Munkás pakisztáni munkanélküliek

Friss munkaerő biztosítja a 2018-ban elkezdett pakisztáni „Tízmilliárd fa szökőár” elnevezésű programot. A koronavírus okozta járvány miatt munkanélkülivé vált alkalmazottakat a kormányzás be tudja vonni a faültetési munkálatokba, így a projekt is halad és a hirtelen hátrányos helyzetbe került állampolgárok is jövedelemhez jutnak.

Számos tanulmány igazolja, hogy a faültetés és az erdősítés nagy mértékben segíti az ökológiai egyensúly fenntartását és ugyanakkor „gyógyítja” a természetes élővilágnak okozott sebeket. Sok más hasznos kezdeményezés mellett, a GreenDependent csapata is 2010 óta apró lépésekkel felépítette a TreeDependent elnevezésű programját: évről évre egyre több szervezet és magánszemély kapott kedvet, és kereste meg a GreenDependent munkatársait, hogy tevékenységeikre vonatkozóan meghatározzák a szén-dioxid-kibocsátást és kompenzálják faültetéssel. „2020 tavaszán 2093 fát ültetünk olyan tevékenységek karbon-lábnyomának kompenzációjaként, mint pl. nemzetközi konferenciák, éves karácsonyi rendezvény, üzleti ebédek, képzések, webshop megrendelés postai kiszállítások, repülőutak.” olvasható a GreenDependent Intézet honlapján.

A világjárvány okozta szokatlan helyzet egyelőre nem állította le az őshonos gyűmölcsfák ültetését sem a gödöllői szervezetnél, sem a pakisztáni kormány programjának keretén belül. Amint megjelent a koronavírus-fertőzés az országban, leállították a tízmilliárd facsemete elültetését célzó programot a társadalmi távolságtartás elveinek betartása miatt. Később mentséget kapott a program folytatására az erdészeti ügynökség, és ezzel 63600 új munkahelyet biztosított az állampolgárok számára. A új munkahelyeket általában vidéken hozták létre, a lezárt árosokból hazatérő munkanélküliek alkalmazására fókuszáltak. Az ültetési periódust meghosszabították júniusig, hogy minél tovább tartson a foglalkoztatottsági időszak.

A pakisztáni példa faiskolák hálózatát hozta létre és számos új „zöld” munkalehetőséget. Jó lenne, jóhiszemű irigységgel követni és cselekedni!

 

Fordítás és összefoglaló: Péter Emőke, Eco-Trend Egyesület, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2020. májusi (119.) számában.

 

 

Forrás: https://www.treehugger.com

Képek forrása: AlJazeera és TheWP

 

 

 

Megosztás Megosztás