Mi termeljük az élelmet a világnak: gazdák és a klímaváltozás

A We Feed the World fotókiállítás öt fotográfus képeiből állt össze, akik öt kontinens kistermelőinek életét követték nyomon. Annak jártak utána, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe a gazdák a klímaváltozás miatt, és milyen úttörő (vagy épp a "régi" módszereket felelevenítő), fenntartható gazdálkodási módszerekkel igyekeznek úrrá lenni a helyzeten.

1. ZIMBABWE, MUONDE TRUST

(Fotó: Pieter Hugo)

Egyre több afrikai földműves tér át a kukoricáról a szárazságot jobban tűrő, a száraz völgyek talajához alkalmazkodott cirokra és kölesre. Az idősek szerint ezeket a gabonákat megáldották a „föld szellemei”, a mwarik, és a helyi közösséget jobban táplálják, mint az afrikai termőföldeket 30-40 éve uraló hibrid magok.

A gazdák Mazvihwa-ban (Zimbabwe) elkezdték újra az őshonos növények magjait vetni – ezek a növények sokkal ellenállóbbak a klímaváltozással szemben.

 

2. EGYESÜLT KIRÁLYSÁG, SOMERSET, GLEBE GAZDASÁG

(Fotó: Kate Peters)

Az Egyesült Királyságban a klímaváltozásra sokan a fejlődő országok problémájaként tekintenek. De a Somersetben gazdálkodó Rob és Lizzie többgenerációs családi farmján is sok minden változik a szokatlan időjárási jelenségek miatt. A Walrond család kétszáz éve műveli a földeket, ebből az utolsó 10 év volt a legnehezebb: „Mindig volt valamennyi kiszámíthatatlanság... De régebben húszévente, ha előfordult, hogy tönkrement a termés egy árvíz vagy szárazabb időszak miatt. Most minden évünk ilyen.”

Az időjárás átalakulása az egész gazdálkodó közösséget érinti. A hosszú, nedves telek miatt késik a vetés, emiatt hosszabb lesz az a tavaszi időszak is, amikor nincs friss termés. A melegebb nyarak miatt egyes növények, mint pl. az árpa, nem jutnak elég nedvességhez, a káposztaféléket pedig felfalják a kártevők, akik az elmaradt fagyok miatt nem pusztulnak el.

Rob szerint mindannyian felelősek vagyunk a klímaváltozás mérsékléséért és az élelmiszerellátás biztonságáért. „Élelem nélkül nincs élet, nincs egészség, mi mégsem értékeljük eléggé. Az emberek nem értik, hogy mennyire fontos ez a kérdés, úgy gondolják, a szupermarket mindent megold helyettük. De mindannyiunk felelőssége, hogy honnan jön, és milyen minőségű az élelem, amit megeszünk. A gazdaságok azt termelik, amit a fogyasztó keres, azaz a nap végén a fogyasztóé az utolsó szó.”

 

3. PERU, HUADQUINA SZÖVETKEZET 

(Fotó: Niall O’Brien)

A klímaváltozás a kávétermelésben is változásokat hozott: a hagyományos termesztési időszak az elmúlt években egy-két hónappal kitolódott. A termelők dolgát kártevők, betegségek is nehezítik. Hogy a kávénak ne csak múltja, hanem jövője is legyen, egy perui szövetkezet, a 300 gazdát tömörítő Huadquiña, egy fenntartható termesztési modellen dolgozik.

A szövetkezet húsz évre szóló partnerséget kötött a brit, méltányos kereskedelemből származó kávét és teát forgalmazó szervezettel, a Cafédirecttel, és egy klímaváltozáshoz való alkalmazkodást segítő kiválósági központ is alakult (Norandino Centre of Excellence for Climate Change). Fentiek segítettek abban, hogy a szövetkezet tagjai megtanulhassák a megfelelő agrár-erdészeti módszereket és többféle kávéfajta termesztését kipróbálják.

A szövetkezet földet és biodiverzitást tisztelő agroökológiai módszerei a földdel való spirituális kapcsolatban gyökereznek. „A szövetkezet tagjai a földhöz nem csak fizikailag, de lelkileg is kötődnek, ahogy az őseik is kötődtek ezer éve. Mielőtt bármilyen mezőgazdasági tevékenységbe fognánk, engedélyt kérünk a hegy szellemétől. Apáink és nagyapáink azt tanították, hogy a szellem megmondja, mikor jön el a kávészüret ideje. A betakarítás utáni fermentáláskor nagyon figyelünk a holdciklusra, mert a kávészemek teliholdkor fermentálódnak a legjobban.”

 

4. INDONÉZIA, KELET-FLORES

(Fotó: Martin Westlake)

Afrikához hasonlóan Indonéziában is előkerülnek az őshonos növények és vetőmagok. Maria Loretha hónapokat utazott faluról falura, és beszélt az idősekkel, mielőtt rátalált az őshonos cirok vetőmagfajtákra, amelyek ebben a régióban korábban gazdag termést hoztak. Ez az ősi növény – amelyet nyugaton superfood-ként, azaz szuper élelmiszerként tartanak számon kiváló tulajdonságai miatt – majdnem teljesen kihalt Kelet-Floresen, ahol a hatóságok inkább a fehér rizs vetését szorgalmazták, és a cirokot állatoknak való takarmányként kezelték.

Csakhogy Kelet-Floresen a változó időjárási viszonyok miatt alig van eső, és a sziklás talaj sem igazán alkalmas az árasztásos rizstermesztéshez. A sok tonna műtrágya alkalmazásra ellenére a rizs és a kukorica nem hozott sikert, a családok éhen maradtak, adósságokat halmoztak fel, és sokan el akarták hagyni földjeiket, hogy máshol vállaljanak munkát.

 

Maria mozgósította közösségének nőtagjait, akikkel együtt 30 hektárt vetettek be az őshonos cirokfajtákkal. A növénnyel ugyan többet kell dolgozni, de tápanyagdúsabb, és kisebb a vízigénye, ami kritikus szempont a klímaváltozás árnyékában. A kezdeményezés eredetileg 62 családdal indult, de olyan sikeresnek bizonyult, hogy Indonézia más részein is terjedni kezdett.

 

5. AUSZTRÁLIA, ÚJ-DÉL-WALES

(Fotó: Katrin Koenning)

Új-Dél-Walesben a gazdák száz éve nem látott szárazsággal néznek szembe.

Colin Seis lehet a megmentőjük, aki állítja, hogy az ilyen klímakatasztrófák megoldásának egyetlen kulcsa van: figyelni és utánozni kell a természetet. Colin 25 éve lett biogazdálkodó, amikor egy pusztító bozóttűz miatt a birkanyája, a teljes gazdasága, a háza, sőt saját maga is majdnem odaveszett. Nem maradt pénze műtrágyára, így újra kellett gondolnia a módszereit.

Korábban a túllegeltetés, és az évente felszántott termőterületek kiszáradása és kimerítése komoly gondot okozott.

Colin végül úgy döntött, a természetre hallgat és összevonja a termelést, azaz egy helyen tartja majd az állatokat és a haszonnövényeket, akik így kölcsönösen segítik egymást: a legelőire zabot és árpát vetett, amivel egy évről-évre erősödő ökoszisztémát hozott létre. A „gyomok” talajtakaróként védték a haszonnövényeit, az állatok pedig szabadon legelésztek a területen, trágyázva a talajt. A módszert pasture cropping-nak hívják.

A gombák, fűfélék, gyógynövények és baktériumok közti összetett kapcsolat javítja a talaj, a haszonnövények, és az állatok egészségét, ellenálló képességét és vitalitását. Ezeken a legelőkön a talajt sosem törik fel, és nincs szükség műtrágyára, gyomirtóra, rovarirtóra.

A módszert mára több, mint kétezer farmon használják Ausztráliában, a gazdák pedig duplán „aratnak” ugyanarról a területről: egyrészt a gabonát, másrészt a gyapjút és a birkahúst.

 

Fordítás és összefoglaló: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. novemberi (110.) számában.

 

 

Forrás: https://www.theguardian.com

Megosztás Megosztás