A világ második legnagyobb császárpingvin kolóniája eltűnt egy éjszaka alatt

2016-ban több ezer császárpingvin fióka fulladt vízbe Halley Bay-ben, mikor az Antarktisz egy jégtáblája szétesett. A tudósok a jégtábla beszakadása óta nem találtak arra utaló jeleket, hogy a pingvinek visszatértek volna a területre a fiókáikat nevelni. Úgy tűnik, a világ második legnagyobb császárpingvin kolóniája gyakorlatilag egy éjszaka alatt eltűnt…

Korábban a Weddell-tengeri öbölre a pingvinek menedékeként tekintettek, és arra számítottak, hogy ez a hely megmarad számukra az évszázad végéig, a klímaváltozás Antarktiszt érő hatásai ellenére is. Évente 15 000 – 24 000 fiókát nevelő pár gyűlt itt össze, ami körülbelül 5-9%-át teszi ki a globális populációnak.

A császárpingvinek fajukon belül a legnagyobb méretűek, testtömegük elérheti a 40 kg-ot is; élettartamuk körülbelül 20 év. A párok a jégtáblán költik ki és nevelik fel fiókájukat, amihez egészen áprilistól decemberig stabil jégre van szükségük, mivel csak azután költöznek vissza a nyílt vízre.

Az elmúlt 60 évben a jég állapota ehhez kellően megbízható volt, azonban a szokatlanul viharos időjárás következtében a jég 2016-ban már októberben megrepedt, még a fiókák kirepülése előtt.

A Brit Antarktiszi Expedíció (BAC) tudósainak megfigyelései szerint a Helley Bay-i kolónia felnőtt egyedeiből sokan áttelepültek a Dawson-Lambton kolóniába. A BAC tudósai szerint a pingvinek gyors áttelepülése mindenképpen okot adhat reményre – korábban ugyanis nem tudták, hogy az egyedek keresnek-e alternatív utódnevelési helyszíneket a környezet jelentős változásának következtében. Azonban fontos szem előtt tartani, hogy a Dawson-Lambton kolónia számának növekedése közel sem egyenlő a Helley Bay-i kolónia veszteségeivel.

Dr. Phil Trathan, a BAC konzervációs biológia részlegének vezetője szerint lehetetlen megmondani, hogy az eset mennyiben az éghajlatváltozás következménye, de az biztos, hogy ez az óriási mértékű fiókapusztulás példa nélküli a területen. A tudós szerint: „Még ha figyelembe is vesszük az ökológiai bizonytalanság szintjét, a közzétett modellek azt sugallják, hogy a császárpingvinek száma drasztikusan csökkenni fog, jelenlegi létszámuk 50-70 %-át is elveszíthetik a század vége előtt, az éghajlatváltozás tengeri jégre gyakorolt hatásának következtében.”

 

Összefoglaló: Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. májusi (113.) számában.

 

 

Forrás: https://www.independent.co.uk

 

Megosztás Megosztás