Kényelem-függőségünk: veszélyes ránk és a Bolygóra nézve is

2016-ban, a Nemnövekedés konferencián a GreenDependent csapata szerint az egyik leginspirálóbb előadó Ashish Kothari, indiai kutató, aktivista és tanár volt. Az alábbi gondolatok az ő "tollából" származnak.

Ha elmegyünk egy állomásra, bevásárló központba vagy reptérre és ott megnézzük, hogy hányan használják a mozgólépcsőt, és hányan mellette a lépcsőt, azt látjuk, hogy a mozgólépcsőzők jóval többen vannak, pedig legtöbbjük nyugodtan használhatná a lépcsőt is.

Nemrég megkérdeztem 100 egyetemistát egy indiai nagyvárosban, Pune-ban, hogy hányan laknak az egyetem 4 km-es körzetében, és közülük vajon hányan járnak kerékpárral. Válaszaikból kiderült, hogy bár kb. 30-40 diák lakik ebben a körzetben, közülük senki nem jár kerékpárral vagy gyalog, mindannyian autóznak vagy motoroznak.

És vagyon hányan emailezünk, sms-ezünk vagy kérdezzük kollégáinkat WhatsApp-on, Viber-en vagy Facebook-on ahelyett, hogy átmennénk a szomszéd vagy pár szobával arrébb található irodájukba?

Kényelmesek vagyunk. A kényelem rabjai. És ez egy nagyon veszélyes rabság: halálos kimenetelű lehet ránk és a Bolygóra nézve is.

Klasszikus példa a távirányító. A távirányítóval, fotelünk kényelméből ma már nem csak TV csatornákat vagy zeneszámokat tudunk váltani, hanem okos otthonunk minden részét irányíthatjuk - már, ha elég jómódúak vagyunk ahhoz, hogy okos otthonunk legyen. Nem kell felállnunk, hogy kinyissuk az ajtót a látogatóknak, hogy főzzünk, vagy hogy megöntözzük a növényeket. És ahogy fejlődik az elektronika és a robotkutatás, munkánk minden egyes eleme automatizálható lesz. Talán a szex nem, ahhoz még ezután is hajlandók leszünk megmozdulni... vagy a virtuális valóság itt is átveszi majd a szerepet és irányítást?

A kényelem manapság életünk és életmódunk minden részét átjárja. Félkész ételeket teszünk a mikróba, kétperces tésztát főzünk a gyerekeknek. Szellemileg is ellustulunk, hiszen a számítógép ellenőrzi, hogy helyesen írunk-e és számolja a képleteket is helyettünk. A fényképeket photoshop-olhatjuk, ahelyett, hogy az agyunkat és ösztöneinket használnánk, hogy jó képet készítsünk. Ha zarándoklatra indulunk pl. egy himalájai szent helyre, nem akarunk többé a hegyre felgyalogolni (pedig pont ez az erőfeszítés is a megváltáshoz vezető út része kellene, hogy legyen, nem?). Aszfaltos utat követelünk.

De akkor hogyan is van ez? Nem jó, hogy többet tudunk megcsinálni kevesebb erőfeszítéssel? Így időt takaríthatunk meg, amit egyéb dolgok elvégzésére fordíthatunk. Vagy nem?

A hátrányok

Mielőtt elemeznénk a kényelmi technológiák állítólagos előnyeit, nézzük meg hátrányaikat. Szinte minden alkalommal, amikor a kényelmi megoldást választjuk, elveszítjük a lehetőséget arra, hogy mozogjunk vagy másokkal kapcsolatba lépjünk, vagy megkíméljük magunkat és másokat extra környezetszennyezéstől. Amikor gyorsételt választunk, kizsákmányoljuk testünket. Vajon mindez nem járul hozzá az elhízás, cukorbetegség, szívbetegségek és stresszhez köthető betegségek városiasodott világunkban történő járványszerű terjedéséhez?

A kényelem ezen kívül rombolja a Földet és megzavarja a közösségi életet is. A motorizált közlekedés korlátlan használata, a mozgólépcsők, az elektromos és elektronikus kütyük, a vegyszerek és csomagolás annak érdekében, hogy meghosszabbítsuk az élelmiszerek tárolási idejét mind szén-dioxid-kibocsátáshoz, szennyezéshez, vegyi szennyeződéshez, és persze az erőforrások kimerüléséhez vezetnek. Más fajok és emberek (akiknek az otthona a bányák közelében vagy akár az erőforrás lelőhelyek felett van) csak járulékos veszteséget jelentenek a technológiától és kényelemtől megrészegült társadalom számára. Ahogy átveszik az uralmat a gépek, kényelmünk oda is vezet, hogy emberek elvesztik a munkájukat, így egyre több a munkanélküli, és kárba vész a kézzel készített termékekben rejlő kreativitás. Minél inkább virtuális a kommunikációnk, annál kevesebb az igazi, élő emberi kapcsolatunk.

Aztán, hogy kezeljük ezeket a problémákat, felszínes megoldásokat találunk ki, amit én rendszerszintű kényelemnek nevezek. Az állam és a nagyvállalatok technológiai és piaci megoldásokat találnak ki, abban a hitben ringatva magunkat, hogy megoldottuk a problémákat. Egy példa erre az, ahogy a fosszilis tüzelőanyag-ipar nagyon okos zöldítő megoldásokat talál ki - például, fákat ültet, hogy állítólagosan semlegesítse a hőerőművek kibocsátásait - de emellett nagyon keveset tesz annak érdekében, hogy a kibocsátásokat megszüntesse. De a zöld gazdaság támogatói és szószólói is hasonló példát szolgáltatnak, amikor ambiciózus megújuló energiatermelésre vonatkozó célokat fogalmaznak meg és közben kikerülik azokat a kényelmetlen kérdéseket, amelyek azt feszegetik, hogy mennyi energiát is kellene egyáltalán fogyasztanunk. A korlátlan mértékű napenergia termelés is elpusztítaná a Földet, csak egy kicsit lassabban, mint a fosszilis energiaforrások használata (pl. a szilíciumot, a napelemgyártás kulcsfontosságú alapanyagát is bányászni kell).

És mindez kapcsolódik ahhoz, ahogy a kapitalizmus és az államok által irányított gazdaságok az egyre keményebb munka csapdájába zárják az emberek nagy részét. Míg emberek milliárdjai dolgoznak hosszú órákat (nagyrészt unalmas munkát végezve) azért, hogy épp csak meg tudjanak élni, a kényelmek csábítása érthetően nagy, csakúgy, mint a nők számára, akiket a patriarkális társadalmi berendezkedés szinte lehetetlen, számtalan feladatot egyszerre megoldani próbáló helyzetbe kényszerít.

Mindezek ellenére írásomnak nem célja, hogy a technológiát teljesen elítélje. Nem célom az sem, hogy megvédjem azt a berendezkedést, amely sok, a társadalom peremére szorított embercsoportot méltatlan, gyakran szinte rabszolgamunkára kényszerít. Gandhi, amikor a gépesített rokkáról kérdezték, azt felelte, hogy nem ellenzi azt, hogy a robotolást könnyítsék vagy kiváltsák gépekkel. De azt ellenzi, hogy a munkát kiváltsák a gépek. A technológiai innováció jelentősége, hogy növelheti a munka méltóságát, megszűntetheti a kizsákmányolást illetve az egészségtelen munkakörülményeket, felszabadíthatja a nőket és a társadalom egyéb marginalizált csoportjait. Segíthet abban is, hogy könnyítse az idősek, a különböző tevékenységekben korlátozottak, vagy egyéb szempontokból nehéz helyzetben lévők életét. Fontos itt megjegyezni, hogy a kényelem (angolul: convenience) szó a latin convenire szóból származik, és eredeti jelentése "összegyűlni" vagy "egyetérteni" (con: együtt + venire: jönni). Az elektromos fogkefének azonban ehhez elég kevés köze van.

De hogy csinálhatnánk jól?

Hogy érjük el akkor, hogy a kényelem a robotolás csökkentéséről és a méltóság növeléséről szóljon, ne pedig egyszerűen a lustaságról? Ez a kérdés a fogyasztói társadalommal kapcsolatban is felmerül. Ezekről közösen gondolkodva jutunk el oda, hogy nem csak a távirányító használatát kérdőjelezzük meg, hanem azt is, ahogy szédítő ütemben újabb és újabb TV modellek vagy mobil- és okostelefonok kerülnek forgalomba. Nem csak arra van szükség, hogy a repülőtereken a mozgólépcső használatát megkérdőjelezzük, hanem arra is, hogy elgondolkodjunk, miért utazik mindenki egyre többet repülővel. A Nyugat eldobható társadalma (amelyet egyre inkább átvesz a Kelet is) a kényelem és a fogyasztás extrém formában történő megvalósulása.

Ezek szerint kell legyen valami mélyen bennünk, amire hatnak a hirdetések? Hogyan menthetjük meg magunkat magunktól?

Talán úgy, hogy mélyen önmagunkban valami mást megszólítunk: a közösségi érzést, a szolidaritást és a felelősséget. A történelem legnagyobb része során a társadalmak ön-korlátozták a természeti erőforrások használatát. Az ilyenfajta szabályok kényelmetlenek, hiszen sokkal könnyebb egész évben vadászni és halászni annál, hogy szünetet tartsunk az állatok szaporodási időszaka alatt. De a közösségek tudták, hogy ha nem tartottak volna szünetet, a vadászott állatok populációja összeomlott volna, amely hosszabb távon sokkal nagyobb kényelmetlenséget okozott volna, mint a szaporodási időszak alatti szünet. A bölcsesség és az előrelátás legyőzte a rövidtávú kényelemre való vágyat. A modern ember számára vajon ezt túl nehéz lenne megtanulni?

Nehéz, minden bizonnyal, de nem lehetetlen. Több európai városban rengeteg ember jár kerékpárral munkába: idősek és fiatalok, elegáns öltönyt vagy kosztümöt viselő üzletemberek- és asszonyok. Hasonló gyakorlat kezd (nagyon lassan) terjedni az indiai középosztály tagjai között is. Sok kerékpáros könnyedén tudna motorozni vagy autózni is, de inkább a mozgást választják, vagy környezeti szempontból elkötelezettek, vagy egyéb motivációjuk győz a kényelem felett. Az iparosodott országokban egy új, ellen-trend van kialakulóban: megújult érdeklődés a kézzel készített termékek iránt, városi kertészkedés, kézzel történő javítás a kidobás helyett, a személyes találkozások megélése közösségi összejöveteleken, termékek és szolgáltatások megosztása, egyszerűbb életmód kialakítása amellett, hogy alapvető szükségleteik teljesülnek és alapvető komfortokkal rendelkezünk. A kényelem iránti igény legyőzése különböző késztetésekből származik: kreatív kifejezésmód, felelősségérzet azok iránt, akik technológiai választásaink következményeit fogják szenvedni (ide értve a jövő generációkat is), az emberekkel és a természettel való kapcsolat újra-felfedezése, bölcsesség azzal kapcsolatban, hogy azt választjuk, ami helyes.

Képzeljük el, hogy milyen lenne, ha az iskolákban a kerékpárosok, kézművesek, egyszerű életet élők, és azok, akik idejüket és terményeiket önként és ingyenes adják másoknak lennének példaképeink... nem pedig olyan hírességek, akik csillogó-villogó életmódjával van tele a média? Képzeljük el, hogy milyen lenne, ha a tanulás és az oktatási rendszer középpontjában a munka méltósága, a saját kézzel végzett munka öröme, az, hogy valakit boldoggá teszünk, valamint az a zsigeri érzés, hogy a természet részei vagyunk lenne? Ilyen helyzetben lehetséges lenne-e vajon, hogy az önzetlen, törődő énünk kerüljön felszínre, úgy, hogy közben figyelembe vesszük saját érdekeinket, érdeklődésünket is, és felelős egyénekként élünk? Ezzel együtt nem hoznánk vajon létre olyan társadalmi rendszereket, amelyek felelősen kezelik és szabályozzák a technológiát, és rossz szemmel néznek azokra, amelyek növelik a különbségeket, az egyenlőtlenséget, és környezeti problémákat idéznek elő? Ahogy haladunk afelé, hogy jobban érezzük azt, hogy egy bolygónk van és egy rendszer részei vagyunk - amely érzést csak megerősítik a klímaváltozás és környezeti problémák egyre jobban látható jelei -, talán egyre többen hallják meg ezeket az üzeneteket. És akkor talán szembenézünk majd azzal a ténnyel, hogy a határtalan, korlátozatlan kényelem rendkívül kényelmetlen jövőt jelent mindannyiunk számára.

 

Fordította: Vadovics Edina, GreenDependent

eredetileg megjelent a Kislábnyom hírlevél 95. számában

 

Forrás: Ashish Kothari We are addicted to convenience, and it’s fatal both for us and the planet c. cikke, amely a következő oldalon jelent meg 2017. febr. 21-én:

http://www.ecologise.in/2017/02/21/addicted-convenience-fatal-attraction-us-planet/

Képek forrása: Vadovics Edina, http://www.ecologise.inhttp://imagazin.hu

 

Megosztás Megosztás