Verseny értékelés szempontjai PDF E-mail
2011. február 07. hétfő, 10:07

A Kislábnyom verseny értékelési szempontjai

 

Kedves Versenyzők!

Az eredményhirdetést követően többen érdeklődtek a feladatok értékelésének szempontjairól , illetve aggódásukat fejezték ki, hogy elég környezettudatosak-e, jók-e a fogyasztási adataik, elegendő lesz-e a  megtakarításuk a jó eredmény eléréséhez.

Szeretnénk tisztázni és kihangsúlyozni, hogy a mérőórák leolvasása és a fogyasztáscsökkentés csak az egyik része a versenynek és a végső eredményben nem is annyira a kimutatható csökkentés/megtakarítás számít majd, mint inkább az, hogy a versenyzők

  • rendszeresen kövessék, feljegyezzék a fogyasztásukat,
  • szembesüljenek a karbon-lábnyomukkal,
  • és próbáljanak a hétköznapi életükbe energiatakarékos megoldásokat/szokásokat alkalmazni/bevezetni a verseny során!

Azon kívül, hogy a jelen és jövő generációk szempontjából is fontos, mindenkinek a saját jól felfogott érdeke is, hogy az energiával takarékoskodjon, és reméljük, hogy a verseny során kapott motiváció, a honlapon és a kiadványokban található ötletek segítenek ebben! A verseny alatt megtakarított energia mennyisége azonban nem lehet objektív összehasonlítási alap, hiszen minden család más környezettudatossági szintről és energiahasználati jellemzőkkel indul, így ezt nem is pontozzuk külön a versenyben!

A 4., és egyben utolsó feladatban azonban lesznek majd kérdések a felmérés/audit során vállalt energiacsökkentő tevékenységekre és egyéb Kislábnyom tanulságokra vonatkozóan!

 

 

AUDIT (1. feladat) - ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

Az auditok értékelésnél nem az volt az fő szempont, ki mennyire zöld – bár a már alkalmazott környezettudatos háztartási gyakorlatokat is jutalmaztuk plusz pontokkal -, hanem hogy

  • alaposan töltötte-e ki az auditot,
  • mennyire tudta azonosítani az audit során az energiafogyasztással, klímatudatossággal összefüggő kisebb-nagyobb problémáit,
  • és ezekre a problémákra milyen vállalásokat dolgozott ki (akár a szokások megváltoztatását, akár beruházást).

Az auditra adott összpontszámon belül tehát a vállalásokon volt a hangsúly – a család önmagához mért változni akarását pontoztuk.

Ne feledjük a feladatleírásban szereplő mondatot: A verseny végéig bevállalt három változtatás beleszámít a versenyeredménybe!



KLÍMABARÁT TÉLI SZÜNET (2. feladat) – ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

Ahogy azt a feladat kiírásában is már jeleztük, a következő szempontok alapján értékeltük külön-külön a menüt, az ajándékokat és a programot:

  • szakmai megfelelőség – mennyire felel meg a klímabarát életmód szempontjainak az összeállított menü, ajándékok és program?
  • a klímabarátságot az indoklás mennyire jól fejti ki, támasztja alá?
  • kreativitás – mennyire ötletes, élvezhető és változatos az összeállított menü, ajándékok és program?

 Ezeken a szempontokon felül külön jutalmaztuk (plusz pont), ha a beadványokat képekkel, rajzokkal illusztrálták a család tagjai. Smile

 
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai RegionálisFejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.