Újratervezve megújulóból

A standfordi egyetem kutatóinak egy csoportja matematikai modellezés segítségével kiszámolta, hogy mennyi idő alatt tudna a bolygó nagy része kiszállni a szén, az olaj és a gáz felhasználásából. Talán pár évtized alatt sikerülne?

139 ország ütemtervét kutatták és tették közzé egy-egy infografika segítségével, melynek alkalmazásával, szerintük, 2050-re a szél, víz és napenergia 

felhasználásával akár 100%-ban megújítható energiaforrásokra támaszkodhatna az emberi tevékenység.

A 139 ország energetikai átállását előrevetítő projekt egy olyan matematikai modellre alapoz, ami egyes országok energiafelhasználása alapján kiszámolja, hogy mennyi idő alatt reális az átállás a környezetszennyező technológiákról a megújulókra. Fontos megjegyezni, hogy ez nem országonként szeparált modell, hanem feltételezi, hogy az egyes (pl. „napos”, „szeles” vagy „vizes”) országok együttműködnek. A kutatók ezzel próbálják segíteni az országok saját intézkedéseit megalapozó modellszámításokat és a stratégiaalkotást. 

Mark Z. Jacobson és kollegái számításai alapján például Szudán nagymértékben támaszkodhatna a tetőtéri napelemekre, Svájc a vízerőművekre, míg az Egyesült Királyság a szélerőművekre.

A kidolgozott alternatívák megvalósítása merész elképzelésnek tűnik, már majdnem „Jules Verne-i” álom. A Jacobson által publikált útvonal nem előrejelzi, hogy mi fog történni a jövőben, hanem lehetséges alternatívákat kínál, mutat be egy fosszilis erőforrás mentes jövő felé.

 

A magyarországi „útvonalterven” megtalálható az új munkahelyek száma, a felhasznált nap-szél-vízenergia hármas arányain át a villamos energia árának előre vetített becslése is és mindez a „business as usual” forgatókönyvvel (azzal, ha nem változtatunk a fosszilisenergia-felhasználásunkon) van összehasonlítva.

Szerkesztette: Péter Emőke, GreenDependent és Eco-Trend Egyesület

Források: http://think.transindex.ro/?hir=352, http://thesolutionsproject.org/ és Citylab

Képek forrása: http://thesolutionsproject.org/

 

Megosztás Megosztás