept. Nem is recept, hanem szívet melegítő téli történet.

Az őszi „kivetett” pityókasorokból beszélgetések, falusi pletykák közben szedjük fel a krumplit. Azt sem tudom, hogy mi a fontosabb: a betakarítás vagy a kölcsönös segítség, a kaláka. A megtermelt mennyiségnél fontosabb, hogy le lehet-e zárni minden pityókaszedés közben elhangzott vitát, akár a menekültekről, akár a fociról, akár a törvénytelen fakitermelésről.

Innen kerül pincébe válogatás (újabb eszmecserék színtere) után a krumpli, amit téli estéken alaposan megmosva a sütőbe helyezünk félbe vágva egy tepsiben, fűszermentesen.

Melléje illik a vörös hagyma, savanyodásnak indult káposzta, ezek biztosítják az immunrendszer erősítését a csíki hidegekben. A juhtúró nélkülözhetetlen, melegen ráolvadva… isteni! A vaj a hab a (sültpityóka)tortán.

Valószínű, valamikor az én időszámításom előtti életben, egy tepsi mennyiségű sült pityóka elfogyasztása túl soknak bizonyult egy család számára, ezért hívtunk mindig vendégeket az ilyen vacsorákra.

Próbáljátok ki és osszátok meg tapasztalataitokat! Majd én is tovább mesélem, hogy melyik társasjáték vagy zeneszám talál az elfogyasztásához!

 

 

Péter Emőke, Eco-Trend, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. januári (104.) számában.

 

Kép: Péter Emőke

 


 

Puliszka sült tökkel, fodros kellel és mogyoróval - Vagyis sült édesburgonyával (saját termés!), és kelkáposztával, mert az volt itthon.. :-)

A goodfood magazinban talált receptet több ponton megváltoztattuk, egyrészt más zöldségeket használtunk, másrészt a sütéshez öntöttvas edényt választottunk (tepsi helyett), amiben egyenletesebben sülnek át a zöldségek; az edény sokáig tartja a hőt, így kevesebb energia kell a lassú sütéshez; és a fedőnek köszönhetően nem kell alufóliával takargatni semmit..

Hozzávalók:

  • 100 g hagyma nagyobb darabokra vágva
  • 2 nagyobb édesburgonya, feldarabolva
  • 3 ek. olívaolaj
  • 3 szál kakukkfű levele
  • 2 gerezd fokhagyma
  • ½ tk. chilipehely
  • frissen reszelt (kb. ¼) szerecsendió
  • 200 g kelkáposzta
  • 1 biocitrom reszelt héja és leve
  • 50 g mogyoró durvára aprítva
  • 700 ml zöldségalaplé (mi az előző napi zöldséglevest használtuk alaplének)
  • 150 g kukoricadara vagy kukoricaliszt
  • 50 ml tej
  • 50 g parmezán

1. Melegítsük elő a sütőt (villany: 200 fok, légkeveréses: 180 fok, gáz: 6-os fokozat). Az öntöttvas edényben vagy egy tepsiben forgassuk össze a hagymát és az édesburgonyát (vagy sütőtököt) 1 ek. olajjal. Sózzuk és süssük 25 percig.

2. Fűszerezzük (kakukkfű, fokhagyma, chilipehely, szerecsendió), adjuk hozzá a kelkáposztaleveleket (vagy leveles kelt) a citromhéjjal és a mogyoróval együtt. Sózzuk és forgassuk össze az egészet a maradék olajjal. Süssük további 15 percig.

3. Amíg a zöldségek sülnek, készítsük el a puliszkát. A forrásban lévő alaplébe szórjuk bele fokozatosan a kukoricadarát vagy –lisztet, és főzzük 2-3 percig. Adjuk hozzá a tejet (van, aki vajjal szereti), sózzuk meg, és ha kedveljük, szórjunk még bele 50g parmezánt is. Tálalásig tartsuk melegen, és adjunk még hozzá tejet/vizet, ha nagyon összeállna.

4. Tegyünk egy-egy adag puliszkát a tányérokba, erre halmozzuk a sült zöldségeket. Facsarhatunk rá egy kevés citromlevet, és megszórhatjuk sajtforgácsokkal is.

 

 

Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. januári (104.) számában.

 

 

Forrás: BBC goodfood magazin, 2018. VII. évf. 1. szám, január

 

„Sokkal jobb, ha kevesebb holmink van, mint ha a sokat rendezgetjük.” (Joshua Becker)

Korunk fogyasztói kultúrájában fuldoklunk a tárgyakban. Egyre nagyobbak az igényeink, és egyre több mindent szerzünk be (nyaralásokon, szülinapokon, karácsonykor, leárazásokon), de a feleslegtől nem igazán tudunk megszabadulni. Otthonaink tele vannak cuccal és a halmok egyre nőnek. És mert azt gondoljuk, a megoldás a rend, egyre több és nagyobb dobozt vásárolunk, rendrakási tippeket és trükköket keresgélünk. De holmink rendszerezése (lomtalanítás nélkül) csak átmeneti megoldás lehet! 

Amire valóban szükségünk van, az az, hogy egyrészt szabaduljunk meg a feleslegtől, másrészt, hogy kevesebb dolgot akarjunk megszerezni, vagyis csökkentsük a birtoklás iránti vágyunkat!

Legyünk óvatosak: ha túl vagyunk egy sikeres lomtalanításon, a felszabadult hely feletti örömünkben ne szaladjunk azonnal rég vágyott, szükségesnek vagy megérdemeltnek vélt dolgokat vásárolni! Próbáljuk meg fenntartani a keletkezett szabad teret – üresen!

 

Ne hagyjuk, hogy a kényelem, az elvárások, a szokások, az unalom, az elégedetlenség, a másokkal való összehasonlítgatás, a reklámok, a státuszszimbólum, az ambíciók, az identitás, az

önbizalomhiány újabb vásárlásba hajszoljanak! Muszáj megtanulnunk visszafogni a vásárolhatnékunkat, különben újra és újra telepakoljuk a lakást.

Időt kell szánnunk rá, hogy elengedjük a birtoklás iránti vágyunkat, és olyan megoldásokat keressünk, amelyek támogatják a kevesebb vásárlás megvalósítását, ld. megosztás, kölcsönzés, és a kreatív gondolkodás, amely nélkülözhetetlen, ha az ember tényleg csak a szükségleteit kielégítve vásárol, és nem a kényelmi és élvezeti szempontjait helyezi előtérbe.

Attól, hogy csökkentjük az igényeinket, és kevesebbet vásárolunk, nem leszünk szegényebbek és nem kerülünk hátrányos helyzetbe se! Feltéve persze, ha van körülöttünk egy közösség, amely segíti a birtoklástól szabadulni igyekvő embert. Az ilyen közösségekben nem kell javakat halmozni: ha nincs hólapátunk, kölcsönkérünk; ha olvasni szeretnénk, elmegyünk a könyvtárba; ha füvet nyírnánk, van közös fűnyíró stb.

Vannak természetesen, akik nem látják ilyen felhőtlennek a de-own elképzelést: Stephanie Land szerint például a de-clutter és de-own a középosztály hóbortja, akiknek könnyű kiselejtezni bármit, mert egyrészt bőven van miből selejtezni, másrészt bármikor be tudják szerezni, amire szükségük van. Mi van azokkal, akiknek nincs mit kiselejteznie, akik nem válogathatnak a különböző minőségű javak közt, akik már így is a minimummal kell, hogy beérjék? – teszi fel cikkében a kérdést.

Vannak azonban helyzetek, amikor nem mi döntjük el, akarunk-e minimalistábban élni.. Ha van valami, ami segít átértékelni a cuccok fontosságát az életünkben, az a hirtelen a nyakunkba szakadó természeti katasztrófa. Amikor a hosszú évek alatt gyűjtögetett tárgyak vesznek oda percek alatt, rögtön kiderül, mi az, amire tényleg szükségünk volt!

Ha tűz, árvíz, vagy szélvihar fenyeget, az anyagi javak pillanatok alatt teljesen értéktelenné válnak a szemünkben. Eszünkbe se jut menteni az addig oly nélkülözhetetlennek vélt tárgyainkat – egy dolog fontos, hogy élve megússzuk. A menekülés perceiben csakis az emberek, az állatok, és egy pár fénykép megmentése számít.

Az idei év több olyan természeti katasztrófát hozott, amelyekben emberek ezrei veszítették el mindenüket. A Becoming Minimalist blog egyik olvasója írta a következőket: „…úgy lettem minimalista, hogy próbálkoznom se kellett. A kaliforniai Santa Rosaban található otthonunkat, és minden holminkat elpusztította a Tubbs tűzvész. Csak a kutyáinkat, a rajtunk lévő ruhákat, az autónkat és néhány dolgot hoztunk el. Azt akarom, hogy az olvasók tudják: Amikor mindent elveszítesz, nem fogsz a holmidra emlékezni. Ha majd visszaengednek minket a házhoz, csak pár dolgot szeretnék megtalálni – három darab számomra fontos ékszert, ennyi. A többi csak cucc.

Amióta a tragédia megtörtént, több az áldás az életünkben, mint a veszteség. Minden barátunk imádkozik értünk. Egy másik, bárban dolgozó barátunk felajánlotta az egyik műszakban kapott borravalóját számunkra. A templomunkban, amely sértetlenül megúszta a tüzet, azokért imádkoznak, akik elsőként jöttek segíteni, és óvni az emberek hátrahagyott tulajdonát.

Megtanultam, hogy az ember otthona nem a háza, az otthonod ott van, ahol a szeretteid vannak. Most a nővéreméknél lakunk, négy felnőtt, négy kutya, és remek, hogy együtt vagyunk. Nem tervezem, hogy pótolom az elvesztett holmikat. A házunkat újraépítjük, és újra otthonra lelünk benne, de az a ház mindenki előtt nyitva áll majd.”

Fordítás és összefoglaló: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2017. decemberi (103.) számában

 

További olvasnivaló a témában: Erich Fromm – Birtokolni vagy létezni?

Forrás: http://slowyourhome.com/194-2/

https://www.nytimes.com/2016/07/18/opinion/the-class-politics-of-decluttering.html

https://www.treehugger.com/green-home/disasters-force-us-reconsider-importance-belongings.html

http://www.startthegoodlife.info/starting-the-good-life/dont-just-declutter-de-own/

 

A kislábnyomos életmód sokszínű... ezt bizonyítja a Kislábnyom hírlevél írói-szerkesztői csapatának sokszínű, kisebb lábnyomra törekvő ünnepi készülődése, menüje és pihenése is, amit szeretettel osztunk meg Olvasóinkkal:

1 felnőtt (nagy családi, baráti körrel :-)): Laza ünnepi készülődés Emő-módra

2 felnőtt (nagy családi, baráti körrel :-)): Karácsonyfa és túlzások nélkül, sok kis fénnyel: ünnepek Vadovicséknál

2 felnőtt, 2 gyerek: Ünnepi készülődés – Király család

2 felnőtt, 3 gyerek: Fitrianék zöldbehajló karácsonya

 

 

Laza ünnepi készülődés Emő-módra

Hiszem, hogy anélkül is hoz az Angyal nekem karácsonyfát és ajándékot, hogy apró és lényegtelen tennivalókkal stresszelném magam a várakozás időszakában.

Minden évben közvetlenül Karácsony előtti péntektől az újév első hétfőjéig, két hetet nem kell bejárjak az irodába dolgozni.

Így november végétől az irodában való munka tölti ki számomra ezt az időszakot, de természetesen háttérben menedzselem az ajándékok kiválasztását..

Nekem az ünnepi készülődést legfőképpen a családom és a baráti köröm számára az ajándékok kiválasztása jelenti. Évekre visszamenőleg megtartottam az ajándékokról a táblázatokat, kinek, mit, hol, miért szereztem be. Természetesen azzal kezdem, hogy elküldöm a táblázatot az Angyalnak.

Tudatában vagyok, hogy néha az ajándékozás fontosságát eltúlzom, de a viszonylag empatikus gondolkodásmódom miatt, sokszor már októberben látom, hogy kinek milyen ajándékot választanék. Sokszor ez az ajándék egy közös élmény, színházjegy, beszélgetős vacsorázás, legtöbbször nyomtatott vagy hangoskönyv, néhányszor közös élményekről fényképalbum, de néha egy jól átgondolt, szükségszerű tárgy.

Minden évben akár ajándékot, akár karácsonyi dekorációhoz (habár nem szívlelem ezt a fogalmat) kiegészítőket vásárolok a Fogyatékkal Élők Világnapján tartott vásáron, ahol, az általuk készített termékeket kínálják és a Delikates Karácsonyi Vásáron, ahol helyi kézművesek termékeiből lehet válogatni.

A takarítás, főzés témakörből nem csinálok nagy felfordulást, nem ragaszkodok haszontalan szokásokhoz. Próbálok szigorúan és tárgyilagosan „lomtalanítani”, vagyis ritkán használt ruháimat, cipőimet, fülbevalóimat elajándékozni.

Célom, hogy az ünnepi, szabadságos időszak valóban szabad legyen, tele sok találkozással, beszélgetésekkel, a háttérben karácsonyi gyerekkórusom dalaival.

Szöveg és kép: Péter Emőke, GreenDependent és Eco-Trend Egyesület

 

 

Karácsonyfa és túlzások nélkül, sok kis fénnyel: ünnepek Vadovicséknál

 

Mi így készülünk, díszítünk...

Nálunk a hangolódás nagyon fontos része a sok gyertya és fényecske. Már az adventi időszak során is sokat használjuk őket, de a karácsonyi sütés-főzés, ajándékkészítés és ráhangolódás során minden mécsest, gyertyatartót és lámpást bevetünk.

 

Karácsonyfát soha nem állítunk. Egyrészt, mert nem akarunk fát kivágni. Másrészt, mert viszonylag sokat távol vagyunk családtagoknál, barátoknál az ünnepek alatt. Harmadrészt, mert szerintünk más módon is tudunk ünnepi hangulatot varázsolni! Évekig a nappalink-konyhánk felett futó gerendákat öltöztettük fel amúgy levágásra ítélt fenyőágakkal, díszekkel.

Aztán gyertyákból és saját kertből gyűjtött fakorongokból készítettünk mini-fát (ld. fenti kép). Idén is sikerül talán valami szépet alkotnunk :-)

Így ajándékozunk...

Elég nagy család veszi körül kiscsaládunkat, ezért könnyű (lenne) túlzásba vinni az ajándék-vásárlást. Ezt a család egyik részében úgy oldjuk meg, hogy a családok kihúzzák egymást, és csak annak a kiscsaládnak ajándékozunk, akit húztunk.

Nekik is elsősorban programokat (vacsorameghívás, színház, szauna, ...), saját készítésű vagy egyéb kézműves finomságokat, esetleg valami olyat, amire tudjuk, hogy a család vágyik, és esetleg már a helye is megvan...

A gyerekek is nagyrészt így kapnak ajándékokat, sokszor élményt (pl. állat örökbefogadását, akit később meg lehet közösen látogatni). Az élményt, főleg a kisebbeknek, sokszor nem csak a jeggyel, képpel stb. illusztráljuk, hanem egy kis feladat kapcsolódik hozzá: például az élmény darabokra vágott képét kell összerakniuk, hogy kiderüljön, mi is az ajándék! A gyerekeknek előfordul, hogy egyéb dolgokat is veszünk, általában a szülőkkel konzultálva, hogy lehetőleg szükséges vagy még hiányzó legyen.

Bár nem mindig könnyű, mindent megteszünk azért, hogy ezeket környezetbarát és a méltányos kereskedelmet támogató, társadalmilag is felelős forrásból szerezzük be. Ilyen volt például a környezetbarát kulacs tavaly minden gyereknek.

 

 

Így eszünk...

Legkönnyebb a saját kiscsaládunk karácsonyi menüjét kislábnyomosan elkészíteni. Gyakran eltérünk a hagyományos menütől, azt készítjük, amire vágyunk. Sokszor próbálunk ki valami teljesen újat, tavaly például egy vegán desszertet. De soha nincs túl sok fogás, és nem sütünk sokféle sütit (ezt a nagycsaládban is igyekszünk megszervezni: különböző dolgokat sütünk és viszünk egymásnak). Könnyű túlzásokba esni a menü kapcsán az ünnepek alatt és rengeteget főzni, sütni, amit aztán nehéz elfogyasztani. Mi talán ebben fejlődtünk a legtöbbet az évek során, bár az biztos, hogy a kislábnyomosság mellett a pihenés szeretete (lustaság? :-)) is erős motiváció ebben.

A hozzávalókat nem egy nagy bevásárlás során szerezzük már be: a legtöbb dolgot helyi kisebb boltokban vesszük. Például a zöldséget, gyümölcsöt dobozrendszerből vagy a helyi biogazdaságok közös piaci standjáról, a bort a borboltból. Legnehezebb talán felénk a hal beszerzése - nálunk általában az a főétel párolt szezonális zöldségekkel - és ez nem is mindig sikerül a legkislábnyomosabb módon...

Így pihenünk...

A GreenDependententnél immár hagyomány, hogy a két ünnep között szabadságon vagyunk mindannyian. Mi ezt olvasásra (abszolút kedvenc mesénk A múmik karácsonya), filmnézésre, de még inkább barátokkal való találkozásra és kirándulásra szoktuk fordítani. Gyakran megyünk ilyenkor több napra együtt kirándulni másokkal, a szilvesztert is beleszőve az eseményekbe. Tavaly például Erdélyben látogattuk meg kislábnyomos szerző-társunkat, akivel együtt főztük a finomságokat és terveket, na meg együtt másztunk hegyeket is...

És ahogy így írtunk, rájöttünk, hogy az évek során az év végi ünnepek kapcsán egyre inkább az "épp elegendő" megvalósítására törekedtünk. Azaz úgy igyekszünk ünnepelni, hogy az különleges legyen, más legyen mint általában a hétköznapok minden lehetséges szempontból, de mégse essünk túlzásokba. Közeledünk ehhez a célhoz, és talán hamarosan ezzel (is) bekerülünk a "fánkba"...

Szöveg és képek: Vadovics Edina és Kristóf, GreenDependent

 

 

Ünnepi készülődés – Király család

Közeledik a Karácsony…. ilyenkor – mint oly sokan – én is megpróbálom felidézni és újra élővé varázsolni azt a gyerekkoromból jól ismert, fahéjillatú, gyertyafényes, mézeskalácsízű időszakot, ami körbelengi a Karácsonyt. Két óvodás kisfiú anyukájaként még inkább törekszem arra, hogy a gyerekek is átéljék, magukba szívják ezeket az ünnephez kötődő, „karácsonyos” érzéseket.

Advent idején nagy örömmel díszítgetem az otthonunkat; nagyon szeretek természetes anyagokból – szőlővessző, csipkebogyó, örökzöld ágak, zsákvászon, és az ezerféleképpen felhasználható gyapjúfilc – koszorúkat és karácsonyváró díszeket készíteni (az idei adag csipkebogyó épp most vár a végső elhelyezésre :-)).

A mézeskalácssütés és -festés (meg persze az eredmény elfogyasztása) is többször felbukkanó programpont nálunk decemberben; tavaly már a fiúk is lelkesen segédkeztek benne. Ezt akár másra is lehet használni; pár évvel ezelőtt például jó nagy adag köralakú mézeskalácsot sütöttem, és névreszóló ajándékkísérő lett belőlük – minta helyett a megajándékozott neve került fel rá.

Kisvárosunk karácsonyi vására, a forralt borozás, kürtőskalács-majszolás szintén kedvelt családi program, Vác főterén az egész adventi időszakban rá lehet járni ezekre a finomságokra. A nagy városi adventi koszorú gyertyagyújtása is egy szép zenés alkalom az adventi vasárnapokon, erre is kilátogatunk, ha tehetjük.

Az ajándékok terén nagy tervezgetős vagyok, sokszor már ősz elején felvések egy-egy ötletet a naptáramba; a gyerekek ajándékával próbálunk nem túlzásba esni, és tartós, hasznos dolgokat igyekszünk beszerezni (pl. könyv, társas, diafilm, fajátékok). A gyerekek számára fontosak az ajándékok, képesek már ősz elejétől kezdve gyűjtögetni az ötleteket, hogy mit hozzon nekik a Jézuska, de emellett próbálunk nagy hangsúlyt fektetni a közös együttlétre; ilyenkor gitárszó mellett énekelünk, karácsonyi történeteket, novellákat olvasunk fel, társasozunk, karácsonyi dalokat hallgatunk.

A cipősdoboz akcióra is is többször készültünk már egy-egy csomaggal, idén is tervezem, hogy a gyerekekkel együtt állítunk össze és visszük el a gyűjtőpontra egy-két doboznyi meglepetést.

Nagyon szeretem a kézműves vásárokat, ott igazi kincsekre lehet bukkanni, amik egyediek, és a megvásárlásukkal egy-egy mesterembert is támogatunk :-). De szívesen adunk ajándékba egy-egy csomag házi sütit, egy csinos kis üvegbe töltött mézet (mely az egyik családtag méhészetéből származik), vagy egy kis saját főzésű házi pálinkát… :-)

Hosszú távú célom, hogy egyre több ajándékot saját kezűleg készítsek – készítsünk – el, mert abban biztosan benne van az a bizonyos „csipetnyi szeretet”… Ötletekből nincs hiány, irtó hosszú a megvalósításra váró Pinterest listám :-)

Szintén az adventi időszakhoz tartoznak nálunk a karácsonyi történetek, mesék… Van néhány saját, de nagyrészt a könyvtárból szoktam kikölcsönözni egy nagy adagot november végén. A tavalyi kedvencünket (a képen balra) kb. harmincszor elolvastuk akkoriban, aztán szépen visszavittük január elején a könyvtárba.

Ami pedig az ünnepi menüt illeti, a hagyományos, a piacon levő halastól beszerzett hazai hal mellett időnként a családtagoktól származó gyöngyös vagy nyúl képezi a vacsora alapját; idén pedig a sütemények (diós beigli, moszkauer, pozsonyi kifli) töltelékébe való dió már a saját kertünkből származik.

Ezennel búcsúzom is, mert még be kell fejeznem a csipkebogyó-koszorút…

Szöveg és képek: Király Andrea, GreenDependent

 

 

Fitrianék zöldbehajló karácsonya

A fenntartható karácsonyozás – le kell szögezzük gyorsan az elején - elég nagy kihívás, amióta három fiúgyermekünk körül forognak az ünnepek. Mert ugyan mindannyian alig várjuk, hogy végre együtt legyen a nagycsalád, és az egymással töltött időt felhőtlenül élvezni tudjuk, de a fiúk garantáltan nem meleg zoknit (=hasznos) és csörgő diót (=egészséges) képzelnek a fa alá. Már november végén, a gyermekeket mágnesként vonzó karácsonyi (játékbolt)kirakatok láttán az ember legszívesebben az ellenkező irányba futna…

Fut is haza, hogy nekilásson a kézműves/kreatív/kislábnyomos készülődésnek :-) És ebben legalább tényleg jók vagyunk! A gyerekekkel közösen számtalan adventi naptárat (legóból, gyufásskatulyából, bébizoknikból stb.) és koszorút alkottunk, ablakdíszeket gyártottunk, sőt, több karácsonyi ajándék is kikerült a tollaink, filceink, fakanalaink és varrógépünk tűje alól :-)

Hangolódásképp decemberben zeneiskolai, iskolai koncertekre és előadásokra látogatunk. Megfordulunk a pozsonyi adventi vásárban is, főleg az illatok és a hangulat kedvéért, néha csábulunk csak el egy-egy kézműves termékre, könyvre. Ha tehetjük, a nagyszülőkkel közösen tervezzük és főzzük meg a karácsonyi menüt, és igyekszünk úgy kalkulálni a mennyiséget, hogy ne kerüljön semmi kidobásra.

Volt már, hogy házilag készítettük a szaloncukrot, és a mézeskalácsozás is már hetekkel karácsony előtt beindul. Ahogy a madaraknak is ilyenkor rakjuk ki az első adag eleséget az ablakokba. :-)

Bár nem vagyunk vallásosak, a karácsony előtti időszakban eljutunk egy-egy vasárnapi misére, ahol a gyerekek egyrészt hallanak az ünnepek eredetéről, másrészt a szülők által átadni próbált „nem az ajándék a lényeg” üzenet is megerősítésre kerül, és reményeink szerint rögzül a gyermekek fejében, hogy a karácsony nem a játékboltok kifosztására lett kitalálva (persze, ők tudják, de nna.. nem árt nyomatékosítani :-P)… Adományozni is rendszeresen szoktunk, a gyerekekkel közösen állítjuk össze az ajándékcsomagokat.

Régóta tervezzük, hogy az ünnepekre nem csak karácsonyfát, hanem – saját magunkat megajándékozandó - hálafát is állítunk, és a hálaadást a karácsonyozás szerves részévé tesszük. Nem árt egy évben egyszer (de ha lehet, inkább naponta) komolyabban átgondolni, hogy mennyi mindennek örülhetünk az életünkben!

Fenyőt évek óta gyökereset veszünk, és tavasszal kiültetjük a telkünkre, aminek nagyon örvendeznek az őzek és szarvasok - általában az ültetés után két héttel már csak a fele van a fának.

Új díszeket nem vásárolunk, esetleg készítünk, de a legtöbb dísz több évtizedes régi kedvenc..

Az abszolút gyengénk, hogy szeretjük a karácsonyi fényeket, és december-januárban éjszakai fénynek használjuk a kedvenc színes égősorunkat – ebből próbálunk kigyógyulni valahogy. A másik gyengénk, hogy bár nagy erőkkel igyekszünk korlátozni az ajándékok mennyiségét, amikor végre összegyűlünk, valahogy mindig tele lesz a fa alja.. A gyerekeknek próbálunk természetes anyagokból készült, agymozgató, családdal játszható játékokat és könyveket beszerezni; a felnőtteknek pedig ínyencségeket, szükséges dolgokat választunk, de az élmény is népszerű ajándék (ld. mozi, színház, városnéző séta, valamilyen kényeztető szolgáltatás).

Szenteste tehát ajándékozunk, falatozunk, játszunk, előkerül a gitár és a dob, és családi vetélkedőt is szoktunk rendezni, hol kvíz, hol ügyességi feladatok formájában. Szintén nagyszerű karácsonyi ténykedés a mézeskalácsházépítés, amit eddig egyszer próbáltunk közösen, és két órát takarítottuk utána a konyhát, de közben remekül mulattunk :-) 

 

Ha van hó, feltétlenül kimozdulunk, szánkózunk a Kis-Kárpátok hegyoldalain, forraltborozunk, hóembert építünk, vagy egyszerűen csak gyönyörködünk a télben, mert ha valami, a havas-zúzmarás tél megunhatatlan!

 

Szöveg és képek: Antal Orsolya, GreenDependent

Vajon melyik a világ legfontosabb környezeti problémája: a klímaváltozás, a légszennyezés, az édesvízkészletek fogyása, a mindent ellepő műanyag hulladék, vagy a városok terjeszkedése? George Monbiot, a The Guardian című lap újságírója szerint nem a felsoroltak között van a legsürgetőbb probléma. Annak ellenére, hogy a klímaváltozás hatását már szinte a világon mindenhol a "bőrünkön érezhetjük", csak a harmadik helyre kerülne két olyan probléma mögött, amelyek ma nem kapnak elegendő figyelmet.

A klímaváltozás, a bolygó melegedése az emberiség fennmaradását fenyegeti. Mégis, a másik két ügynek olyannyira súlyos és rögtön jelentkező hatása van, hogy még egy ilyen lényeges problémát mint a klímaváltozás is a harmadik helyre szorítanak.

Az egyik probléma az ipari halászat, amely a tengerek és óceánok mindegyikében az ökoszisztémák összeomlását okozza jelenleg. A másik a nem emberi élet kipusztítása illetve elűzése a mezőgazdasági területekről. És lehet, hogy nem is csak a nem-emberi életé: a FAO szerint ugyanis a jelenlegi termőtalaj-pusztulási szintet figyelembe véve - amelyet leginkább a nem megfelelő gazdálkodási módszerek okoznak - mindössze az elkövetkező 60 évben számíthatunk betakarításra amellett, hogy a mezőgazdasági területek 20%-ának termékenysége már most is csökken.

A mezőgazdaság, és a gazdálkodásba fogott területek növekedésének hatása a vadvilágra olyan gyors és olyan komoly, hogy a változás és károkozás ütemét szinte fel sem lehet fogni. Egy közelmúltban közzétett tanulmány szerint Németországban a természetvédelmi területeken a rovarállomány csak az elmúlt 27 évben 76%-kal csökkent! Ennek a rovar-armageddonnak a legvalószínűbb oka az, hogy a természetvédelmi területek körül elhelyezkedő földeken a körülmények olyanok lettek, hogy a rovarok nem tudtak életben maradni: a rovarölő szerek nagymértékű használata és az élőhelyek pusztítása a mezőgazdasági területeket vadvilág-sivataggá változtatta.

Elképesztő az is, hogy egy német tanulmányra kell hagyatkoznunk ahhoz, hogy tudatosodjon bennünk az, ami nagy valószínűség szerint világszerte történik, mivel hasonló hosszú távú tanulmányok nem igazán léteznek (ld. pl. kép: a gyümölcsfák kézzel történő beporzása Kínában). Így mindez a tudományos és kutatási támogatások területén való prioritás-meghatározásra is felhívja a figyelmet, ugyanis sok olyan támogatás létezik, amely arra fókuszál, hogyan tudjuk a rovarokat leghatékonyabban irtani, de elég kevés arra vonatkozóan, hogy kiirtásuknak milyen hatásai lehetnek. Ehelyett ezt a fontos munkát, mint Németországban is, amatőr természetbúvárok végzik el.

A rovarok nélkülözhetetlenek az élővilág fennmaradása szempontjából. Azok alapján, amit már tudunk csökkenő számukról, nem meglepő, hogy a rovarokkal táplálkozó madarak száma is vészesen fogy. Ezen kívül a rovarok (a méhek és a zengőlegyek mellett sok egyéb rovarcsalád is) szerepe a növények beporzásában is nélkülözhetetlen: nélkülük az élővilág nagy része - a termesztett és vadnövények is - kipusztulna. Az élővilág csodája és sokszínűsége a szemünk láttára tűnik el...

Sokan azt mondják, hogy de muszáj megetetnünk az emberiséget. Igen, muszáj, de nem akárhogy. Egy márciusban publikált ENSZ jelentés rávilágított arra, hogy az az elmélet, amely szerint a rovarölő szerek használata nélkülözhetetlen a növekvő emberi populáció táplálásához, nem igaz. Különböző tanulmányok szerint a gazdaságok többségének növekedne termékenysége, ha kevesebb rovarölő szert használnának. Miért? Legfőképp azért, mert így a beporzó rovarok életben maradnának.

A gazdálkodókat és kormányokat nagyrészt átverte a globális és multinacionális peszticid ipar. Elérték ugyanis, hogy termékeiket ne kelljen szigorú szabályozásnak alávetni, és ne is kelljen őket valós körülmények között értékelni. Mindezt kiegészítve egy széleskörű reklámkampánnyal az ipar elérte azt, hogy a szerek hasznossága mellett elfeletkezzünk az emberi és természeti környezet egészségére kifejtett hatásaikról. Megengedjük, hogy ez a fajta profitszerzés folytatódjon, és ökológiai katasztrófát valamint a fajok kihalását okozza? Jelenleg ugyanis a profit van előtérbe helyezve, miközben elvesztjük az ökoszisztémát, amitől fennmaradásunk függ.

De mit tartogat a jövő a 21. században a rovarok számára? Úgy tűnik, a helyzet csak rosszabb lesz, hiszen egyre növekvő népességet - 2050-re 9 milliárd embert, és 2100-ra valószínűleg már 12 milliárdot - kell megetetni. Lehetséges, hogy ezt úgy tegyük, hogy kevesebb rovarölő szert permetezünk ki, és így a Föld bolygón eddig legsikeresebb élőlényeknek több esélyük legyen?
 

George Monbiot szerint, kiegészítve a GreenDependent mindenki számára megvalósítható vállalásával, a következőket kellene tenni:


1. Szükség van egy globális egyezményre a rovarölő szerek szabályozásával kapcsolatban, és hogy ezen belül a gyártók szerepe, felelőssége és befolyása a megfelelő helyre kerüljön.

2. Szükség van a mezőgazdasági és halászati iparok környezet hatásértékelésére. Meglepő, hogy míg az egyik legnagyobb veszélyt jelentik az élővilág számára, sok országban nem kötelező számukra hatásvizsgálat és -értékelés elvégzése.

3. A hatásértékelések eredményének figyelembe vételével szigorú szabályokat kell hozni a földet használók számára annak érdekében, hogy védjék és visszaállítsák az ökoszisztémákat, amelyek egészségén mindannyiunk élete függ.

4. Csökkentenünk kell a mezőgazdasági termelésbe fogott területeket úgy, hogy közben nem csökken az élelmiszertermelés. Talán a legegyértelműbb megoldás, hogy csökkentjük az állattenyésztést, hiszen sok termesztett növény illetve a legeltetésre használt területek is az állattenyésztést szolgálják. Egy közelmúltban publikált angol tanulmány szerint, ha nem használnánk állati eredetű termékeket, Nagy-Britanniában a szükséges mezőgazdasági terület mérete hatodára csökkenne, vagy, ha minden termelés bio (organikus) lenne, kevesebb, mint felére! Így rengeteg terület felszabadítható lenne.

5. Meg kell szüntetnünk azt a gyakorlatot, hogy élelmiszertermelésre is alkalmas területeken biogáz vagy bioetanol előállítás céljából termesztünk növényeket.

6. Végül pedig: mindannyian tehetünk a rovarok védelme érdekében: ld. például cikkünket a Szezonális szemezgető rovatban: Miért NE tegyük a kertet rendbe télre? illetve építhetünk rovarhotelt!

Fordítás és összefoglaló: Vadovics Edina, GreenDependent


Források és további részletek: https://www.theguardian.com/commentisfree/2017/oct/20/insectageddon-farming-catastrophe-climate-breakdown-insect-populations és
https://www.theguardian.com/environment/2017/oct/21/insects-giant-ecosystem-collapsing-human-activity-catastrophe

Képek forrása: The Guardian, Beporzás kézzel, Rovarhotel, Rovart evő madár

 

 

 

Vegyünk vissza a hétvégékből!

Sokan esünk - különösen gyermekes családok - abba a hibába, hogy a hétvégéken színes-élménydús programokkal próbáljuk "jóvátenni" a hétköznapi rohanást, a sok koránkelést, és bepótolni az egymástól távollevést. A programozás után pedig igyekszünk utolérni magunkat a háztartással is. 

Így aztán szombat-vasárnap is korán kelünk, és belevágunk az eltervezett remek programok sorozatába, majd elfutunk bevásárolni, végre eljutunk téli cipőt venni a gyerekeknek, aztán otthon még órákig takarítunk. Észre se vesszük, hogy a hétvége gyakran zsúfoltabbra sikerül, mint a kipihenni próbált munkanapok.

A jó hír az, hogy ha egyszer kipróbáljuk milyen egy szervezetlen, tervezetlen, stresszmentes, improvizált hétvége, számos pozitív hatását érzékeljük majd!

 

A gyerekeink mehetnek a maguk feje és érdeklődése után. Betoppanhatnak váratlan meglepetésvendégek, akikkel örömmel ülünk le egy kávéra, és beszélgetésre. Ha álmosak vagyunk, aludhatunk egyet délután; ha olyan az idő, elmehetünk biciklizni, és ha kedvünk van, végre megsüthetjük a hónapok óta kívánt fahéjas fánkot. 

Arról nem is beszélve, hogy hétfőn nem triplán lefáradva, hanem frissen, megfiatalodva és tettre készen érkezünk majd munkába :-)

Kezdjük a hétvégék lazábbra vételét például egy végtelenre nyúló szombati reggelivel. Aztán kapcsoljuk ki a mobiljainkat, feledjük el a gyerekeknek szánt extra tevékenységeket, hívjuk át a barátainkat grillezni, és minimalizáljuk a háztartási teendők listáját (=húzzik ki a tervezett tennivalók kétharmadát :-)). Jobb szülők, hatékonyabb alkalmazottak, és boldogabb párok leszünk.

Forrás: https://www.treehugger.com/culture/its-time-take-back-our-weekends.html

 

Ha van időnk megfigyelni reggeli kávézás közben a csésze szélén egyensúlyozó, majd ujjunkra szálló lepkét, jó úton járunk :-)

Ha már hétvége: nem lehetne háromnapos? :-)

Az elképzelés, mely szerint kevesebb munkára, és több pihenésre lenne szükségünk, nem csak ésszerű, de egy jobb minőségű élet alapja is. Társadalmunkban viszont a munka Az Érték, minden ennek van alávetve, ebben szocializálódtunk, többek között talán ezért is nem forszírozzuk nagyon a hosszabb hétvége kérdését.

Egyre több kutatás igazolja azonban, hogy a hosszúra nyúló munkaidőért nagy árat fizetünk. Egyrészt feláldozzuk fizikai és mentális egészségünket: a túl sok munka - egyéb egészségügyi problémák mellett - növeli az agyvérzés, szívkoszorúér-betegség és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának veszélyét.

Másrészt azzal, hogy az időnk nagy részét munkával töltjük, elhanyagoljuk a családunkat és a barátainkat, azaz az emberi kapcsolatainkat. És ami szintén nagyon fontos: nem marad időnk azokra a tevékenységekre, amelyeket valóban szeretünk csinálni, amelyektől értékesnek érezzük az életünket, és amelyekért úgy érezzük, érdemes felkelnünk reggel (kivételek azon szerencsések, akiknek a hobbija a munkája, de sajnos nem ez a jellemző). Sokszor annyira leköti minden energiánkat a munkánk, hogy esélyünk sem marad kideríteni, mihez vagyunk valójában tehetségesek, és milyen életet szeretnénk igazán élni. Ebben az esetben elmondhatjuk, hogy a munkánk nem tesz minket szabaddá, inkább sarokba szorít, és megnehezíti, hogy megvalósítsuk önmagunkat.

Megoldás? Kevesebbet kell dolgoznunk! Ideje lenne megkérdőjeleznünk a munkáról alkotott elképzeléseinket és olyan alternatív életmódokat kéne népszerűsítenünk, amelyek kevésbé munkaorientáltak. A kevesebb munkának köszönhetően lehet, hogy jobban végeznénk a feladatainkat, és az életünket is boldogabbnak látnánk.

És nem elhanyagolhatóan még akár fogyasztásunk is csökkenhet! (a szerk.)

Forrás: https://theconversation.com/why-we-should-get-three-day-weekends-all-the-time-46754

 

40 éves kor fölött nem szabadna heti 30 óránál többet dolgozni

Agyunk stimulálása minden életkorban fontos, ahogy az agyműködést segítő megfelelő tápanyagok bevitele is legalább annyira lényeges, mint az evés.

De ahogy az evést, agyunk terhelését is túlzásba lehet vinni: előbbi esetben elhízunk, utóbbi viszont mentális problémákhoz vezethet! A legfrissebb kutatási eredmények szerint 40 fölött nem lenne szabad túlstimulálni az agyunkat estébe nyúló túlórázással, mert nem edzettebbek leszünk tőle fejben, hanem elkezdjük az enyhe szellemi hanyatlás jeleit mutatni. Ha azt vesszük észre magunkon, hogy nem tudunk kellőképpen koncentrálni vagy hirtelen nem emlékszünk lényeges dolgokra, nagy a valószínűsége, hogy túlzásba vittük a munkát.

Egy ausztrál intézet munkatársai kutatásuk során azt találták, hogy ebben az életkorban a heti maximum 30 óra az a munkamennyiség, ami még javítja az agy kognitív funkcióit, de ha túllépjük a 30 órát, a teljesítmény romlani kezd! 

Az agy tízperces meditáció előtt és után

Nem örül a főnökünk a javasolt óraszámcsökkentésnek? Ne feledjük, hogy a meditáció kiváló eszköz agyunk pihentetésére ;-)

 

Fordította és szerkesztette: Antal Orsolya, GreenDependent

Forrás: https://curiousmindmagazine.com/working-30-hours-week-40-may-damage-cognitive-function/

Kép forrása: https://mc2charlotte.com/2016/08/15/handling-anxiety-that-comes-with-change/

A GreenDependent csapat kislábnyomra törekvése

(A nevekre kattintva az adott beszámolóhoz jutunk!)

 

Vadovics Edina és Kristóf kislábnyoma

Csiki Eszterék kislábnyoma

Mihály Edináék kislábnyoma

 

 


Korábbi GreenDependent kollégák, Kislábnyom hírlevél írók kislábnyoma

Vadovicsék és Fitrianék lábnyoma 2017-ben


 

 

Vadovics Edina és Kristóf kislábnyoma

Kislábnyomosság, a kislábnyomos életmódra törekvés már jóideje átjárja egész életünket.

Így választottunk lakhelyet... Hosszú távon olyan helyen szerettünk volna élni, ahol a közelben lehet a munkahelyünk, hogy akár biciklivel (vagy gyalog) is mehessünk munkába. Ahol vannak közösségi kezdeményezések, amikhez lehet csatlakozni, pl. zöldségdoboz-rendszer. Ahol tudunk kertes házban lakni, és minél több dolgot magunknak megtermelni, madár-, sün-, méh-, egyszóval biodiverzitás-barát kertet kialakítani. Ezt sikerült is megvalósítanunk Gödöllőn.

Így alakítottuk ki otthonunkat... energiatakarékosan és minél környezetbarátabban felújított viszonylag kicsi (mert a méret is lényeg!) parasztházunk van, kerttel. A kertben gyep nincs, füves rész igen, amit turkálhat a vakond akár Hundertwasser mintázatúra.. És persze van komposztálónk a zöldhulladék gyűjtésére és hasznosítására. A házat sokfunciós - védelem, madárlakhely és eleség, hűtő-melegítő zöldfal - tűztövis sövény védi..

Így választottunk munkát és így is szervezzük a munkát... Nem egyből sikerült, de mostanra mindketten olyat csinálunk, amiben hiszünk, és ami a kislábnyomos életmódot segíti különböző módokon. Ezen kívül a GreenDependent saját tevékenységének hatását is nyomon követjük, és kompenzáljuk őshonos gyümölcsfák ültetésével. Igényel viszont utazást is elsősorban az európai szintű kislábnyomos eszmecsere és tanulás érdekében, és ezt bár igyekszünk, nem mindig tudjuk vonattal megoldani.

 

Így igyekszünk mindennapjainkat is kislábnyomosan bonyolítani... sok mindenben sikerül, pl. energiamértékletes életmód minél kevesebb kütyüvel, géppel, és ha mindenképp kell takarékossal és méltányossal, élelmiszervásárlás helyben, kevés hulladék és komposzt, biciklizés és hibrid autó, biokert, sok főzés és eltevés, unokaöcsökkel- és húgokkal minél zöldebbszabadidő, 1-2 kivételtől eltekintve tengeren-innen nyaralás, de kihívásokkal azért persze küzdünk. Leginkább talán azzal, hogy itthon ma minimális "fentről" érkező illetve rendszerszintű támogatást kap ez az életmód, filozófia és még mindig különcnek számítunk... Nna, de közben készülünk, hogy mi is nagyobb nap-fogyasztók lehessünk. :-)

Képek forrása: Vadovics Edina és Kristóf ©, https://the-uneven-floor-hundertwasser

 

Csiki Eszterék kislábnyoma

Mivel a fővárosban lakunk, igyekszünk a városi élet kislábnyomos lehetőségeit felfedezni és alkalmazni, valamint ezt átadni kislányunknak & környezetünknek is:

OTTHON

A lakóhelyünk, lakásunk kiválasztásánál fontos volt, hogy jó közlekedésű, de emellett viszonylag csendes, parkos környék legyen. Így autóra nincs szükségünk, főleg tömegközlekedünk, rollerezünk és gyalogolunk. A lakás felújítása már izgalmasabb kihívás volt, környezetvédelmi és energiahatékonysági szempontokat igyekeztünk szem előtt tartani a felújítás során, amely nem mindig volt egyszerű, de sokat tanultunk a folyamatban. Néhány éve (szinte pálfordulással) rájöttünk, hogy a „kevesebb, több” a holmik mennyiségét illetően is, így a „less waste” és minimalizmus szemlélet inspirál, hogy alaposan kontrolláljuk a háztartásunkba be- és kiáramló tárgyakat, valamint ne hozzunk létre extra tároló helyiségeket (mert minél több a hely, annál többet fel is töltünk, ugye :-) ). Legfőbb előnye, hogy a takarítást is megkönnyíti, valamint nyugtató hatással van a szellős terek érzete.

És ha már takarítás, itt is az egyszerűség elvét követem, nincs százféle tisztítószer itthon, a citromsav és néhány univerzális öko szer viszont csodákra képes, mindezt környezet- és emberbarát módon. Lelkes garázsvásár látogató és résztvevő is vagyok, a „preloved” tárgyakat (ez a legszebb kifejezés erre szerintemJ) részesítem előnybe az újak helyett, nagyon izgalmas, ha van már története egy tárgynak a hozzánk kerülés előtt. Ezen túl igyekszem minél természetesebb anyagokkal körülvenni magunkat, és tudatos fogyasztók vagyunk a gyerekholmiknál is (vagy főleg ott?!). Lehet, hogy ez első olvasásra valakinek soknak vagy macerásnak tűnik, de valójában apró lépésekből álló folyamat, csak el kell indulni. :-)

MOBILITÁS

Ahogy már írtam, a klasszikus biciklis „zöld élet” helyett nálunk a roller a #gamechanger a mindennapokban. Amúgy is kis helyen elfér, de össze is csukható, továbbá adott esetben gyerek- és csomagszállításra is alkalmas. (saját felelősségre… :-) )

Minden egyéb hétköznapi intéznivalóhoz és programhoz tömegközlekedünk, a GreenDependenthez (Gödöllőre) pedig vonattal járok, ehhez egyrészt a GD utazási támogatást biztosít, másrészt nagyon kényelmes és gyors a vasút az agglomerációs közlekedésben. Nincs autónk, és nem is hiányzik! Szükség esetén autómegosztó szolgáltatásokat veszünk igénybe, egyelőre nagyon elégedett tapasztalatokkal gazdagodva. Egyetlen és legfőbb kihívás a gyerekülés, amely ezekben az autókban nem elérhető, így további tervezést és logisztikát igényel, de mindig találtunk rá eddig (természetesen legális és biztonságos!) megoldást. A külföldről hazaköltözés faktorai között az utazás csökkentése is szerepet játszott, azóta még jobban figyelünk, hogy kerüljük a repülős utakat, és egyre inkább igyekszünk kishazánk szépségeit felfedezni.

TÁPLÁLKOZÁS

Az élelmiszert minél közelebbről, szezonálisan, lehetőleg vegyszermentesen (ezeke főként a nagyszülők kertje is biztosítja), és csomagolás nélkül (a kerületünkben szerencsére több piac és csomagolásmentes bolt is működik) próbáljuk beszerezni – több-kevesebb sikerrel. Az idei terveink között van a balkon kertészkedés megtanulása és fejlesztése is, illetve csatlakoztunk egy közösségi komposzthoz is, hogy a (kisgyerek mellett megnövekedett) étel-hulladék is a legjobb helyre kerüljön (a folyamat végén például az erkélyünkre virágföldként). 

SZEMLÉLET & EGYÉB

  • Munka vagy hivatás? Korábban más területeken tevékenykedtem, és nem tudtam betölteni a tátongó űrt, hogy nem járulok hozzá azzal a tevékenységgel egy fenntarthatóbb, jobb jövőhöz. Valójában minden munka lehet „climate job”, de a GreenDependentnél tényleg naponta a jó ügyekért teszünk, ami rendkívül motiváló.
  • Önkénteskedés, szemléletformálás: saját példánkkal igyekszünk változást előidézni, hiszen ez működik a legjobban. Például ha ajándékozunk, akkor is igyekszünk „rejtett”, gyengéd üzenetekkel formálni a szeretteink hozzáállását.
  • Számunkra a gyermeknevelés szerves része a természet tisztelete, a vele harmóniában élés megismertetése (nagyon jó mesekönyvek is vannak a témában!), hiszen főként az ő jövőjükről van szó, ugyanakkor a mi felelősségünk ezt itt a mostban megteremteni nekik.

Még mindig rengeteg lehetőségünk van a fejlődésre, sokszor nem tetszik, amit az ökológiai lábnyomunkról látok a kalkulátorban, de jó érzéssel tölt el, hogy a jó úton járunk, nem cserélném semmi másra! :-)

Képek forrása: Csiki Eszter ©

 


 

Antal Orsolya és Fitrianék kislábnyoma

Megvalósult a nagy terv, végre kiköltöztünk a nagyvárosból egy kis faluba, ami szuper a kert, friss levegő, iható vizű (!) kút, kertészkedés, és élettér szempontjából, de az utazásainkat nem csökkentette… A család nagyja ingázik (autó, vonat, busz), bár tény, hogy az iskolaváltásnak köszönhetően egyre közelebbre.

A régi-régi házikó kiválasztásánál fontos szempont volt a már említett kút, nagy kert, gyümölcsfák, és a két cserépkályha, amit télen a zalai telkünkről származó akáccal fűtünk, és jó sok gázt megspórolunk. A házzal kaptunk egy csomó régi bútort is, és nekiálltunk – amatőrmód - alkotni belőlük: ruhásszekrényből tálalót, beépített szekrényből sarokpadot stb. Természetesen bőven van mit felújítani és rendbe tenni, apránként haladunk, és próbálunk utánajárni a számunkra legmegfelelőbb megoldásoknak.

Élvezzük, hogy a faluban remekül működik a „nincs véletlenül valakinek?” újrahasználó/kölcsönző rendszer, és a Facebook csoportban előbb-utóbb mindenki megtalálja, amit, és akit keres. A közösség összetartó, segítik a bajbajutott embereket, rendszeres a pihenőhelyekre, játszóterekre, horgásztóhoz szervezett közös szemétszedés, falucsinosítás, és be vannak kamerázva a szelektív gyűjtők, hogy tetten érhetőek legyenek, akik szerint az autógumi és a háztartási hulladék is a szelektív gyűjtőbe való… Öröm látni, hogy sokan termesztenek zöldséget, gyümölcsöt, vannak nagyon profi kertek , és a már említett Facebook csoportban gyakoriak az „akinek kéne egy kis meggy, szedjen a fámról” jellegű üzenetek is. Gyakran előfordul, hogy mikor a home office-ból kinézek a postaládára, a szomszéd hölgy már beakasztott egy zacskó frissen szedett mángoldot vagy uborkát a kapun :-) A falu szélén a Lajta mellékágai mellett gólyák sétálnak, a határban birka-, és kecskenyáj falatozik, és bőven lehet gyűjtögetni az erdőkben vadfokhagymát, bogyókat (kökény, galagonya, csipke), akad gomba, vackor és ringló is bőven.

Közben a zalai telkünket „visszaadtuk a természetnek”, értsd kereken tíz éve nem nagyon szólunk bele, hogy mi hova akar nőni, és semmilyen vegyszert nem használunk a földön, a szőlőben se (nem, nem terem több mázsa szőlő :-P). A pöpecül megművelt (=agyonmérgezett) mezőgazdasági területből egy élővilággal teli édenkert lett, ahol a szőlő támrendszerének faoszlopában cinkék, az ősöreg cseresznyefában zöld küllő fészkel, minden este ugat a róka, motoz a borz, és saját szegfű- és fafülgombát főzünk a levesbe :-) Hagyjuk a fákat újra birtokba venni a területet, és meglepetésünkre rengeteg az állatok közreműködésének köszönhetően növekvő dió, szelídgesztenye, eperfa, ringló, barack… Még mindig bőven van mit tennünk egy zöldebb életmódért, de ennek a regenerálódóban lévő domboldalnak nagyon tudunk örülni :-)

Képek forrása: Antal Orsolya ©

 

Király Andrea és családja kislábnyoma

A saját kislábnyomos életmódomon gondolkodva arra jöttem rá, hogy az egyes életszakaszok változásai jelentősen befolyásolják szokásainkat – beleértve a kislábnyomos szokásokat is. Egyetemistaként például biciklivel jártam a közeli piacra, és kedves helyi néniktől szereztem be a heti betevő jó részét; vonattal közlekedtem a suli és a szülői ház között, és turkálókból öltözködtem.

Feleségként és kétgyermekes anyaként ezek a szokások kissé átalakultak, hiszen már négyünk igényeinek/napirendjének megfelelően kell szervezni az életünket. Mivel tavaly kiköltöztünk egy kisváros szélére, onnan jobbára csak autóval tudunk eljutni az oviba/munkahelyre, és csak ritkán, egy-egy kirándulás alkalmával pattanunk biciklire; cserébe viszont a gyerekek a hazaérkezés pillanatától kint szaladgálnak az udvaron, fára másznak, és lelkesen segédkeznek a kertészkedésben és diószedésben. A turkáló fogalma átalakult bababörzévé; a gyerekek ruháit kezdettől a kéthavonta megszervezett börzéken szerzem be más anyukáktól, szuper minőségben és áron. A vonatozással is próbálkoztunk már, és egy doboz legóval meg pár mesekönyvvel felszerelkezve egész jól bírta a csapat a háromórás utat.

Szintén a családi élet velejárója volt nálunk az elmúlt három év nagy projektje, a családi házunk kialakítása, mely során nagy hangsúlyt fektettünk az energiahatékonyságra; a megfelelő szigetelés kialakítása, fával tüzelés, energiahatékony háztartási gépek beszerzése, a szürkevíz hasznosítása mind fontos szempont volt, melyekkel amennyire lehet, mérsékelhetjük a család energiaigényét.

 
Péter Emőke kislábnyoma

Az én lábnyomom: néha tűsarkú, néha bakancs

Saját kislábnyomos életmódomból leghamarabb a hiányosságok, a be nem tartott igéretek és vállalások jutnak eszembe.

A tanult és tapasztalt kislábnyomos életmódból a mindennapi dilemmákat, karcoló kérdéseket, állandó mérlegelésket tartom a legfontosabbnak: azt, hogy megtanultam megkérdőjelezni az átlagosnak, normálisnak számító életmódot.

A húsfogyasztás nélküli étkezés, a helyi termékek fogyasztása már számomra normális, mint az is, hogy ruházatom 90%-át használt ruhaboltból vásárolom. Mert sokszor az is kihívást jelenthet, hogy “milyen olcsó” termékekkel vettük körül magunkat, gondolok itt egy századik sárga fülbevaló vagy századik fehér poló vásárlása fölötti dilemmáimra.

Szabadidőmet szeretem viszonylag közeli gyalogtúrákkal teletömni, ajándékozásnál előnybe részesítem az élmények ajándékozását, például kirándulás, masszázs.

Empatikus személyiségemből kifolyólag nagyszámú baráti körömben sikerült néhány kislábnyomos ötletet, kérdéskört elfogadhatóvá tenni, emberi agyakban elindítani egy másféle gondolkodásmód lehetőségét.

 

Surányi Ráchelék kislábnyoma

Otthon

A környezetbarát életmód bevezetését pár éve a műanyagmentes július kampány kapcsán kezdtük el. A mára kialakult, fenntarthatóságot célzó habitusok nagyrészét fokozatosan vezettük be a háztartásunkba. Először próbáltunk minél kevesebb műanyag zacskóval operálni vásárláskor, majd azáltal, hogy egyre több hulladékmentességre törekedő Facebook-csoportba léptem be, egyre több dolog lett „természetes”. Így jutottunk el oda, hogy a második gyerekkel egyre több mosható pelenkát használunk, a kéztörlőink stb. mind moshatók és a bio illetve házi készítésű tisztítószerek és tisztálkodószerek nagyrészét is csomagolásmentesen (vagy műanyagmentesen) szerezzük be és készítjük el őket.

Belvárosi lakosként fontos volt számomra, hogy legyen a közelben komposztláda, ahova le tudjuk vinni a háztartási élelmiszerhulladékot (vagy legalább egy részét), így szomszédokkal összefogva pályáztunk az önkormányzati komposztládára és már fél éve üzemel is az udvaron, ami nagy sikerélmény számunkra. (Előtte egy 20 perces séta volt elvinni a komposztot a legközelebbi közösségi komposztálóhoz.)

Vegetáriánus csak én vagyok a családban: Yuval Noah Harari könyvei elolvasása után döntöttem úgy, hogy nem szeretnék többet húst enni (a tejtermékek kiiktatásával még gondban vagyok).

A gyerekek játékait és ruháit igyekszünk kizárólag second hand megvásárolni (de a legjobban az örökölt cuccoknak örülünk) és figyelünk arra is, hogy ne legyenek fölösleges kacatok a lakásban. Ezért időről időre kiszortírozzuk a játékokat, (nem csak gyerek) ruhákat és elvisszük őket rászorulóknak a nagyobbik gyerekkel (az ukrán háború idején az ukrán menekültekhez juttattuk el őket). Így könnyebben válik meg ő is a fölösleges holmiktól. Ez igaz a felnőtt holmikra is: minden elromlott tárgynak, anyagnak igyekszünk jó helyet találni a szemetes helyett.

 

Életmód, utazás

Az adományozáshoz szorosan fűződik, hogy mindketten szeretünk önkénteskedni és a gyerekek megszületése előtt sok szabadidőnket töltöttük mások segítésével (karbonlábnyomunk növelését eredményező hobbik helyett). Lassan 5 éve, hogy jógázom: ez is fontos szerepet tölt be az életemben. Ugyan a COVID-19 óta sajnos ez nem teljesen energiahatékony, mivel online órákra „járok”, ez is egyfajta elcsendesedés, kikapcsolás a mindennapi nyüzsiből.

A COVID-19 nagyban hozzájárult, hogy utazásaink karboncsökkentettek legyenek: korábban sokat jártunk külföldre, de a lezárások hatására elkezdtük felfedezni Magyarország különböző tájait. A nyaralásokkor igyekszünk sokat öko-farmokra járni, ezzel is hozzájárulva a helyiek támogatásához.

A szemétszedéstől sem szoktunk elriadni: ugyan gyerekekkel igyekszem óvatos lenni, de a kupakgyűjtés hasznosnak tűnik (abból mindig rengeteg van az utcán, meg sajnos a természetben is): összeszedjük őket, és ha összegyűlt a megfelelő mennyiség, leadjuk egy szervezetnek.

 

Közlekedés

Autót muszáj volt venni, mert évekig nem volt más lehetőség, hogy eljussunk férjem otthonába (Moldova), de nagyon ritkán használjuk. A városon belül tömegközlekedéssel, gyalog, biciklivel vagy rollerrel közlekedünk.

 

 

Eleinte fontos volt, hogy közel legyen a munkahelyünk, a városi mobilitás egy fontos téma számomra, hiszen 3 évig egy fenntartható mobilitástervező cégnél dolgoztam. Ma már Gödöllőre járok, de a vonaton eltöltött időt is igyekszem hasznosan tölteni.

Van még hova csökkenteni a lábnyomunkat, de remélem a GreenDependentnél eltöltött idő alatt sok gyakorlatot sikerül majd átvinnem a mindennapjainkba.

Képek forrása: Surányi Ráchel ©

 

Szőke Alexandra kislábnyoma

Sok embertársamhoz hasonlóan, az eszményi kislábnyomos életmód szabályait én is változatos módokon szegem meg :-(, de a jó hír, hogy saját elvrendszerem mentén folyamatosan dolgozom a lábnyomom csökkentésén :-) Ennek egyik alapeleme önmagam monitorozása. Például, egy nem létszükségletet biztosító termék vásárlásakor mindig átfut az agyamon a kérdés, mielőtt automatikusan lepittyenteném a bankkártyát: TÉNYLEG szükségem van erre a valamire? Hihetetlenül felszabadító érzés a kérdésre nemmel válaszolni, és egyszerűen csak elengedni a gondolatot.

Életvitelünkből elsőként talán azt emelném ki, hogy az autót luxuseszköznek minősítve, párommal közös háztartásunkat több, mint 10 évig sikerült autómentesen tartanunk, helyette a bicikli plusz tömegközlekedés, és az alkalmankénti, „családi carsharing” (vagyis családon belüli autómegosztás) kombinációját alkalmazva. Döntésünket persze nagyban könnyítette fővárosi lakóhelyünk is, ahol a közlekedést sokszor inkább csak nehezíti az autózás.

Néhány évvel ezelőtt nagy lépésként éltük meg otthonunk energiahatékony felújítását. Ekkor a LED égőkre, víztakarékos csaptelepekre átálláson túl, a lakást is leszigeteltük belülről, így az energiafelhasználáson kívül a korábbi számlákon is jelentősen karcsúsítottunk.

Szerencsére nagyon rég a mindennapi rutin része, hogy az élelmiszer beszerzésekor prioritásként kezelem a közelben megtermelt, szezonális és lehetőleg vegyszermentes élelmiszereket. Néhány évig, az egykori Leonardo közösségi kert tagjaként sikerült az ellátást legalább részben saját terményekből is fedezni; újabban pedig lelkes használója vagyok a Munch nevű ételmentő kezdeményezésnek.

Az egyre megszokottabb, 0-24-es online jelenlét, streaming világától és a sok ezer kilométerre lévő szerverek pörgetésétől úgy tartózkodom, hogy önkorlátozásként a telefonomra csak minimális netcsomagot vásárolok. Így menet közben – elvileg – csak akkor használom az internetet, amikor valódi szükség merül fel. Ez néha persze bosszantó helyzeteket is teremt, viszont legalább egy újabb lehetőséget is ad az önértékelésre :-)

Képek forrása: 1-3. kép Szőke Alexandra ©, 4. kép: https://galeria.nlcafe.hu

 

Zsemberovszky Lindáék kislábnyoma

Kislábnyomos életmódunkban többek között a spórolás, a tudatos ökológiai lábnyom csökkentés és a szűkebb és tágabb természeti környezetünk szeretete is fontos szerepet játszanak. Természetesen van jópár berögzült szokás és kényelmi szempont is, amitől nehéz megválnunk, vagy akár észrevennünk azokat.

Kertünkben sokféle zöldséget és gyümölcsöt termesztünk vegyszerek nélkül, esővizet gyűjtünk, komposztálunk és tanulunk a növényekről, az oda betévedő, vagy ott lakó madarakról, rovarokról, sünikről, és egyéb állatokról. Három tyúkocska szorgalmasan biztosítja a házi tojást, akik az zöld ételmaradékok eltüntetésében is segítenek. 

A háztartáson belül talán a szürkevíz hasznosítással (ruhamosó és mosogatóvíz WC-öblítésre) járulunk leginkább hozzá a lábnyomunk csökkentéséhez, valamint a hús nélküli étkezéssel. Ezen felül öko mosogató- és mosószereket használunk, pár éve leszigeteltettük a házat és anyukámmal mindketten helyben dolgozunk. Bár számára most a munkába járás nagyon nehezen oldható meg autó nélkül, én szívesen pattanok bicajra, vagy sétálok.

Próbáljuk elkerülni a felesleges vásárlásokat is (új ruhák, nélkülözhető elektromos készülékek, stb.), de nehéz ellenállni például néhány finomságnak, amik nem feltétlenül helyi élelmiszerek. De lehetne még fejlődni a fűtés területén, a túl nagy ház jobb kihasználtságán és a repülővel utazások gyakoriságának csökkentésén is és még sok egyéb dolgon és szokáson.

A kislábnyomos életmód társadalmi része is fontos számunkra, hogy egy igazságosabb és egyenlőbb társadalomhoz hozzájáruljunk, ezért van, hogy segítünk, ahol és ahogy tudunk (például önkéntes munka vagy adományok formájában).

Képek forrása: Zsemberovszky Linda ©

 


 

Vadovicsék és Fitrianék lábnyoma 2017-ben

A Kislábnyom Hírlevél 100. számában körbejártuk, honnan is ered a kislábnyom elnevezés, mi az elméleti háttere. A hírlevél szerkesztői és írói pedig annak is utánagondoltak, hogyan is néz ki a kislábnyomos életmód a "gyakorlatban"... azaz hogyan igyekeznek a "kislábnyomosságot" megvalósítani saját életükben.

Vadovics Edina és Kristóf kislábnyoma

A kislábnyomosság bizonyos szinten mára átjárja egész életünket...

Így választottunk lakhelyet... Hosszú távon olyan helyen szerettünk volna élni, ahol a közelben lehet a munkahelyünk, hogy akár biciklivel (vagy gyalog) is mehessünk munkába. Ahol vannak közösségi kezdeményezések, amikhez lehet csatlakozni, pl. zöldségdoboz-rendszer. Persze nem rettenünk vissza ilyen elindításától sem...

Így alakítottuk ki otthonunkat... energiatakarékosan és minél környezetbarátabban felújított viszonylag kicsi parasztház, kerttel. A kertben gyep nincs, füves rész igen, amit turkálhat a vakond és élvezhet Myra kutya, és sokféle fa nekünk és madaraknak mindenféle terménnyel, búvóhellyel. És persze kiskert komposzttal és épp felújításra váró komposztkassal. A kertben változó sikerrel, de sok mindent termelünk, szomszédokkal néha cserélgetünk.

Így választottunk munkát... Nem egyből sikerült, de mostanra mindketten olyat csinálunk, amiben hiszünk, és ami a kislábnyomos életmódot segíti különböző módokon. Mára nagyrészt helyben is van. Igényel viszont utazást is elsősorban az európai szintű kislábnyomos eszmecsere és tanulás érdekében, és ezt nem mindig tudjuk vonattal megoldani.

Így igyekszünk mindennapjainkat is kislábnyomosan bonyolítani... sok mindenben sikerül, pl. élelmiszervásárlás helyben, kevés hulladék és komposzt, biciklizés és hibrid autó, biokert, sok főzés és eltevés, unokaöcsökkel- és húgokkal kreatív szabadidő, tengeren-innen nyaralás, de kihívásokkal azért persze küzdünk. Leginkább talán azzal, hogy itthon ma minimális "fentről" érkező illetve rendszerszintű támogatást kap ez az életmód, filozófia és még mindig különcnek számítunk... Nna, de közben várjuk, hogy mi is nagyobb nap-fogyasztók lehessünk. :)

 

Antal Orsolya és Fitrianék kislábnyoma

Nagycsaládunk városi életmódjában sok minden tudatosan kislábnyomos, de azt is be kell vallanunk már rögtön az elején, hogy vannak olyan döntéseink is, amelyek inkább anyagi megfontolásból, mint zöld elkötelezettségből kislábnyomosak, ld. belföldi nyaralás külföldi helyett, autó mellőzése stb.

Amire tényleg büszkék vagyunk az alapnak számító

  • tömegközlekedésen és gyalogláson;
  • szelektív hulladékgyűjtésen;
  • helyi élelmiszerek beszerzésén;
  • befőzésen, eltevésen;
  • árammal és gázzal való takarékosságon;
  • ruhaneműk újrahasznosításán;
  • öko mosó- és tisztítószerek, újrahasznosított papírból készült zsepi/wc-papír/konyhai törlő, és részben lebomló pelenka használatán stb. …

…túl, az a zalai dombok közt megbúvó telkünk, amelyet nem adnánk fel semmiért a világon :) Itt pihenjük ki minden nyűgünket és fáradtságunkat, de ami a lényeg: itt mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy mit jelent és mit ad a föld, mi a – vegyszermentes! – élelmiszertermelés és szőlőművelés, mi a kétkezi munka, a vízzel való takarékosság, a komposztálás és a víz nélküli komposzt wc, mi fán terem a szüret és a gyümölcsfeldolgozás, milyen kincseket rejt az erdő, milyen a szarvasbőgés és rókaugatás, hogy néz ki a gyurgyalag és a borz, milyen napi 16 órában a szabad levegőn élni mindenféle kütyü és technikai kényelem nélkül, tele alkotási kedvvel és kreatív ötletekkel – szóval: kert, erdő, nomád élet :) De utazás... Az autózás karbon-lábnyomát némileg enyhítjük azzal, hogy a leszüretelt terményt igyekszünk minél többekkel megosztani a városban, így elég sokaknak jut a garantáltan bio gyümölcsökből.

Talán nem meglepő, de a (közel)jövőben szeretnénk kiköltözni a városból.. Cél az is, hogy visszafogjuk az életünket minden szinten uraló tárgyak további gyarapodását, azaz minél kevesebb új holmit engedjünk be az ajtón, és ami van, azt is redukáljuk a valóban fontos dolgokra. Szeretnénk felfedezni és csatlakozni minél több és többféle megosztó/csere-bere/szívesség közösséghez is.