Egy perui gazda a klímaváltozásban betöltött szerepe miatt perelt be egy német energetikai óriáscéget

Apró, de jelentős jogi sikert ért el tavaly novemberben egy német bíróság előtt Saul Luciano Lliuya, egy perui gazda. A perui férfi azt követeli, hogy a német energetikai óriásvállalat, az RWE – mely a világ egyik legnagyobb széndioxid-kibocsátója – vegye ki a részét a férfi perui otthonának, Huaraz városának védelméből.

Lliuya azzal érvelt, hogy az RWE tevékenyen részt vett a klímaváltozás előmozdításában hazájában, ezzel veszélyeztetve otthonát az Andokban. Félő, hogy az olvadó gleccserek miatt a település víz alá kerülhet. Bármiféle ítélet egyelőre még messze van, Hamm város bírósága csak arról döntött hétfőn, hogy a perui férfi keresete megalapozott annyira, hogy azt bíróság előtt lehessen megtárgyalni.

Lliuya keresetét első fokon decemberben visszadobta egy német bíróság, de a férfi fellebbezett, másodfokon pedig ez a döntés született. A döntést világszerte lelkesen fogadták környezetvédők. Klaus Milke, a környezetvédelmi nyomásgyakorlással foglalkozó Germanwatch vezetője szerint jogi történelem íródott a szemük előtt, és a döntés jó hír sokaknak, akik hasonló pereket terveznek indítani.

A bíróság néhány hetes felkészülési időt adott mindkét félnek, hogy további érveket sorakoztassanak fel, utána döntenek majd arról, mi legyen a következő lépés. Jogi szakértők arra számítanak, hogy a bíróság engedélyezni fogja a bizonyítékok meghallgatását.

Az RWE továbbra is kitart álláspontja mellett, hogy alaptalan és elfogadhatatlan az egész kereset, hiszen egyetlen vállalat nem tehető felelőssé a klímaváltozás egy specifikus következményéért.

A férfi amúgy egyrészt 17 ezer eurót akar az RWE-től, amiből árvízvédelmi rendszert építenének, másrészt az eddigi védekezésre költött összeget, 6384 eurót szeretne még megkapni a vállalattól. A 37 éves férfi egy 2013-as tanulmányra alapozta a keresetét, mely szerint az RWE felelős az ipari forradalom óta történt károsanyag-kibocsátás 0,5 százalékáért.

Az RWE, ami Németország második legnagyobb energetikai vállalata, a kereset benyújtása óta tiltakozik, nem értik, miért pont őket találták meg ezzel a jogi üggyel, miközben sokat tesznek azért, hogy a cég minél környezetbarátabb legyen: az elmúlt években milliárdokat fektettek megújuló energiaforrásokba, és sokat tettek azért, hogy leálljanak a fosszilis energiahordozók használatáról. Vélhetően nem a perui férfi által támasztott kártérítés összege okozna gondot a vállalatnak, hanem attól tarthatnak, hogy egy ilyen per precedensként szolgálhatna. Erről beszéltek környezetvédő szervezetek is, melyek szerint ez az ügy alapot jelenthet sokak számára, akiknek otthona a klímaváltozás miatt került veszélybe.

 

Szerkesztette: Király Andrea, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. januári (104.) számában.

 

 

Forrás: https://444.hu/2017/11/14/a-perui-gazda-a-klimavaltozasban-betoltott-szerepe-miatt-perelte-be-a-nemet-energetikai-oriasceget

 

Megosztás Megosztás