Kézdy Péter: A múmik karácsonya

Szereplők: Mesélő, Böhöli, Múmipajti, Múmipapa, Múmimama, Szipoligi, Nénike, Cókmók, Pocokmama, Pockok

 

Böhöli hazafelé tartott morcosan és sietősen. Útja a múmik kunyhója mellett vezetett el. Megállt a házuk előtt egy pillanatra.

Böhöli: Azok ott csak alszanak, alszanak, alszanak. Mások pedig gürcölhetnek kimerülésig, mert jön a karácsony. Meg is mondom nekik. (benyit) Elegem van belőletek, és az alvásotokból. A karácsony bármelyik pillanatban itt lehet.

Mesélő: A múmik kunyhójukban téli álmukat aludták. El sem tudták képzelni, mi lehet az, ami őket ebben megzavarhatja.

Múmi Pajti: Jaj, miért kell fölébredni. (dörzsöli a szemét) Tavasz van már?

B: Tavasz?! Karácsony van, érted karácsony?! És én  még nem készültem el semmivel, mindenki körbe szaladgál, mint a bolondok, és semmi sincs elintézve.

Böhöli elmegy

MPajti: Mama, ébredj! Úgy látszik, valami rettenetes dolog történik. Karácsonynak hívják.

Múmi Mama: Mit mondasz, micsoda?

MPajti: Nem nagyon tudom, de semmi sincs elintézve, és mindenki körbe szaladgál, mint a bolondok. Talán megint árvíz van?

(Óvatosan megrázza Szipoligit): Ne ijedj meg, de valami borzasztó történt.

MPapa: Nyugalom! Mindenekelőtt nyugodjatok meg!

(Kimennek a szabadba, fáznak)

MMama: Milyen hideg van!

Szipoligi: Mi ez a fehérség mindenütt?

MPapa (fölvesz egy marék havat): azt hívják karácsonynak?

MPajti: De papa, hiszen ez hó, tanultunk róla az iskolában.

Mesélő: Böhöli nénikéje érkezett sietősen bevásárlókocsijával. – No lám, végül mégis fölébredtetek? Ügyeljetek, hogy még sötétedés előtt kapjatok fenyőt!

MPapa: De miért?

Nénike: Nem érek rá veletek társalogni. (elsiet)

Szipoligi: Még sötétedés előtt? Tehát ma este jön az a veszedelem?

MPapa: Úgy látszik a fenyő valami védelmet jelent. Biztos azon kell elbújni. Semmit sem értek.

MMama: Én se. De menjetek, húzzatok csizmát, és vágjatok ki egy fenyőt a kiserdőben!

(Papa, MPajti elmennek)

Böhöliék szomszédja, Cókmók is arra tartott. – Borzasztó ez a rettenetes tömeg, lökdösődés és veszekedés!

Szipoligi: (vagy Mama): Jó napot Cókmók! Mondd meg nekünk, mit kell a fenyővel csinálni?

Cókmók: A fenyővel? Hát fel kell öltöztetni. De hogy lesz mindenre időm? Borzasztó, borzasztó! (elsiet)

(Papa, MPajti meghozzák a fenyőt)

Mama: Fel kell öltöztetni?!Mesélő: Múmimama hátrament a kamrába, ahol mindenféle holmikat tároltak. Régi ruhákat, ágybetétet, gereblyét, befőttesüvegeket, mindent, ami még valamire jó lehet. Nem tudta, mire lehet szükség akkor, ha jön a karácsony, de a biztonság kedvéért elővette a mentőövet, a papa puskáját, aszpirint, kötszereket.

Az udvaron az eresz alatt kis pocok gubbasztott fázósan és éhesen. Olyan szerencsétlenül nézett ki, hogy a mama behívta és teával kínálta. Félős volt, mert meleg szobát általában csak kívülről látott. Reszketve tartotta kezében a bögrét.

Szipoligi: Te tudod, hogyan kell a fenyőt felöltöztetni?

Pocok (félősen): Szép dolgokkal. Legalábbis úgy láttam. Olyan szép legyen, amilyen csak lehet.  Köszönöm a teát! (kimegy)

Papa: Egy pillanatig legyetek csendben. Hadd gondolkodjam! Ha a fenyőt olyan széppé kell tenni, amilyen csak lehet, akkor aligha rejtőzködő helynek való. Biztosan ezzel kell kiengesztelni a veszedelmet, hogy meg ne haragudjon.

Mesélő: Azután felállították a fát, és elkezdték díszíteni a csúcsától mindenféle széppel, amit csak találtak. Mindenki a legszebbet vitte oda, amivel kiengesztelheti a tél rejtelmes erőit. MúmiMama a sálját, a lámpáról a függőt, egy zsebórát és egy szép képet. Mikor kész volt a fenyő Böhöli nénikéje jött ismét arra.

MMama: Gyere be egy kicsit, nézd meg a fánkat!

Nénike: Te jó ég, ti mindig milyen furcsák voltatok. De most rohanok. Valami vacsorát kell készítenem, mire megjön a karácsony.

MMama: A karácsony? Hát az eszik is?

Nénike: Azt gondoltátok, meg lehet úszni a karácsonyt vacsora nélkül?

Mesélő: Múmimama egész délután sürgött-forgott. És épp, mielőtt a szürkület beállt, a karácsonyi étel elkészült. Kis csészékben a fa köré helyezték. Volt gyümölcslé, aludttej, áfonyás lepény, fölvert tojás, és minden, amit Múmiék szeretnek.

Mama: Vajon nagyon éhes lesz a karácsony?

Papa: Aligha éhesebb, mint én. De legyen övé az első falat. Az ilyen magunkfajta kis lényeknek mindig nagyon udvariasnak kell lenniük a hatalmas természeti erőkkel.

Mesélő: Amikor leszállt az este, a völgyben minden ablakban kezdtek fölgyúlni a fények. Fények ragyogtak a fák alól, az ágak közül, a fészkekből, és lobogó fények futkostak ide-oda a hómezőn. Múmiék is úgy gondolták, az lesz a legjobb, ha a biztonság kedvéért gyertyákat gyújtanak. Összegyűjtöttek minden gyertyát, amit találtak, és letették óvatosan a fa köré. Lassacskán teljes csönd szállt a völgyre. Talán mindenki hazament, és otthon várja az eljövendő veszedelmet. Csak egyetlen árny bolyongott még a fák között, a Böhöli.

Papa: Hé, Böhöli! Nemsokára jön már?

B: Ne zavarj, még azt sem tudom, hogyan lesz mindenkinek ajándék. (továbbmegy)

Mesélő: A múmik egymásra néztek, bementek a házba, és mindenki elkezdett ajándékokat keresni. Valami szépet és értékeset, hogy a karácsony kedvében járjanak. Múmipapa elővette legszebb cipős kanalát, betette egy dobozba, és ráírta nagy betűkkel: KARÁCSONYNAK. Múmimama kinyitotta legtitkosabb ládáját, és elővette a könyvet, amelyben színes képek voltak, az egyetlen színes képeskönyv az egész völgyben. Múmipajti csomagja olyan titokzatos volt, hogy senkinek sem szabadott látnia. És meg később, tavasszal sem árulta el, mit adott ajándékba.

Azután leültek a ház elé, és várták a veszedelmet. Telt az idő, de nem történt semmi. Csak a kis pocok bukkant elő a fáskamra mögül. Az, amelyik a teát itta. Magával hozta összes rokonát, és azok barátait. Mindegyik egyformán kicsi, szürke, szánalmas és fázós volt.

Pocokmama: Kellemes karácsonyt!

Papa: Te vagy az első, igazán, aki szerint a karácsony kellemes. Egyáltalán nem félsz, hogy mi történik, ha megérkezik?

Pocokmama: Hiszen már itt van. Megnézhetjük a fenyőtöket? Elhoztam a családomat is.

Papa: Gyertek be!

2. Pocok: Csodálatosan szép fenyőtök van!

3. Pocok: És mennyi étel!

4. Pocok: És valódi ajándékok!

5. Pocok: Egész életemben arról álmodoztam, hogy mindezt közelről láthassam.

Mesélő: Csend lett. A gyertyák mozdulatlanul égtek a békés éjszakában. Pocokmama és rokonai pisszenés nélkül ültek. Nagy csodálatuk és várakozásuk egyre erősebben érződött, míg végül Múmimama közelebb húzódott Múmipapához, és azt suttogta:

Mama: Neked is az a véleményed?

Papa: Mindenképpen. Ha a karácsony megharagszik, legfeljebb bemenekülünk a kamrába.

(A pockok felé fordul) Parancsoljatok, mind a tiétek.

Mesélő: a pockok nem akartak hinni a fülüknek. Óvatosan a fa mellé lépkedtek. Még soha nem volt igazi karácsonyuk.

Szipoligi: Most a legbiztonságosabb elillanni.

Mesélő: Gyorsan bebújtak az asztal alá. Semmi sem történt. Lassacskán kezdtek kitekintgetni, és nézték, ahogyan a kis pockok esznek, isznak és bontogatják a csomagokat. Soha ilyen remekül nem érezték magukat.

MMama: Kicsit elálmosodtam. És nem tudok többé azon töprengeni, mit jelent ez az egész valójában. De úgy látszik minden rendben van.

MPapa: Semmi esetre sem félek többé a karácsonytól. Böhöli, Cókmók, és a néni biztosan félreértették az egészet.

Mesélő: Azután betakaróztak, hogy folytassák téli álmukat, várva a tavaszt.

 

Forrás: http://www.evangelikus.hu/temak/advent

Képek forrása: https://www.programata.bg

 

 

 

 

Megosztás Megosztás