Klíma-koordinátorokat keresünk az ősszel induló EnergiaKözösségek program 7. évadára!

„Soha ne kételkedj abban, hogy egy mély gondolatokkal rendelkező, felelősségteljes kis csoport képes megváltoztatni a világot, hiszen ez az egyetlen módja a világ megváltoztatásának!”

(Margaret Mead)

 

AKKOR JELENTKEZZ NÁLUNK, MERT

2018 őszén újra elindul az EnergiaKözösségek háztartás zöldítő programja, ahol a  családok/háztartások csoportjai versenyeznek abban, hogy beruházás nélkül ki  tud több (minimum 9%) energiát megtakarítani otthonában.  A verseny során a részt vevő közösségek megtanulják, hogyan érhetnek el jelentős energia - és ezáltal pénzbeli megtakarítást is otthonukban nagyobb beruházás nélkül. A legjobbak sok-sok értékes nyereménnyel gazdagodhatnak - és emellett egy inspiráló nagyobb közösség tagjai is lesznek!

 

A részvétel ingyenes, az egész ország egész területéről várjuk a jelentkezőket. Előzetes energiatudatossággal vagy klímaváltozással kapcsolatos tudás nem szükséges, azt a résztvevők a program során a GreenDependent szakértőinek segítségével megszerzik.

Mit csinál egy klíma-koordinátor?

  • Minden EnergiaKözösségnek lesz egy felnőtt klíma-koordinátora (és esetleg egy fiatal, 10-16 éves energiavadásza). Feladatuk, hogy összefogják a közösséget, átadják a szervezőktől kapott információkat közösségük tagjainak, biztassák és motiválják őket.
  • Egy EnergiaKözösséget 5-10 háztartás/család alakít, a tagok lehetnek szomszédok, barátok, munkatársak, osztálytársak családjai, stb., akiket a klíma-koordinátor toboroz, majd képvisel a verseny során.
  • A feladatok ellátására 2x1 napos képzés keretében (várhatóan 2018. októberben és 2019. februárban) készíti fel a GreenDependent a koordinátorokat és az energiavadászokat. A részvétel ingyenes, és erősen ajánlott! :-)

 

Korábbi években résztvevő versenyzők mondták:

„Jó kis kihívás, csapatformáló és játékos életmódváltás, mely utána is tovább él :-)”

„Jó kis közösségi játék, váratlan felismerésekkel :-)”

„Ennél kevesebbel nem lehet megúszni a klímaválságot.”

„Tudatos fogyasztás = spórolás ugyanazon az életszínvonalon”

„Érdemes végigcsinálni! A megtakarított összeget ökotudatosan is fel lehet majd használni, összekovácsolja az embereket a közös vállalás."

„Nagyon jó egy ilyen szuper közösséghez tartozni. Megtudhatjuk, hogyan csökkenthetjük rezsinket, mire érdemes odafigyelni a háztartásunkban, hogy csökkentsük az energiafelhasználásunkat. Az átlag magyar családokhoz képest mennyi a saját fogyasztásunk. Összehozza a családot, barátokat, közösséget.”

„Jó kezdeményezésnek tartjuk, hogy ösztönzik az embereket az energiatakarékosságra. A gyerekek révén a családokat is belevonják ebbe a versenybe. Rávezetheti az embereket arra, hogy kis odafigyeléssel sok energiát meg lehet takarítani nemcsak a verseny ideje alatt, hanem azon túl is.”

„Már visszatérő versenyzők vagyunk, nem unalmas :-) Mindig van mit tanulni, a feladatok is változatosak voltak, egymást motiváljuk. Érdemes belevágni, mert nem csak a mérők havonkénti leolvasásból áll a verseny, hanem tudatos szemléletváltozás és konkrét cselekedet is kell a céloknak megfelelően. A résztvevő háztartásokat is összekovácsolja ez az egész.”

 

Ha kedvet kaptál,

 

online jelentkezési lapunk kitöltésével 2018. szeptember 15-ig!

 

 

 

 

További részletek a programról:

http://www.energiakozossegek.hu/

EnergiaKözösségek facebook oldala

 

 

 

 

 

 

Szerkesztette: Fülöp Eszter, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. júliusi (108.) számában.

 

 

 

 

Megosztás Megosztás