Szezonális szemezgető

 

Nyers répatorta – nyúlcsalogatónak :-)

10 féle hozzávaló, 30 perc alatt kész, a tetejére aki akar kenhet kesudió „sajtkrémet”.

Hozzávalók:


 

Szezonális saláták azokra a hónapokra, amikor már vagy még nem terem az uborka és a paradicsom…

Lencsepástétom

Hozzávalók:


Virulnak a nárciszok, nyílik az aranyeső, tagadhatatlanul megérkezett a tavasz.

A téli tervezgetéseinket a kertről, végtelen bringázásokról, túrázásról, a lakás vegyszermentes nagytakarításáról, és a húsvéti vadnövénysaláta kitalálásáról ideje nekiállni megvalósítani :-)

Zöldüljünk együtt a természettel!


Aki kertészkedik, időről időre szembesül azzal, hogy a veteményeskert egy sor rovarkártevő számára egyet jelent a terített asztallal. Levéltetvek, poloskák, atkák, molylepkék bukkanhatnak fel egyik napról a másikra, és tehetik részben vagy teljesen tönkre munkánk gyümölcsét (vagy zöldségét). Ha úgy szeretnénk védekezni ellenük, hogy közben a környezetünkben (és magunkban) sem teszünk kárt erős kemikáliák alkalmazásával, próbáljuk ki az alábbi, egyszerűen elkészíthető szereket!


A jelenlegi koronavírusos helyzet – sok nehézsége ellenére – jó alkalom is lehet arra, hogy átgondoljuk bizonyos korábbi szokásainkat, például az utazással, nyaralással kapcsolatos eddigi gyakorlatunkat. Talán kicsit ironikus otthon, a négy fal között, önkéntes karanténban ezen gondolkodni, de a változtatásra mindenképp egy jó alkalom a mostani.


A jelenlegi helyzetben, amikor a koronavírus miatt rengetegen kényszerülnek arra, hogy idejük nagy részét otthon töltsék, rendkívül fontos, hogy megőrizzük testi és lelki egészségünket, jó mentális állapotunkat.

Ha kertes házban élünk, tökéletes kikapcsolódást, feltöltődést nyújthat egy kis veteményeskert az otthoni kényszerpihenő idején. Ha nincs kertünk, az erkélyre, körfolyosóra is nyugodtan ültethetünk néhány palántát, virágot.


Különleges kikapcsolódásra vágyunk, de kerülni szeretnénk a több ezer kilométeres, repülős utazásokat? Érdemes körülnézni az európai városokat összekötő vonatutak között.

10 meseszép vonalat mutatunk be, melyek között szerepel egyaránt hegyvidéki és partvonal menti szakasz,  látnivaló pedig akad bőven már az utazás alatt is!

Ha távolinak is érezzük még a nyaralást, érdemes időben elkezdeni a tervezgetést, különösen, ha egy-egy izgalmas kitérővel fűszereznénk utazásunkat, vagy kedvezményes vonatjegyet szeretnénk a kiinduló városig.


Némi otthoni előkészülettel és egy irodai vízforraló segítségével forró, melengető ételt varázsolhatunk magunknak a munkahelyen, ami a legzimankósabb hétköznapokon is garantáltan felmelegít.


A 38 éves Czéh Balázs nem mindennapi kertet álmodott meg az őrtilosi Szentmihályhegyen, írja a sokszinuvidek.hu.

Balázs Angliában sajátította el a permakultúra kertészkedés alapjait, amit egyre nagyobb lelkesedéssel valósít meg meseszép, fajgazdag kertjében, egy korábban elhagyatott, törmelékkel teli szemétdomb helyén.


Amennyiben kertes házban élünk, mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy minél több növény-és állatfajnak teremtsünk ideális életkörülményeket kertünkben. Felejtsük el a háromcentisre nyírt, egy-két fűfajtát tartalmazó, esetleg műtrágyázott, steril gyepet, és adjunk teret az élővilágnak, hogy sokszínű, változatos élőhely legyen a kertünk.