Címlap

Kislábnyomos életmód

Hulladékmentesség 2.0: szinte láthatatlan hulladékaink

Manapság egyre nagyobb a hulladékcsökkentők és a hulladékmentességre törekvők tábora, és ez nagyon jó! Szuper látni, hogy népszerű ez az életmód, sokan olvassák ezeket a blogokat, sokan tagjai a témában szervezett csoportoknak közösségi oldalakon, de leginkább azt, hogy egyre többen a gyakorlatban, mindennapjaik során is megvalósítják.

A hulladékcsökkentést azonban szinte mindenki csak a látható, kézzel fogható hulladékokra érti, azokra, amelyek a különböző hulladékgyűjtőkben és komposzthalmunkon landolnak. Kevesen gondolnak azonban például az elszökő vagy elpazarolt energiára, a csatornán leengedett szennyvízre, vagy a kipufogón távozó mindenféle légnemű kibocsátásra, mint hulladékra.

De - már csak a folyamatos fejlődés szempontjából is - érdemes lenne ezeket az elsőre kevésbé egyértelműen látható "dolgokat" is bevonni a hulladékcsökkentésbe és hulladékmentességre törekvésbe. Ezt hívom én "hulladékmentesség 2.0"-nak.

Őszintén szólva, és emiatt lehet, hogy most sokan összehúzzák szemöldöküket, én azoknak, akiknek már csak havi 1 vödör hulladékuk keletkezik, akik csak 3-4 hetente rakják ki kukájukat és akkor is csak negyedéig van tele,

  1. elsősorban őszintén gratulálok, ünnepeljék meg és természetesen tartsák meg ezt a szintet (és, ha lehet, csökkentsék is tovább a hulladék mennyiségét), de
  2. javaslom, hogy kezdjenek el fókuszálni hulladékaik egy rettentő fontos és veszélyes, ámbár kevésbé látható csoportjára: az üvegházhatású- és energiahulladékokra (ha ezt eddig még nem tették).

Hogy miért? Öko-lábnyomunk legnagyobb részét a karbon-lábnyom jelenti (ld. ábra*), ami energia-felhasználásunkkal van kapcsolatban. Azzal, hogy életmódunkhoz mindenféle energia szükséges: fűteni, hűteni, világítani, mindenféle cuccunkat előállítani és működtetni, hogy autózunk, repülünk, közösségi közlekedünk, és hogy mindezek használata során üvegházhatású kibocsátások (pl. szén-dioxid) keletkeznek. És ebből egy elég nagy mennyiség viszonylag könnyen elkerülhető lenne odafigyeléssel és napi gyakorlataink megváltoztatásával, aminek talán első lépése, hogy csökkentsük energiahulladékainkat.

Az üvegházhatású és energia-hulladékok nem hulladékhegyekben, műanyaghulladék-szigetekben, túlcsorduló kukákban, nylonba gabalyodott teknősök és delfinek, vagy egyéb jól látható formákban jelennek meg, így elsőre nem tűnnek zavarónak és túl nagy problémának sem. Hatásukat azonban többféle módon is érezhetjük: megváltozott időjárás; új, eddig nálunk nem elterjedt növény-, állat- és kártevő fajok megjelenése; klímamenekültek a világ különböző részein; emelkedő tengerszint; olvadó gleccserek; rekordmeleg időjárás stb.

Ha belegondolunk, igen sok helyen keletkezik energia- és így üvegházhatású hulladék: ha pazarlunk, ha nem kapcsolunk valamit ki vagy le, ha túlfűtünk, túlhűtünk vagy túlvilágítunk, ha nem jók az ablakaink és ajtóink, ha nincs szigetelésünk, ha nem tartjuk karban és nem takarítjuk eszközeinket, ha nem használjuk a takarékos beállításokat, ha készenléti állapotban hagyjuk dolgainkat, ha mindenhová autóval „szaladgálunk”... és még folytathatnánk a sort.

Sokféle módon elindulhatunk tehát az energiahulladék-csökkentés útján, a pici dolgoktól kezdve az egész nagyokig. Ha valaki azt keresi, hogy mibe érdemes leginkább belefognia, segíthet neki a lundi egyetem kutatói által készített grafikon (ld. ábra**) és persze a kutatás, amire alapul: e szerint érdemes a közlekedési energiahulladék-csökkentéssel kezdeni, aztán étkezési szokásainkat megvizsgálni...

Hogy hogyan kezdjünk hozzá?

A "hulladékmentesség 2.0" elkezdhető (vagy folytatható) természetesen önállóan is. Ehhez hasznos olvasmányok, anyagok, fórumok a GreenDependenttől:

  • először érdemes felmérni, hogy hogy állunk és hol érdemes elkezdenünk:
  • majd tájékozódni az energiahulladék-csökkentés lehetőségeiről:
  • végül motivációt, további ötleteket, a közösséghez-tartozás élményét adja, ha csatlakozunk (akár virtuális) közösségekhez, kampányokhoz:

Azoknak, akik szívesebben vágnak bele ilyesmibe másokkal együtt, javasoljuk

  • a 2018 őszén ismét induló EnergiaKözösségek programunkat, amelyben mindenki, a már profi energiahulladék-csökkentők és a még abszolút kezdők is találnak maguknak kihívást, illetve kaphatnak sok segítséget és támogatást a megvalósításhoz,
  • és, hát a gödöllőiek ismét előnyben, mert csatlakozhatnak a helyi, már 9 éve működő klíma-klubhoz is.

​

 

A "hulladékmentesség 2.0" tehát, ha nem is ezen a néven, de már létezik, elindult, sokan csinálják, lehet csatlakozni és közösségünket bővíteni. :)

 

Vadovics Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. júliusi (108.) számában.

 

 

Képek forrása:

* Global Footprint Network, 2017

** Wynes, S. és Nicholas, K., Environmental Research Letters, 2017

GreenDependent ©

A kisembernél is betelik a pohár

Komoly tiltakozó akcióba kezdtek ezév február 26-án amerikai állampolgárok a Virginiában és Nyugat-Virginiában épülő Mountain Valley gázvezeték ellen. Nem a számítógépük mögül üzengettek petíciókkal a vezeték építőinek, hanem hosszú hetekre felköltöztek a védelemre szoruló fákra. Hónapokon át, egymást váltva, éhezve és fázva néztek farkasszemet a rendőrséggel, biztonságiakkal, és a földgázvezetéket építtető cég embereivel.

Az Appalache-hegységben tiltakozók nagyrészt nők voltak, többen mindenféle aktivista múlt nélkül. Az ellátásukat kisebb sátorozó csoportok, illetve a helyi közösség tagjai biztosították. Néhányan éhségsztrájkoltak is, és kijelentették, hogy csak akkor jönnek le, ha a rendőrség erőszakkal hozza le őket, ami az életük veszélyeztetésével járt volna. Végül három hónap elteltével, júniusban mindannyian feladni kényszerültek a tiltakozást.

Példájuk azonban nem egyedi, a világ egyre több pontján jutnak el az engedetlenségig a korrupcióval átitatott igazságszolgáltatási rendszer és a nagyvállalatok által megvásárolt politikusokkal szemben magukat tehetetlennek érző, alapvető emberi jogaikat féltő polgárok. Őket hallgatva, és környezetünkben körülpillantva egyikünk sincs túl messze a fáramászástól.

A Mountain Valley gázvezeték megépítése ellen tiltakozó „Nutty” 49. napját tölti fent a fák között Virginia államban.

 

„Nem azért vagyok itt, mert faölelgető vagyok”

Anya és lánya, Red és Minor, több mint 30 napot töltöttek a fákon, egy olyan területen, amely hét generáció óta a családjuk tulajdona. Ők több okból sem szeretnék, ha a vezeték a földjükön haladna keresztül: ha szivárgás lesz, elkerülhetetlen a vízszennyezés, és a természetes vizeknek köszönhető hihetetlenül gazdag biodiverzitás is veszélybe kerül; ha robbanás történik, négy kilométeres körzetben letarol mindent; a gázvezeték építéséhez szükséges területhez az állam kisajátítással jut hozzá a tulajdonosok akarata ellenére, és olyan erőforrás-kitermeléshez használja a földjüket, amely szerintük sem nekik, sem a szomszédaiknak nem jelent semmilyen hasznot.

Az aktivisták megjegyzik: minden évben több tucat szivárgás történik a már meglévő vezetékeknél. Ennek ellenére az új vezeték vonalán már azelőtt letarolják az erdőket, hogy meglenne minden engedélye az építőknek, fejlesztőknek. És bár a befektetést azzal próbálják meg eladni az embereknek, hogy gazdasági hasznot hoz az adott állam számára, az építkezésen dolgozó járművek rendszámtáblái között nem látni virginiait.

Red and Minor a Bottom Creek patak előtt

Jóval többről van tehát szó, mint egy gázvezetékről. A pénz és a pénzéhség mindent elpusztít, ami az útjába kerül, legyen az a demokrácia vagy a természet. A gázvezeték egy újabb példája annak, hogy az egyének, családok, helyi lakosok véleménye és érdeke semmivé lesz a személytelen és közönyös kormányzattal szemben. A kisembernél is betelik azonban a pohár – elérkezik az a pont, ahonnan már nem lehet tovább tűrni az elnyomást.

Red targoncavezető, Minor egy kis cégnek könyvel. A munkaadóik a szabályok kijátszásával teszik lehetővé, hogy anya és lánya részt vehessenek a tiltakozó akcióban, és ne veszítsék el a munkahelyüket. Egyikük sem tartotta magát „aktivistának” a vezeték érkezése előtt, és a „favigyázásról” se hallottak korábban, amíg a többiek előttük bele nem kezdtek az akcióba.

Red 33 napot töltött fent egy tölgy és juharfa közé rögzített furnérlemezen, Minor 34 napig lakott egy tölgyfán.

Az Appalache-hegység napnyugtakor. Azt mondják, azelőtt egy mókus át tudott ugrálni az erdőkön az Atlanti-óceántól a Missisipiig, anélkül, hogy le kellett volna másznia a földre.

 

De az ellenállás ennél jóval korábban, négy évvel ezelőtt kezdődött, és a fáramászásra a rengeteg kudarc után került sor: az ügyben eljáró hatóságok, és érintett vállalatok az észrevételek benyújtására kiszabott időt semmibe vették, a független környezeti és régészeti tanulmányokat félresöpörték, a bírósági ügyeket elsimították, a tüntetők hangját meg se hallották.

A politikusokhoz írt petíciók szintén süket fülekre találtak, nem véletlenül. Virginia állam kormányzója, Ralph Northam, 50 000$-t kapott az EQT vállalattól, és még kétszázezret az Atlantic Coast Pipeline-t építtető Dominion Energy-től. A két szövetségi energetikai szabályozási megbízottat, akik a vezeték megépítésére szavaztak, Donald Trump nevezte ki, aki milliókat kapott energetikai vállalatoktól a beiktatási ünnepségéhez.

Ez az a helyzet, amikor nem marad más eszköz, csak az erőszakmentes polgári engedetlenség a korrupt rendszerrel szemben.

„A Mountain Valley Pipeline, az építtető, tisztában van vele, hogy átgyalogolhat rajtunk: elvégre megvették a törvényhozókat, a kormányzót és a politikusokat is. Elegünk lett.”  - nyilatkozta Red Terry.

„A politikusok, akik ezekből a projektekből komoly juttatásokhoz jutnak, nyilván nem fognak meghallgatni. Az embereknek saját kezükbe kell venniük a dolgokat, és elérni a változást, amit szeretnének.”

 

Fordítás és összefoglaló: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. júliusi (108.) számában.

 

 

Forrás: https://www.theguardian.com/

Képek forrása: Garrett MacLean/Guardian

 

 

 

A mi időnkben még nem volt ez a „zöld dolog”...

Egy idős amerikai hölgy a bevásárlás végeztével éppen hazaindult volna, amikor a fiatal pénztárosnő javasolta neki, hogy legközelebb hozzon magával saját bevásárlószatyrot, mert a műanyag zacskók szennyezik a környezetet. A hölgy elnézést kért meggondolatlansága miatt és megjegyezte, hogy fiatalabb korában még nem volt elterjedt ez a „zöld dolog."  „Igen, ebből vannak ma a problémák” – válaszolta a pénztároslány – „…hogy az Önök generációja nem törődött vele, hogy megmentse a környezetet a jövő generációk számára."

Az idős hölgy azt mondta, igaza van – az ő generációja tényleg nem foglalkozott „zöld dolgokkal” akkoriban. Ugyan a tejes-, szódás- és sörösüvegeket mind visszavitték a boltba, a bolt pedig visszaküldte azokat a palackozóba, ahol kimosták, sterilizálták, és újratöltötték őket, azaz újra lettek használva. De, igen, „zöld dolgokkal” nem foglalkoztak.

Az élelmiszerboltban a vásárolt dolgok barna papírzacskókba kerültek, amit aztán számtalan módon hasznosítottak újra a háztartásban. Amellett, hogy kiváló szemetes zsák lett belőle, gyakran azzal borították be az iskolai könyveket is. Azokat a köztulajdonban lévő tankönyveket, amelyeket az iskolában kaptak használatra, és meg kellett óvniuk a firkálástól, rongálástól. A barna papírt aztán bátran telerajzolhatták és így egyedivé varázsolhatták a könyvborítót. De azért kár, hogy akkoriban „zöld dolgokkal” nem foglalkoztak.

Gyalog mentek fel a lépcsőkön, mert nem volt mozgólépcső minden áruházban és irodában. Bevásárolni is gyalog jártak, és nem ültek 300 lóerős gépekbe minden egyes alkalommal, amikor két sarokkal arrébb volt dolguk. De igaza van, „zöld dolgokkal” nem foglalkoztak.

A pelenkákat akkor még mosni kellett, és nem eldobni. A ruhák kötélen, nap- és szélenergiával száradtak, nem egy energiafaló szárítógépben. A gyerekek megörökölték egymástól a ruhákat, és nem kaptak mindig újat. De „zöld dolgokkal” sajnos nem foglalkoztak.

A családnak maximum egyetlen tv-je vagy egy rádiója volt – nem mint most, hogy minden szobára jut egy tv. És a képernyője kicsike volt, nem mozivászon méretű. A konyhában mindent kézzel kavartak és gyúrtak, nem volt minden konyhai műveletre egy elektromos ketyere. Ha törékeny dolgot kellett feladni a postán, nem buborékfóliába, hanem régi újságpapírba csomagolták. A fű levágását is megoldották üzemanyag nélkül, volt emberi erővel működő kézi fűnyírójuk vagy kaszájuk. A testmozgást a munka jelentette, nem kellett árammal hajtott futópadot használni a jó kondihoz. De igaza van, „zöld dolgokkal” nem foglalkoztak.

Az emberek forrásvizet, csap- vagy kútvizet ittak, amikor megszomjaztak, és nem használtak hozzá műanyag poharakat vagy palackokat. Ha a toll kifogyott, patront cseréltek benne, és a borotvában is csak a pengét kellett kidobni, nem az egész borotvát, ha már nem volt éle a pengének. De „zöld dolgokkal” nem foglalkoztak.

Iskolába és munkába gyalog, villamossal, busszal és biciklivel jártak, a szülők nem 24 órás taxiszolgálatként működtek, mint manapság, amikor egy nagy családi autó annyiba kerül, mint egy egész ház anno, amikor még nem volt ez a „zöld dolog”.

A falban is csak egy konnektor volt, nem egy végtelen elosztó, amibe tucatnyi elektromos eszközt lehet dugni. És nem kellett műholdjelzésekre támaszkodó kütyü ahhoz, hogy valaki megtalálja a legközelebbi hamburgerezőt.

De nem szomorú, hogy napjaink fiataljai azon siránkoznak, hogy mennyire pazarlóan éltek az emberek a „zöld dolog” előtti időkben?

(Ismeretlen szerző // Fordítás: GreenDependent)

 

Nagyi zöld szokásai: tíz fenntartható ötlet abból az időből, amikor a zöld még csak egy szín volt - öko tippek a Kislábnyom hírlevél 72. számából. Kertészkedés, házi tisztítószerek, befőzés, esővízgyűjtés, varrás, kikapcsolódás otthon, és még számos olyan ötlet, amely újra hétköznapi kellene legyen a mi életünkben is!

A cikk (angolul) itt olvasható.

 

 

Lehet önellátóan élni – de ez kevés a klímaváltozás megoldásához

Egy öreg házban élek, amibe soha nem volt bekötve áram. Néhány napelemem van, fával fűtök, esővizet használok.

Van egy zöldségeskertem, gyümölcsfáim és csirkéim. A vízszivattyúk és a ház berendezései 12V-ról üzemelnek. Hetente egyszer utazom munka miatt 25km-t, biciklivel és vonattal. Autóval heti 10km-t megyek. Nyaralni sose járok. Az áramfogyasztásom töredéke az átlag ausztrál háztartás fogyasztásának.

Vajon az enyémhez hasonló fogyasztáscsökkentő életmóddal megoldható a klímaváltozás problémája?

A válasz egyértelmű nem. Az életmódváltás része ugyan a megoldásnak, de nem a legfontosabb része. Ha meg akarjuk állítani a klímaváltozást, és kezdeni akarunk valamit a fejlődő országokat sújtó szegénységgel, az erőforrások kimerülésével és a környezetvédelmi problémákkal, akkor meg kell szabadulnunk a gazdasági növekedéstől és a növekedést hajszoló kapitalizmustól, ahogy jelentősen vissza kell vennünk a globalizációból, centralizációból, a piaci rendszerből, a képvise-leti demokráciából, a pénzügyi rendszerből, nagyvárosokból, a modern mezőgazdaságból és a városiasodásból.

Mindenki ismeri az alap tényeket és számokat, de csak kevesen néznek szembe azok valódi jelentésével. Az átlagos ausztrál polgár életszínvonalának fenntartásához nagyjából nyolc hektár termékeny földterület szükséges, ennyi az ausztrálok öko-lábnyoma. Ha 2050-re 9 milliárd ember élne a jelenlegi ausztrál életszínvonalon, és a Föld termékeny földjeinek területe megegyezne a maival, a fejenként felhasználható terület 0,8 hektár lenne. Azaz az ausztrálok ma 10-szer akkora lábnyomon élnek, mint amekkora a bolygó eltartóképessége.

Nézzük az erőforrásokat. Már most sincs elég élelemből, halból, ivóvízből, a legtöbb ipari ásványból és kőolajból, és szénből is pár évtizeden belül várható a kitermelési csúcs.

A világ népességének csak egyötöde számít gazdagnak a fogyasztás szempontjából, de a még nem olyan gazdag, vagy éppenséggel kifejezetten szegény négyötöd nagyon szeretne felzárkózni. Mindenki az életszínvonal-, termelés-, fogyasztás- és GDP-növelés mániákus megszállottja. Ha marad az átlag 3%-os éves gazdasági növekedés, akkor a WWF számításai szerint 2050-re már 20 bolygó tudná csak kielégíteni az erőforrásigényeinket.

A nyilvánvaló, mégis figyelmen kívül hagyott tény az, hogy a fejlett országok egy főre eső erőforrás-fogyasztása és környezeti hatása jóval meghaladja a fenntartható, vagy a valamilyen technológiai megoldással fenntarthatóvá tett szintet. Az emberek, beleértve a legtöbb amúgy zöld gondolkodású embert is, nem fogják fel a túlfogyasztás elképesztő mértékét, ahogy azt sem, mennyire fontos lenne a valódi megoldást jelentő változások meglépése.

Csak úgy tudnánk ötödére vagy tizedére csökkenteni az erőforrás-fogyasztást, ha egy nemnövekedő gazdaságra való átállás mellett a GDP-t is jelentősen csökkentenénk. Ehhez meg kell szabadulnunk a jelenlegi pénzügyi rendszertől; az innováció, munka és befektetések mozgatórugóitól, illetve az egyre nagyobb (anyagi) jólét iránti igénytől. Sokkal több ez, mint a kapitalizmus elvetése – a nyugati kultúrát 300 éve irányító alapvető elgondolások (ld. a fejlődés definíciója) és értékek (ld. meggazdagodás) teljes feladásáról van szó.

Könnyen meg tudnánk csinálni, ha akarnánk. A könyvemben részletesen bemutatott elképzelésemnek az Egyszerűbb Út (The Simpler Way) nevet adtam, és azt foglaltam össze benne, hogy hogyan alakíthatnánk át a mostani külvárosokat és városokat önellátó, független, helyi, nemnövekedő gazdaságokká, amelyekben az életminőség magasabb lenne, mint most a fogyasztói mókuskerékben.

Igen, fontos része lenne a változásnak, hogy mindannyian elfogadjuk – a háztartás és a közösség szintjén is - a mértékletességre, önellátásra, együttműködésre épülő életmódot. De annyira nem kéne messzire menni, mint én a tanyámon. Az új, egyszerűbb létben lehetne természetesen villamosenergia-hálózatunk, (kis) városaink, (valamennyi) kereskedelem és nehézipar, vasúthálózat, (kicsi és a városvezetők irányítása alatt álló) állam, egyetemek és szakmák, és a mostanihoz képest a társadalmi hasznosság szempontjára több figyelmet fordító csúcstechnológiai kutatás-fejlesztés. Pénzért csak heti egy napot dolgoznánk.

Sok ökofaluban élő ember többé-kevésbé fenntarthatóan él már, és sokan próbálkoznak azzal is, hogy városaikat és külvárosaikat önfentartóbb és kormányzatilag is önállóbb helyi közösségekké alakítsák. De ezek a nagyon bátorító kezdeményezések nem a fő célokra koncentrálnak.

Ha tényleg meg akarjuk menteni a bolygót, ne (csak) azzal foglalkozzunk, hogy hogyan vegyünk vissza a fogyasztói életmódunkból, inkább csatlakozzunk a helyi közösségi kerthez nem titkoltan azzal a céllal, hogy a kertet művelőkkel összeülve együtt gondolkozhassunk azon, hogy hogyan tudnánk a lényeges szerkezeti és kulturális átalakulásokat elindítani.

Az eredeti cikk itt olvasható: https://theconversation.com/living-off-the-grid-is-possible-but-its-not-enough-to-fix-climatechange-10929

A műanyaghulladékon és műanyag-témán túl...

Mondhatjuk azt, hogy manapság a csapból is a műanyag folyik. És sajnos, ez szó szerint is igaz! (Ld. itt). De most nem igazán erről szeretnék írni, hanem általánosságban a műanyaghulladék témáról, és hogy lépten-nyomon belebotlik az ember. Hogy mennyire tele vannak vele a tengerek és óceánok... hogy megtéveszti és megöli az állatokat (bálnákat és cápákat, a madarakat)... igen népszerű (és drága) sportcipő készül belőle... az év természetfotói is foglakoznak a témával (ld. kép)... hogy szívószál-mentes hónap van... hogy egyre több országban betiltják a műanyag szatyrot (pl. Kenyában, Romániában)... hogy éljünk műanyagmentesen...

Egyrészt azt gondolom, hogy VÉGRE!!!!! Erre várunk már több mint 50 éve...

...amikor kutatók először hívták fel a figyelmet a problémára. És ezt mondogatják már több évtizede a zöld szervezetek (Magyarországon pl. a Humusz már vagy 30 éve), hogy emberek, szuper a csapvíz, ne vegyetek palackosat a mindennapokra, hogy lehet saját szatyorban vásárolni, hogy lehet saját dobozban ebédet vinni, hogy miért (és tényleg, MIÉRT?) szüntették meg szinte teljesen az üveg-visszaváltást, miért nem tudunk saját kulacsban vizet vinni stb. stb. Szóval végre, hogy társadalmi szintű probléma lett, hogy sokan beszélnek róla, sokan igyekeznek tenni, és úgy általában, mindenféle mozgolódás van a témában.

És akkor most, mielőtt előveszem a sok kérdést feltevő és elkeseredett énem, van az, hogy szeretném elismerni mindenki munkáját, és mindent, amit a műanyagmentes életmód megvalósítása érdekében tesz! És emellett még a mások eldobott műanyag hulladékát is sok esetben összeszedi. Szükség van ezekre, és a megoldás részét jelentik. Köszönöm, hogy vannak ezek az emberek, kezdeményezések és szervezetek, és így én sem érzem annyira egyedül, és annyira furának magam.

És akkor most jöjjenek a kérdések és a dolgok feszegetése...

A kérdés, hogy vajon jó irányban keressük-e a megoldásokat, azok tényleg hatékonyak-e, tényleg a probléma gyökerét próbálják-e megkeresni. Sok közülük úgymond "csővégi megoldás": szedjük fel, tisztítsuk meg, szelektáljuk, használjuk újra azt, amit már előállítottunk és eldobtunk vagy eldobni készülünk... Részben ez jó, mert ha már legyártottuk és szétdobáltuk, muszáj valahogy összegyűjtenünk. És újrahasználnunk. De az újrahasznosított műanyagcipőt majd vajon tovább hordjuk, hogy később legyen újraműanyag-hulladék? És ha az lesz, mi lesz vele, megint ki kell halászni majd az óceánból, mert valahogy odakerült? És miért van lehetőség még mindig eldobhatót gyártani? És vajon miért vesszük meg, miért nem szelektáljuk, sőt még dobjuk is el még mindig olyan sokan, mikor tudjuk, hogy egyébként lassan megfulladunk benne? Mitől várjuk, hogy kevesebb műanyag hulladék legyen?

Szuper kezdeményezés a PET-kupa is, nem is szimplán csak összeszednek a résztevők, közösséget is építenek, és nagyon kreatív módszereket használnak a probléma szélesebb körű elterjesztésére és megoldására. De tényleg büszkék legyünk arra, hogy minden évben több hulladékot sikerül összegyűjteni a kupa során? Nem az lenne az előrelépés, ha már nagyítóval kellene a hulladékot keresni, és tudnának a PET-kalózok további problémák megoldásának vizére evezni?

Aztán... a csővégiek mellett vannak persze a megelőzésre fókuszáló megoldások is: előzzük meg, hogy legyen ilyen hulladék. Ezek közül sok a fogyasztókat célozza: vigyél magaddal saját szatyrot, saját dobozt, saját kulacsot, saját evőeszközt, ne használj műanyag szívószálat és társaik. Kérdés, hogy kezdünk-e annyian lenni a nem-kérők-és-saját-cuccosok táborában, hogy kevesebbet is gyártsanak...? És mi van a műanyag alkatrészekkel, bútorokkal, ruhákkal, játékokkal és egyebekkel, amikkel még szinte el sem kezdtünk szélesebb körben foglalkozni?

Kicsit (vagy sokkal?!) kevesebb megoldás jön 'felülről': műanyagszatyrok betiltása (pl. Kenyában, Romániában), az egyszer használatos műanyagok, pl. a műanyag evőeszközök betiltásának terve az Európai Unióban, eldobható törlőkendő betiltásának terve, kötelező begyűjtés és újrahasznosítás... A mindent ellepő műanyaghulladék mellett azonban mindez valahogy szerény próbálkozásnak tűnik... Kell vajon még egyszer 50 év, hogy hatékony megoldást találjunk? Van annyi időnk és fosszilis erőforrásunk?

És emellett... környezetvédelmi szakemberként azt kell, hogy mondjam és írjam, hogy amellett, hogy muszáj ezzel is foglalkoznunk, nem is feltétlen a műanyag-probléma a legnagyobb, amivel meg kell ma küzdenünk. Sőt!

Erősen feszegetjük, helyenként már túlléptük a planetáris korlátainkat egyre növekvő emberiség-öko-lábnyomon (ld. grafikon). Egyre több erőforrást használunk, egyre kényelmesebben szeretnénk élni és egyre többen is vagyunk. És ezekről muszáj lenne a műanyagon túl beszélnünk. Mert ezek jelentik igazából a műanyag-hulladék forrását.

Fontos lenne még, hogy a klímaváltozásról is beszéljünk, hogy hogyan csökkenthetjük ténylegesen karbon-lábnyomunkat, és hogyan tudunk majd alkalmazkodni egyénként és közösen a tagadhatatlanul változó klímához. A megoldásokat ismerjük, a technológiák rendelkezésre állnak, "csak" meg kellene valósítanunk őket saját életünkben és társadalmi szinten is.

Fontos lenne, hogy a fajok kihalásáról is beszéljünk. Hogy miért van az, hogy a 6. nagy kihalás korában élünk, sőt, ismerjük be, azt mi okozzuk.

 

És a termőtalaj pusztulásáról is beszélni kell...

Meg a vízkészletek szűküléséről...

És az erdők kivágásáról...

Meg az egyre inkább elmélyülő társadalmi egyenlőtlenségről...

Nem szabad tehát leragadnunk a műanyagoknál, mert egy sokkal nagyobb probléma részét képezik: életmódunk nem fenntartható. Nem a Föld számára nem fenntartható, hanem a saját magunk, azaz az emberiség fennmaradása szempontjából nem fenntartható. És ezt a nagyobb, igen komplex problémát kell valahogy beemelnünk a közbeszédbe, a műanyag-kérdés mellé. Vagy még inkább fölé és elé.

Nem könnyű. És egy "megoldás-csomagot" összerakni és megvalósítani sem az. És nem is kényelmes. A megoldás nem lesz mindenhol teljesen ugyanaz, és nem lesz egy konkrét tennivalókból álló lista sem, mert a konkrét helyi környezet, feltételek, adottságok, résztvevők mások. Aki a kipipálható listát keresi és várja, rossz úton van. Alapelvek vannak, amelyek mentén ki kell alakítani egyéni, közösségi, társadalmi válaszainkat. Úgy, hogy közben beszélgetünk, vitatkozunk, cselekszünk.

Igyekszem a remény hangján befejezni..., hogy szerencsére már sok csíra van, elméleti és gyakorlati szempontból is. Párat itt említek, elsősorban közösségi megoldásokra és megoldás-keresésekre fókuszálva - abszolút a teljességre törekvés nélkül, nem fontossági sorrendben és magyarországi példákat említve:

* Kisközösségek Átalakulásban,

* Kisközösségi program,

* #Láthatóvidék egy hosszú, sokszereplős, nem csak vidéki kezdeményezések listájával,

* Nemnövekedés mozgalom,

* Gyüttment fesztivál és közösség,

* Simplicity fesztivál és "önkéntesen" egyszerű közösség,

* végül a "saját" dolgaink közül is érdemes talán párat megemlíteni: Kislábnyomos életmód elmélete és gyakorlata, részben a Kislábnyom hírlevélben megírva és terjesztve, EnergiaKözösségek, Gödöllői klíma-klub...

A kérdés az, hogy fákká tudjuk-e nevelni a sokszínű csírákat... amik aztán együtt alkothatnak majd egy egészséges erdőt.

 

Vadovics Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. júniusi (107.) számában

 

Képek forrása (ha máshogy nem jelöltük):

Justin Hoffman, az Év Természetfotósa 2017

GreenDependent©, Vadovics Edina©

 

 

 
Fenntartható és igazságos, klímakímélő és önellátó élelmiszertermelés

Ha az emberiség helyre akarja billenteni az egyensúlyát vesztett szén-körforgást, az élelmezési rendszer megváltoztatása a legfontosabb feladat. És nem elég a rendszert megváltoztatni, alkalmazkodni is kell az időjárási anomáliákhoz és a tenyészidőszak változásához (időszak hosszabbodása, termőterületek határának északabbra tolódása). Hogyan tudja ellátni magát a bolygón jelenleg élő 7 milliárd ember élelemmel?

Az alábbiakban 13 olyan ötlet található, amelyek az igazságos és fenntartható élelmezési rendszer kialakítását segítik. 

 

 

FÖLDBIRTOKLÁS

1. Az őslakosok, természeti népek földhöz való joga

A 2002-es Élelmiszer-önrendelkezési Világfórum négy fő cselekvési területe közül az egyik a termelőeszközökhöz való hozzáférés fontosságát emeli ki: „Elő kell segíteni, hogy a kistermelő földművesek, pásztorok, halászok és őshonos népek hozzáférjenek termőföldjükhöz, vizeikhez, genetikai és egyéb természetes erőforrásaikhoz, illetve méltányosan részesedjenek az ezekből származó haszonból.” A világban akad példa az őslakosok jogait figyelembe vevő földreformra, ld. a csendes-óceáni Vanuatu lakóit, de inkább az ősi földek erőszakkal történő elvétele, és a földjeik nélkül ellehetetlenülő törzsek története a jellemző.

Hazánkban a Védegylet részt vesz egy BOND nevű nemzetközi együttműködésben, amely a  vidék önrendelkezés irányába történő átalakulását támogatja, illetve idén tavasszal az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetével (FAO) közösen szerveztek egy civil társadalmi egyeztetést Magyarországon. A Védegylet kiadványa a témában: Élelmiszer-önrendelkezés

2. Vegyszermentes agroökológia, az élelmiszer-önrendelkezés egyik kulcsa

A monokultúrás növénytermesztés és fosszilis energiahordozók helyett az agroökológia összetett természetes rendszerekre támaszkodik. Például a talajban a nitrogént megkötő babot váltva vetik más növényekkel; az állattartásból származó trágyát felhasználják a földeken; a virágokkal beporzást végző rovarokat vonzanak; a biointenzív termesztésben a sokféle növény egymásmellé ültetésével csökkentik a termesztés vízigényét, és a gyomokat is kordában tartják. 

Magyarország a világon egyedül az alaptörvényben deklarálta a GMO-mentességet, és tavaly részt vettünk a francia "4 ezrelék" kezdeményezés tanácskozásán is. A kezdeményezés célja a termőföld széntartalmának évi 4 ezrelékes növelése, azaz a szervesanyag-tartalom növelése. 

A hazai ökológiai gazdálkodókat a Magyar Biokultúra Szövetség fogja össze. 

3. Szénmegkötés

A talaj termékenységét növelő, és pusztulását megelőző talajregenerációs gyakorlatok  segítik megkötni a légköri szén-dioxidot a talajban és a növényekben.

Az egyik ilyen gyakorlat a mélymulcsos gazdálkodás, amely kiválóan javítja a talaj szénháztartását, és csökkenti a közvetlen és közvetett széndioxid-kibocsátást is.

Ember- és környezetkímélő kertművelés – Gyulai Iván ökológussal

 

 

Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC, Intergovernmental Panel on Climate Change) szerint 2030-ig a szénmegkötés adja a globális mezőgazdaság éghajlatváltozás mérséklő potenciáljának 90%-át.

4. Ellenálló polikultúra (egymást támogató termények vegyes vetése)

2008-ban, az Ike hurrikán kubai pusztítását követően a kutatók megfigyelték, hogy a polikultúrás gazdaságokban kevesebb volt a veszteség, mint a monokultúrákban. Az agroökológia elvén működő gazdaságok két hónappal hamarabb tértek magukhoz, mint a hagyományos farmok.

A permakultúra elvén működő, többnövényes (polikultúrás) termesztést megvalósító gazdaságok „a növényeket, állatokat, tájakat, szerkezeteket és az embereket olyan együttműködő, szimbiotikus rendszerbe integrálják, ahol az egyik elem terméke a másik elem szükségleteit elégíti ki.” (https://www.permaforum.hu/permaforum/)

 

MAGOK

 

5. Szabadon hozzáférhető magok

„A vetőmag az élelemhez való jog és az élelmiszer-önrendelkezés egyik alapja. Éppen ezért világszerte egyre több gazdálkodó tartja fontosnak, hogy az ipari vetőmagokról átálljon a helyi természeti adottságokhoz alkalmazkodó és a környezetkímélő gazdálkodási módszereknek megfelelő vetőmagokra.” (Védegylet)

Nemzetközi körkép innovatív gazdálkodói kezdeményezésekről a mezőgazdasági sokféleségért: Ellenálló vetőmagok - kisfilm

Kezdeményezések itthon:

- magbankok: Pannon Magbank, Növényi Diverzitás Központ

- hazai génmegőrzés, génbankok

- ingyen vetőmagok a génbankból

- magbörzék és növény csere-berék országszerte

6. Genetikai sokszínűség

A hagyományos növényfajták sokkal alkalmazkodóbbak, jobban tűrik a szélsőséges időjárást, mint a modern hibridek. Magyarországon a Tündérkert mozgalom igyekszik megmenteni a gazdag, de pusztuló vidéki világ gyümölcsfajtáit. Ma már a Kárpát-medence minden térségében találhatunk egyet-egyet a közel száz Tündérkertből.

7. Jobb fizetés

Az agroökológia képzett munkaerőt kíván, de a mezőgazdaság az egyik legrosszabbul fizető ágazat szinte mindenhol a világon. Szükség lenne a bérek emelésére, a munkaerő védelmére (vegyszerhasználat), és a szezonális munkásokkal való méltányos bánásmódra.

A közösségi mezőgazdálkodás (ld. 9. pont) megoldás lehet, mert a fogyasztók közvetlenül a termelőnek fizetnek, és a kereslet – a termelő és vevő közti előzetes megállapodásnak köszönhetően – garantált. A fairtrade mozgalom szintén jobb jövedelmet és méltányosságot biztosít a termékek előállítóinak.

8. A hagyományos tudás életben és becsben tartása

Nagy- és dédszüleink földdel és élelmiszertermeléssel kapcsolatos tudása nélkül nem jutnánk messzire. A vidéken újrakezdők is jó eséllyel a falu „öregjeitől”, vagy az idős gazdákkal már korábban konzultált internetes fórumtagoktól szerzik az értékes információkat :-) Vannak továbbá képzések (gyümölcsész képzés, Ormánság Alapítvány programjai), de önkénteskedéssel is gyűjthető rengeteg tapasztalat (ld.Gömörszőlősi Paraszt-Wellness).

 

ELOSZTÁS

9. Helyi élelmiszer közösségek, közösségi mezőgazdálkodás

Az élelmiszer termelés és elosztás környezeti terheinek és költségeinek csökkentésére megoldást jelenthetnek a különböző helyi élelmiszer közösségek: közösségi kertek, közösségi gazdaságok, dobozrendszerek, vásárlói közösségek.

„A közösségi mezőgazdálkodás egy személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, felelősséget és a gazdálkodás gyümölcseit egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg.” (Tudatos Vásárló)

Kislábnyom tipp: Ehető települések

És a te Szatyrodban mi van? - Kisfilm arról, hogyan működik a Szatyor bevásárló közösség, miért jó egy ilyen szerveződés a termelőknek, és miért szeretik a fogyasztók (Szatyor Egyesület)

10. Hozzáférhetőség, megfizethetőség

A fentieken ismertetett közösségeken túl a hozzáférhetőséget, és megfizethetőséget mozdítják elő a rászorulókat segítő élelmiszerdobozok (Ételt adok-ételt kapok kezdeményezés); az elhagyott kertekben termő, vagy kapacitás hiányában leszedetlen fákon hagyott gyümölcs közös szüretelését, és a gyümölcs feldolgozását célzó gyümölcskörök; és a közösségi kávézók is.

 

ÉTREND

11. Együnk együtt

Naponta főzni 7 milliárd emberre nem kis energia! Ha együtt főzünk és terítünk többedmagunkank, rengeteget spórolunk. És nem csak a kibocsátásunk lesz alacsonyabb, de a társasági élménynek köszönhetően boldogabbak is leszünk.

A családi, baráti lakomákon túl érdemes kipróbálnunk egy-egy lakásétterem főztjét is :-)

12. Növények a tányéron

Egyre több híres séf és szervezet figyelmeztet, hogy az ipari mezőgazdaság, és azon belül az állattenyésztés hatalmas karbon-lábnyoma miatt az átlag vacsora nem a „szelet hús + zöldségköret” kéne legyen, hanem pont fordítva: „szezonális zöldségek + minimális mennyiségű, fűszerként használt hús”.

Kislábnyom tippek: Hogyan együnk fenntarthatóbban? 

13. Az ételmaradék hasznosítása

Az élelmiszerpazarlás elképesztő méreteket ölt világszerte, a megtermelt élelemből 30-50%-ra tehető a kukába kerülő mennyiség! Magyarországon 1,8 millió tonna élelmiszerfelesleg keletkezik évente. És akkor még nem is számoltunk az állattartással.. Az európai sertéstenyésztésben felhasznált takarmány földterületigénye Írország méretű (!). Az Egyesült Királyságban ezért kampányt indítottak a háztartási élelmiszerhulladék összegyűjtésére és sertésfarmokra szállítására, hogy ne minden a kukában végezze. Itthon erre (már) nincs lehetőség, vannak viszont

​

 

Fordította és összeállította: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. júniusi (107.) számában.

 

 

Forrás: http://www.yesmagazine.org/

Képek forrása: Antal Orsolya ©, 

http://védegylet.hu, http://www.ceklaklub.hu, http://zacc.cafeblog.hu

 

Lábnyom-csökkentő fitnesz a kertben

A kerti munkának nem csak gyümölcse, de számos élettani előnye is van.

Tudjuk, látjuk, mennyire abszurd tud lenni a városi létben elkényelmesedett ember: mozgólépcsőn és liften utazik lépcsőzés helyett, aztán siet az edzőterembe ledolgozni az ebédet a futógépen... (kényelem-függőségről cikkünket ld. ITT) Mennyivel hasznosabb lenne, ha az ebédnekvaló előállításával letudnánk az edzést is = mindennap kertészkednénk egy kiadósat! 

Mindenki, aki kertészkedett már életében tudja, hogy kertet művelni nem láblógatás. Még akkor sem, ha ásás és kapálás helyett mulcsozunk, és gereblyézetlenül hagyjuk ősszel a leveleket. A kertészkedés rendes, igazi, minden porcikánkat átdolgoztató fizikai munka, akár permakultúrásan, akár hagyományosan műveljük, és nem csak kalóriát égetünk vele, de egyéb fizikai előnyökre is számíthatunk, ha magunknak termeljük a betevőt.

A brit AXA PPP által készített infografikákból kiderül, milyen pozitív hatással lehet a kertészkedés az egészségünkre nézve. A jobboldali grafikán azt látjuk, mennyi kalóriát égetünk el a különböző kerti ténykedésekkel egy óra leforgása alatt, (nagyjából) növekvő kalóriasorrendben.

Locsolás: 120 kcal

Ültetés: 200-400 kcal

Pázsitgazolás: 200-400 kcal

Fűnyírás: 250-350 kcal

Kertrendezés: 400 kcal

Levélgereblyézés: 350-450 kcal

Tereprendezés: 400-600 kcal

A másik képről (amely teljes egészében itt látható) pedig az derül ki, hogy lényegében nincs olyan testrészünk, amelyre nézve ne lenne áldásos a kertészkedés, arról nem is beszélve, hogy az érzelmi és mentális állapotunkra is jótékony hatással van.

Fej: a kertészkedés csökkenti a kortizol nevű stresszhormon szintjét, amitől jobban alszunk, és mentálisan is jobban érezzük magunkat.

Szív: a szívünk erősödik a fizikai ténykedéstől, nő az állóképességünk, jobban bírjuk a megerőltetést, és mindezeknek köszönhetően csökken az infarktus és agyvérzés kockázata.

Hát: a gereblyézés, avarzsákolás, gazolás gyakori hajolást, emelést, törzsmozgatást igényel, ami erősíti a hátizmokat, de fontos, hogy ha emelünk, ne derékból tegyük, hanem egyenes háttal térdben guggolva!

Karok, kézfejek, lábak, fenék, hasizom: a guggolás, talicskázás, bozótvágás, ásás, gereblyézés, metszés és kapálás formába hozza a végtagok és fenék izmait, javul az egyensúlyérzék, és a rugalmasság.

Gyomor: a kertben az ember talajjal dolgozik – a talajbaktériumokkal való gyakori találkozás pedig erősíti az immunrendszert!

Ne feledjük a kertészkedés számos egyéb hasznát sem:

• Kevesebbet költünk zöldségre, gyümölcsre, fűszernövényekre stb.

• Mellőzhetjük az edzőtermet, ami az odautazásunkhoz és a gépek használatához köthető karbon-lábnyomunkat is csökkenti. Csökkentjük az erőforrás-felhasználásunkat, mert kevesebb termesztett, csomagolt és szállított terméket fogyasztunk.

• Egészséges, bio zöldséget és gyümölcsöt eszünk.

• A kertünkkel élőhelyet teremtünk számos állatfaj számára, és ami külön lényeges, a beporzó rovarok számára is!

Persze mindez csak akkor igaz, ha van saját kertünk.. Ha nincs, csatlakozhatunk egy közösségi kerthez, segíthetünk létrehozni egyet (ehhez segítség tippek formájában ITT), vagy dolgozhatunk terményért cserébe a barátainknál vagy helyi gazdáknál. De önkénteskedhetünk (ld. szemétszedés) is például a közeli parkban közösségi akciók keretében. Egy óra fizikai ténykedés a szabad levegőn, semmi több, és a fent leírtakat máris érezhetjük az izmainkon! 

Forrás:  https://www.treehugger.com/health/hour-garden-does-your-body.html

#láthatóvidék

Egy civil, egy közösségi médián indult kezdeményezés részeként, amelyben mi is részt vettünk, összegyűjtöttünk rengeteg inspiráló, érdekes, pozitív vidéki kezdeményezést. Ennek a gyűjtésnek a fő célja, hogy lássuk, mennyi minden jó és pozitív dolog történik körülöttünk, és nem csak a városokban.

A gyűjtemény már most nagyon sokszínű: ökofalvak, biogazdaságok, termelői-fogyasztói közvetlen kereskedelmi rendszerek, megújuló energiás kezdeményezések, környezetbarát építkezés, a mélyszegénységben élők segítése-bevonása, vagy mindezek (és sok más!) valamilyen ötvöződése.

A gyűjtemény egyik első megjelenési formája az alább található lista - jó böngészést, nézelődést kívánunk!

Fontos tudni, hogy a gyűjtemény semmiképp nem teljes, biztos, hogy nincs minden kezdeményezés benne! Ezért, ha valakinek van olyan kezdeményezése (vagy tud olyanról), amelynek rajta kellene ezen a listán lenni, kérjük ossza meg velünk a #láthatóvidék hashtaggel!

Íme, a lista:

 

Több kezdeményezés "egy helyre gyűjtve":

Falvak, ahol jó élet lakik: https://sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2016/03/16/7-magyar-falu-ahol-jo-elet-lakik/

Kisközösségek Átalakulásban: http://kozossegek.atalakulo.hu/kiskozossegek-atalakulasban

Kisközösségi Program: http://www.kiskozossegek.hu/

Közösségi energia kezdeményezések: https://mtvsz.hu/kozossegi_energia

Magyar Élőfalu Hálózat: http://www.elofaluhalozat.hu/bemutatkozas.php

Működő közösségi gazdaságok, dobozrendszerek és bevásárlóközösségek: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/mukodo-kozossegi-gazdasagok-dobozrendszerek-es-bevasarlokozossegek

Napkorona bajnokság: http://www.napkoronabajnoksag.hu/

Sikeres falvak:

https://www.youtube.com/watch?v=r-TumJzGF7o&feature=youtu.be

 

Települések:

Bag, BAGázs: https://bagazs.org/kozossegfejlesztes/

Becelszeg: https://m.facebook.com/Bercelszeg/?hc_location=ufi

Belecska: https://www.termelotol.hu/hirek/egy-falu-ahol-senkit-sem-kell-segelyezni-egy-gazdalkodo-kozosseg

Cserdi: https://www.youtube.com/watch?v=2TFAEdMfKjE

Drávafok, Ormánság Alapítvány: http://ormansagalapitvany.hu/

Egyházasfalu, szerveződő ökofalu:

http://okofaluszervezes.blog.hu/tags/kereszt%C3%A9ny_egyh%C3%A1zasfalu

Gömörszőlős, fenntartható falu kezdeményezés: http://www.ecolinst.hu/

Göncruszka: http://kislabnyom.hu/szorgos-mehek-meg-szorgosabb-kozosseg-gyulekezeti-meheszet-goncruszkan

Gyűrűfű: http://www.gyurufu.hu/

Hernádszentandrás / Bioszentandrás: http://www.bioszentandras.hu/

Mátrai Szövetség: https://mno.hu/eletmod/anyagiaktol-fuggetlen-elet-1110176

Mátraverebély: https://abcug.hu/csoda-van-egy-magyar-falu-ahol-osszefogtak-lakok/

Nagypáli: http://utajovobe.eu/hirek/energetika/2832-egy-magyar-falu-amelynek-a-vilag-minden-tajarol-csodajara-jarnak

Nyími Ökofalu: http://felkelonap.hu/

Rozsály: http://elelmiszer.hu/gazdasag/cikk/peldaerteku_a_magyar__onfenntarto_falu

Smaragdfalvai tanyaközösség: https://ahazateres.webnode.hu/

Somogyvámos / Krisna-völgy: http://krisnavolgy.hu/

Zöld Almárium Ökotanya és Tanyasi közösség: http://zoldalmarium.hu/

 

Egyéb:

Egyetem-vidék: http://cloudfactory.mome.hu/

Igazgyöngy Alapítvány: http://igazgyongyalapitvany.org/

Pillangó Komplex Térségi Fejlesztések: http://www.bffd.hu/

 

 

Kép forrása: https://tudatosoregedes.org

Tényleg zöld és "tiszta" az online élet és az online kiadványok?

A minap a következő mondat került elénk egy elektronikus formátumban publikált kiadvány reklámja részeként: „Online magazin: nincs erdőirtás, nyomtatás, szállítás, felesleges szemét”.

És elgondolkodtunk, ez vajon tényleg így van? Tényleg nem jár erdőirtással, nyomtatással, szállítással, felesleges szeméttel egy online magazin létrehozása, tárolása, olvasása? Vagy áltatjuk magunkat azzal, hogy ha online, elektronikusan, a virtuális térben csinálunk valamit, az zöldebb, azaz kevesebb környezeti hatással jár, mint nyomtatott, előhívott, megbeszélt, találkozott társaik?

Nézzük csak...

A CIKK TARTALMA:

Az online tér működtetéséhez energia és sok nyersanyag szükséges...

Az eszközök gyártása

Az eszközök (energia)használata

Elektronikai hulladék

A virtuális térben eltöltött idő és annak negatív hatásai...

 

 

Az online tér működtetéséhez energia és sok nyersanyag szükséges...

... amit elő kell állítani, amit ki kell bányászni, amihez a szükséges infrastruktúrát fel kell építeni. És ne gondoljuk, hogy elhanyagolható mennyiségű energiáról van szó: az internet működtetéséhez a drezdai Műegyetem kutatói szerint 2030-ra annyi áramra lesz szükség, amennyit 2011-ben a világ összlakossága fogyasztott[i].

Az energiatermeléshez mindenféle nyersanyag szükséges, amiket bányászni kell. Még akkor is, ha 100%-ban megújuló energiából fedezzük az energiaszükségletet, hisz a napelemet, szélkereket stb. is le kell gyártani, fel kell építeni, és a tároláshoz, valamint a felhasználás helyszínéhez jutáshoz is kell mindenféle anyag, például vezetékek.

Egyrészt tehát ki kell bányászni az energiaforrást, ha például fosszilist használunk, másrészt ki kell bányászni az infrastruktúra kialakításához szükséges nyersanyagokat, például különböző fémeket. Utakat kell építeni, hogy a kibányászott nyersanyagot elszállítsuk, erőműveket és gyárakat építeni és működtetni, és még sorolhatnánk. Mindennek rengeteg környezeti (pl. erdőirtás), és társadalmi hatása is van, mivel a bányák nyitása és működtetése sokszor sérti és/vagy teljesen figyelmen kívül hagyja az őslakosok jogait. 2017-ben 36-an vesztették életüket azért, mert a helyi lakosok jogait próbálták megvédeni, vagy tiltakoztak bányák megnyitása és a hozzájuk kapcsolódó környezetrombolás ellen (ld. cikkünket a Kislábnyom hírlevél 99. számában (Érdemes rápillantani rovat), vagy a The Guardian cikksorozatát).

Ezek után az előállított energiát a felhasználás helyszínére kell szállítani. Ehhez ismét infrastruktúra, például vezetékhálózatok és utak, valamint természetesen különböző nyersanyagok szükségesek. Így még több bányászattal, gyárral, lefedett természetes területtel, jogaikért és megélhetésükért küzdő közösségekkel találjuk szemben magunkat.

Az internet működtetéséhez szükséges energia egy része ahhoz szükséges, hogy az általunk előállított sok tartalmat tároljuk, és hozzáférhetően tartsuk. Egy online magazin esetén például kell hely a magazin számainak, a bennük linkelt hivatkozásoknak, a cikkekhez érkezett hozzászólásoknak, képeknek stb. tárolására. És a tárhelyet szolgáltató számítógépek vagy szerverek általában napi 24 órában működnek, miközben rengeteg hő keletkezik. Tehát a helyiséget és gépeket hűteni is kell. Nemhiába építi például a facebook, de más cégek is szerver faluikat az Északi-sarkkör környékére[ii]

Hogy elképzelésünk legyen: 1992-ben az Internet adatforgalma 100GB volt naponta, 2013-ban ez az adat 28 000 GB másodpercenként! Egy tanulmány szerint 2011-ben az Interneté volt a világ energiafogyasztásának 2%-a. Az USA-ban működő adatközpontok, szerverfarmok 2013-ban 91 milliárd kWh áramot fogyasztottak, amit 34 szénerőmű (!) tud előállítani.

 

Az eszközök gyártása... (mobil telefonok, laptopok, szerverek, asztali gépek, videófelvevők, és egyebek)

Nyersanyagok

Mobiltelefonjaink előállításához mintegy 40 féle nyersanyag szükséges, amelyeket nagyrészt tőlünk többezer kilométerre bányásznak, és hosszú utat bejárva, gyakran a világot körbeutazva alakulnak a készülékeket alkotó alkatrészekké, majd kerülnek a mi kezünkbe.

A 40 különböző nyersanyag közül négy, a tantál, az ón, a volfrám és az arany az úgynevezett konfliktussal érintett ásványok és nemesfémek közé tartoznak. A kitermelésükből és kereskedelmükből befolyt összegek illegális katonai szervezetek működését, fegyverkereskedelmet, kényszermunkát és rengeteg egyéb jogsértést támogatnak. Szerencsére mára több ország, így az Egyesült Államok vagy Kína, az Európai Unió, valamint több vállalat is felismerte már ezt a problémát és törvényi előírásokkal és önkéntes vállalásokkal igyekszik biztosítani ezen nyersanyagok felelősségteljes beszerzését.[iii]

Munkakörülmények

Mobiltelefonjainkat sok más használati tárgyunkhoz hasonlóan többnyire feltörekvő gazdaságokban, így pl. Kínában gyártják, ahol az összes készüléknek majd háromnegyede készül évente. Az alacsony bérekért dolgozó, és gyakran kiszolgáltatott helyzetben levő munkások azonban súlyos árat fizetnek azért, hogy a fogyasztók olcsón juthassanak a termékekhez, és a gyár is nyereséges legyen. Mivel egyre nagyobb az igény a minőségi és egészségre ártalmatlan termékek iránt, a silány minőségű alapanyagok felhasználása helyett a munkaerő oldalon igyekszenek alacsonyan tartani a költségeket. Sokszor előfordul, hogy a munkások nem megfelelő vagy mindenféle védőfelszerelés nélkül dolgoznak akár életveszélyes anyagokkal is az üzemekben.

Szállítás

Az áruszállításnak számos negatív hatása van környezetünkre az üzemanyagoktól függő károsanyag-kibocsátástól a zajszennyezésig. Ezen kívül az áruszállítás a kőolaj kitermelésének és ezen keresztül a klímaváltozásnak az egyik fő mozgatórugója, és a legnagyobb mértékben járul hozzá a tengerek és óceánok szennyezéséhez. Ez hatványozottan igaz a mobiltelefonokra, ahol az alapanyag-kitermelés helye (pl.  Közép-Afrika), a gyártás helye (főleg Ázsia) és a felhasználás helye (USA és Európa, mint a legnagyobb felhasználók) ilyen távol esnek egymástól.

A mobilok tehát egyre olcsóbbak, de a gyártásuk és használatuk környezeti és társadalmi ára egyre jelentősebb.[iv]

 

Az eszközök (energia)használata[v]

Habár az okostelefonok a többi szórakoztató műszaki cikkekhez (számítógép, laptop, televízió) képest kisebb fogyasztással rendelkeznek, mégsem elhanyagolható az általuk felhasznált energia. Pl. ha 100-szor feltöltjük a mobilunkat, az összesen 1 kWh fogyasztást jelent.

A mobiltelefonok energiagazdálkodását rengeteg tényező befolyásolja: mennyi alkalmazást használunk egyszerre, használjuk-e az energiatakarékos módot, mennyi szerverre vagyunk egyszerre rákapcsolódva.

Az okostelefonok energiafogyasztása során nem csak a saját készülékünk energiafogyasztását kell figyelembe vennünk, hanem azokét a hatalmas adatközpontokét is, amelyek az internetes weboldalak üzemeltetését végzik. Ezek az adatközpontok hihetetlen mennyiségű energiát fogyasztanak. 2014-ben az USA adatközpontjai a teljes nemzeti fogyasztás 2%-át adták (70 billió kWh), ami nagyjából azzal az energiamennyiséggel azonos, amit 6,4 millió amerikai család fogyaszt el egy évben.

Internetmegosztás és hotspot használat alatt a készülékek energiafogyasztása jelentősen megnövekedik. A mobiltelefon energiafelhasználásának 20-40%-át a képernyő teszi ki, 40-60%-át a hálózati kapcsolódás, míg a GPS igénybevétele 5-10%-át jelenti. A központi feldolgozóegység (CPU) az energiafogyasztás 20-35%-át veszi igénybe, mint az az ábrán is látható.

A kutatók figyelmeztetnek, hogy elemzések szerint egy új okostelefon legyártása és boltba szállítása annyi energiát igényel, mint egy már meglévő mobil tízévi használata. A mobilok átlag életciklusa két év, azaz többé-kevésbé eldobható termékként tekintünk rájuk. A gond az, hogy a hozzájuk köthető karbon-kibocsátás 85-95%-a viszont a gyártás (nyersanyagbányászat) során keletkezik, nem a használat során – azaz minél többet kellene használjuk őket, hogy ne kelljen annyi új telefont gyártani! Ha két év helyett csak egy évvel tovább bírjuk, és nem csapunk le a legújabb modellre, már azzal is sokat javítunk a helyzeten.

A McMaster Egyetem kutatói a teljes információs és kommunikációs ipar (Information and Communication Industry, ICT) karbon-lábnyomát vizsgálták a 2010-2020 közti időszakra, a személyi számítógépeket, laptopokat, okostelefonokat, monitorokat és szervereket is beleértve. Az eredmények elkeserítőek. Az eszközök ugyan egyre kisebbek és energiahatékonyabbak, de a technológia környezeti hatása egyre rosszabb. 2007-ben az iparág az összes kibocsátás 1%-áért felelt, 2018-ra ez megtriplázódott, és 2040-re meghaladhatja a 14%-ot, ami a teljes közlekedési ágazat karbon-lábnyomának a fele.

 

 

Elektronikai hulladék[vi]

A világon egyre több elektromos és elektronikus hulladékot termelünk, ezen veszélyes e-hulladék mennyisége 2009 és 2014 között a duplájára, 42 millió tonnára növekedett. Ehhez járul hozzá átlagosan 18 hónapi használat után az évente 1,7 milliárd eladott mobiltelefon is.

Kérdés azonban, hogy mi lesz a sorsuk, ha átlag másfél év után lecserélték őket egy újabb típusra? Egy hazai felmérés szerint a megunt mobilok 68%-a nem kerül azonnal újrahasznosításra, helyette az emberek megőrzik őket („egyszer majd csak jó lesz még valamire”), és csak akkor szabadulnak meg tőle, amikor már végképp elöregedtek és elvesztették értéküket. Pedig egy jól működő használt mobilnak még sokan örülnének, akik nem engedhetik meg maguknak az új készülékeket.

A mobilok azonban még hulladék formájában is értékesek, hiszen rengeteg hasznosítható anyagot tartalmaznak, így például egy tonna mobiltelefon több aranyat tartalmaz (átlagosan 300 g/tonnát) mint egy tonnányi kibányászott aranyérc (átlagosan 5 g/tonna). Az újrahasznosításuk mégsem megoldott még széles körben, hiszen kevesebb mint 10%-uk kerül szétszerelésre és újrahasznosításra. A begyűjtés problémáján túl a fogyasztók által kedvelt egyre kisebb és vékonyabb dizájn is problémát okoz, hiszen egyre nehezebb alkotóelemeikre szétszedni őket.

A mobiltelefonokból származó e-hulladék komoly környezeti károkat okoz, így nem megfelelő kezelés esetén többek között nehézfémekkel és veszélyes égésgátló anyagokkal szennyezi a talajt, levegőt és vizeket. Emellett újrahasznosításuk legtöbbször a velük dolgozók egészségét is veszélyezteti védőfelszerelések, biztonsági előírások és információk híján.

Pozitív kezdeményezéseket a témában ld.:

- fairphone, amely  moduláris felépítésének köszönhetően könnyebben javítható, és így kisebb hulladéktermelés mellett hosszabb ideig használható;

- az ifixit online közösség hasznos tanácsokat ad videókkal, leírásokkal, hogy akár mi magunk is megjavíthassuk az elromlott készülékeinket.

 

A virtuális térben eltöltött idő és annak negatív hatásai...

A technológia nagyszerű termelékenységnövelő eszköz tud lenni, ezt senki nem vitatja. Mégis egyre többen azt tapasztaljuk, hogy valójában egy időnyelő fekete lyuk, amibe –kik többé, kik kevésbé - mindannyian belecsúszunk az okostelefonjainkkal, tabletjeinkkel, laptopjainkkal. És csúszás közben csodálkozunk, hogy mi lett a hatékony munkavégzésünkkel és a boldogságunkkal. 

A digitális technológiához való szinte egyetemes és egyre fiatalabb korban történő hozzáférés átalakítja a modern társadalmat, és negatívan hat a fizikai és mentális egészségünkre, az idegrendszer fejlődésére, és az emberi kapcsolatokra, nem is beszélve a közutak és közlekedés biztonságáról.

Az okostelefon nagyon könnyen függőséget okoz - az egyetlen különbség az okostelefon függőség és más függőségek között, hogy előbbit elfogadja a társadalom. De ez nem jelenti azt, hogy nem káros.

A mobil manipulálja az agyunkat, szinte fizikailag hozzánk nőtt, és az értesítés hangjaira vagy fényjelzéseire úgy ugrunk, mint anno Pavlov kutyái, magyarázza David Greenfield pszichológus, a University of Connecticut adjunktusa. Az agyunk egy idő után örömet stimuláló dopamint szabadít fel, ha meghalljuk, hogy emailt vagy üzenetet kaptunk, azaz amikor tudja, hogy „jutalomfalat” érkezett. A kutatások szerint a dopaminszint az agyban akár kétszeres is lehet akkor, amikor a jelzés érkezik, ahhoz képest, mint amikor megkapjuk a tényleges jutalmat. Magyarul: az értesítő hangja nagyobb örömet okoz, mint maga az üzenet, amit kaptunk.

 

Cikkünk elején egy online magazin "zöldségén" gondolkodtunk el, és ennek kapcsán körbejártuk a virtuális lét és működtetéséhez szükséges energia és eszközök környezeti és társadalmi hatásait. Nem kevés hatással kell számolnunk, fontos tehát, hogy csökkentésük érdekében rendszerben gondolkodjunk. És ideje, hogy virtuális életterünk és a hozzá szükséges eszközpark ökológiai lábnyom-csökkentésébe fogjunk. Ehhez pár kezdő ötlet:

Hogyan töltsünk kevesebb időt a telefonunkkal

Kalandötletek monitorbámulóknak

Szomszédolós szabadtéri nappali

Eszköz élet-hosszabbítás: ifixit és fairphone

 

 

 

Antal Orsolya és Vadovics Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. áprilisi (106.) számában.

 

 

Képek forrása: https://www.buzzfeed.com/carolynkylstra/cell-phone-detox

 


 

Feltűnően olcsó volt a farmerod? Valami nem stimmel...

Nem túlzás talán azt állítani, hogy az átlagember által megfizethető, olcsó ruhák jelentős részét éhbérért dolgozó, napi 12 órában a varrógépeik fölé görnyedő nők és férfiak varrják valahol a fejlődő országok lepusztult, életveszélyes ruhagyáraiban. Akit ez egy kicsit is zavar, abban jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mennyibe kerülne az a ruha, amelynek előállítása biztosan nem került senki egészségébe vagy neadjisten életébe. A cikkben a farmergyártók háza táján nézünk körül.


A gyártás során felmerülő problémák


A divatot diktáló ruhaipar előszeretettel gyártatja a termékeit olcsó munkaerővel. Az olcsó munkaerőt lelakatolt vészkijáratú, működésképtelen poroltókkal ellátott, veszélyes, rosszul megépített üzemekben dolgoztatja Banglades, India, Indonézia és számos fejlődő ország városaiban. Hiába küzdenek a munkabiztonság növeléséért különböző szervezetek, a halálos tűzesetek, üzemi balesetek száma nem csökken.

A varrodákban azonban nem csak az épület veszélyes. Rengeteg a mérgező anyag, a farmernadrágok esetében például az indigó ruhafesték, ami kőszénkátrányból és mérgező vegyszerekből készül, és a Kínában gyártott farmerek 90%-át ezzel festik. A farmergyárakból kikerülő szennyvíz többek között az idegrendszert károsító (neurotoxikus) és rákkeltő nehézfémeket is tartalmaz – nem meglepő, hogy a textiliparban dolgozók között kiemelkedően magas bizonyos rákbetegségek előfordulási aránya.

Hasonlóan életveszélyes a koptatott nadrágok gyártásánál alkalmazott, elavult módszernek tekinthető homokszórás, ami ugyan olcsó, de halálos lehet a porszemeket belélegző és szilikózist kapó munkások számára. A legtöbb cég manapság már nem homokszórással végzi a koptatatást, de az Al Jazeera talált Kínában olyan üzemeket, ahol még mindig ezt a módszert használják.

Ha ez még nem elég, meg kell említenünk a vizet is: a World Wildlife Fund (WWF) becslése szerint egyetlen farmernadrág előállításához 11.000 liter vízre van szükség (beleértve a gyapottermesztést is). Ehhez képest ezek a hatalmas vízigényű gyárak pont olyan helyeken és - sokszor szárazság sújtotta - országokban működnek, ahol a víz élet-halál kérdése.

A már említett gyapottermesztéshez rengeteg műtrágyát és rovarirtó szert használnak, amellyel – egyebek mellett - az élővizeket szennyezik. A NIH statisztikái szerint 1 millió ember (nagyrészük mezőgazdasági munkás) hal meg évente a növényvédőszer-mérgezés miatt.


Mennyit fizessünk minimum…


Bangladesben a farmernadrágok anyagköltsége kb. 2,75£. Ha a ruhagyári munkás minimálbére 48£ egy hónapban, akkor – a fejenként havonta legyártott nadrágok darabszáma alapján - nagyjából 42 penny a munkaköltség nadrágonként. Szuper, 3,20£ egy farmerért… De ebben nincs benne a szegecs, a cipzár, a varroda (biztonságos!) működtetésének költsége, a mosás, koptatás, szállítás, vámoltatás, marketing stb.!
Az iparágban dolgozó ruhatervezők szerint éppen ezért 15£ alatt (~5400HUF, 2016.aug.23-i árfolyam alapján) képtelenség kihozni egy nadrágot a varrodai alkalmazottak veszélyeztetése és kihasználása nélkül. 5500 forintnál olcsóbban tehát semmiképp ne vegyünk farmernadrágot.


…és maximum (ha zöld és etikus farmert szeretnénk)?


Ha tényleg nyugodt, zöld és fair, igazságos lelkiismerettel akarjuk hordani a farmerünket, keressünk olyat, amelyiket a fent felsorolt problémák kiküszöbölésével állítottak elő. Azaz bio pamuttal dolgoztak, természetes, növényalapú ruhafestéket használtak, a festésnél és mosásnál figyeltek a (jelentősen!) csökkentett vízhasználatra és karbon-kibocsátásra, nem használtak veszélyes vegyszereket, a koptatást homok helyett lézerrel vagy ózon alkalmazásával végezték. Fontos az is, hogy az adott ruhaipari cég ismerje és ne titkolja beszállítói kilétét; fordítson figyelmet az alkalmazottak munkabiztonságára és garantálja méltányos fizetésüket. Jobbaknál a független, non-profit Fair Wear is megfordul, segít a munkakörülmények javításában, és jelentést készít a gyárban tapasztaltakról. Aki B-Corp tanúsítvánnyal is rendelkezik, elmondhatja magáról, hogy az alapszabályában foglaltak alapján a cég legalább annyira törődik a környezettel és az emberekkel, mint a profittermeléssel.
A Project Just elnevezésű oldalon nem csak arra vonatkozóan talál információt a fogyasztó, hogy a ruhák hogyan készülnek napjainkban, hanem egy útmutatót is, amely a leginkább tudatos cégeket tartalmazza. A farmernadrágok esetében ilyen cég a Kings of Indigo, Patagonia, Nudie Jeans, MUD Jeans és a Levi’s Water>Less line, mindegyiknél 70-80£-ba kerülnek a legolcsóbb nadrágok.

Meg is van tehát a válasz: 70£ körüli összegért, azaz nagyjából 25.000 forintért kínálja a piac a garantáltan etikus, és környezetbarát nadrágokat. Ha egy farmer ennél is drágább, az nem feltétlenül jelenti, hogy megfelelő körülmények között készült, de az biztos, hogy a készítésébe nem halt bele senki. Viszont ha gyanúsan alacsony az ár, tegyünk egy szívességet a bangladesi, kínai és indiai munkásoknak, és ne vegyük meg a munkaerő és természet kizsákmányolásával készült nadrágot!


Forrás: http://www.refinery29.uk/2016/06/114199/ethical-clothing-costs


 

Tartalom átvétel