Kislábnyomos életmód

Írjuk, készítjük a Kislábnyom hírlevél 100. számát... Várjunk csak: 100. számát?!?!

Ki gondolta volna, amikor az első számot terveztük Antal Orsival, 2010-ben... Persze, reménykedtünk, hogy nem csak egy évig, aztán még egy évig, a Kislábnyom pályázati programok végéig, tudjuk majd megjelentetni, de hogy eljutunk majd a VIII. évfolyamig és a 100. számig: hát, nem gondoltuk volna. De nagyon örülünk, hogy sikerült, és örülünk, hogy sok olvasónk van. Köszönjük az olvasást, érdeklődést, támogatást!

1. szám: ültetünk, 100. szám: ünneplünk
(Mielőtt bárki megjegyezné: igen, műanyag cuccok vannak a kezünkben, de többször lettek használva és utána szelektívbe kerültek...
Nem a legjobb megoldás, fejlődünk még mi is )
(Képek: GreenDependent)

És mivel nyolc évfolyam és száz szám hosszú időszakot ölel fel, arra gondoltunk, talán érdemes körüljárni, miért is Kislábnyom a nevünk? Mit értünk a kislábnyom és a kislábnyomos életmód alatt? És hogy igyekszünk ezt megvalósítani mindennapi életünkben mi, a Kislábnyom hírlevél jelenlegi szerkesztői és írói?

Nézzük először az "elméletet"...

A környezeti megközelítés: a kislábnyom elnevezés és cím az ökológiai lábnyom, valamint annak legnagyobb összetevője, a karbon-lábnyom szavakból származik, és alapvetően egy célt jelöl meg: kislábnyomra törekszünk, azaz akkora lábnyomra, amely tiszteletben tartja és nem lépi túl a bolygó biokapacitását. Azaz nem fogyasztunk több erőforrást, és nem termelünk több hulladékot (légneműt, folyékonyat, szilárdat...) mint amit az ökoszisztémák elő tudnak állítani és el tudnak nyelni vagy semlegesíteni. Kicsi ez a lábnyom, vagy legalábbis kisebb kellene, hogy legyen, mint amin ma egy átlagos magyar ember él, hiszen jelenleg túlhasználjuk az erőforrásokat és túlterheljük hulladékainkkal, kibocsátásainkkal az ökoszisztémák elnyelő- és semlegesítő-képességét (ld. bővebben pl. 99. hírlevél). A lábnyom-csökkentéshez igyekszik hát a Kislábnyom hírlevél példát, inspirációt és útmutatást adni - illetve bizonyos esetekben emlékeztetünk a kislábnyomosság időszerűségére, sürgető voltára is (ld. bővebben pl. 83. hírlevél). A kislábnyom azonban számunkra nem csak a környezeti tényezőt tartalmazza...

A társadalmi/szociális megközelítés: A kislábnyommal az erőforrások egyenlőbb elosztására és az erőforrásokért való felelősségvállalás megosztására is fel szeretnénk hívni a figyelmet. Ha kisebb a lábnyomunk, az egyben azt is jelenti, hogy hagyunk erőforrást másoknak is. A kislábnyomos életmód, életfilozófia része tehát az is, hogy egy mindenféle szempontból egyenlőbb élet és társadalom kialakításáért munkálkodnak követői.
És itt kell azt is megemlíteni, hogy a kislábnyomos életmódnak alsó korlátai is vannak: fontos, hogy az alapvető szükségletei mindenkinek kielégüljenek. Bár több szó esik manapság arról, hogy lábnyomunkat csökkenteni kell, hiszen a gazdag országokban - köztük Magyarországon is - többen vagyunk ebben a helyzetben, vannak olyanok is, akiknek bár kicsi a lábnyomuk, az nem fenntarthatóan kicsi, mert alapvető szükségleteik nem elégülnek ki, egy vagy több szempontból nélkülöznek (ld. még 93. hírlevél). Nélkülöznek, mert a jól-lét alapját jelentő szükségleteiket nem tudják kielégíteni, pl. nincs elegendő élelmük, tiszta vizük, lakásuk, energiaforrásuk, vagy nem megfelelőek higiéniai, oktatási, egészségügyi körülményeik, vagy valamilyen szempontból elnyomásban élnek (pl. sérül a demokrácia vagy a nemek egyenlő volta, stb.).

Összefoglalva tehát: Kate Raworth angol közgazdásztól kölcsönzött hasonlattal élve fontos, hogy a kislábnyomos életmód az ábrán látható módon a "fánkban" helyezkedjen el. A fánk külső határa az ökológiai korlátokat jelképezi, a belső határa pedig a jól-lét alapját jelentő szükségleteket (részletesebben ld.: 96. hírlevél).

Végül pedig a sokszínűség: ahogy azt ábránkkal igyekeztünk kifejezni, a kislábnyomos életmód megvalósítását sok irányból meg lehet közelíteni. Sokan a helyi közösség erősítésével, építésével kezdik és például helyi élelmiszer-hálózatot, cserebere kört, autómegosztó rendszert, vagy akár öko-lakóközösséget szerveznek. Mások először a lakóhelyüket, otthonukat alakítják át, és a kislábnyomos úton alacsony energiafelhasználású vagy akár energiát is termelő passzív, aktív vagy akár autonóm otthon kialakításával indulnak el. Ismét mások pedig a nulla-hulladékos háztartás és életmód kialakítását tűzik ki célul. Van olyan is, aki először a munkáját alakítja kislábnyomossá: biogazdaságot alapít, adományboltot indít vagy épp a kislábnyomos élethez szükséges készségeket, ismereteket adja át másoknak. Mindegyik jó irány, mindegyik elvezethet egy kislábnyomosabb élethez, sőt, ahogy ábránk is jelzi, kapcsolódnak, épülnek is egymásra. Fontos azonban, hogy keressük a kapcsolatot az összetevők között, építsük be életmódunkba egyiket a másik után! Ehhez szeretnénk a Kislábnyom hírlevélben a jövőben is inspirációt és útmutatást adni.

A cikk szerzője: Vadovics Edina, GreenDependent

Közben pedig nézzük a "gyakorlatot"... azaz hogyan igyekeznek mindezt megvalósítani mindennapi életünkben a Kislábnyom hírlevél jelenlegi szerkesztői és írói?

Vadovics Edina és Kristóf kislábnyoma

Kislábnyomosság bizonyos szinten mára átjárja egész életünket...

Így választottunk lakhelyet... Hosszú távon olyan helyen szerettünk volna élni, ahol a közelben lehet a munkahelyünk, hogy akár biciklivel (vagy gyalog) is mehessünk munkába. Ahol vannak közösségi kezdeményezések, amikhez lehet csatlakozni, pl. zöldségdoboz-rendszer. Persze nem rettenünk vissza ilyen elindításától sem...

Így alakítottuk ki otthonunkat... energiatakarékosan és minél környezetbarátabban felújított viszonylag kicsi parasztház, kerttel. A kertben gyep nincs, füves rész igen, amit turkálhat a vakond és élvezhet Myra kutya, és sokféle fa nekünk és madaraknak mindenféle terménnyel, búvóhellyel. És persze kiskert komposzttal és épp felújításra váró komposztkassal. A kertben változó sikerrel, de sok mindent termelünk, szomszédokkal néha cserélgetünk.

Így választottunk munkát... Nem egyből sikerült, de mostanra mindketten olyat csinálunk, amiben hiszünk, és ami a kislábnyomos életmódot segíti különböző módokon. Mára nagyrészt helyben is van. Igényel viszont utazást is elsősorban az európai szintű kislábnyomos eszmecsere és tanulás érdekében, és ezt nem mindig tudjuk vonattal megoldani.

Így igyekszünk mindennapjainkat is kislábnyomosan bonyolítani... sok mindenben sikerül, pl. élelmiszervásárlás helyben, kevés hulladék és komposzt, biciklizés és hibrid autó, biokert, sok főzés és eltevés, unokaöcsökkel- és húgokkal kreatív szabadidő, tengeren-innen nyaralás., de kihívásokkal azért persze küzdünk. Leginkább talán azzal, hogy itthon ma minimális "fentről" érkező illetve rendszerszintű támogatást kap ez az életmód, filozófia és még mindig különcnek számítunk... Nna, de közben várjuk, hogy mi is nagyobb nap-fogyasztók lehessünk.

Képek: Vadovics Edina és Kristóf©

Antal Orsolya és Fitrianék kislábnyoma
Nagycsaládunk városi életmódjában sok minden tudatosan kislábnyomos, de azt is be kell vallanunk már rögtön az elején, hogy vannak olyan döntéseink is, amelyek inkább anyagi megfontolásból, mint zöld elkötelezettségből kislábnyomosak, ld. belföldi nyaralás külföldi helyett, autó mellőzése stb.
Amire tényleg büszkék vagyunk az alapnak számító

tömegközlekedésen és gyalogláson;
szelektív hulladékgyűjtésen;
helyi élelmiszerek beszerzésén;
befőzésen, eltevésen;
árammal és gázzal való takarékosságon;
ruhaneműk újrahasznosításán;
öko mosó- és tisztítószerek, újrahasznosított papírból készült zsepi/wc-papír/konyhai törlő, és részben lebomló pelenka használatán stb. …

…túl, az a zalai dombok közt megbúvó telkünk, amelyet nem adnánk fel semmiért a világon :) Itt pihenjük ki minden nyűgünket és fáradtságunkat, de ami a lényeg: itt mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy mit jelent és mit ad a föld, mi a – vegyszermentes! – élelmiszertermelés és szőlőművelés, mi a kétkezi munka, a vízzel való takarékosság, a komposztálás és a víz nélküli komposzt wc, mi fán terem a szüret és a gyümölcsfeldolgozás, milyen kincseket rejt az erdő, milyen a szarvasbőgés és rókaugatás, hogy néz ki a gyurgyalag és a borz, milyen napi 16 órában a szabad levegőn élni mindenféle kütyü és technikai kényelem nélkül, tele alkotási kedvvel és kreatív ötletekkel – szóval: kert, erdő, nomád élet. De utazás. Az autózás karbon-lábnyomát némileg enyhítjük azzal, hogy a leszüretelt terményt igyekszünk minél többekkel megosztani a városban, így elég sokaknak jut a garantáltan bio gyümölcsökből.
Talán nem meglepő, de a (közel)jövőben szeretnénk kiköltözni a városból.. Cél az is, hogy visszafogjuk az életünket minden szinten uraló tárgyak további gyarapodását, azaz minél kevesebb új holmit engedjünk be az ajtón, és ami van, azt is redukáljuk a valóban fontos dolgokra. Szeretnénk felfedezni és csatlakozni minél több és többféle megosztó/csere-bere/szívesség közösséghez is.

Képek: Antal Orsolya©

Péter Emőke kislábnyoma

Az én lábnyomom: néha tűsarkú, néha bakancs.

Saját kislábnyomos életmódomból leghamarabb a hiányosságok, a be nem tartott igéretek és vállalások jutnak eszembe.
A tanult és tapasztalt kislábnyomos életmódból a mindennapi dilemmákat, karcoló kérdéseket, állandó mérlegelésket tartom a legfontosabbnak: azt, hogy megtanultam megkérdőjelezni az átlagosnak, normálisnak számító életmódot.
A húsfogyasztás nélküli étkezés, a helyi termékek fogyasztása már számomra normális, mint az is, hogy ruházatom 90%-át használt ruhaboltból vásárolom. Mert sokszor az is kihívást jelenthet, hogy “milyen olcsó” termékekkel vettük körül magunkat, gondolok itt egy századik sárga fülbevaló vagy századik fehér poló vásárlása fölötti dilemmáimra.
Szabadidőmet szeretem viszonylag közeli gyalogtúrákkal teletömni, ajándékozásnál előnybe részesítem az élmények ajándékozását, például kirándulás, masszázs.
Empatikus személyiségemből kifolyólag nagyszámú baráti körömben sikerült néhány kislábnyomos ötletet, kérdéskört elfogadhatóvá tenni, emberi agyakban elindítani egy másféle gondolkodásmód lehetőségét.

Képek: Péter Emőke©

Király Andrea és családja kislábnyoma

A saját kislábnyomos életmódomon gondolkodva arra jöttem rá, hogy az egyes életszakaszok változásai jelentősen befolyásolják szokásainkat – beleértve a kislábnyomos szokásokat is. Egyetemistaként például biciklivel jártam a közeli piacra, és kedves helyi néniktől szereztem be a heti betevő jó részét; vonattal közlekedtem a suli és a szülői ház között, és turkálókból öltözködtem.
Feleségként és kétgyermekes anyaként ezek a szokások kissé átalakultak, hiszen már négyünk igényeinek/napirendjének megfelelően kell szervezni az életünket. Mivel tavaly kiköltöztünk egy kisváros szélére, onnan jobbára csak autóval tudunk eljutni az oviba/munkahelyre, és csak ritkán, egy-egy kirándulás alkalmával pattanunk biciklire; cserébe viszont a gyerekek a hazaérkezés pillanatától kint szaladgálnak az udvaron, fára másznak, és lelkesen segédkeznek a kertészkedésben és diószedésben. A turkáló fogalma átalakult bababörzévé; a gyerekek ruháit kezdettől a kéthavonta megszervezett börzéken szerzem be más anyukáktól, szuper minőségben és áron. A vonatozással is próbálkoztunk már, és egy doboz legóval meg pár mesekönyvvel felszerelkezve egész jól bírta a csapat a háromórás utat.
Szintén a családi élet velejárója volt nálunk az elmúlt három év nagy projektje, a családi házunk kialakítása, mely során nagy hangsúlyt fektettünk az energiahatékonyságra; a megfelelő szigetelés kialakítása, fával tüzelés, energiahatékony háztartási gépek beszerzése, a szürkevíz hasznosítása mind fontos szempont volt, melyekkel amennyire lehet, mérsékelhetjük a család energiaigényét.

Képek: Király Andrea©

30 napos pénzdiéta – el tudnád képzelni?

Nincs csoki. Nincs ruhavásárlás. Semmi mozi vagy színház. Egy hónapig csak a legszükségesebbekre költhetsz – ahogy Joanne O’Connell író is tette, amikor vállalta a kihívást.. Az alábbiakban kiderül, hogyan boldogult.

„Az, hogy a barátaimnak szánt ajándékokat is magamnak kellett elkészítenem, csak egy volt a sok új tapasztalatból, amit ez az egy hónap adott. A lehetőségeim egyáltalán nem szűkültek azzal, hogy vissza kellett fognom a kiadásaimat, sőt: könyvtártag lettem, cipőt kértem kölcsön egy barátnőmtől, és a szekrény mélyén rejtőző régi fagyigépemet is újra használni kezdtem.”

A kihívás

Természetesen tudom, hogy a valódi szegénység/pénztelenség nem életmódbeli döntés vagy önszántunkból vállalt kísérlet, hogy kiderítsük, mi az, ami nélkül tudunk élni, és mi az, ami nél

kül nem. Így a kísérletem nem is azt célozta, hogy kipróbáljam, milyen teljes egészében pénz nélkül boldogulni. A cél az volt, hogy visszafogjam, és kézben tartsam a család pénzköltését. A „pénzdiéta” segít átlátni, hogy mi mindenre megy el a pénz, és mennyibe kerülnek azok a dolgok, amelyek nem számítanak létszükségletnek az életünkben. A családunknak (én, a férjem és a két lányunk) továbbra is fizetnie kellett a hiteltörlesztést, a biztosításokat, és a rezsit, de minden mást, ami nem elengedhetetlen (könyvek, smink, színházjegy, csoki stb.), kerültünk a hónap során.

Kertészkedés, házi készítésű ételek

Fagyi kerti málnából, házikenyér, sütik, pudingok stb. - sokkal olcsóbb, egészségesebb (kevesebb cukrot és adalékanyagot tartalmaz), és finomabb, mint a bolti. Ráadásul kevesebb csomagolási és élelmiszerhulladékkal jár (garantáltan elfogy), annál is inkább, mert az ember általában többre értékeli a saját alkotását, mint az élelmiszeriparét, és nem dobja olyan könnyen kukába a maradékot J

Az is igaz ugyanakkor, hogy több időbe telik a sütés-főzés, mint beugrani a boltba, de ha az ember nagy adagokat készít, és egy részét lefagyasztja, akkor az idővel is takarékoskodik.

Szokások megváltoztatása

Akkor vesszük csak észre, mi mindenre megy el a pénzünk, amikor változtatunk a kiadásainkon. Szombatonként például mi gyakran bemegyünk a városba, és szinte már szokásunkká vált, hogy olyankor finomságokkal kényeztetjük magunkat, ruhákat próbálgatunk, boltokban nézelődünk, és jártunkban-keltünkben természetesen vásárolunk is ezt-azt. A 30 nap alatt viszont inkább múzeumba vagy a parkba mentünk, és bejártunk egy történelmi tanösvényt is a városban.

Közlekedés

Amikor autózás helyett elkezdtem más módokon közlekedni, a korábban beszerzett aktivitásmérő órám mindig jelezte, hogy hány km-t mentem vagy futottam a munkahelyemig, az iskoláig vagy éppen a barátaim házáig. Ettől rögtön jobban éreztem magam, mert nem elég, hogy nem kellett benzinre költenem, de kezdtem formába is jönni, és a karbon-lábnyomom is csökkent. A gyaloglás és a biciklizés mellett szóba jöhető opciók még az autómegosztás vagy a (városi) biciklikölcsönzés.

Túlfogyasztás kerülése

Kezdetnek fagyasszuk be a család költekezését – mindenkinek legyen világos, hogy pénz nem mehet ki feleslegesen a kasszából, azaz nincs értelme „csak úgy” benézni a kedvenc boltjainkba vagy nézelődni a neten. És bár nem könnyű kikerülni a hirdetéseket, de legalább az üzleteket így ignorálhatjuk, és a marketing taktikák is kevésbé hatnak. Amint elkerüljük a bevásárlóközpontokat és a megszokott netes oldalakat, egyből eltűnnek az életünkből a „kihagyhatatlan leárazások” és a „hónap ajánlatai”.

Fontos, hogy gyermekeinket is megtanítsuk bánni a pénzzel! Gazdálkodjanak és osszák be a zsebpénzüket, ne a szülők vegyék meg az oly gyakran kívánt extra apróságokat (ld. amikor iskolából hazafelé minden sarkon eszükbe jut valami nagyon fontos beszereznivaló).

Kölcsönzés

Egyik hétvégén egy buliba voltam hivatalos. Volt megfelelő ruhám, de nem volt hozzá cipőm. Ilyen esetekben általában rendelek a netről vagy veszek a városban egy pár cipőt.

De most egy barátnőmtől kértem kölcsön, akinek jelentős cipőgyűjteménye van. Olyan helyet is találtam, ahol tárgyakat lehet kölcsönözni, mint könyveket egy könyvtárban (The Library of Things vagy ruha-könyvtár Amszterdamban), és megosztással foglalkozó oldalakat is, amelyek - ellenszolgáltatás nélkül - abban segítenek, hogy pl. egy adott lakóközösségben a szomszédok megosszák egymással a használati tárgyaikat.

Társasági élet ingyen

Kicsit tartottam attól, hogy furán néznek majd ránk a barátaink, de végül teljesen jól sült el a dolog. Volt, hogy erdei sétára mentünk az egyik társasággal, aztán egy másikkal piknikezni egy közeli tóhoz, ahol addig még sosem jártunk, vagy a gyerekek iskolai barátaival a könyvtárban rendezett kézműves foglalkozásra látogattunk el (ingyen). Olyan is volt, hogy meghívtuk a barátainkat vacsorára (éttermezés helyett) vagy mi mentünk hozzájuk a saját magunk készítette ajándékokkal.

Megtakarítás

Nagyjából 500£-ot (kb.170.000 Ft) sikerült megtakarítani, amiben benne van az élelmiszerkiadás csökkentése, ingyenes programok, és a cipők, ruhák, könyvek, kávézás és fagyizás teljes mellőzése. Ez azt is jelenti, hogy a luxusnak számító kiadásunk egy évben kb. 6000£ (kb. 2,1 millió Ft).

Fordította és adaptálta: Antal Orsolya, GreenDependent

Forrás: http://theethicalist.com/zero-spend-diet/

Képek forrása:

http://clearlymagazine.com/home-and-outdoors/library-of-things-tools-sharing-in-london

http://www.matebalazs.hu/ad-blocker.html

http://www.huffingtonpost.ca/dr-dina-kulik/teaching-kids-about-money_b_5648709.html

A bolygó őrzői: 10 környezetvédő nő, akiket érdemes megismerni

Úttörő munkát végző főemlőskutatóktól a mélytengeri felfedezőkön át az eltökélt aktivistákig, az alábbi tíz hölgy mindegyike tett azért, hogy megváltozzon a világról alkotott képünk, és átgondoljuk a bolygó védelmében játszott szerepünket is! Megmutatták, hogy hatással vagyunk a Föld állapotára, a legkisebb hétköznapi döntéseinkkel éppúgy, mint a nemzetközi politika színterén - mindannyian tudunk változást elérni.

Kate Sessions (1857-1940)
A környezetbarát életmód nem csak a természetes élőhelyek védelmét jelenti, hanem azt is, hogy a kis- és nagyvárosokban megpróbálunk zöld tereket létrehozni – ezt vallotta Kate Sessions, aki gyermekkora nagy részét Észak-Kalifornia égig érő fái között töltötte. 1881-ben ő volt az első nő, aki természettudományokból diplomázott a Kaliforniai Egyetemen, majd nem sokkal ezután a száraz klímájú San Diego-ba költözött, ahol akkoriban lényegében nem volt növényzet. Kertészeti karrierjét Kate 1885-ben kezdte egy óvoda kertjének kialakításával, majd bérelt a várostól 30 hold földet a Városi Parkban (ma Balboa Park), amit azzal a feltétellel kapott meg, hogy egy év alatt 100 fát ültet a csupasz területre, és 300 további fát San Diego egyéb részein. Az általa létrehozott kertek és parkok ma is megtalálhatóak a városban, és Sessions-t a “Balboa Park Anyja”-ként emlegetik.

Marjory Stoneman Douglas (1890-1998)
Amikor a fiatal Marjory Stoneman Douglas Miami-ba költözött, az Everglades lápot értéktelen mocsárnak tartották. De a kezdő újságíró mást látott benne: egy élettől nyüzsgő, védelemre szoruló ökoszisztémát, amely Florida tiszta vizének jelentős részét biztosította. "Nincs még egy Everglades láp a világon" – írta az 1947-ben megjelent The Everglades: River of Grass című könyvében (Everglades: A fűfolyó), amelyet a közvéleményre gyakorolt hatása miatt Rachel Carson Néma tavasz–ával szoktak egy lapon említeni. Folyamatos kampányolása nélkül az Everglades láp valószínűleg örökre eltűnt volna, nagy részét így is lecsapolták vagy szennyezték. "Marjory nem csak a környezetvédő mozgalom úttörője volt, hanem próféta, aki igyekezett rávenni mindannyiunkat, hogy mentsük meg a környezetünket a gyermekeink és unokáink számára." – mondta róla Lawton Chiles, Florida kormányzója.

Rachel Carson (1907-1964)
Az amerikai tengerbiológus Rachel Carson Néma tavasz (Silent spring) című könyve, nem csak a rovarirtó szerek meggondolatlan használatára hívta fel a figyelmet, hanem a modern kor környezetvédelmi mozgalmát is elindította. Carson karrierjét az Amerikai Hal- és Vadvédelmi Szolgálatnál kezdte, de miután az óceán élővilágáról szóló cikkei és könyvei rendívül népszerűek lettek, a tudományos írásnak szentelte életét. 1962-ben, a Néma tavasz megjelenése idején Carson már mellrákkal küzdött, betegségére nem hatottak a kezelések - ennek ellenére Carson tartotta magát az őt keményen kritizáló vegyipar támadásával szemben. Könyve a halála után is segített fenntartani a közvélemény érzékenységét a környezetvédelem és közegészségügy iránt. Többek között ennek is köszönhető, hogy néhány év elteltével a Nixon-kormányzat létrehozta a Környezetvédelmi Ügynökséget (EPA). A Néma tavasz sokak szerint a 20. század egyik legbefolyásosabb műve.

Dian Fossey (1932-1985)
Dian Fossey úttörőnek számított azzal, hogy biológusként és nőként elindult gorillákat tanulmányozni Ruandába. Az amerikai főemlőskutatónak elsőként sikerült közel kerülnie a vadon élő gorillákhoz úgy, hogy utánozta a viselkedésüket. Megfigyelte és leírta a gorillák viselkedésének új aspektusait, de munkája közben azt is első kézből látta, hogy milyen brutális következményekkel jár a gorillákra nézve az orvvadászat. Miután kedvenc gorilláját Digitet megölték, Fossey létrehozta a Digit Alapítványt, hogy támogassa az orvvadászat elleni harcot. Fossey és kollégái jelentős energiát fordítottak az orvvadászat megakadályozására – őrjáratokat szerveztek, csapdákat tettek tönkre, nyomást gyakoroltak a helyi hatóságokra, hogy hozzanak orvvadászatot tiltó törvényeket, és segítettek az orvvadászok letartóztatásában is. 1985 decemberében Fossey-t meggyilkolták erdei kunyhójában a Virunga-hegységben. Bár az ügyet sosem derítették fel, feltételezhető, hogy egy orvvadász ölte meg megalkuvást nem tűrő orvvadászat ellenessége miatt. Fossey öröksége páratlan – egyrészt a tudás, amit felhalmozott e korábban alig értett állatfajról, másrészt az inspiráció, ami a mai napig sokakat késztet arra, hogy csatlakozzon a hegyi gorillák megmentéséért vívott harchoz. Munkáját a Dian Fossey Gorilla Alapítvány viszi tovább.

Jane Goodall (szül.: 1934)

Amikor Jane Goodall elindult kutatói pályáján, a női tudósokat még gyakran túl törékenynek és emocionálisnak tartották a terepmunkához – ő azonban bebizonyította, hogy alaptalan ez a feltevés. A brit főemlőskutatót a világ elsőszámú csimpánzszakértőjeként tartják számon, 55 éve tanulmányozza a vadon élő csimpánzokat a tanzániai Gombe Nemzeti Parkban. Goodall ugyanakkor az állatjóléti és fajmegőrzési ügyek elkötelezett szószólója és aktivistája is. Jelentős felfedezése, mely szerint a csimpánzok készítenek és használnak is szerszámokat, megkérdőjelezte azt a régóta fennálló elképzelést, hogy az állatok teljesen különböznek az emberektől. A Jane Goodall Intézet a világ minden táján dolgozik azért, hogy az emberek jobban megértsék, hogyan tudunk segíteni az emberiségen úgy, hogy közben a természetre is vigyázunk.

Sylvia Earle (szül.: 1935)
Az amerikai tengerbiológust és oceanográfust, aki a Time Magazine első „A Bolygó Hőse” címét kapta 1998-ban, a rajongói Tokhal Generálisként ismerik :)
Sylvia Earle búvárruhás merülésben még mélységrekordot is felállított a nők között, és segített kutató tengeralattjárók tervezésében is, mégis leginkább arról ismert, hogy fáradhatatlanul kampányol az óceánok megmentéséért. 2009-ben egy TED díjból létrehozta a Mission Blue (Kék Küldetés) elnevezésű non-profit szervezetet, amely azon dolgozik, hogy védett tengeri rezervátumokat hozzon létre szerte a világon. Earle ugyanakkor sikerlistás szerző is, aki tudatosságnövelő írásaival igyekszik felhívni a figyelmet az általa a „bolygó kék szívének” tartott óceánok ökológiai fontosságára.

Wangari Maathai (1940-2011)

1960-ban a kenyai Wangari Maathai ritka lehetőséghez jutott, egyike volt annak a 300 diáknak, akiket az Airlift Africa programba beválogattak - Mathai a programnak köszönhetően az Egyesült Államokba mehetett egyetemre tanulni. Biológiából elvégezte az alap- és mesterképzést, majd visszatért Kenyába, és egy teljesen új szemlélettel kezdett dolgozni az ország környezetvédelmi problémáinak megoldásáért és a nők jogainak védelméért. Hogy mindkét területen eredményt érjen el, megalapította a Zöld Öv Mozgalmat (Green Belt Movement) - megtanította a kenyai nőket, hogy hogyan ültessenek fákat a kivágott erdők helyére, és hogyan éljenek meg a földből. Alapítása óta a Mozgalom az elültetett 51 millió fa mellett 30 000 nőnek adott szakmát a kezébe, kiutat mutatva ezzel a szegénységből. Maathai 2004-ben Nobel-békedíjat kapott környezetvédelmi elkötelezettségéért és a jogvédő tevékenységéért — ő volt az első afrikai nő, aki megkapta a díjat.

Vandana Shiva (szül.: 1952)
"A természet útja nem az egyféleség, hanem a sokféleség.” – ezt vallja az indiai tudós és környezetvédő Vandana Shiva, aki kampányával a hagyományos gazdálkodási gyakorlatok értékére hívja fel a figyelmet az uniformizált megoldásokkal szemben. Az általa alapított non-profit Navdanya mára országos mozgalommá nőtt, célja az őshonos magok megőrzése a mezőgazdaság számára és a bio gazdálkodási gyakorlatok, illetve a méltányos kereskedelem népszerűsítése. Törekvéseik megvalósításához Vandana szerint kiemelten fontos, hogy – különösen a fejlődő világban – a nők szerepe új megvilágításba kerüljön. 1988-ban megjelent Életben maradni: nők, ökológia és fejlődés (Staying Alive: Women, Ecology, and Development) című könyvében azt írja, hogy ha gazdasági növekedést is biztosító, környezetileg fenntartható mezőgazdaságra vágyunk, akkor támogatnunk kell a nők által vezetett családi gazdaságokat. A bolygót akkor tudjuk megvédeni, ha megértjük, hol a helyünk rajta: "Nem mi vagyunk Atlasz, aki a vállán tartja a világot. Nem árt észben tartani, hogy a bolygó tart (el) minket.”

Winona LaDuke (szül.: 1959)

Winona LaDuke amerikai aktivista már gyermekkorában látta, milyen kihívásokkal néznek szembe az indiánok: édesapja egy Minnesota állambeli Fehér Föld Rezervátumból származó ojibwe indián, aki aktivistaként régóta részt vett az indiánok szerződéses földjeiért folyó harcban. Winona az ojibwe törzs földdel való hagyományos kapcsolatában lehetőséget látott – lehetőséget egy új fenntartható fejlődési modell kidolgozására, és a helyi, környezettudatos termelés beindítására, legyen szó energiáról, élelmiszerekről stb. Non-profit szervezete, a White Earth Land Recovery Project újraélesztette a vad rizs termesztését Minnesota-ban, és Native Harvest (Indián Szüret) márkanév alatt saját termékként hagyományos ételeket árul. Winona társalapítója az indiánok által vezetett Honor the Earth szervezetnek, amely az amerikai őslakosok környezetvédelmi kezdeményezéseit támogatja. "A hatalom" mondja Winona "a földben van; abban, ahogy viszonyulunk a földhöz." Reméli, hogy ha az indián törzseknek és másoknak is példát mutat, hogy hogyan érdemes ezt a viszonyt alakítani, azzal azt is megmutatja, hogy milyen értékekkel bír a fenntartható, természettel harmóniában lévő életmód.

Isatou Ceesay (szül.: 1972)
Isatou Ceesay sok gambiai kislányhoz hasonlóan már fiatalon kimaradt az iskolából — de ettől még érzékeny maradt az őt körülvevő környezeti problémákra. Látta például, hogy a korábban csodált színes műanyag zacskókból szemétkupacok nőttek mindenfelé a faluban. A mindent ellepő zacskók kárt okoztak a jószágnak, kedvező feltételeket teremtettek a nemkívánatos szúnyogok szaporodásához és elnyomták a növényeket. És a falubeliek által fonott kosarakkal ellentétben, sosem bomlottak le. Látva a sok problémát, 1997-ben Ceesay megalapította a Njau Újrahasznosító és Jövedelemtermelő Csoportot (Njau Recycling and Income Generation Group). Ez a forradalmi változásokat hozó közösségi újrahasznosító kezdeményezés a hulladékból bevételt csinál: a szervezetben dolgozó nők összegyűjtik az újrahasznosítható anyagokat, elszállítják a központba, ahol szétválogatják őket, majd táskákat, szőnyegeket, pénztárcát és egyéb tárgyakat készítenek belőlük. Ceesay-t ma "Gambia Újrahasznosítási Királynője”-ként ismerik, és több mint száz nő megélhetését biztosítja az általa alapított szervezet, a OnePlasticBag.com.

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2017. januári (93.) számában

Forrás: http://www.amightygirl.com/blog?p=11863

Egy ökofalu lábnyoma

"A környezeti degradáció alapvető hatásai és mértéke viszonylag széles körben és jól ismertek. Sokkal kevésbé ismert azonban az, hogy még a világ legsikeresebb és leghosszabb ideje működő ökofaluinak lábnyoma is nagyobb, mint a "méltányos lábnyom" lenne.

Nézzük például a világ talán leghíresebb ökofaluját, a Skóciában található Findhornt. Legtágabb értelemben véve egy ökofalu olyan közösség, amely azzal a határozott céllal jött létre, hogy tagjai kisebb lábnyomot hagyjanak a Földön. Sok egyéb dolog mellett a Findhorn közösség szinte teljesen vegetáriánus étrendet követ, megújuló energiát termel, és a közösség szinte minden épülete földből vagy újrahasznosított anyagokból épül.

A Findhorn közösségnek kiszámították az ökológiai lábnyomát. Az eredmények azt mutatják, hogy még ez az elkötelezett közösség is sokkal több erőforrást fogyaszt, illetve hulladékot és szennyező anyagot termel, mint ami fenntartható lenne akkor, ha a Földön mindenki ilyen életmódot folytatna. (A probléma egy részétaz jelenti, hogy a közösség tagjai közel annyit repülnek, mint egy átlagos nyugat-európai, és a repülés megnöveli az egyébként kicsi lábnyomot.)

Más szóval, számításaim szerint, ha az egész világ úgy élne, mint a manapság egyik legsikeresebb ökofalu lakói, még mindig több mint másfél bolygónyi biokapacitásra lenne szükségünk. Gondolkozzunk el ezen kicsit!

Nem azért osztom meg ezt az eredményt, hogy kétségbeesést provokáljak, bár elismerem, hogy mindez teljesen egyértelműen megmutatja, mennyire súlyos ökológiai helyzetben vagyunk. Az sem célom, hogy kritizáljam az ökofalu mozgalom nemes és szükséges erőfeszítéseit, hiszen egyértelműen sokkal többet tesznek másoknál annak érdekében, hogy feszegesséka környezetvédelmi gyakorlat határait.

A célom inkább az, hogy felrázzam a környezetvédelmi mozgalmat, és felébresszem a lakosság szélesebb rétegeit. Ha felnyílik végre a szemünk, először is kezdjük azzal, hogy elismerjük, mennyire nem elengedő a fogyasztói kapitalizmus határain tenni kisebb-nagyobb dolgokat. A hét milliárdos, és egyre növekvő globális népesség függvényében a "méltányos vagy igazságos lábnyomméret" azt jelenti, hogy környezeti hatásunkat a mai töredékére kell csökkentenünk. És életmódunkban ilyen alapvető változást végrehajtani a növekedés-orientált civilizációval nem egyeztethető össze.

Bár néhány ember számára ez a kijelentés biztosan túl radikálisnak hangzik, mindössze a rendelkezésre álló tények őszinte áttekintéséről van szó."

Samuel Alexander írása

Fordította: Vadovics Edina

Részlet a Kislábnyom hírlevél 2015. júliusi (75.) számának vezércikkéből

Forrás:https://theconversation.com/if-everyone-lived-in-an-ecovillage-the-earth-would-still-be-in-trouble-43905

LILAC - környezetbarát élet- és lakótér elérhető áron: megjelent az útmutató könyv!

Hírlevelünk 45. számában írtunk a LILAC (Low Impact Living Affordable Community) elnevezésű angol kezdeményezésről: egy közösségről, amely tagjainak célja, hogy olyan lakóhelyet alakítsanak ki maguknak, amelynek nagyon kicsi a környezeti hatása most, és a jövőben is. Emellett fontosnak tartják, hogy az általuk épített lakások minél szélesebb társadalmi kör számára hozzáférhetőek legyenek.
A könyv ennek, a mára elkészült és sikeresen, a helyi szélesebb közösség részeként működő lakóparknak a történetét meséli el, és bemutatja, hogy vállalhat bárki szerepet lakóközösségének újra- vagy felépítésében és működtetésében. A szerző a LILAC lakóközösség egyik alapítója, könyvéből megtudhatjuk, hogyan alakult a közösség, és hogyan tudták felépíteni a világ egyik legkörnyezetbarátabb lakóparkját elérhető áron.

A könyv azoknak az értékeknek a bemutatásával indít, amelyek a lakópark alapítóit, majd lakóit motiválták, és máig motiválják: fenntarthatóság, osztozás, egyenlő esélyek, társadalmi igazságosság és önigazgatás, függetlenség. Arra kerestek választ, hogy egy közösség hogyan tud a klímaváltozás és erőforráshiány kihívásaira válaszokat találni, hogyan lehet a növekedés-centrikus gazdaság korlátain túllépni, és hogyan lehet olyan forrásokat kialakítani, amelyek segítenek, hogy egy közösség meghatározza és menedzselje földterületének és erőforrásainak sorsát.

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2014. októberi (66.) számában

Forrás és további részletek: http://www.lilac.coop/ és http://www.routledge.com/books/details/9780415661614/

Egy lengyel település energia-függetlenségi stratégiája

Kisielice, egy Lengyelország északi részén található kisváros. A városka környékén sok mezőgazdasági terület található, amelyet a helyi önkormányzat energiahasználattal kapcsolatos célok teljesítése érdekében is hasznosít. Ilyen cél például a szén-függés csökkentése, a kibocsátások csökkentése, valamint a levegőminőség javítása.

A város önkormányzatának sikerült külföldi befektetőket meggyőzni arról, hogy a városkörnyéki földeken telepítsenek szélerőművet. Azok a gazdák és földtulajdonosok, akik beleegyeztek abba, hogy területükön szélkereket telepítsenek, évente kb. 5.000 eurónak (azaz kb. 1,5 millió Ft-nak) megfelelő összeget kapnak szélturbinánként. Kisielice környékén eddig három szélkerék-parkot hoztak létre összesen 52 turbinával, amelyek összteljesítménye 94,5 MW. Ezen kívül már megadták az építési engedélyt további 4 turbina felállítására, amelyek kapacitása további 12,8 MW lesz.

A szélenergia hasznosításán kívül különböző adóbevételek és az EU Regionális Fejlesztési Alap pályázatainak támogatásával mezőgazdasági melléktermékeket hasznosító, megújuló energiát előállító létesítményeket is létrehoztak. Az egyik ilyen létesítmény egy biomassza kazánról működtetett központi fűtés hálózat, amelyet a környéken termelő gazdáktól felvásárolt gabona szalmával fűtenek. A hálózat 250 épületet fűt (ez a város épületeinek 85, lakosságának pedig több mint 90%-át jelenti).

2013 decemberében egy biogáz üzem építését is befejezték. Az üzem 1 MW-nak megfelelő fűtési energiát, és 1 MW elektromos energiát termel a környékbeli földekről származó silókukoricát felhasználva, amely révén sok helyi lakos extra bevételhez jut. Továbbá, az üzem hulladék hője nyáron melegvízzel látja el a települést. A beruházást részben pályázatokból, részben pedig magántőke bevonásával végezték.

Kisielicében a közlekedést is modernizálták a hálózat és a működtetés fejlesztésével. A közvilágítás energiahatékonyságát javították, amelynek segítségével a település sikeresen és jelentősen csökkentette elektromos áram fogyasztását.

2010 és 2013 között a településen több lakossági fórumot is szerveztek a kisméretű megújuló energiás rendszerek - pl. hőszivíttyú, nap- és szélenergiát hasznosító rendszerek - népszerűsítése érdekében. Ezen kívül létrehoztak egy egyesületet, amely az érdeklődő lakosoknak segít céljaik és beruházásaik megvalósításában.

Kisielice polgármester, Tomasz Koprowiak szerint "a közösségünk az egyik első Lengyelországban, ahol szélerőmű parkokat, biomassza kazánokat és biogáz üzemet létesítettek. Ezért Kisielice közössége vezető szerepet tölt be a megújuló energiával kapcsolatos befektetések terén Lengyelországban."

A városka közössége az energiafüggetlenség terén tett erőfeszítésekért és eredményekért megkapta az EU "ManagEnergy" díját.

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2014. szeptemberi (65.) számában

Forrás:http://www.managenergy.net/sm_the_commune_of_kisielice.html#.VBq0dhZHkSE

Milyen egy rugalmasan ellenálló, azaz reziliens város?

A Rockefeller Alapítvány 100 reziliens város (100 Resilient Cities, vagy 100RC) címmel indított egy új programot, amelybe a városok maguk jelentkezhettek. Egyelőre 32 várost választottak ki a jelentkezők közül a világ minden tájáról. Köztük van Bristol is, Európa zöld fővárosa 2015-ben (ld. Érdekes honlapok, néznivalók rovatunkat). Sajnos, Magyarországot (és Közép-Kelet Európát) egyelőre egy város sem képviseli, de 2014. szeptember 10-ig 50 ezer főnél több lakost számláló városoknak lehet újra jelentkezni!

De miről is szól a program? Legfőbb célja, hogy segítse a városokat abban, hogy rugalmasabbak és ellenállóbbak legyenek a 21. században jellemző fizikai, társadalmi és gazdasági kihívásokkal szemben. A 100RC hozzájárul ahhoz, hogy a városok olyan szemléletet alakítsanak ki, amely nem csak a sokkokat -a földrengéseket, tüzvészeket, áradásokat stb. -veszi figyelembe, hanem azokat a stresszhelyzeteket is, amelyek egy település"szövetét" napi vagy ciklikusan visszatérő szinten gyengíthetik, mint példáula magas munkanélküliség, a kevéssé hatékony közösségi közlekedés, a helyi erőszak, a tartós élelmiszer-vagy vízhiány. Azzal, hogy egy város a sokk-és a stresszhelyzeteket kezeli, kialakítja, fejleszti képességét arra, hogy kedvezőtlen jelenségekre, eseményekre minél jobban reagáljon, és mind jó, mind pedig rossz időkben folyamatosan ellássa alapfunkcióit, a népesség minden csoportja számára.

Mit jelent az, ha valami reziliens? A városban az egyének, közösségek, intézmények, vállalkozások és rendszerek képesek arra, hogy a tartós stresszhelyzeteket és nehéz sokkokat túléljék, alkalmazkodjanak hozzájuk és fejlődjenek. A programban résztvevők szerint ehhez alapvetően 5 tulajdonságra van szükség:

Arra, hogy a város folyamatosan tudjon tanulni -saját és mások tapasztalataiból, legyenek kifejezetten erre a célra kialakított visszajelző rendszerek, hogy lehetséges legyen előrejelzéseket tenni és kreatív megoldásokat keresni;
Képesség arra, hogy zavar esetén gyorsan visszaálljon a megszokott működés, és így ne alakuljon ki hosszú távon fennálló zavar;
"Kordában tartott" vagy viszonylagosan biztonságos kudarc -a kudarc megelőzése, illetve csökkentése, hogy ne boruljon fel a teljes rendszer működése;
Rugalmasság -képesség a változásra, fejlődésre, az alkalmazkodásra, és vészhelyzetek esetén alternatív stratégiák kidolgozására és megvalósítására;
Tartalék kapacitás -abban az esetben, ha a rendszer egy eleme veszélyeztetve van, vagy összeomlik, van valamiféle tartalék kapacitás, terv, vagy alternatív megoldás, amit életbe lehet léptetni.

A program honlapján minderről háttérolvasmányok, blogbejegyzések is találhatók, illetve számos gyakorlati példa mutatja be, hogy mindezt hogyan lehet megvalósítani.

Mindezek alapján mik lehetnek egy reziliens város főbb jellemzői? Azaz, mi alapján tudjuk megállapítani, hogy ilyen városban lakunk-e? Az alábbiakban 10 jellemzőt sorolunk fel -ám közben a jellemzőkről folyamatos eszmecsere zajlik a program honlapján-hozzá lehet szólni!

Egy rugalmasan ellenálló városban az utazás nem merül ki az autózásban, hanem:

Lehetőség van kerékpárt kölcsönözni és megosztani különböző rendszereken keresztül;
gyors és hatékony közösségi közlekedést lehet igénybe venni; és
jól lehet akár gyalog is közlekedni, mert vannak jól karbantartott gyalogutak, járdák, átkelők stb.
Ha mégis autózni szeretnénk, van lehetőségünk autómegosztó rendszerekhez csatlakozni, illetve alternatív üzemanyagot (pl. elektromos áram, esetleg biodízel) használni jól kiépített rendszereken keresztül.
Az irodaházakat és egyéb épületeket a biomimikri elveire, azaz a természet rendszereiben meglévő tudásra, építve működtetik és hűtik -pl. nem légkondícionálóval hanem a termeszvár hűtési elvét alkalmazva, egy átlagos irodaépület energiaszükségletének töredékét felhasználva.
Miután az internet összeomlik, a szervezetekben a kommunikáció mesh hálózatokon keresztül tovább folyik...
A városban jól működik a közösség által támogatott mezőgazdaság (azaz, léteznek közvetlen termelői-fogyasztói rendszerek), és a városi kertészkedés.
Erős a társadalom rugalmassága, ellenállóképessége is: sok aktív kis helyi közösség és csoport van, sok taggal, akik azon kívül, hogy a lakókerületi egyesület tagjai, a társadalom ellenállóképességét is építik.
A város vezetése, az önkormányzat, a lakosságot is bevonja a költségvetés tervezésébe. A részvételi tervezésen alapuló találkozókon a lakosság minden csoportja képviselve van, közös döntések születnek arról, hogy mire szükséges fordítani a költségvetés erőforrásait. Így a lakosság sokkal inkább magáénak érzi majd a döntéseket és következményeiket, és úgy általában a város sorsát.
Társadalmi hatás alapján születnek döntések a befektetésekről, azaz a város saját vagyonát olyan befektetésekbe teszi, amelyeknek mérhető, pozitív környezeti és társadalmi hatásai vannak -így is elősegítve a fenntartható kezdeményezések terjedését és erősödését a világ minden részén.

Hasznos magyar kapcsolódó honlap: http://www.recity.hu/

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2014. júliusi (64.) számában

Forrás és inspiráció: 100RC blogbejegyzés***

Közösségi energiaprojektek - sikertörténetek

2013. áprilisi hírlevelünkben az USA-ban egyre népszerűbb napkertek létrehozásáról és működtetésének módjáról számoltunk be röviden. Európa több országában is találunk hasonló, megújuló energiák közösségi használatát elősegítő, a közösség által finanszírozott kezdeményezéseket – és nem csak napkerteket!

Nagy-Britanniában két új projekt is sikeresnek ígérkezik, azaz mindkét ötlet elég érdeklődőt vonz ahhoz, hogy a beruházások meg is valósulhassanak. Az egyik projekthelyszín Oxford, ahol a helyiek a Temzén készülnek vízerőművet építeni egy meglévő duzzasztógátnál. Az építési munkálatok 2013 nyarán kezdődnének és 2014 februárjában indulna az áramtermelés, a befektetőket ezév áprilisában kezdték gyűjteni. Ahogy megnyílt a támogatási lehetőség, két héten belül 300.000 £ jött össze 95 részvényestől, akik háromnegyede Oxfordban él. A másik helyszín a Devon-ban található South Brent falu, ahol 2013 tavaszára gyűlt össze egy nagy szélturbina telepítéséhez szükséges tőke, majdnem teljes egészében helyi támogatásból.

A közösségi zöldenergia projektek egyre több érdeklődőt, befektetni kívánót és tőkét vonzanak. Hogy miért? Egyrészt azért, mert csökkentik az energiaszámlát, a közösség és az egyén karbon-lábnyomát, energiafüggőségét, másrészt pedig összehozzák az embereket.

A projektek szervezői, akik a közösség által jól ismert és az emberek bizalmát élvező személyek, adománygyűjtő munkájuk során számíthatnak a zöld gondolkodású emberek tenni akarására, világjobbító szándékára is!

Saskya Huggins, az oxfordi Osney Vízerőmű projekt egyik önkéntese szerint "amikor egy nagy globális problémát is célzó, helyi szinten működtetett és finanszírozott, hatékony energiaprogram indul, ráadásul a saját közösségedet is támogatod a befektetéseddel, két kézzel kapsz a lehetőség után."

"Amikor 10 éve Oxfordba jöttem, olvastam erről az ötletről a helyi lapban, és nagyon tetszett, de nem tudtam elképzelni, hogyan lehetne egy ilyen nagyszabású projektet egy ilyen kis helyen megvalósítani. Egy évtizede ott motoszkált a fejemben a dolog és semmiképp nem akartam lemaradni róla. A közösségi vízerőmű megvalósulása tartja bennem a reményt, hogy a klímaváltozás ellen tényleg fel lehet venni a harcot. Akár a magánember szintjén is, alulról jövő, helyi kezdeményezésekkel. Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy részese lehetek ennek." – mondja Charlotte Robinson, az Osney Vízerőmű egyik befektetője.

A 3000 lakosú South Brent-ben nagyjából 130 ember adott pénzt a szélkerékre. Bár Devonban több tervezett szélturbina is heves tiltakozást váltott ki korábban – köztük néhány közösségi projekt is – South Brentben csak nagyon kevesen ellenezték a terveket. Osney esetében az eddig összegyűjtött pénz több, mint fele a duzzasztógát egy mérföldes körzetéből származik.

A South Brent Közösségi Energiatársaság, amelyet a Fenntartható South Brent elnevezésű szervezet tagjai alapítottak a szélturbinás projekt irányítására, Közösségi Részvények kibocsátásával 5 hónap alatt teremtette elő a 225kW-os szélkerék felállításához szükséges 430.000 £-ot. A tervek szerint az áram eladásából származó profitot visszaforgatják majd, például a középületek energiatakarékossági beruházásaira vagy az energiaszegénység elleni harcra.

Az egyéni befektetések összege mindkét projekt esetében hasonló nagyságrendű: a vízerőműnél átlag 3.000 £-ot fizettek a befektetők, míg Devonban 2.300 £-ot. Az Osney részvényesei magánszemélyek, South Brentben volt néhány vállalati befektető, de több, mint 95% itt is magánszemély.

A németországi tapasztalat azt mutatja, hogy támogató környezetben a közösségi energiatermelő cégek gombamód szaporodnak. 2012 nyarán már több, mint 500 energiatermelő szövetkezet működött az országban, ebből közel 170-et 2011-ben alapítottak. Bár ott gyorsabban nő a közösségi összefogások száma, a projektek alapvetően hasonló felépítésűek. A részvények átlagos értéke – mint az angoloknál – itt is kb. 2.800 £, és a befektetők több, mint 90%-a magánszemély. Az osztalék jellemzően 4% - Osney és South Brent is kb. ennyit fizet. A német projektek nem a részvényesek meggazdagodását célozzák, hanem egyrészt a megújuló energiákat szeretnék népszerűsíteni, másrészt igyekeznek a helyi gazdaságban tartani a pénzt.

A Németországban működő szövetkezetek az ország áramtermelésének elenyésző részét, kevesebb, mint egy ezrelékét adják. A közösségi energiatermelés azonban olyan mértékben terjed, hogy ez az arány nemsokára jelentősen nőhet.

A két angol projekt tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy a helyi közösségben gyökerező, emberi léptékű és alapos körültekintéssel működtetett megújuló energiát termelő vállalkozások komoly helyi tőkét vonzanak – akkor is, ha a várható pénzügyi megtérülés nem rövidtávú.

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2013. júniusi (52.) számában

Forrás és további információ: http://www.guardian.co.uk/environment/2013/apr/29/community-raising-money-green-energy

1. kép: Ilyen lesz az Osney Vízerőmű Oxfordban, fotó: Osney Lock Hydro Ltd.

2.kép: Ehhez hasonló szélturbinára gyűjtenek South Brentben, fotó: https://www.transitiontowntotnes.org/

Közösségi napkertek

Vajon lehetséges nagyobb léptékű, napenergiát hasznosító projektet működtetni háztartások összefogásával? A kérdés költői: az USA-ban már működnek, és egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a közösségi napkertek!

Az ötletgazda Joy Hughes, aki a Kolorádó állambeli Arizona egyik mozijában 2012 júliusában elkövetett merénylet után úgy érezte, valamit tennie kell az áldozatokért. Amíg mindenki más gyászolt és emlékhelyeket hozott létre, addig Hughes napkertekről szóló oldalakat böngészett a neten és elhatározta, hogy közösségi napkertek létrehozásával megújuló energiához juttatja a város lakóit.
„Úgy gondoltam, segíthet a gyógyulásban, ha az emberek valami pozitív dologra koncentrálnak” - mesélte Hughes, aki a Kolorádóban működő Napkert Intézet alapítója.
A napkert egy maximum 2 MW teljesítményű napelem-telep, amely tíz vagy több egymás szomszédságában élő fogyasztót lát el árammal.
Az egy vagy több sornyi, adott közösség által finanszírozott és felállított napelem olyasmi, mint a közösségi kert, csak nem élelmet, hanem megújuló energiát állít elő :) A kertet a közösség területén vagy ahhoz közel hozzák létre, olyan helyen, ahol szem előtt van. A napelemek felállítását és működtetését háztartások és helyi vállalkozások pénzelik, vagy úgy, hogy előfizetnek a szolgáltatásra, vagy projektrészvényeket birtokolnak vagy más módon fektetnek be a „naperőműbe”. A megtermelt áram elszámolására is többféle modell létezik, de általában vagy jóváírják az áramszámlán, vagy garantált közüzemi díjakat szabnak, esetleg egyéb pénzügyi kompenzációt alkalmaznak.
Egy napkert létrehozásának célja normál esetben nem egy traumát elszenvedett közösség segítése, de Hughes szerint a kertek számos közösségépítő és erősítő lehetőséget is kínálnak. „A napkert az emberek saját tulajdona, így saját felelősség lesz az áram előállítása is. A napkert minden közösség számára a fenntarthatóság szimbólumává válik.”
Napkertet cégek, non-profit szervezetek és áramszolgáltatók is építhetnek, de a kert működtetését csak olyan szervezet végezheti, amely kizárólag ezzel a feladattal foglalkozik.

A napkertek gyakran közterületen, használhatatlanná vált mezőgazdasági földeken, reptereken, iskolatetőkön és olyan olcsón igénybe vehető ingatlanokon épülnek, amelyek jól láthatóak a közösség tagjai számára. De nem csak a szomszédok és lakóközösségek járnak jól a napkertekkel; a koncepció jól jöhet a kiskereskedőknek, vagy az iskolák, tűzoltósági épületek, víztisztító telepek és egyéb létesítmények rezsijét fizető önkormányzatoknak is.

Míg az USA lakosságának 90%-a állítja, hogy szeretne napenergiát használni, valójában mindössze 25% az, aki hozzá is férhet. A maradék 75% nem jut napenergiához, és ennek számos oka lehet: fák árnyékolják a háztetőt, nem saját tulajdonú épületben laknak, nincs pénzük beruházni stb.
A közösségi modellben azonban nem számít, hogy árnyékos-e a háztető, albérletben vagy saját házban laknak-e a családok, ráadásul a háztartások és vállalkozások együtt és nagyobb tételben vásárolnak, ami tovább csökkenti az amúgy is egyre olcsóbb napelemek beszerzési árát és beüzemelési költségét.

A napkertek tehát:

Megoldják a napenergia politika egyik igen jelentős problémáját: azokat juttatják megújuló energiához, akik eddig napfényben fürdő háztető vagy anyagi háttér hiányában nem tudtak átállni erre az energiaforrásra.
Bárki által átvehető modellt kínálnak a közösségi napenergia-használathoz.
Jelentősen bővítik a tulajdonosok körét és a lakossági részvételt a napenergia-termelésben, és növelik a megújuló energiák felhasználói körét.

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2013. áprilisi (51.) számában.

Forrás és további információ:
http://www.renewableenergyworld.com/rea/news/article/2012/10/gardens-that-grow-gigawatts

Kép forrása: Renewable Energy Word és http://www.solargardens.org/

Kislábnyom