Kislábnyom Sajtótájékoztató, 2011. november 18.

Pénteken sajtótájékoztató keretében mutatta be a GreenDependent Egyesület (GD) nemrégiben indított „Kislábnyom” kampányát.

Az eseményt Vadovics Edina, a projekt szakmai vezetője nyitotta meg. Mint elmondta, nem csupán az elméleti „oktatás” a kampány célja, de a szervezők egyúttal arra is ügyelnek, hogy a lebonyolítás is csak kis lábnyomot hagyjon, így a projekthez kapcsolódóan az Egyesület minden rendezvény karbon-lábnyomát kiszámolja.

Az eddig a GD által megtartott hat családi képzés, illetve az első klíma-koordinátor képzés hatásaként összesen 1,6 tonna szén-dioxid kibocsátás keletkezett, amit 42 darab fa tud semlegesíteni egy év alatt. A kibocsátás kompenzációját a programgazdák őshonos gyümölcsfák ültetésével oldják meg a képzések helyszínéül szolgáló településeken, a résztvevők bevonásával.

A Kislábnyom kampány fővédnöke, dr. Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa képviseletében Czippán Katalin főosztályvezető-helyettes beszédében kitért arra, hogy hazánk energia felhasználásának csökkentésében kiemelt szerepe van az energia hatékony felhasználásnak, a mértékletességnek, továbbá a megújuló energiák használatának. Véleménye szerint ahhoz, hogy ezeken a területeken megfelelő eredményeket tudjunk elérni, követendő mintákat kell kialakítanunk családi, kisközösségi szinten is. A Kislábnyom program sok szereplő bevonásával kiváló alkalom erre, ezért örömmel vállták a program védnökségét.

Vadovics Kristóf, a Kislábnyom programjának vezetője a hazai és nemzetközi tapasztalatokra utalva megjegyezte: „Sajnos tény, hogy az emberiség ökológiai és karbon-lábnyoma nemhogy nem csökken, de továbbra is folyamatosan növekszik. Azt is fontos látnunk ugyanakkor, hogy a magyar lakosság ökológiai és karbon-lábnyoma jelenleg Európában viszonylag alacsonynak számít. A jól-lét fokozására olyan utakat kellene támogatni, amelyek e lábnyomunkat továbbra sem növelik, hanem inkább csökkentik!”

A teljes sajtóközlemény itt olvasható, valamint a rendezvényen készült képek megtekinthetőek galériánkban.

 

Megosztás Megosztás