Zöld rendezvények – online, járványhelyzetben is lehet zöldíteni

Az elmúlt egy évben számos szempontból átalakult életmódunk: az oktatás és a munka mellett családi, baráti találkozóink és persze más rendezvényeink is az online térbe költöztek. Ha ezeket is zölden szeretnénk megtartani, van pár dolog, amit nem árt tudnunk - és persze néhány olyan is, amivel csökkenthetjük környezeti terhelésünk. :-)

Az online élet lábnyoma

Számos kutatás foglalkozik azzal, hogy a koronavírus hatására az életmódunkban bekövetkezett változás hogyan hat a karbon-lábnyomunkra, egy nemrég publikált tanulmány például kifejezetten az online videó konferenciák, és streaming szolgáltatások hatására mutat rá.

Mert ugyan a lezárások eredményeként összességében tényleg csökkent a világban a karbon-kibocsátás, igencsak megnövekedett az internet forgalma – a kutatás szerint egyes országokban 20 százalékkal is.

Az eredmények szerint, ha ilyen ütemben folytatjuk a streamelést és online rendezvények szervezését, a karbon-lábnyom éves növekedése 2021-ben elérheti a 34,3 millió tonna széndioxid-kibocsátást, aminek légkörből való megkötéséhez 185 443 négyzetkilométer erdőre lenne szükség – ez kb. kétszerese Magyarország teljes területének.

Mit tegyünk, hogy csökkentsünk?

A kutatók egyik legfontosabb javaslata: kapcsoljuk ki a HD-t, ez 86 százalékkal csökkentheti környezeti hatásunkat a streamelés során; ha pedig egy videó konferencián kikapcsoljuk kameránkat, azt akár 96 százalékkal is csökkenthetjük.

Amennyiben megmérjük laptopunk fogyasztását, nem meglepő módon azt tapasztalhatjuk, hogy az magasabb, ha videókat nézünk, vagy épp egy egész napos konferencián veszünk részt, mint egy átlagos munkanapon. De mindez még nem indokolja ezt az óriási különbséget. 

  

Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy internetezésünk lábnyomának csupán egy része a saját, helyszíni fogyasztásunk (laptopunk és routerünk), ehhez tartozik még a kiépített hálózat, valamint az adat- és szerverközpontok fogyasztása is.

Érdemes kitérni arra is, hogy hogyan alakult át az elmúlt években az internetezés fogyasztásának összetétele. A streaming szolgáltatások és felhő alapú tárhelyek előretörésével arányaiban fokozatosan megnőtt az adatközpontok kibocsátása, míg a felhasználóknál csökkent ennek nagysága.

Az internet használatból eredő kibocsátásunkra mind a három területen lehet hatásunk, de természetesen azt legegyszerűbben közvetlen energiafogyasztásunk visszaszorításával csökkenthetjük. Ezen segít ha

  • energiatakarékosan beállításokkal használjuk számítógépünk;
  • használat után teljesen áramtalanítjuk eszközeink;
  • csak rövid időre (pl.: ebédidőben) megyünk el, hibernáljuk azt.
  • szabadidőnkben a sorozatok és filmek helyett a társasozást vagy olvasást választjuk. :-)

De ne feledkezzük meg a másik két összetevőről sem! Ösztönözhetjük döntéshozóinkat, hogy energiaellátásunkat minél inkább megújulókból fedezzék – ez igen nagy hatással lehet mindannyiunk hálózathoz köthető kibocsátására. Illetve, az adatközpontok kapcsán is van lehetőségünk: ha tehetjük, válasszunk „tudatos felhőszolgáltatást”, amik például megújuló energiából látják el önmagukat.

Ha pedig élő rendezvényt szervezünk…

Habár még távolinak tűnik, de volt és lesz olyan idő, amikor élő rendezvényt szervezhetünk, de még néhány dologra oda kell figyelnünk, a járványhelyzet miatt. Jó példa erre az E.ON EnergiaKözösségek záró rendezvénye, ahol a „szokásos zöld dolgok” mellett olyasmikre is odafigyeltünk, hogy:

  • környezetbarát, magyar gyártmányú kézfertőtlenítőt választottunk kimérve, amit újratölthető flakonokban tettünk ki a résztvevők számára;
  • továbbra is mosható és nem eldobható poharakat használtunk, a résztvevőket arra kértük, hogy azokat feliratozzák saját nevükkel;
  • az ételeket nem csomagoltuk most sem porciózva, de a szokásos svédasztal helyett azokat felszolgálók osztották a résztvevők számára maszkban, kesztyűben.

 

A zöld szervezési elvek mellett a rendezvény karbon-lábnyomát is kiszámítjuk, illetve kompenzáljuk (az online rendezvények lábnyomáról másik most megjelent cikkükben olvashattok részletesebben).

Az itt példaként felhozott E.ON EnergiaKözösségek program során a résztvevő közösségek között 110 őshonos gyümölcsfát osztottunk szét, amik nem csupán a kibocsátás kompenzálását szolgálják, de védik a biodiverzitást is és helyi élelmiszertermelési lehetőséget teremtenek. A gyümölcsfák a hazánkban működő, fajtamegőrzést szolgáló Zala megyei Tündérkertből származnak.

 

Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2021. márciusi (120.) számában.

 

 

Forrás: earther.gizmodo.com; climatecare.org

Képek forrása: GreenDependent ©; climatecare.org

 

 

 

 

Megosztás Megosztás