Az ünnep is lehet kislábnyomos?!

Már javában tart az adventi időszak, mindenki készülődik a téli ünnepekre, a Karácsonyra, Szilveszterre, Hanukára, sok iskolás pedig már most várja a téli szünetet. Az évszak adottságai miatt a klímabarát életmód eleve kihívásokkal teli, hisz sokat kell fűtenünk, világítanunk.

De hogy tudnánk mégis az ünnepeket, a pihenést és szórakozást klímabaráttá, energiatakarékossá tenni?

Kezdjük mindjárt azzal, hogy ha időben átgondoljuk, hogyan is szerezzünk be, szervezzünk meg és bonyolítsunk le mindent, rengeteg energiát, erőforrást és felesleges költséget meg tudunk spórolni. A tervezgetés közben pedig azt is felderíthetjük, honnan szerezzük be a szükséges dolgokat, hogy se nekik, se nekünk ne kelljen sokat “utazniuk”.

Az is fontos szempont, hogy ha valamit mindenképp szükséges beszereznünk, megvennünk, olyan helyről vegyük azt, ahol pénzünkkel segíteni is tudunk és valamilyen módon helyi közösségünket vagy valamilyen jó célt támogatunk: például a helyi piacon vásárlással a környéken élő termelőket, a karácsonyi vásárban a helyi kézműveseket, a helyi jótékonysági boltban beszerzett dolgokkal különböző jó célokat, vagy fejlődő országokban nevelkedő gyerekeket (pl. ha az UNICEF boltjában vásárolunk).

Ebben az időszakban otthonunk ünnepi díszbe öltöztetése is fontos kérdés. Sokan állítanak például karácsonyfát… A „hagyományos”, termesztett majd kivágott fenyőfa feldíszítése helyett gondolhatunk alternatív megoldásokra is: készíthetünk „fát” ágakból, használt kartonból, maradék fémből is – érdemes tehát kreatívnak lennünk, és a család minden tagját bevonni az ötletelésbe és megvalósításba.

Érdemes feleleveníteni, hogy a régi idők régi emberei fenntarthatóan ünnepelték a karácsonyt, nem kellett zöld tippeket olvasniuk hozzá :) Az akkori ünnep egyik különösen öko tulajdonsága az volt, hogy nem vágtak ki milliónyi fát sem a természet megújhodása, sem Jézuska tiszteletére, viszont ők is díszítettek – faágakat! A karácsonyfa elterjedése előtt a magyar nyelvterületen általános volt a termékenységet, életet jelentő termőág állítása. A termő-ág ősi, mágikus jelképe az évről-évre megújuló természetnek, mely fokozatosan bibliai elemekkel ötvöződött az európai keresztény hagyományban. A termőágakat rozmaring-, nyárfa-, bürök-, kökény ágakból készítették. Gerendára vagy a szobasarokba függesztették, koronájával lefelé. Aranyozott dióval, piros almával, pattogatott kukoricával, mézesbábbal, szalmafigurákkal díszítették. Ha kisétálunk az erdőbe, parkba vagy a gyümölcsösbe, bőven találunk a célnak megfelelő ágakat, különösen nagyobb szél után. Teremtsünk régi-új hagyományt, díszítsünk az idén termőágat!


Nagyon lényeges az ünnepi menü összeállítása is… Hogyan tudunk olyan ételsort összeállítani, amely figyelembe veszi a hagyományokat, ízletes, egészséges és klímabarát is?

Végül, nem elfelejtkezve az ünnepet kiegészítő ajándékokról sem, IDE kattintva számos jó ötlet közül válogathatunk, és még nem vagyunk elkésve, ha valami kicsit időigényesebb ajándék elkészítésébe fognánk.  Jó keresgélést és ünnepi készülődést kívánunk mindenkinek!

A tippek és ötletek forrása a Kislábnyom Hírlevél 56. száma


 

Megosztás Megosztás