10 hétköznapi hős, aki nem adja fel a bolygó megmentéséért folytatott küzdelmet

Ezév márciusában diákok százezrei tüntettek kormányaik klímaváltozással szemben tanúsított tétlensége ellen - és tüntetnek azóta is folyamatosan, minden héten (ld. kapcsolódó cikkünket). De nem csak ők igyekeznek végre tenni valamit. A The Guardian angol lap 10 brit aktivistát kérdezett…

 

Chay Harwood, aktivista (Swindon)

Chay az Extinction Rebellion[1] nevű környezeti akciócsoport tagja. Azután csatlakozott a csoporthoz, hogy rájött, a környezeti válság korunk leginkább fenyegető problémája, és a hátrányosabb helyzetben lévő kisebbségek viselik majd elsőként a következményeket.

A környezetvédelmet gyakran a fehér, középosztálybeli réteg ügyének vélik, és az általános elképzelés az, hogy a szegényebb rétegeknek épp elég a napi betevővel és a rezsiszámlák kifizetésével foglalkozni. De Chay, aki maga is kisebbségi környezetből jön, kíváncsi volt és elment az első Extinction Rebellion találkozókra, és meglepetésére kiváló szervezettséget, felkészültséget tapasztalt.

Elmondása szerint hihetetlenül inspiráló a részese lenni a mozgalomnak, ugyanakkor érzelmileg kimerítő is tud lenni, amikor ellenállásba ütköznek. Fontos, hogy tudassák az emberekkel, ez a harc midannyiunk harca. „A klímaigazságosságért való küzdelem az egyenlőségért és emberi jogokért való küzdelem is – ha nem vállaljuk fel, minden elvész. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy semmit sem teszünk.

 

Rosamund Adoo-Kissi-Debrah, a légszennyezés elleni harc támogatója (London)

Rosamund 9 éves lánya 2013-ban hunyt el, halálát feltehetően az asztmáját súlyosbító légszennyezés okozta. Édesanyja az ő emlékére hozta létre az Ella Roberta Family Foundation-t (Ella Roberta Családi Alapítvány).

A kislány asztmarohamban halt meg, de az orvosok mind azt mondták, hogy a rohamot az válthatta ki, hogy „valami volt a levegőben”. Rosamundnak addig

eszébe sem jutott a légszennyezés. „A tudatosság, és az oktatás kulcsfontosságú” – mondja – „Mindenkinek hallania kéne a légszennyezés mértékéről. Jogunk van tudni.”

 

Julie Daniels, fracking-ellenes aktivista (Blackpool) 

Julie egy nők által alapított szervezet, a The Lancashire Nanas (A Lancashire-i Nagyik) tagja, akik 2011 óta tiltakoznak a palagáz kinyerésére szolgáló technológia, a hidraulikus rétegrepesztés (azaz fracking) alkalmazása ellen.

A Cuadrilla energiaipari vállalat Blackpool városától nem messze több, mint 40 repesztést tervezett végrehajtani, de a tiltakozásoknak hála csak kettőig jutottak. A város lakói akkor kezdtek komolyabban utánajárni, hogy mi történik körülöttük, amikor az első repesztés több kisebb földrengést okozott. Gyűléseket szerveztek, és elkezdtek utánaolvasni a technológiának.

Egyértelmű volt, hogy a rétegrepesztés komoly biztonsági és környezeti aggályokat vet fel. Julie-t pont akkoriban bocsátották el a munkahelyéről, így – férje támogatásával - minden figyelmét a kampányolásra fordította. Kitartásuk sikerrel járt, és bíznak benne, hogy ha nekik sikerült, máshol is véget lehet venni a repesztéses technológia használatának.

 

Holly Gillibrand, sztrájkoló diák (Fort William)

A Fridays For Future (Péntekek a Jövőért) diákmozgalom néhány hónap alatt globálissá nőtt (ld. kapcsolódó cikkünket) – a klímasztrájkot a svéd környezetvédelmi aktivista, Greta Thunberg kezdeményezésére rendezték meg idén márciusban.

A sztrájkban a 13 éves Holly is részt vett, aki miután látta Greta videóját a Twitteren, megpróbálta megeggyőzni szüleit, hogy a tiltakozásnak van értelme. A szülei végül mellé álltak, de az iskolában sokan kinevetik, és klímaváltozás-tagadó diákkal is többel találkozott. Az iskolaigazgató nem támogatta a sztrájkot – azzal érvelt, hogy a klíma- és környezeti oktatás megfelelő szintű az iskolában.

Holly örül a mozgalom gyors terjedésének, de a politikusok közönye felháborítja. A klímaváltozásról tartott brit parlamenti vitán csak egy tucat képviselő jelent meg – ami jól mutatja, mennyire nem érdekli a politikai vezetőket a bolygó és gyermekeik sorsa.

 

Lukas Buricin, vegán aktivista (Derbyshire)

Lukas a Manchester Animal Action (Manchester-i Akciócsoport az Állatokért) nevű szervezet tagja – céljuk, hogy a társadalom állatokhoz való hozzáállása megváltozzon.

A fiatal férfi kis családi farmon nőtt fel Csehországban, és gyerekként megtanulta, hogyan kell levágni az állatokat, ez akkor teljesen normálisnak számított. Később Angliában egy baromfifeldolgozóban dolgozott, ami maga volt a földi pokol.

Elkezdett a klímaváltozásról olvasni, így tudta meg, mekkora problémát jelent környezeti és klímaszempontból a nagyüzemi állattartás. Addig azt gondolta, környezetvédő szemlélettel él. „Nem létezhettem tovább úgy.” Hatodik éve vegán, és mindent megtesz, hogy másoknak is felnyissa a szemét. A gyermekei soha életükben nem ettek húst. Eleinte hathavonta jártak velük vérvételre ellenőrizni, hogy minden értékük rendben van-e, de az orvos azt mondta, ne menjenek többet: a gyerekek makkegészségesek.

„Azt tanácsolom azoknak, akik a vegán életmódról akarnak beszélni, hogy ne veszítsék el a türelmüket, ne ítélkezzenek, és sose adják fel a próbálkozást, hogy másokat ráébreszthetnek, mennyire jó dolog a vegánság. Ha sikerül, a jövőben a gyerekeink megköszönik majd az erőfeszítéseinket.” 

 

Hugo Tagholm, tengervédelmi szakértő (Cornwall)

Hugo a Surfers Against Sewage (Szörfösök a Szennyvíz Ellen) nevű jótékonysági szervezet vezérigazgatója – 10. éve harcolnak a műanyagszennyezés ellen.

Hugo gyerekkora óta szörfözött, és 1991-ben egy jótékonysági versenyen találkozott az akkor alakult Surfers Against Sewage alapító tagjaival. Az óceánok szennyvíztől való megtisztítása remekül haladt, de a közvélemény semmit nem sejtett az egyre növekvő műanyagszennyezésről. A szörfösök egy évtizede dolgoznak a szennyezés mértékének felmérésén, a partok megtisztításán, és küzdenek azért, hogy a jogszabályalkotók és az ipari szereplők is tegyenek a helyzet megoldásáért.

 

Sally Goldsmith, favédő aktivista (Sheffield) 

A Sheffield Tree Action Groups (Sheffield-i Fa Akciócsoportok) azért alakultak, hogy megakadályozzák a városi tanács tervezett fakivágásait. Összesen 17500 fát ítéltek kivágásra, ebből az elmúlt öt évben 5500 fa ma már áldozatul esett.Eltartott egy ideig, amíg az emberek felfogták a pusztítás mértékét.

Mindenkit felzaklatott a hatalmas fák pusztulásának látványa, és a városlakók közül egyre többen csatlakoztak a tilatkozókhoz. A környezetvédelmi aktivistákká lett lakók több esetben saját testükkel tartották távol a favágókat, és mentettek meg számos fát.

 

Indigo Rumbelow, klíma aktivista (London) 

Indigo sokadmagával a Grow Heathrow-n, Nagy-Britannia legendás „ökofalvában”, egy 30 holdas - a Heathrow reptér tervezett harmadik kifutópályával határos - foglalt földterületen lakik. A közösség kilencedik éve harcol London legforgalmasabb repterének bővítése ellen.

A fiatal lány egy kis walesi farmon, a természet közelségében nőtt fel. Két éve vett először részt környezetvédelmi akcióban, amikor a csoportjuk megállított egy erőműhöz tartó vonatot Németországban. Ott hallott a Grow Heathrow-ról is. Odaköltözött, és azóta számos környezetvédelmi kampányban és akcióban vett részt.

„Mindannyian egy mozgalomhoz tartozunk, egy célért küzdünk: a környezeti igazságosságért. Társadalmunk jelenlegi életmódja nem fenntartható. Ha most nem cselekszünk, később bánni fogjuk.

 

Gillian Lobo, környezetvédelmi ügyvéd (London)

Gillian a ClientEarth (Ügyfelünk a Föld) nevű, környezetvédelmi joggal foglalkozó non-profit szervezetnek dolgozik - a törvény segítségével próbálják megvédeni a bolygót és a rajta élő emberek egészségét. Klímaperekkel, és olyan stratégiai ügyekkel foglalkoznak, amelyek elősegítik a jogfejlesztést, és megfelelő környezetvédelmi intézkedések megtételére sarkallják a kormányokat.

Mielőtt négy éve csatlakozott a ClientEarth-höz, a klímaperek még túlzónak tűntek. Mára azonban egyre több országban indítanak pereket az Egyesült Államoktól kezdve a Fülöp-szigeteken át Európa több országáig.

„A jövőben egyre több lesz az egyének által kormányok ellen indított per a kibocsátások csökkentéséért. Egyre többen fogják felelősségre vonni a vállalatokat a tétlenségük miatt. És az emberi jogokkal kapcsolatban is számos kérdés vetődik majd fel a klímaváltozás által leginkább sújtott emberek részéről. Lesz munkája bőven az ügyvédeknek.”

Korábbi cikkeink a témában:

Egy perui gazda a klímaváltozásban betöltött szerepe miatt perelt be egy német energetikai óriáscéget

Komolyabb uniós kibocsátás-csökkentési célokra van szükség – üzenik az EU-t perlő családok

 

Mya-Rose Craig, a vadvilág és környezeti sokszínűség aktivistája (Somerset) 

A Chew-völgyben élő madarász és aktivista a veszélyeztetett vadvilágért kampányol, és természettáborokat szervez a városi, etnikai kisebbségekhez tartozó tinédzsereknek.

Mya-Rose-t a szülei csecsemőkora óta rendszeresen vitték madárlesre. Nemrég, Spanyolországban látta élete ötezredik madárfaját, egy bajszos sármányt. Első madárvédő kampányát 12-13 évesen indította a Bangladeshben élő kanalas partfutók megmentéséért.

„Az emberek elfelejtik, hogy mi is állatok vagyunk. Az Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) receptre írja fel a természetjárást, mert jót tesz a mentális egészségünknek. Ha törődünk a természettel, azt nem teljesen önzetlenül tesszük. Mi is jól járunk.”

 

 

Fordítás és összefoglaló: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. áprilisi (112.) számában.

 

Forrás: https://www.theguardian.com

 

 

 

 

Megosztás Megosztás