Olimpia helyett újabb közösségi naperőműveket Bécsben!

A bécsiek népszavazáson jelezhetik, hogy mire szeretnék ill. nem szeretnék a közpénzeket elkölteni. Március végén tették közzé a március 7-9. között megtartott bécsi népszavazás idei végső eredményét. Szavazni postai úton és választóhelyiségekben is lehetett.
A szavazók 63,48 százaléka továbbra is a kerületeknél hagyná a fizető-parkolási övezetek szabályozását, 72 százalékuk pedig nem szeretné, ha 2028-ban városukban rendeznék meg az Olimpiai Játékokat. A voksoláson részt vevők 87,17 százaléka támogatja a városvezetés azon törekvését, amely egy esetleges privatizációtól igyekszik megóvni a közműveket, és 67,06 százalékuk szívesen látna további, a 2012-ben létesített négy naperőműhöz hasonló , megújuló energián alapuló közösségi erőműveket.
A mostani, „Bécs tudni szeretné” mottóval megrendezett népszavazás eredménye nem lenne ugyan kötelező a városvezetésre nézve, azonban Michael Häupl polgármester még a népszavazást megelőzően elmondta, hogy a nép által adott megbízásként fogja fel a megkérdezés eredményét. „Fontos számunkra, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyeket a lakosság egy viszonylag széles rétege támogat” – nyilatkozta.

 

 

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2013. áprilisi (51.) számában.

 


Forrás:http://greenfo.hu/hirek/2013/03/22/olimpia-helyett-ujabb-kozossegi-naperomuveket
Kép forrása: GREENFO

 

Megosztás Megosztás