Szoros versennyel zárult az E.ON EnergiaKözösségek program 5. évada: megünnepeltük az évfordulót, a koordinátorokat és a közösségeket

A GreenDependent Intézet május 25-én rendezte meg az E.ON EnergiaKözösségek program záró díjkiosztó ünnepét, ahol a fél éven át tartó verseny során a legtöbb energiát megtakarító és legkreatívabb közösségeket, illetve önkéntes koordinátoraikat jutalmazta.

A rendezvény egyben a program 5. születésnapjának ünnepe is volt, így a szervezők külön oklevéllel és ajándékcsomaggal díjazták azokat a kitartó koordinátorokat, akik már legalább 3 évadában részt vettek a versenyben.

Az elmúlt 5 évad során közel 140 közösség vett részt a programban az ország egész területéről, ami így több mint 650 háztartáshoz, és több mint 2200 emberhez jutott el. A GreenDependent a közösségek összefogására, koordinálására az elmúlt 5 évad során közel 150 önkéntes felnőtt klíma-koordinátort képzett és támogatott. A háztartások között többen már a kezdetek óta lelkes "energiaközösségezők", de minden évben csatlakoztak „újoncok” is a programhoz.

Az idei versenybe 21 közösség nevezett be, közülük 15 fejezte be a versenyt. A verseny hat hónapja során az energiafogyasztás csökkentése mellett – amihez segítségül tippeket és útmutatást kaptak a GreenDependenttől - az energiaközösségük három kreatív feladat megoldására is vállalkoztak. Elsőként felmérték otthonuk energiahasználati adottságait és családjuk szokásait, ami alapján megtakarítási vállalásokat tettek a versenyre. Ezt követően öt héten át karbon-böjtöt tartottak, ahol a különböző tematikákhoz - mint fűtés, konyha, fürdőszoba – tartozó feladatokat követve csökkentették energiafogyasztásuk és szén-dioxid kibocsátásuk. A verseny végén értékelték vállalásaikat és posztert készítettek a vágyott zöldebb, energiatakarékosabb jövőről”.

Az idei verseny végeredménye nagyon szoros volt, az első helyezést a Kék páfrány csapat szerezte meg 11,8 %-os megtakarítással, második lett a TellVillamos csapata 9,9 %-kal, harmadik pedig az ergo19 csapata 9 %-kal.

 

 

A záró rendezvény Pál Norbert, az E.ON Hungária Zrt. gazdasági igazgatójának köszöntőjével kezdődött, majd Vadovics Edina a GreenDependent Intézet képviseletében arról beszélt, hogy a háztartások apróságnak tűnő változtatásának valójában mekkora szerepe van a szén-dioxid-kibocsátás és a klímaváltozás mérséklésében.

A rendezvényen inspiráló előadásokat hallgathattak meg a résztvevők az energia önellátásról és közösségi energiáról, így ötleteket kaphattak a verseny utáni zöld törekvésekhez, és az első három helyezett közösség is beszámolt arról, hogyan sikerült ennyi energiát megtakarítaniuk.

 

A Kék páfrány közösség elsősorban a fűtés hőfokának fokozatos csökkentésére koncentrált, meleg pokrócokkal, pulóverekkel védekeztek a hideg ellen. Beszámolójukban kiemelték még a használaton kívüli elektromos berendezések kikapcsolását, időkapcsolóval történő szabályozását; illetve a fürdés helyetti „3 perces zuhanyzás” bevezetését is. A csapat a heti óraleolvasást is megemlítette a fogyasztáscsökkentő tippjei között.

 

A TellVillamos közösség legfontosabb fogyasztáscsökkentő tippje a TV- és internetmentes esték, illetve autómentes napok tartása. Ötleteik között szerepelt még például a szárítógép és mikró használatának mellőzése, az esővízgyűjtése, illetve a saját zöldség, gyümölcs termelése és húsmentes napok tartása is.

 

Az ergo19 csapat elsőként a nagy fogyasztók használatának csökkentésére való koncentrálást emelte ki beszámolójában. Ők is fontosnak tartották a hőmérséklet általános csökkentését, illetve hogy bizonyos helyiségeket, mint a fürdőszoba, elég csak időszakosan fűteni. Megemlítették még az esetlegesen szükségtelen mélyhűtő ládák kikapcsolását is, mint nagy energia megtakarítási lehetőség.

 

Az esemény fénypontja a díjátadó volt, ahol a legtöbbet megtakarító közösségek mellett jutalmazták a közösségeket vezető önkéntes koordinátorokat is. A szervezők oklevéllel és ajándékcsomaggal köszöntötték a legkitartóbb koordinátorokat is, akik mint a „kislábnyomos és energiatakarékos életmód követei” már legalább 3 évadban vállaltak koordinátori feladatokat. Az 5 éves együttműködés emlékére a GreenDependent megajándékozta az E.ON Hungária Zrt. képviselőit is.

A rendezvény végén nem maradt el a klímabarát, szezonális alapanyagokból készült ebéd sem Koffair és a Szatyor jóvoltából. A program és az ünneplés zárásaként pedig – a gyekerek nagy örömére - a szervezők felvágták az EnergiaKözösségek tortákat.

A részletes, fényképes összefoglaló a rendezvényről megtekinthető az EnergiaKözösségek honlapján.

 

Összefoglaló: Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. májusi (113.) számában.

 

 

Képek forrása: GreenDependent ©

 

Megosztás Megosztás